Napi Gazdaság, 1996. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1996-08-22 / 193. szám

TÖBBSZÖRI TŐKEEMELÉS ELŐTT Újabb tulajdonosjelöltek az ÁÉB-nél Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) jegyzett tőkéjének 3,5 milliárdos emelésében a szep­tember 15-ig tartó jegyzés során a Gazprombankon kívül mások is részt vesznek. A bank múlt heti közgyűlésén megválasztották a pénzintézet vezető testületeit - mondta el lapunknak Schiffer Péter, az ÁÉB korábbi megbí­zott vezérigazgató-helyettese. A bank augusztus 16-i közgyű­lésén az új tulajdonos, a Gazprombank megválasztotta az új vezető testületeket. Az 5 ta­gú felügyelőbizottság elnöke Fazakas Imre lett, tagjai két orosz tulajdonosi képviselő és két AÉB-s dolgozó. Az ugyancsak 5 tagú igazgatóság elnöke Magnat Rahimkulov. Kinevezték a bank új vezérigazgatóját Beszédes An­tal személyében, aki korábban, 1987 és 1991 között már egy­szer betöltötte ezt a posztot. Ve­zérigazgató-helyettes továbbra is Feleki Ferencné. A közgyűlés döntése alapján a bank jelenleg 1 milliárdos jegy­zett tőkéjét 3,5 milliárd forint­tal emelik meg. A jegyzés szep­tember 15-ig tart, s a tőkeeme­lésben mások is részt vesznek. Lapunk kérdésére, miszerint a le­endő tulajdonszerzők között sze­­repel-e a Nemzeti Tartalékbank, Schiffer Péter azt válaszolta, a tőkeemelésben részt vevők köre még nem ismert, de „többen je­gyeznek”. Az ÁPV Rt.-vel kö­tött szerződésben a tőkeemelés határideje ez év vége, erre azonban szeptember 15-ig sort kerítenek. A 3,5 milliárdos emelés csak első lépése a kisbank tőkeerősí­tésének: a tervek szerint év vé­géig, majd 1997-ben újabb tő­keinjekcióra kerül sor. Ennek oka, hogy a pénzintézet egyik fela­data az észak-déli gázvezeték fi­nanszírozása lesz, ami a jelenleg jegyzett tőkéjénél kisebb saját tő­kével rendelkező kisbanktól jó­val nagyobb tőkeerőt igényel.. r­ JEGYBANKI KAMATOK* — (százalék) (Érvényben: 1996. július 16-tól) I. Jegybanki forint refinanszírozási kamatlábak Alapkamat 25,50 1. Alapkamatok és hosszú lejáratú refinanszírozási hitelek a) Pénzintézetek 1 évnél hosszabb lejáratú refin. hitelei 25,50 b) Devizabetét fedezete mellett nyújtott projekt finanszírozó hitel (megegyezik az alapkamattal) 25,50 2. Váltók viszontleszámítoláskor alkalmazott (rediszkontláb), ha a viszontleszámítolás és az esedékesség közötti idő 0-90 nap 24,00” 3. Kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelek Export céghitelek (új szerződés nem köthető) 180 napig terjedő lejárat esetén 10,00 180 napon túli, 1 éven belüli lejáratnál 11,00 éven túli lejáratnál 12,00 Forgatható exportokmányok leszámítolása 8,50 Egzisztenciahitel refin. hitel 3,00 Start- és Japán hitel refin. . (az alapkamat 75 százaléka) 19,125 Újrakezdési, pályakezdési kölcsön (új szerződés nem köthető) (az alapkamat 75 százaléka) 19,125 II. A jegybanknál saját elhatározás alapján elhelyezett letétek és betétek után fizetett kamatok Nem hatósági letét után fizetett kamat 5,00 III. A kötelező tartalék összege után fizetett kamat: a forintforrások után képzett tartalék után 14,50 a devizaforrások után képzett tartalék után 21,00 IV. A jegybanki büntetőkamat mértéke +10,00 * Meghirdetett kamatok. ** A rediszkontlábat az MNB negyedévente vizsgálja felül. A MAGYAR NEMZETI BANK Árfolyamai Hivatalos Valuta deviza Vételi Eladási Érvényben: 1996. augusztus 21. 