A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 1998
Kósa Bálint Bendegúz: Benedek Elek, az újságíró és szerkesztő
Kósa Bálint Bendegúz - Benedek Elek az újságíró és szerkeszti) . De vajon van-e olyan párt 1877-ben, amelynek programját Benedek Elek elfogadja? A bukás előrelátható volt. Hatalmaskodással, pénzzel a kormány legyőzte az ellenzéket. Benedek Elek kerület nélkül maradt, képviselői pályafutása végetért. De a tapasztalatok, amelyeket szerzett, olyan tanulságosak, hogy ezekből az újságíró Benedek Elek cikkek egész sorát írhatja meg. A harcos, leleplező cikkek mellett a humorról sem feledkezik meg: amikor Bánffy Dezső lesz az Országgyűlés elnöke, kiadja képét az Ország Világban. A képviselőházban megvonták tőle a szót, a választáson megbuktatták, de megtörni nem bírták, Benedek Elek mint politikai újságíró folytatta harcát. A Budapesti Hírlap politikai irányvonalát Rákosi Jenő szabta meg, ő írta a vezércikket is, itt nem léphetett fel önálló politikai törekvésekkel, ezért más fórumot keresett. Nem is kellett sokáig keresnie, mert mint az Ország Világ című képes, ismeretterjesztő hetilap felelős szerkesztője politikai tartalommal tölthette meg A hétről című rovatot. Érdemes végigforgatni a lapok számait, s nemcsak az évfolyamokat, amelyek Benedek Elek szerkesztésében jelentek meg, hanem a megelőző és a következő évek számait is. A Székely huszár - amint Benedek Elek tárcáit szignálta - 1886 február 13-tól szerkesztette az Ország Világot. A következő három év a lap történetének fénykora volt. Az elődeinél sokkal mozgékonyabb és cselekvőképesebb szerkesztő főleg francia, részben angol minták és saját elképzelései alapján szüntelen változásban tartotta a lapot. Változott formailag és szerkezetében is, átalakultak rovatai s új munkatársak jelentek meg. A szerkesztő mellett a Párizsból sokkal korábban hazatért Ambrus Zoltán két éven át éles szemmel és szellemesen készítette vázlatait a korabeli Budapestről és szellemi életéről. Ugyancsak itt kezdte írói pályáját Justh Zsigmond, Bródi Sándor, Mikszáth Kálmán és Ágai Adolf alkalmilag jelentkeztek tárcáikkal, karcolataikkal. 1885 után Kaposi Béla volt a lap segédszerkesztője. Az 1885-ös évfolyamban új programnak beillő előfizetési felhívást tett közzé. Az előző két évben a szépirodalmi lap irányába eltolódó szerkezettel szemben ígérte, hogy nagyobb hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, sőt társadalmi kérdésekkel is foglalkozik majd, ami egy képeslapnak erkölcsi kötelessége. A kisebb rovatok terén gyökeres reformot jelentett be, az újdonság rovatban a hét legfontosabb híreit közlik, s ezzel a napilapokat kívánják pótolni. Megszűnt a Különfélék rovat, helyette Innen Onnan címmel tudatosan nem anynyira az időszerűség, mint inkább az érdekesség alapján összeállított híreket kö