Napi Gazdaság, 2000. szeptember (10. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-21 / 222. szám
2000. SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK BÉT-tőzsdenap korrigált a Matáv A három hiányzó blue chip miatt továbbra is alacsony forgalom, de a Matáv emelkedése nyomán valamivel jobb hangulat jellemezte a tegnapi napot a Budapesti Értéktőzsdén. Az index a kereskedés elején 8400 pont közelébe emelkedett, záráskor azonban már csak 8261 ponton, mindössze 22 pontos emelkedéssel zárt. Mindazonáltal látszott, hogy a Mol-TVKBorsodChem hármas második napja tartó felfüggesztése és a velük kapcsolatos bizonytalanság továbbra is rányomja bélyegét a tőzsdére. A fő figyelem a kereskedés során kétségkívül a Matávra irányult. Az előző nap szinte minden gátat elsöprő eladói nyomás valamelyest enyhülni látszott, különösen a nap elején új vevők is megjelentek, így az árfolyam közel 4,5 százalékot emelkedett. Az árfolyam-emelkedés vélhetően sok befektetőt megnyugtatott, akik az 1400 forintos határ áttörésétől (ami végül is nem következett be) újabb eladási hullámot vártak. Mindazonáltal a legoptimistább piaci vélemények szerint sem történt több egyelőre, mint az előző napi zuhanás természetes korrekciója. A távközlési részvény forgalma egymagában meghaladta a 6,5 milliárd forintot. A meglehetősen szűkké vált választékból a tőzsdenap másik figyelmet érdemlő eseménye a NABI árfolyam-alakulása volt, melyből egyértelműen kiderült, hogy a befektetők pozitívan értékelték a kompozitbusz-gyártó üzem építésére vonatkozó terveket. Az árfolyam 5700 forinton, a napi maximum közelében zárt, annak ellenére, hogy a kereskedés elején a papír jóval előző napi zárószintje alatt kezdett. Tovább csökkent viszont az OTP és a Richter árfolyama. Az OTP viszonylag jelentős hullámzást követően végül hajszállal 15 ezer forint alatt, a Richter pedig 200 forinttal felette zárt. Kisebb korrekciót hozott a napokban profit warningot közzétevő és ezt követően jelentősen visszaeső Pannonplast kereskedése. Emelkedett a Rába és a Mezőgép, ami az egész gépipari szektorról jó képet festett, legalábbis a tegnapi kereskedési napot tekintve. A kicsit nagyképűen IT-szektornak nevezett két részvény viszont ellentétesen mozdult, a napokban nagy megrendeléseiről beszámoló Synergon emelkedett, miközben a Graphisoft ugyanilyen mértékben esett. A. A. c. (árfolyamváltozás százalékban) Matév 4^50 NABI 3,70 Zwack_________________________________2^30 (árfolyamváltozás százalékban) Richter -2,60 Graphisoft -2,20 OTP -1,30válogatás Ismét szabadul részvényeitől az Excel A fő tulajdonos nem akar Garexet venni A Garagent-Excel Rt. tegnapi bejelentése szerint fő tulajdonosa, a szingapúri Excel Machine Tools eladta 300 ezer darab Garexrészvényét, így próbálván kikerülni a gazdasági társaságokról szóló törvény által előírt vásárlási kötelezettségét. A szingapúri társaság a jelek szerint időben fújt visszavonulót, hiszen a cégbíróság - megszokott munkatempójának megfelelően - még nem jegyezte be a 75 százalék feletti tulajdonrész megszerzését. A jelek szerint az utolsó pil- Tools Ltd. (EMT) értékesített fonatban eszméli a hányatott 300 ezer darab Garex-részsorsú Garagent-Excel Rt. szinvényt, s így tulajdoni részesegapúri tulajdonosa. A társaság dése a korábbi 83 százalékról tegnapi közleménye szerint fő 71 százalék alá csökkent, tulajdonosa, az Excel Machine (Folytatás a 12. oldalon) SZERKESZTI: KORÁNYI G. TAMÁS (ÉRTÉKPAPÍRPIACOK) ÉS POTORI KÁROLY (NYERSANYAG- ÉS AGRÁRPIACOK) 1.7.1 Jr tőzsdék- piacok Vpor (CM Off' sCoaUnká) " Í1" Túl nagy falat lehet a TVK A NAPI Gazdaság - hivatalosan meg nem erősített - információi szerint ma reggel jelenti be a BorsodChem és a Mal, hogy gazdát cserélt a BorsodChem 30 százalékos TVK-pakettje (NAPI Gazdaság, 