1 egységre, forintban Angol font* 238,73 236,82 241,58 Ausztrál dollár 122,00 120,95 123,35 Belga frank** (100) 504,45 498,87 508,89 Dán korona 26,90 26,61 27,15 Finn márka 34,46 34,18 34,86 Francia frank 30,41 30,11 30,71 Görög drachma (100)­­ 64,38 65,68 Holland forint 92,65 91,63 93,47 ír font 247.97 245,89 250,83 Japán jen (100) 142,47 141,14 143,96 Kanadai dollár 112,28 111,29 113,51 Kuvaiti dinár 515,16 510,59 520,79 Német márka 103,93 102,80 104,86 Norvég korona 24,00 23,79 24,27 Olasz líra (1000) 101,54 100,29 102,29 Osztrák schilling 14,77 * 14,61 14,91 Portugál escudo (100) 101,16 100,29 102,29 Spanyol peseta (100) 122,80 121,59 124,01 Svájci frank 128,41 126,95 129,47 Svéd korona 23,32 23,18 23,64 USA-dollár 154,29 152,92 155,98 ECU (Közös Piac) 195,64 193,61 197,49 * Skót és az északír kibocsátású is ** És luxemburgi frank 1. A devizajegyszabályok alkalmazásában konvertibilis deviza még: a cseh korona, görög drachma, izlandi korona, luxemburgi frank, mexikói peso, török líra, új-zélandi dollár. 2. Konvertibilis valuták a fenti jegyzett és az 1. lábjegyzetben felsorolt pénznemek. Az MNB fenti jegyzett pénznemeken túlmenően valutaárfolyamot a görög drachmára is jegyez. BANK- ÉS PÉNZÜGYEK - ÁRFOLYAMOK 1996. augusztus 22. A Daewoo Bank is belép a kártyapiacra Ősszel nyílik a debreceni fiók A Daewoo Bank (Magyarország) Rt. 1996 első félévét 711 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta. Az igazga­tóság korábbi döntésének megfelelően megkezdődött a vidéki hálózat kiépítése: az első fiók Debrecenben nyílik - mondta el lapunknak Terták Elemér vezérigazgató. A bank mérlegfőösszege júni­us 30-án 26,835 milliárd forint volt, 1,8 milliárddal több, mint tavaly év végén. Az adózás előtti eredmény 711 millió forintot tett ki, így az idei eredmény várha­tóan meghaladja a tavalyi 1,1 milliárd forintot. A pénzintézet kamatbevételei 2,3 milliárd, ka­matkiadásai 1,4 milliárd forint­ra rúgtak, a jutalék jellegű be­vételek 94, a kiadások 15 milli­ót tettek ki. A pénzintézet ügyfelekhez ki­helyezett eszközeinek állománya 16,877 milliárd forint volt a fél­év végén, míg a pénzintézetek­nek nyújtott hiteleké 1,2 milli­árd forint. Az előbbiben szere­pel az az 5-10 éves futamidejű lakáshitel-állomány is, melyet a bank egy koreai projekt finan­szírozásához, kiegészítő hitelként nyújt. A Daewoo Bank is nyitott a lakossági ügyfelek irányába, s kár­tyakibocsátást tervez. A félév vé­gén regisztrált 3 milliárd forin­tos ügyfélbetét-állományból 1,1 milliárd forintot a lakossági ügy­felek lekötött betétje, illetve szám­lapénze tett ki. A június végén 12,9 milliárd forintra rúgó bank­közi betét túlnyomó részét de­vizában helyezték el. A bank te­vékenységei közül egyedül a gép­jármű-értékesítés finanszírozása maradt el a várakozástól: a­ várt növekedés helyett a pénzügyi lízing állománya 560 millió forintot tett ki a félév végén, ami közel azo­nos a tavaly év