Napi Gazdaság, 2000. szeptember (10. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-26 / 226. szám
22 NAPIgazdaság Ázsiába tart a Smart Megkezdték a DaimlerChrysler AG kétüléses miniautója, a Smart árusítását Nagy-Britanniában s a tervek szerint hamarosan Japánban is piacra kerül a modell. E két ország esetében a jelentősebb eladásokat a már korábban is tapasztalt gondok mellett - a kocsi túl kicsi még a kis családoknak is és sokak szerint méretei miatt nem is kellően biztonságos, ehhez képest hétezer dolláros ára túl magas - az is akadályozza, hogy a Smart jobboldali kormányos változatát leghamarabb csak a jövő évben mutatják be. Eközben - a The Economist szerint - a németamerikai autógyártó idén megszerzett márkájára, a Mitsubishi Motors Co.-ra bízta az autó négyüléses változatának kifejlesztését. Emellett szólt, hogy a japán cég a DaimlerChryslernél nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik a kisautógyártásban, továbbá hogy a japán közreműködés vélhetően segíteni fogja a modell ázsiai eladásait. Szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a négyüléses Smart csak egy lesz a kisautók igen zsúfolt piacán. Ez ugyancsak megnehezíti, hogy a kétüléses változat eddigi, a várakozásoktól elmaradó eladási számain javítsanak. Az üzleti hetilap szerint a gyártó eddig egymilliárd dollárt veszített a Smarton. Párizsban leplezik le az új Minit Az e hét végén nyíló párizsi autókiállításon mutatja be BMW a több évtizedes múltja után megújuló Mini Coopert. Az először 1959-ben bemutatkozott, Sir Alec Issigonis által tervezett, majd John Cooper segítségével - főleg motorikusan - továbbfejlesztett autó mind belső térkialakításával, mind a piaci versenyben hosszú éveken át elért jó helyezéseivel új fejezetet nyitott a kisautók történetében. Az új Mini megőrzi elődje legfőbb vonásait - akárcsak a Volkswagen Beetle-je a Bogárból -, ám mind az 1,6 literes, 16 szelepes erőforrást, mind az aktív és passzív biztonsági berendezéseket - például első- és oldallégzsákok - tekintve a legkorszerűbb technikát építik bele. Frank Stephenson, a Mini formatervezője szerint az előd modell sok jellemzőjét magán hordozza majd az új, de annál nagyobb, erősebb és érdekesebb lesz. A BMW a Rover-vagyonból csak ezt a márkát tartotta meg, az oxfordi üzemben 2001 nyarán kezdik meg a sorozatgyártást. A kocsi ára várhatóan 10 ezer angol font alatti összeg lesz, 2003-ban már 100-120 ezer új Minit szeretnének eladni főleg Európában (NAPI Gazdaság, 2000. augusztus 29., 8. oldal). (NAPI) 1999 80000 2000- 100000 2001- 120000előrejelzés Forrás: The Economist Az eredetit fejlesztették tovább AUTÓSVILÁG Németországban és itthon tartósan piacvezető a modell Megújult a Volkswagen Sharan, Firestone, a károkozó változhat a vevőkör Új célközönséget is meg akar magának nyeri a Volkswagen megújított Sharan modelljével, amely az itthoni autószalonokban is megjelent. A kategóriájában, a nagy egyterűek között mind a nyugat-európai, mind a magyarországi piacon vezető helyen szereplő Sharan második nemzedéke jobb menetteljesítményeket és több biztonsági felszerelést nyújt tulajdonosának, mint elődje. A márkaimportőr Porsche Hungária számításai szerint a következő években itthon növekszik a többfunkciós egyterűek iránti kereslet. Négy évvel ezelőtt került piacra - az 1995 tavaszán bemutatott - Volkswagen (VW) Sharan, a német gyár első nagy egyterűje. A modell akkor egyebek mellett azzal nyújtott újat, hogy fejlesztése során a VW először működött együtt a Forddal, melynek hasonló modellje a német típuséval azonos platformon készült. A mostani - 17 milliméterrel