Állami főreáltanoda, Nagyvárad, 1916
I. FERENC JÓZSEF, 1830—1916. Midőn I. Ferenc József trónra lépett, közte és a nemzet között még hiányzott a kölcsönös megértés, a kölcsönös bizalom és mégis ő lett a magyar nemzet egyik legnépszerűbb királya. Uralkodói és emberi erényeivel megnyerte a nemzet bizalmát és amint ő bízott az ősök erényeiben, úgy bízott a magyar nemzet az ő jóságában, bölcsességében, igazságosságában. De nemcsak a nemzet bizalmát bírta, hanem szeretetét is. Az a számtalan apró, kedves történet, melyek felséges személyéhez fűződnek és melyek ma is a nép száján forognak, azt mutatják, hogy a magyar nép szivéhez tudott férni. I. Ferenc József uralkodásának érdemeit csak a későbbi történetírók fogják méltatni. Mi nemcsak mint uralkodót, hanem mint embert is tanultuk őt megismerni és mint ilyet is valóban fejedelmi erények ékesítették őt. Munkaszeretete, kötelességérzete ifjú korától egész agg koráig egy pillanatra sem csökkent; az uralkodás súlyos és felelősséggel teljes feladatát egy pillanatra sem felejtette el; mély bölcsességel, megingathatatlan igazságossággal vezette népeit a boldogulás, a békés fejlődés útján. A költő fohásza meghallgatásra talált és I. Ferenc Józsefben beteljesedett az, amiért a költő az Istenhez imádkozik: ...............királyok istene, Emeld fel hozzád a király szivét, Értelme legyen, mint napod szeme, Hogy végig lássa roppant helyzetét. Vallásos buzgósága, Isten akaratában való megnyugvása, imádsága erőt adott neki a sok szenvedés elviselésére. Felejthetetlen királynénkat az egész magyar nemzet megsiratta, de bizonyára senki sem jobban, mint felséges férje ; a trónörökös halála mély gyászt borított a magyar nemzetre, de a legnagyobbat felséges atyja szívére. Agg korában az isteni gondviselés újabb próbára tette nemes lelkét. A sarajevói katasztrófa elkerülhetetlenné tette a háborút és ősz királyunk, aki egész uralkodása alatt a béke fölött őrködött, nagy lelki szenvedések között írta alá a hadüzenetet. Agg kora megakadályozta, hogy a harcmezőn vitézei közt legyen, de „Az imádkozó király“ buzgón fohászkodott, hogy népei és az emberiség sorsa jóra forduljon. Meghalt az a király, aki uralkodói erényeivel mintaképe volt a fejedelmeknek, kinek bölcsessége békés fejlődésünket lehetővé tette, aki szerető szívébe zárta a magyar nemzetet és akit a magyar nemzet soha sem felejt.