végivel. Mivel a közelmúltban a Daewoo konszern megvásárolta a Magyar Gördü­lőcsapágy Műveket (MGM), a tavaly elhatározott fiókhálózat-épí­tés első egysége ősszel nyílik Deb­recenben, de idén egy másik vi­déki városban is várható nyitás. Bejegyzés alatt áll a bank 3,154 milliárdos jegyzett tőkéjének 400 millió forintos emelése, így a saját tőke az eredménnyel és a kü­lönböző tartalékokkal együtt 4,5 milliárd forint. A 100 százalék­ban a koreai Daewoo Securities Co. Ltd. tulajdonában álló bank mellett a csoport másik tagja az 500 milliós jegyzett tőkéjű Dae­woo Értékpapír Rt. A közelmúlt­ban a brókercég és a bank 49, illetve 51 százalékos részesedés­sel, 100 milliós jegyzett tőkével lízingcéget alapított. A Dae­­woo-konszern két másik érdekelt­sége a Daewoo Electronics, il­letve a gépjármű-értékesítéssel fog­lalkozó Daewoo Motors. Gilyén Ágnes DEVIZÁK (Tőzsdei jegyzés alapján) 1996. augusztus 21. 1 USA-dollár az egyes országok pénznemében Amszterdam 1,6637 Athén 237,02-237,12 Bécs 10,434-10,439 Brüsszel 30,5575 Dublin* 1,6093-1,6115 Frankfurt 1,4845 Helsinki 4,4782 Koppenhága 5,7375 Kuvait 0,29938-0,29948 Lisszabon 152,414 London* 1,5492-1,5502 Madrid 125,412-125,664 Milánó 1518,05 Oslo 6,4233-6,4308 Párizs 5,0720 Stockholm 6,6075 Sydney 1,2637-1,2647 Tokió 108,50-108,57 Toronto 1,3743-1,3748 Zürich 1,2020-1,2027­­ ECU USA-dollárban 1,28224 , 1 font USA-dollárban Devizatáblázatunkban az egyes tőzsdék délutáni jegyzéseit adjuk meg.­­ AZ SDR ÁRFOLYAMA* (Washington,­­1996. augusztus 20.) RTS 15,257500 AUD 1,845430 BEF 44,696200 CAD 1,998580 CHF 1,759320 DEM 2,168560 DKK 8,377490 ESP 183,311000 FIM 6,521100 FRF 7,411170 GBP 0,941826 IEP 0,906622 ITL 2208,810000 JPY 157,115000 NLG 2,433280 NDK 9,359100 LER 9,622360 USD 1,455310 * A Nemzetközi Valutaalap által jelentett s az MNB által is tájékoztatásul közölt árfolyamok az egyes országok pénznemében. AZ MNB NEMESFÉM­ÁRFOLYAMA( Ft/gramm) július 10-i tájékoztató jellegű adatok _________________Vétel Eladás Arany 1876,86 1914,78 Ezüst 24,88 25,38 Platina 1914,11 1952,78­­­ NEMZETKÖZI ARANY (dollár/finom uncia) London 386,80 Zürich 386,50-389,50 MAGYAR HITEL BANK RT. 1996. VII. 16-tól Energiamegtakarítást szolgáló beruházási hitel kamata: (jegybanki alapkamat 50%-a+3,5%) 16,25% DWIX-Daiwa-MKB kincstárjegy-hozamindex 1996. augusztus 15. 24,03 (-0,04%) Mennyiség: 172 000,0 MFt KELET-EURÓPAI VALUTÁK­­— SZABADPIACI ÁRFOLYAMA -­ GVK-MÁV Tours Utazási Iroda Budapest (Ft) Bécs (ATS) (100 egységre, nemzeti valutában) Cseh korona , 510,00/580,00 36,70/40,70 Szlovák korona 460,00/510,00 32,00/36,00 Lengyel zloty 4000/6000 Román lej 3,50/4,80 0,00/0,38 Morvát kuna 2450,00/2950,00 Szlovén tolár 90,00/120,00 Orosz rubel 0,10/0,60 Magyar forint 6,80/8,00 P A SZLOVÁK KORONA JEGYZÉSE ~1 (100 egységre, forintban) Vétel Eladás Budapest Bank SLK 430,00 500,00 Magyar Külkereskedelmi Bank SLK 450,00 520,00 ~ KERESZTÁRFOLYAMOK A FŐBB PÉNZPIACI KÖZPONTOKBAN ~ 1996. augusztus 20. 