2000. szeptember 20., 11. oldal). A BorsodChem új fő tulajdonosa, a Gazprom által már tegnap kifogásolt, igaz, egyelőre csak feltételezett ügylet eredményeképpen a TVK feletti kontroll a magyar olajtársasághoz kerülhet, amely ezzel a még le sem zárult Slovnaft-akvizícióhoz mérhető szerzeményhez jut. Nyitott kérdés, hogy mit lép a Gazprom és miként reagálnak az egyelőre igencsak átláthatatlan történetre a külföldi intézményi befektetők, ha elindul a papírok tőzsdei kereskedése. Hivatalos bejelentés híján is nyílt titok, hogy a BorsodChem 7,3 millió darabos TVK-pakettje valószínűleg a Molhoz kerül három érintett társaság vezetése még mindig hallgat, vélhetően a jogászok és befektetési bankárok csapata végzi az utolsó simításokat a feltételezett tranzakción. Az ördög ezúttal is a részletekben bújik meg, a fizetési kondíciók ismerete nélkül nehéz eldönteni mely társaságok részvényesei járnak jól az üzlettel. Mindhárman aligha, de az sem zárható ki, hogy a játékelmélet tanulsága szerint a konfrontációból mindenki veszít valamennyit (kivéve természetesen a már kiszállt szereplőt, a részvényeit vélhetően nem közvetlenül a Gazpromnak, de a Gazprort által gerjesztett keresletet kihasználva értékesítő Croesus- Templeton párost.) A TVK-részvénycsomag BorsodChem könyveiben csaknem 35 milliárd forinttal, 4751 forint körüli árfolyamon szerepel (a 28,5 százaléknyi új szerzemény előtt is volt 1,3 százaléka a TVK-ban). Ha a tranzakció árfolyama jelentősen eltér a könyvértéktől, megállhat : szándékos károkozás vádja amelyet a Gazprom hangoztat és a vita könnyen a bíróság előtt folytatódhat. (A BorsodChem igazgatósági tagjait egyes pletykák szerint külön figyelmeztette a Gazprom, hogy személyes vagyonukkal felelnek a társaságnak okozott kárért.) Ráadásul nemcsak a Gazprom, de azok a külföldi intézményi befektetők is a vesztes oldalra kerülnek, akik például a BorsodChem-vezetők július eleji bemutatkozó körútján elhitték, hogy a magyar vegyipar egészét integráló társaság részvényeiből vásárolnak be. A Gazprom ellenőrzése alá került, bár az eladás jóvoltából hiteleitől jórészt megszabaduló és az idén legalább 16-17 milliárdos nettó eredményre számító BorsodChemnek jó esélye lesz „a BÉT legalacsonyabb P/E mutatóval rendelkező blue chipje” cím elnyerésére. Ha a vételár el is éri a könyvértéket (vagyis a felfüggesztés előtti TVK-árhoz képest 27 százalékos prémiumot tartalmaz), a BorsodChem külföldi részvényeseinek egy része még mindig úgy érezheti, hogy kijátszottál miközben a Mol intézményi befektetői a túlfizetés kódját fogalmazhatják meg. Akármennyit fizet is a Mol a TVK-ért - feltéve persze, hogy nem egy sokkal cizelláltabb ügylet készül a háttérben -, a vételár jócskán megterhelheti az olajóriás büdzséjét. A Mol hitelállománya június végén 174 milliárd forintra rúgott. A második félév várható veszteségei, a magas dollárkurzus, valamint 262 millió dolláros Slovnaftszámla még hátralévő nagyobbik részének kifizetése a hitelállományt december végéig akár 100 milliárddal is duzzaszthatják. A TVK-pakett vétele esetén Kötelező felvásárlási ajánlat az elmúlt 90 nap 3900 forint körüli átlagárfolyamán további 66, ha a BorsodChem-TVK részvénycsere 4755 forintos árfolyamán születik, mintegy 80 milliárd forintos terhet róna a Molra. (Folytatás a 12. oldalon) Gyenge Mol-eredményre számít a Merrill A Mollal kapcsolatos jelenlegi eseményeket ismerve némiképp furcsa időzítéssel tette közzé a Mol részvényenkénti eredményére vonatkozó becslését a Merrill Lynch. A neves befektetési bank elemzői maguk is elismerik, hogy a kormánnyal folyó tárgyalások miatt becslésük rövid időn belül „akadémikussá” válhat. A meglehetősen pesszimista prognózis 246 forintról 77 forintra szállítja le az egy részvényre jutó jövő évi várható eredményt, elsősorban