Felekezetnélküli Polgári Fiúiskola, Nagyszombat, 1882
ván, okt. 13-án ismét, csak azon választ nyerte, hogy jelentése az iskolaszéki ülésben tudomásul lön véve. 1878 aug. hó 27-én az iskolaszék a tantestülettől az 5-ik osztály szervezésének ügyében tervet kér, annak felállítását azért óhajtja, mivel — úgymond — a törvény által meghatározott heti órák számát a 4 osztályban megtartani nem lehet. A tantestület ezen kért tervet alig 2 hétre szept. 9-én be is adta. Ezen válaszra az iskolaszék 1879 január hó 9-én felelt olyformán, hogy a p. isk. 5-ik osztálya 1880 szept. hóén megnyitandó lészen, azonban az akkoriban alkalmazott tanerők, a törvényben megszabott órák számát felhasználva, személy szaporítás ne legyen. Ezen iskolaszéki határozatra 1879 márc. 24-én oly értelemben felelt a tantestület, hogy az 5-ik oszt. felállítását részéről azon körülménytől teszi függővé, hogy NagyJózsef és Konsch Ign. tanárok, kik 250 írttal kevesebb fizetést húznak, mint más társuk, azokkal egyenlő fizetést nyerjenek. Mivel itt pénzkérdés forgott szóban az akkori tek. iskolaszék az egész ügyet elejtette, mert nem tartotta időszerűnek a fizetéseket egyenlősíteni, azonban nem sokára Nagy József tanár újból beadott folyamodványa alapján a kért fizetést megkapta, s az 5 ik osztály felállítása még is csak elmaradt, nyilván azért, mert még mindig hátra volt — és van — két tanár, kik fizetés egyenlősítést várnak. 1881 okt. 1 - én az iskolaszéki gyűlésről vezetett jegyzőkönyv 3-ik pontja szerint: „Polg. isk. igazgató előterjesztése, hogy a polg. iskolában az osztályok száma szaporítassék.“ Az ügynek beható megvizsgálása és a kellő adatok gyűjtése végett szűkebb körű bizottság alakult, névleg Sármir József volt elnök — azóta elhalt — rólam. évi értesítőnkben megemlékeztünk, Dr. Pollák Salamon, Ocskovszky Ágoston Novotna Ferencz és Valenta Alajos urak. 1882 jun. 2-án tartott iskolaszéki gyűlésen ezen kérdés újra, tárgyalva jön, a szűkebb körű bizottság Dr. Vadovits úrral szaporítva lett, a bold. Sármir József helyett pedig Thinági János kir. közjegyző, mint iskolaszéki elnök bízatott meg, hogy ezen szükebb körben is elnökként részt vegyen. Ezen szükebb körű bizottság m. ev aug. hó 17-én tartott gyűlést, melyről azonban jelentésünk elején már említést tettünk. 1883 május hó 27-én tartott alakuló iskolaszéki gyűlés alkalmával az 5-ik osztály fennállása tudomásul lön véve.