100ATL USD GBP 100CHF 100FRF 100NLG 100 DEM 100 ITL 100 JPY Osztrák schilling­­ 10,4840 16,1800 866,4000 205,8500 626,9000 703,7500 0,6903 9,7060 USA-dollár 9,5363 - 1,5433 82,6402 19,6347 59,7959 67,1261 0,0658 0,9258 Angol font 6,1805 0,6480 - 53,5476 12,7225 38,7454 43,4951 0,0427 0,5999 Svájci frank 11,5420 1,2101 1,8675 - 23,7592 72,3569 81,2269 0,0797 1,1203 Francia frank 46,5791 5,0930 7,8601 420,6890 - 304,5421 341,8752 0,3353 4,7151 Holland torint 15,9515 1,6724 2,5810 138,2039 32,8362 - 112,2587 0,1101 1,5483 Német márka 14,2096 1,4897 2,2991 123,1119 29,2504 89,0799­­ 0,0981 1 3792 Olasz líra 14486,4552 1518,7600 2343,9084 125510,6475 29820,3680 90815,5874 101948,4282­­ 1406,0553 Japán jen 1030,2905 108,0157 166,7010 8926,4373 2120,8531 6458,8914 7250,6697 7,1121 1 hónap 3 hónap BUBOR ------------------------------------23,50 23,54 l80 A CIB TÁJÉKOZTATÓJA ^ A NEMZETKÖZI PÉNZPIACI CIB KAMATOKRÓL 1 hónapos 3 hónapos 6 hónapos lekötésekre_________________ ATS 37,,-37. 35/, - 37, 37,, - 37, BEF 33/,,-37, 37. - 33/1­3% - 37, CHF 23/,,-27,, 27 , - 27,, .27, - 23/, DEM 33/,6-35/16 33/16 - 37,, 33/„ - 37,, ECU 47,6-47/,6 47,, - 47,, 47,, - 47,, FFR 37„-3’716 3"/„ - 47,, 47, - 47, GBP 5’7,­,-5’3/„ 5"/„ - 5»/„ 53/, - 57, JPY 7„- 7/„ 7/„ - »/„ 7, - 7, NLG 37,,-37, 37,, - 37,, 37,­ - 33% USD 57 -57„ 57/„ - 57,­ 5'7,­ - 53/,6 USD prime rate:8,25% CAD prime rate:6,00% ban id­­írek ♦ ÚJ FIÓKOT NYITOTT PAKSON A POSTABANK. A pénzintézet az elmúlt évben kétszáz kirendelt­séggel rendelkezett Magyarorszá­gon, ám a paksi forgalom nagy­sága megkívánta, hogy a helyi kép­viseletet fiókká alakítsák át. A me­gyei ügyfélforgalom mintegy har­mada ugyanis Pakson realizáló­dik. A legkedveltebb banki szol­gáltatások között első helyen a la­kossági, valamint a vállalkozói fo­lyószámla-vezetés szerepel, ezt kö­veti a PC banking szolgáltatás. ♦ IMMÁR MAGA MÖGÖTT TUD­HATJA ROSSZHITEL-PROB­­LÉMÁIT A SVÉD NORDBANKEN. Az állami tulajdonban lévő lakos­sági bank féléves eredménye a tavalyi év hasonló időszakához vi­szonyítva 18 százalékkal, 3,8 mil­liárd koronára nőtt. A hitelezési veszteségek eközben jelentősen, 661 millió koronáról 260 millió ko­ronára csökkentek. A látványos ja­vulás részben egyszeri tartalék­ügylet eredménye, ám a rossz hi­telek aránya az összes kihelye­zéshez viszonyítva még ezt leszá­mítva sem­­haladja meg a normá­lisnak tekinthető 0,5 százalékot. A VILÁG VALUTÁI W 1 MiVlTPi W ■ i^^iBI Az alábbi táblázat néhány kivétellel tartalmazza a világ valutáinak az amerikai dollárhoz, a font sterlinghez, a német márkához és a japán jenhez viszonyított árfolyamát 1996. augusztus 16-án, a Financial Times alapján. A feltüntetett adatok általában a bankközi elszámolásokban alkalmazott középárfolyamok, a külön jelölt esetek­ kivételével; egyes országoknál a feltüntetett árfolyam névleges. Az egyszerűség kedvéért ország címszó alatt szerepel minden saját valutával bíró terület. Ország/valuta USA- Font Német Japán jen dollár sterling márka (x100) Afganisztán/afgáni 4750,00 7354,42 3280,45 4402,63 Albánia/jek 109,200 169,074 73,1168 101,214 Algéria/dinár 55,3584 85,7114 37,0662 51,3100 Amerikai Egyesült Államok/USA-dollár 1­1,5483 0,6696 0,9269 Andorra/francia frank 5,1025 7,9002 3,4165 4,7294 /spanyol peseta 126,145 195,310 84,4627 116,920 