Felekezetnélküli Polgári Fiúiskola, Nagyszombat, 1905

I. A lefolyt tanévről. Intézetünknek, mely a lefolyt 1905/6. tanévben fen­­állásának 36 évfolyamát zárta le 186 tanulója volt, tehát nem kevesebb, mint már évtizedek óta. Iskolánk eszerint annyira látogatott, hogy e tekintetben nincs okunk panaszra. Polgári iskolák, a­hol a tanulók létszáma ilyen nagy, mint a helybelié, alig mondhatók m­ásodrendűeknek, még kevésbé akkor, ha a hivatott szakközeg látogatása alkalmával a ta­pasztaltak alapján megelégedésének hangos kifejezést ad. Plachy Bertalan kir. tanácsos és tanfelügyelő ur f. év május hó 7-én idézött intézetünkben és a látogatás bevégeztével tartott tanácskozás alkalmával a szaktanárok mindegyikének megelégedését ki is fejezte. Ezen, a kötelességét híven és lelkiismeretesen teljesítő tantestületet ért tanfelügyelői dicséret azonban nem gátol­hatja e sorok íróját abban, hogy iskolánk IV. osztályát végzett tanulóit itt e helyen érdem szerint meg ne rója. Nem fejtettek ki olyan szorgalmat, a­minől a tantestület méltány várhatna és igy tulajdonítsa kiki magának, hogy a javító vizsgánál újra találkoznunk kell. Ezen elszomorító körülményt szívleljék meg a most intézetünk III. osztályát eredménynyel végzett tanulók, hogy jövő ilyenkor, szemre­hányás helyett dicsérettel álhassunk velük szemben. Sajnos és nagyon is elszomorító, hogy szorgalom dolgában minden évben csak panaszkodunk. Határozottan állítjuk, hogy itt a szülők jó nagy része nem serkenti, nem buzdítja a gyer­meket a szorgalomra, ha a tantestület szorgalomra való buzdítását, a szülői buzdítás is kísérné, úgy nagyobb lenne az elért eredmény. Adja Isten, hogy a szülő ezen kötelesség elmondatta néhány szót megértette és megszívlelte legyen, akkor az előmenetel sokkal megfelelőbb lesz.

Next