a továbbra is magasan maradó olajárakra és az emiatt a gázüzletágban keletkező veszteségre tekintettel. Ugyanakkor az elemzők is megjegyzik, hogy ez a becslés arra az esetre vonatkozik, ha a gázárakban nem történik a jövő évre eddig hivatalosan előre jelzett 5 százalékos emelésnél nagyobb változás. A megegyezésről még csak híresztelések vannak, amíg nem lehet pontosan tudni a tárgyalások eredményét, ők a jelenlegi információk alapján kénytelenek számolni. A. A. G. Rahimkulov szerint nyugaton kell keresni a Mol vevőjét A Milford jogi lépéseket fontolgat A Milford Holdings mint a gyűlésen fel fogják vetni és jogiben érdekelt minden szervezet- BorsodChem 24,7 százalékos lépéseket is fontolgatnak. fel, beleértve a Molt is, amely a tulajdonosa jogi lépéseket tet- Rahimkulov emlékeztetett Gazprom partnere a földgázüzvez, amennyiben a BorsodChem arra, hogy amikor a Borsod létben, de nem látja jelét annak, értékesíti TVK-részesedését - Chem rendkívüli közgyűlése hogy a Mal részéről hasonló nyilatkozta Megdet N. Rahim (NAPI Gazdaság, 2000. június kompromisszumkészség mukulov, a Gazprom érdekeltsége- 28., 7. oldal) jóváhagyta a TVK- tatkozna. Rahimkulov spekulábe tartozó Milford Holdings Ltd. részvénycsomag megvásárlácónak minősítette azokat akimeghatalmazott képviselője, az lát, a vállalatvezetés részlete- ad feltételezéseket, amelyek Általános Értékforgalmi Bankben megindokolta, miért fon szerint az oroszországi gázipaelnök-vezérigazgatója az MTI- től a társaságnak a TVK-része- i óriás, a Gazprom vásárolja a nek. Rahimkulov megismételtesedés megszerzése. Éppen ezért Mól részvényeit. Kijelentette: a tegnap megfogalmazott állítás érthetetlen, hogy a Borsod- Gazpromnak sem a múltban, sajt (NAPI Gazdaság, 2000. szép- Chem vezetése miért változtat- sem most nem volt célja a Moktember 20., 11. oldal), a Borja meg korábbi elhatározását részvények vásárlása és a GazsodChem és a Mal vezetéséhez és tesz olyan lépést, amely promnak, illetve az érdekeltséközel álló, megbízható forrás nemcsak a Milford, hanem a gébé tartozó vállalatoknak nincs ból úgy értesült, hogy készen áll BorsodChem kisrészvényesei tulajdoni részesedése a Mol Rt.egy szerződéstervezet a Bor számára is hátrányosbén. Véleménye szerint valóban sodChem tulajdonában lévő A Milford - mint képviselője folyik jelenleg a Mol-részvények TVK-részvénycsomag eladása- elmondta - kész kompromisszum piaci felvásárlása, de a vevőt ról. Ebben az esetben a Milford más megoldás keresésére és a nem keleten, hanem nyugaton képviselői ezt a következő köztárgyalások folytatására az ügy- kell keresni. (napi) A Központi Elszámolóház és Értéktár Rt. (Keler) azonnali hatállyal - átmeneti jelleggel - az alapbiztosítékok igen magas mértékű emeléséről döntött az alábbi termékek esetében. A Mal jelenlegi 35 ezer forint alapletété 50 ezer forintra, a BorsodChem 75 ezer forint alapletété 90 ezerre, míg a TVK 35 ezer forint alapletété 45 ezerre emelkedik. A Keler közleménye szerint a Mol-BC-TVK hármas tegnapi felfüggesztése, illetve az ennek hátterében álló események olyan előre nem látható piaci eseményeket indíthatnak el, amelyekre a származékos piac ez idáig hatályos pénzügyi biztosítékai nem nyújtanak garanciát. Ez indokolja az alapletétek azonnali, nagymértékű megemelését. CA IB Drámai alapletét-emelés a származékos piacon Ikii Termék Nyitó ár Ft-ban Heineken 380 Amstel 290 Johnnie Walker 610 Jim Beam 680 Grants 550 Glenfiddich 1100 Boileys 750 Petroff 450 Martini 440 Gin and Tonic 680 Cuba Libre 720 Mojito 830 Tequila Sunrise 750 Pina Colada 790 Long Island Ice Teo 980 Orgazmus 850 Margarita 790 Playboy Café 650 KERESKEDÉSI IDŐ: CSÜTÖRTÖK, PÉNTEK, 18,'-19,' 20"- 22" SZOMBAT 20- 1T H-1061 Budapest, Andrássy út 19. tel 322 7896,342 0595 fax: 484 0059 www.walstreetbudapest.hu