Angola/kwanza (1) 31784,0 49211,1 21281,6 29459,6 Antiqua/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 2,5026 Argentína/peso 0,9986 1,5462 0,6686 0,9256 Ausztrália/ausztrál dollár 1,2752 1,9745 0,8538, 1,1819 Ausztria/schilling 10,5098 16,2723 7,0370 9,7412 Bahama/bahamai dollár 1­1,5483 0,6696 0,9269 Bahrein/dinár 0,3770 0,5837 0,2524 0,3494 Banglades/taka 41,8500 64,7964 28,0214 38,7895 Barbados/barbadosi dollár 2,0113 3,1141 1,3467 1,8642 Belgium/belga frank 30,7700 47,6412 20,6026 28,5198 Belize/belizei dollár 2,0000 3,0966 1,3391 1,8537 Benin/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Bermuda/bermudai dollár 1 1,5483 0,6696 0,9269 Bhutan/ngultrum 35,6000 55,1196 23,8366 32,9966 Bissau-Guinea/peso 18036,0 27925,1 12076,3 16717,0 Bolívia/boliviana 5,1300 7,9428 3,4349 4,7548 Botswana/pula 3,4722 5,3765 2,3249 3,2183 Brazília/cruzeiro real 1,0131 1,5686 0,6783 0,9390 Brunei/brunei dollár 1,4087 2,1811 0,9432 1,3057 Bulgária/leva 194,200 300,680 130,030 179,998 Burkino Faso/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Burma/kyat 5,8357 9,0354 3,9074 5,4089 Burundi/burundi frank 318,415 493,002 213,201 295,129 Chile/chilei peso 411,450 637,048 275,494 381,361 Ciprus/ciprusi font 0,4632 0,7172 0,3102 0,4293 Comoros/frank 381,525 590,715 255,457 353,624 Costa Rica/colón 210,580 326,041 140,998 195,935 Csád/CFR-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Cseh Köztársaság/korona 26,7690 41,4465 17,9237 24,8114 Dánia/dán korona 5,7745 8,9407 3,8664 5,3522 Dél-Afrika/rand 4,5525 7,0487 3,0482 4,2196 Dominica/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 2,5026 Dominikai Közt. /dominikai peso 13,8850 21,4981 9,2970 12,8696 Dzsibuti/dzsibuti frank 160,000 247,728 107,131 148,299 Ecuador/sucre (o) 3272,50 5066,81 2191,16 3033,18 /(a) 3302,50 5113,26 2211,25 3060,99 Egyenlítői Guinea/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Egyesült Arab Emírségek /dirham 3,6729 5,6867 2,4593 3,4043 Egyesült Királyság/font 0,6459­­ 0,4325 0,5986 Egyiptom/egyiptomi font 3,3930 5,2533 2,2718 3,1448 Elefántcsontpart/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 El Salvador/colón 8,7550 13,5554 5,8621 8,1148 Etiópia/etiópiai birr 5,8000 8,9802 3,8835 5,3759 Fidzsi-szigetek /fidzsi dollár 1,4016 2,1700 0,9384 1,2991 Finnország/finn márka 4,4788 6,9345 2,9989 4,1513 Franciaország/frank 5,1025 7,9002 3,4165 4,7294 Francia Déli és Antarktiszi Területek/CFP-frank 92,4908 143,203 61,9289 85,7270 Fülöp-szigetek/peso 26,1950 40,5578 17,5393 24,2794 Gabon/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Gambia/dalasi 9,8300 15,2198 6,5819 9,1111 Ghana/cedi 1681,00 2602,69 1125,54 1558,07 Görögország/drachma 238,290 368,944 159,551 220,864 Grenada/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 2,5026 Grönland/dán korona 5,7745 8,9407 3,8664 5,3522 Guam/USA-dollár­­ 1,5483 0,6696 0,9269 Guatemala/quetzal 6,0852 9,4217 4,0745 5,6402 Guinea/frank 997,000 1543,65 667,559 924,089 Guyana/guyanai dollár 138,900 215,059 93,0030 128,742 Haiti/goude 14,8546 22,9994 9,9462 13,7683 Hollandia/gulden 1,6753 2,5938 1,1217 1,5528 Honduras/lempira 