Nyolcosztályú gimnázium, Nagyvárad, 1898
sugarait, örökre elapadt, a nap leáldozott ezer éves Hazánk egéről. Istenem, ne engedd, hogy a sötétség hosszantartó legyen; e mély gyász után deríts Hazánkra megint szebb jövőt, ez mindnyájunknak együttes hő imája! * * * Erzsébet királyné a kies Bajorországban látta meg a napvilágot. A Wittelsbachok ősrégi, fejedelmi családjából származott. Neveltetése magas rangjához mért vola, de azért nem hiányzott belőle a legteljesebb gyengédség, az igaz természetesség. Bajor földön még ma is számtalan nemes vonást tartott fenn a szóhagyomány a nép ajkán, a szépséges és jó herczegkisasszonyról. Egész lénye bájos volt, de szép külseje, csak ép ily szép és nemes léleknek volt takarója. A szegény, a nyomorban sínylődő bizton számíthatott segítségére. Ott találjuk őt mindenütt, ahol az égő sebeknek gyógyítókra volt szükségük, ahol a csüggedőket, kétségbeesetteket szóval és lehet kellett gyámolítani. Az irgalmasság legteljesebb gyakorlásában találta legfőbb örömét a kedves herczegleány. Így nőtt fel, így nevelkedett erényben, alázatosságban. Iseidben történt, hogy egy udvari mulatság alkalmával az ifjú Ferencz József, jelenleg is dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk, — ki akkor még csak Ausztria császára volt, — megpillantotta a bájos hajadon. Első látására megdobbant a daliás uralkodó szive, érezte, hogy e gyöngéd lény oldalán feltalálja élete boldogságát. S mennyire igaza volt e sejtelmével, azt a közel jövő fényesen bebizonyította. 1854-ben kelt egybe