Nyolcosztályú gimnázium, Nagyvárad, 1878
SZENTPÉTERY ΤΗ. KÁROLY, szül. 1824. október 3-án, meghalt 1878. decz. 17. Nem czélja e soroknak névvel foglalkozni, melyet századokra világító fényözön vesz körül s melynek áldás- és boldogság-sugarait népek élvezik; csupán egy egyszerű, a világ zajától visszavonult férfiú emlékének akarunk e helyen adózni, ki azonban megérdemli, hogy jellemének és munkásságának emléke a jövő nemzedékre is átszálljon. Materiális korunkban, hol a kézzelfogható haszon utáni törekvés oly kiváló cultusban részesül, hogy minden érték nélküli, mi nem e czélra vezet; hol a világi pálya előnyei s koszorúi mindenkit egy étlennel kecsegtetnek; hol az emberszeretet igénytelen és csak öntudatban jutalmazó munkálkodása csak ritkán részesül elismerésben és méltánylásban; sok lelki erőre van szüksége a fiatal kebelnek, hogy mellőzve minden rangot, kitüntetést, egyedül jobb meggyőződését követve, az egyháznak szentelje egész életét. Egy benső hívó szózatnak kell felhangzani annak keblében, ki ez állás terheit vállaira veszi, melynek mig hasonlíthatatlanul nagyobb a fénye minden más állásénál, ha valaki igazán betölti, addig egyszersmind nagyobb az árnya is, ha valaki önfeledten e pályán elbukik. — De ezen benső szózaton kívül, mi a fiatal szívben a szándékot tetté érleli, van még egyéb is, mi az Úr édes igájába vonz, s az ez állásból eredő boldogító öntudat. — Vagy nem a boldogságnak egy neme-e az, hogy láng vagyunk, mely magamagát emészti, hogy másnak világítson? Egy gondolata annak, hogy az egyháznak szolgálni, annyi mint Istennek szolgálni, hogy az egyszerű, igénytelen szerzetesi pályán a hazának bő szolgálatokat tehetünk, nem szárnyal-e messze túl mindent, mivel a l*