12,0700 18,6880 8,0817 11,1873 Hongkong/hongkongi dollár 7,7343 11,9750 5,1786 7,1687 Horvátország/kuna 5,2682 8,1567 3,5274 4,8829 India/indiai rúpia 35,6000 55,1196 23,8366 32,9966 Indonézia/rúpia 2343,50 3628,44 1569,13 2172,12 Irak/iraki dinár (o) 0,3109 0,4814 0,2082 0,2882 (m) 700,000 1083,81 468,698 648,809 Irán/riál (o) 3000,00 4644,90 2008,70 2780,61 Írország/font 0,6224 0,9638 0,4168 0,5769 Izland/izlandi korona 66,4600 102,900 44,4995 61,5998 Izrael/jékel 3,1521 4,8803 2,1105 2,9216 Jamaica/jamaicai dollár 34,5000 53,4163 23,1001 31,9770 Japán/jen 107,890 167,046 72,2397 100 Jemeni Köztársaság/riál (r) 140,000 216,762 93,7395 129,762 Jordánia/jordániai dinár 0,7098 1,0989 0,4753 0,6579 Jugoszlávia/új dinár 4,9000 7,5867 3,2809 4,5417 Kajmán-szigetek/kajmán­szigeteki dollár 0,8511 1,3178 0,5699 0,7889 Kambodzsa/riel 2300,00 3561,09 1540,01 2131,80 Kamerun/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Kanada/kanadai dollár 1,3734 2,1264 0,9196 1,2730 Katar/riál 3,6403 5,6362 2,4374 3,3740 Kenya/kenyai shilling 57,0500 88,3305 38,1989 52,8779 Kína/renmimbi jüan 8,3069 12,8616 5,5620 7,6994 Kiribati/ausztrál dollár 1,2752 1,9745 0,8538 1,1819 Kolumbia/kolumbiai peso 1044,75 1617,59 699,531 968,347 Ország/valuta USA- Font Német Japán jen dollár sterling márka (x100) Kongó/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Koreai NDK/von 2,1500 3,3289 1,4396 1,9928 Koreai Köztársaság/won 820,050 1269,68 549,079 760,080 Közép-afrikai Köz­társaság/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Kuba/kubai peso­­ 1,5483 0,6696 0,9269 Kuvait/kuvaiti dinár 0,2995 0,4638 0,2005 0,2776 Laosz/új kip 920,000 1424,44 616,003 852,720 Lengyelország/zloty 2,7445 4,2494 1,8376 2,5438 Lesotho/maluti 4,5525 7,0487 3,0482 4,2196 Libanon/libanoni font 1564,00 2421,54 1047,20 1449,62 Libéria/libériai dollár 1 1,5483 0,6696 0,9269 Líbia/líbiai dinár 0,3555 0,5504 0,2380 0,3295 Liechtenstein/svájci frank 1,2117 1,8761 0,8113 1,1231 Luxemburg/luxemburgi frank 30,7700 47,6412 20,6026 28,5198 Madagaszkár /madagaszkári frank 3850,00 5960,95 2577,84 3568,45 Magyarország/forint 151,295 234,250 101,321 140,231 Malawi/kwacha 15,3000 23,6890 10,2444 14,1811 Malaysia/ringgit 2,4942 3,8618 1,6700 2,3118 Mali/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 4799357 Marokkó/dirham 8,6820 13,4423 5,8132 8,0471 Málta/máltai líra 0,3594 0,5564 0,2406 0,3331 Mauritánia/puquiya 137,330 212,628 91,9518 127,287 Mauritius/mauritiusi rúpia 20,2500 31,3531 13,5588 18,7691 Mexikó/mexikói peso 7,4800 11,5813 5,0084 6,9330 Monaco/francia frank 5,1025 7,9002 3,4165 4,7294 Mongólia/tugrik 466,670 722,545 312,467 432,542 Montserrat/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 2,5026 Mozambik/metical 11140,5 17248,8 7459,32 10325,8 Nauru/ausztrál dollár 1,2752 1,9745 0,8538 1,1819 Nepál/nepáli rúpia 56,0250 86,7435 37,5126 51,9279 Nicaragua/aranycórdoba 8,5308 13,2082 5,7120 7,9070 Niger/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Nigéria/nas­a (o) 22,0000 34,0626 14,7305 20,3911 (m) 79,4000 122,935 53,1637 73,5935 Norvégia/norvég korona 6,4501 9,9867 4,3188 