Nyolcosztályú gimnázium, Nagyvárad, 1942
HORTHY ISTVÁN »Lement a Nap, de csillagok nem jöttének . . .« Elszorult szívvel, megilletődött lélekkel állunk meg Kenderes »Horthy« sírboltja előtt . . . Emlékezünk . . . Aug. 20-án lesz egy éve, amikor a magyar nemzet a templomok csöndes áhítatában hangos himnuszba akarta kitárni vágyó lelki kapuit, hogy »Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga . . .« A kora délelőtti harangok gyászos zúgását a magyar lelkek fájó könnyzápora kisérte, imádkozó ajkukra fagyott az évszázados ének, mert megérkezett a döbbentő hír: Horthy István kormányzóhelyettes nincs többé, lezuhant a magyar küzdés egéről, mint a hősies önfeláldozás üstököse. S ha eddig csak sejtettük, hogy az egész világ felett a háború izgalma reszket és a rémes világégés sejtelmes pírja feküdt rá a mindenség haragvó egére, most rádöbbentünk arra, hogy reánk szakadt a minden képzeletet megcsúfoló valóság: Kain testvére vérétől párolgó irracionális ökle csinálja a történelmet. Mert történelem az, ha egy nemzet vezető egyénisége, aki ifjú, aki alig került ki a nevelő család édes otthonából és alig melegedett meg saját családi fészkének boldogságában, a nemzet fiainak véresen komoly áldozatos útjára lép és példájával az utókornak eleven iskolát ad. Kormányzóhelyettes volt