hosszabb, összesen 4634 milliméteres - Sharan karosszériája jócskán emlékeztet a modell első változatára, ám egymás mellett a régi és új azonnal megkülön- Variálható köztethető vonásokat mutat. Az orr-rész a márka egységes dizájnjának szellemében a IV. generációs VW személyautókét követi, a tükrös technikájú fényszórók is bordázat nélküliek. Valószínűleg ugyanez az elképzelés vezette a tervezőket a hátsó rész átalakításakor kisebbek lettek a hátsó lámpák, ugyanakkor a két oldalt egybefüggő fényvisszaverő csík köti össze. A leginkább az utastér változott meg, hiszen a gyártók tájékoztatása szerint alig található a megújult Sharanban az elődből származó alkatrész. Ez a műszerfalon elhelyezett berendezésekre, kezelőszervekre éppúgy vonatkozik, mint a komfortosabb utazást elősegítő, több funkcióban használható ülésekre és a csomagtérre. A nagy felületű műszerfal a praktikusság jegyében tagoltabb lett, az órák a IV. generációs VW-khoz hasonló menetteljesítményekről adnak számot. A műszerfalon két könnyen hozzáférhető tárolót is elhelyeztek s a középső konzolt is lecserélték, átformálták. A személyautóknál magasabb karosszériára épített Sharanban mind az első, mind a hátsó ülések - összesen hét - sokféleképpen mozgathatók, állíthatók. Az első üléseken a jobb oldaltartás érdekében javítottak, a hátsó üléspadnál pedig a comb felfekvő felületét növelték meg. Az alaphelyzetben ötüléses Sharan 852 literes csomagtere az ülések variálásával akár két-háromszorosára is növelhető. Mindezek egyebek mellett azt a célt szolgálják, hogy az új modell kínálatával újabb vevőkört nyerjen meg magának a VW. Az immár fél évtizede kapható, a nagy egyterűek kategóriájában, a felső középosztályba sorolt Sharan rendre a nyugat-európai eladási listák élmezőnyében található. Az 1996-1999 közötti időszakban - 1998-at kivéve - Magyarországon is piacvezető volt e VW-modell. Az első évben Németországban 6180 Sharant adtak el, ez a mennyiség azóta 29 ezerre nőt. A modell ezzel ott 32 százalékos piaci részesedést elérve vezeti az újonnan értékesített egyterűek listáját. Számítások szerint a következő években legalább 28 ezer Sharant adnak majd el. Magyarországon eddig összesen 249 kelt el e VW-modellből, ami a rendelkezésünkre álló adatok szerint csaknem 25 százalékos piaci részesedést takar az egyterűek között (Az itthon kapható nyolc különböző márkájú egyterűből 1996- 1999 között összesen 978 darabot adtak el.) Eppel János, a Porsche Hungária VW-márkaigazgatója szerint Magyarországon az egyterűek piaci részesedése a következő években növekedhet, hiszen e járművek több különböző célra használhatók (multi purpose vehicle - MPV), amit egyre többen értékelnek. Az egyterűt vásárlók száma Nyugat-Európában is azért növekszik, mert ugyanaz az autó alkalmas a hétköznapokban üzleti feladatok ellátására, munka után pedig akár a család, akár nagyobb társaság kikapcsolódását is elősegítheti. A VW által megfogalmazott célok szerint most azokkal akarják bővíteni a Sharan-tulajdonosok körét, akik nem pusztán az egyterűek nagy, akár személy-, akár áruszállító kapacitását igénylik, hanem legalább ilyen hangsúlyt fektetnek a jármű vonzó arculatára, valamint a legkorszerűbb biztonsági megoldásokra. Az autóscég felmérései szerint az új modell célcsoportjára 93 százalékban jellemző lehet, hogy családi kötelékben élnek, 71 százalékuknak van 18 évesnél fiatalabb gyermekük. Ez a 30-39 év közötti korosztály 43 százalékát, a 40-49 év közöttiek 30 százalékát érintheti. Az összefoglaló szerint leginkább a szabadfoglalkozásúak és különféle iparosok, kiskereskedők ismerik fel, hogy