Állami főreáltanoda, Nagyvárad, 1898
t Erzsébet királyné. 1837—1898. Szép egy nemzet örömében. Mint az enyhe, derült tavaszi nap ébredése, olyan hatást tesz a szemlélőre. Minden nyugalmat, boldogságot hirdet, összhang uralkodik közel s távol s az ünnepi, fenkölt hangulat előre is zálogául szolgál az így megkezdett munka sikerének. Fenségesebb egy nép haragjában. A száguldó vihartól felkorbácsolt tenger nem hánykolódhatik oly rettenetes hullámokban, mint egy felindult nép dühe, elkeseredése. Hatalmas férfiak törékeny ladikok előtte, melyeket könnyű szerrel elsülyeszthet; jól szervezett, fényes hadseregek csak pánczélos hajók, amelyeket megsemmisíteni csak nagyobb munka és nagyobb dicsőség, de nem lehetetlenség. S ha a vihar megtörik vagy lecsillapul is, nyomából soha el nem silarad a pusztulás, az enyészet képe. De legmagasztosabb egy nép gyászában. Az a könny, mely milliók szemében ragyog, szebb az egész tavasz minden harmatánál. A fájdalom, mely milliók szívét remegted meg, nagyobbat művelt, mint a világtengerek háborgó hullámai. És a gyászban nincs kivétel. Örvendeni nem tud mindenki, hiszen olyan sokat elnyomnak közülünk az élet ezer szenvedései. Haragra sem tud lobbanni mindenki. De ha gyászról van szó, az mindannyiunkat magával ragad, hiszen kinek ne lett volna közülünk gyászolni valója? Haragra, lelkesedésre sokszor gyúltak már nemzetek ! Néha egy hízelgő szó, valami régi vágy teljesülésének puszta ígérete elég lelkesült éljenek kitörésére. Említsd valamelyik régi, fájó sebét, s bizonynyal lesznek nem kevesen, kiknek lelkét az elkeseredés fogja el. S aztán elfelejtik mindkettőt csakhamar. De a kit egy nemzet őszintén, szívből meggyászolt, azt nem felejti el soha, s arról örökké hirdetni fogja a történelem. Szerette őt az ő népe, mert gyászt viselt érette. * * **