5,9784 Németország/német márka 1,4935 2,3124 1 1,3843 Nyugat-Szamoa/tata 2,4474 3,7893 1,6387 2,2684 Olaszország/líra 1519,65 2352,87 1017,51 1408,52 Omán/ománi riál 0,3850 0,5961 0,2578 0,3568 Pakisztán/pakisztáni rúpia 35,4945 54,9562 23,7660 32,8988 Panama/balkoa 1 1,5483 0,6696 0,9269 Paraguay/guarani 2065,00 3197,24 1382,66 1913,99 Pápua Új-Guinea/kína 1,3132 2,0332 0,8793 1,2172 Peru/új sol 2,4650 3,8166 1,6505 2,2847 Portugália/escudo 153,050 236,967 102,477 141,857 Puerto Rico/USA-dollár 1 1,5483 0,6696 0,9269 Románia/lej 3070,00 4753,38 2055,57 2845,49 Ruanda/frank 220,000 340,626 147,305 203,911 Saint Christopher/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 2,5026 Saint lucia/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 3,5026 Saint Vincent/EC-dollár 2,7000 4,1804 1,8078 3,5026 Salamon-szigetek/dollár 3,5525 5,5003 2,3786 3,2927 San Marino/olasz líra 1519,65 2352,87 1017,51 1408,52 Sao Tomé/dobra 2385,13 3692,89 1597,01 2210,71 Seychelles-szigetek/rúpia­­ 4,9910 7,7276 3,3418 4,6260 Sierra leone/leone 870,000 1347,02 582,524 806,377 Spanyolország/peseta 126,310 195,310 84,4627 116,920 Srí Lanka/rúbia 55,8000 86,3952 37,3619 51,7193 Suriname/gulden 410,000 634,803 274,523 380,017 Svájc/frank 1,2117 1,8761 0,8113 1,1231 Svédország/korona 6,6408 10,2819 4,4465 6,1552 Szaúd-Arábia/riál 3,7506 5,8071 2,5113 3,4763 Szenegál/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Szingapúr/dollár 1,4087 2,1811 0,9432 1,3057 Szíria/font 41,9500 64,9512 28,0884 38,8822 Szlovákia/korona 30,4640 47,1674 20,3977 28,2362 Szlovén­ia/tolár 132,922 205,802 89,0000 123,201 Szomália/shilling 2620,00 4056,54 1754,27 2428,40 Szudán/dinár 1,4600 2,2605 0,9776 1,3532 Szváziföld/k­langeni 4,5525 7,0487 3,0482 4,2196 Tajvan/dollár 27,4825 42,5512 18,4014 25,4727 Tanzánia/shilling 570,000 882,531 381,654 528,316 Thaiföld/baht 25,2880 39,1534 16,9320 23,4387 Togo/CFA-frank 510,250 790,020 341,647 472,935 Tonga/pa anga 1,2752 1,9745 0,8538 1,1819 Törökország/líra 86140,0 133370,6 57676,6 79840,6 Trinidad és Tobago/dollár 5,9411 9,1986 3,9780 5,5066 Tunézia/dinár 0,9635 1,4917 0,6451 0,8930 Tuvalu/ausztrál dollár 1,2752 1,9745 0,8538 1,1819 Uganda/új shilling 1062,00 1644,29 711,081 984,336 Új-Zéland/új-zélandi dollár 1,4508 2,2464 0,9714 1,3447 Uruguay/peso uruguayo 8,2650 12,7967 5,5340 7,6606 Vanuatu/vatu 111,770 173,054 74,8376 103,596 Vatikán/líra 1519,65 2352,87 1017,51 1408,52 Venezuela/bolivar (o) 474,250 734,282 317,543 439,568 Vietnam/dong 11017,0 17057,6 7376,63 10211,3 Zaire/zaire 49903,5 77265,5 33413,8 46254,1 Zambia/kwacha 1265,00 1958,60 847,004 1172,49 Zimbabwe/dollár 9,9825 15,4559 6,6840 9,2525 Zöld-foki-szigetek/zöld­foki-szigeteki escudo 82,9700 128,462 55,5541 76,9024 Megjegyzések: EC-dollár = East-Caribbean dollár CFA-frank = Communauté Francaise Africaine frank CFP-frank = Communauté Francaise Pacifique frank (a) szabad árfolyam; (c) kereskedelmi árfolyam; (g) pénzügyi árfolyam; (m) piaci árfolyam; (o) hivatalos árfolyam; (r) párhuzamos árfolyam; (1) 03. 04-én egyszeri leértékelés; (2) 04. 22-én megszűnt a kettős lebegtetett árfolyam

Next