a Sharan nem pusztán munkaeszközként, hanem családi autóként is jól használható. Valamennyi funkció teljesítését elősegíti a kocsihoz kínált három benzin- és két dízelmotor, amelyek teljesítménytartománya 66 kW (90 lóerő) és 150 kW (204 lóerő) között található. (Újdonság a 115 lóerős, közvetlen befecskendezéses 1,9 PD TDI és a 2,8 literes, V6-os motor.) Valamennyi változat teljesíti az Euro-4-es károsanyag-kibocsátási szabvány előírásait, ezért Németországban 600 márka gépjárműadó-kedvezmény jár e modell vásárlása után. Ugyanakkor a helyi biztosítók is értékelik a legújabb aktív és a passzív biztonsági megoldásokat - erre utal, hogy a kedvező díjtételű 15-ös kategóriába sorolták e járművet. a tér a család és az üzletmenet igénye szerint Dinamikusabb a külső s az új motorok is 2000. SZEPTEMBER 26. Vita a Ford és a gumigyártó között A Bridgestone-Firestone márkaneveknek helyrehozhatatlan kárt okozhat a Ford Explorerek visszahívása - vélik szakértők. Az Egyesült Államok hivatalos szervei által is vizsgált ügyek összegzése szerint száznál több ember halt meg a hobbiterepjárókra felszerelt gumik feltehetően rossz minősége miatti balesetekben. A Ford Motor Corp. (Ford) augusztus elején rendelte vissza a szervizekbe Explorer nevű hobbiterepjáróit (SUV), mert a rajtuk használt Firestone márkájú gumik vélhetően halálos kimenetelű balesetek okozói voltak (NAPI Gazdaság, 2000. augusztus 11., 7. oldal). A Firestone tulajdonosa, a Bridgestone Corp. és a Ford között, elmérgesedő vitában kiderült, hogy Venezuelában, Malajziában, Thaiföldön és egyes közel-keleti országokban is előfordulhattak hasonló balesetek, amelyekért a gumigyártó a helytelen abroncsnyomást alkalmazó tulajdonosokat okolta. A halálos áldozatok számát az Egyesült Államokban 88-ra, Venezuelában 46-ra teszik és a vállalatoknak szembe kell nézniük az észak-amerikai ország közlekedésbiztonsági szerveinek vizsgálatával. ,A japánok nem értik a dolog PR-jelentőségét” - idézett a Business Week egy szakértőt, aki ezzel jellemezte a Bridgestone magatartását az üggyel kapcsolatban. Miközben a Ford első embere kanosszát járt a vizsgálóbizottság előtt, a japán cég elnöke meg sem jelent a nyilvánosság előtt. A Firestone 1988-as megvásárlása óta a Bridgestone a Goodyear után a világ második legnagyobb autóabroncs-gyártó cégévé vált, 20 százalékos világszintű részesedéssel, a japán piac felének birtoklásával. A visszahívási botrány különösen az Egyesült Államokban vetheti vissza a vállalatot, amelynek szakértők szerint világos stratégiára és azt végrehajtani képes vezetésre lenne szüksége a mostani nagy bajban. A Fordnak a lehető legrosszabbkor jött ez az abroncsbotrány. Az elmúlt években a három nagy észak-amerikai gyár közül ennek a cégnek sikerült a legnagyobb profitrátát, a legizgalmasabb termékpalettát és a legígéretesebb fejlődési távlatokat felmutatnia. A The Economist értékelése szerint az olcsó autók gyártójából a fogyasztócentrikus szolgáltató imázsának kialakítása közepén érte a Bridgestone-Firestone csapás a Fordot. Ráadásul a SUV-ok, pickupok adják a vállalat eredményének 90 százalékát, a visszahívott Explorer ebből 25 százalékot képvisel. Nem meglepő, hogy az autógyárat megújító vezérigazgató, Jacques Nasser kész volt megjelenni a közlekedésbiztonsági szervezet vizsgálóbizottsága előtt és a cég PR-részlegének minden erőfeszítése arra irányul, hogy bizonyítsa: a Ford azonnal cselekedett, amikor gyanút fogott a gumik rossz minőségét illetően. Szakértők szerint a vállalat mély zsebe elbírja a visszahívás okozta, jelenleg 500 millió dollárra becsült profitveszteséget. K. S.