Napi Gazdaság, 2001. május (11. évfolyam, 99-124. szám)

2001-05-02 / 99. szám

4_ Ji gazdaság Április végétől Svájcban szerelnek a magyarok Négy új gyártósort helyez üzembe az Elektronikai és Mechanikai Kft. Ez év közepétől - a korábbiakhoz képest - jelentősen nagyobb megrendelésekre számíthat a több multinacionális cégnek elekt­ronikai alkatrészeket szállító Elektronikai és Mechanikai Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. így a cég a tavalyi 4,8 milliárd forintos árbevétele után idén egymilliárddal többel számolhat, erre készülve az idén is 300-400 milliós beruházást hajt végre. A há­rom vidéki gyártóhellyel rendelkező magyar tulajdonú cég egy ta­valy elnyert pályázat alapján április végén kezdte meg Svájcban az ottani vasúti vagonok világítástechnikai korszerűsítését. Idén két ütemben helyezi üzembe négy új gyártósorát vi­déki gyáraiban a budapesti székhelyű Elektronikai és a Mechanikai Termelő, Szolgálta­tó és Kereskedelmi Kft. (EMT), amelynek a Szécsényben, Romhányban és Vácott van ter­melőbázisa. Az áprilistól műkö­dő új kemencesor 150 tonná­val növelte a társaság ferrit­­gyártó kapacitását, amelyet a nyár közepéig tovább bőví­tenek. Az 1991 végén alapított, tevé­kenységét 1992-ben kezdő, je­lenleg 6 millió forint törzstőké­jű EMT kezdetben a Philips, ké­sőbb a Grundig és a Siemens megrendeléseire is készített kü­lönféle elektronikai alkatrésze­ket, amelyekből tavaly - az elő­zetes adatok szerint - mintegy 4,8 milliárdos árbevételt ért el. Idén jelentősen nagyobb, 5,5 milliárd forint árbevétellel szá­mol a cég annak következté­ben, hogy - várhatóan ez év kö­zepétől - bővíti tevékenységét. Gulyás Imre, az EMT alapító­ja és ügyvezető igazgatója a NAPI Gazdaságnak elmondta, hogy a tervek szerint a cég gyá­raiban nyártól a Grundig meg­rendelésére nemcsak televízi­ókba való komplett elektroni­kai szerkezetet, hanem kész té­véket is gyártani fognak. E többletfeladat elvégzéséhez mind a termelőeszközök, mind a szakemberek rendelkezésre állnak. Emellett idén tovább növelik a főleg luxus- és felső kategóriás autók passzív biz­tonsági berendezéseihez való alkatrészek előállítását, a ter­vek szerint ezekből négymilli­ót készítenek, ami a megelőző évi mennyiség több mint há­romszorosa. Az erre az évre tervezett mint­egy 5,5 milliárdos árbevétel időarányos részét ez év első ne­gyedében éppen hogy teljesíte­ni tudja az EMT, amit Gulyás azzal magyarázott, hogy nem volt folyamatos az alapanyag­ellátás. (Az ügyvezető tájékoz­tatása szerint elképzelhető, hogy ez év második felében kétszeresére kell majd növelni­ük a nyomtatottáramkör-gyártó kapacitásukat, ám erről még folynak a megrendelőkkel a tárgyalások.) A ma mintegy 2 milliárdos in­gatlan és termelő­vagyonnal rendelkező EMT 1995-ben megvásárolta a felszámolás alatt álló Híradástechnikai Alkatrész­­gyártó Kft. váci gyárát, s ezzel belekezdhetett a világítástech­nikai alkatrészek gyártásába is. Ez utóbbiak szállítására írt ki tavaly pályázatot a svájci vasút, amelyet a cég megnyert (NAPI Gazdaság, 1999. november 24., 5. oldal), így az EMT szakembe­rei április végétől 120 vagon helyszíni korszerűsítésében vesznek részt. Ha az EMT mostani tárgyalá­sai eredménnyel járnak, akkor a következő évben 250-300 fő­vel több dolgozóra lesz szüksé­ge a cégnek s 2-3 milliárddal nagyobb exportforgalmat fog lebonyolítani. Megtudtuk, hogy a NATO által is támogatott kü­lönleges, úgynevezett induktív­­elem-magok gyártása ugyan­csak szóba került. Bubrik Gáspár : A CÉG BEVÉTELEI (milliárd forint) Bevétel Termelési érték 1995 0,8 3,7 1996 1,6 6,1 1997 4,1 20,1 1998 3,9 23,8 1999 3,8 25,3 2000 4,8" 30,2 2001 5,5** 32,5 * előzetes adat, "terv Forrás: Elektronikai és Mechanikai Kft. Az EMT a Grundig kizárólagos beszállítója Az EMT Kft. sokféle elektronikai alkatrészt gyárt. Kez­detben diktafonok mágnesfejeinek fejlesztését és gyártását végezték, később a Philips ezen üzletágát az EMT megvet­te, így e termékcsoportból a Grundig kizárólagos beszállí­tója lett. A társaság emellett 1993 óta folyamatosan végzi a Grundig megrendelései alapján televízió-részegységek sze­relését. A kilencvenes évek közepétől kezdtek hozzá a vilá­gítástechnikai előtétek, ferritek és nyomtatott áramkörök gyártásához. Az EMT az utóbbi években - részben vásár­lásokkal, részben saját fejlesztéssel - százfős szerszám­­gyártó és műanyagfröccsöntő, valamint fémsajtoló meg­munkáló üzemet is létrehozott. 1999-től az autóiparnak biz­tonságtechnikai, pirotechnikai gyártókat is gyártanak. Zárt ajtók mögött tárgyalnak a kártérítésről Indul az állam és a Pb volt könyvvizsgálóinak pere (Folytatás az 1. oldalról) Szakértőink szerint a sorból némiképp „kilóg” az Arthur An­dersen Adó- és Vezetési Tanács­adó Kft., amely 1996-ban felhív­ta a figyelmet az általa át nem látható kockázatokra és jelezte: a Pb tőkebevonás nélkül nem képes a további működésre. In­formációink szerint a keresetle­vél ugyanakkor azt tartalmazza: a könyvvizsgálók valósághűnek minősítették az éves beszámo­lókat, megfelelőnek a pénzügyi helyzetet, ez pedig a 170 milli­árd forintba került Pb-konszoli­­dáció ismeretében azt bizonyít­ja, hogy a három alperes nem a szakmai szabályok szerint vé­gezte munkáját. A lapunk által megkérdezett jogi szakértők szerint amennyi­ben a „hozott anyagból” szúró­­próba-szerűen dolgozó cégek úgy érzik, hogy megbízójuk nem minden tekintetben úgy járt el, ahogyan az általában el­várható, a nemzetközileg elfoga­dott módszerek alapján mélyít­hetik a mintavételt, jelentésük­ben felhívhatják a figyelmet a tapasztalt kockázati tényezőkre, sőt, miként arra volt példa a ki­lencvenes években, akár vissza is léphetnek a szerződéstől. Ami pedig a könyvvizsgálók felelős­ségét illeti, ez mind a korábbi és a hatályos gt.-ben, mind a számviteli szabályozásban héza­gos. A kamara etikai szabályza­ta ugyan vétségnek minősíti, ha a könyvvizsgáló a munkája so­rán nem a tőle elvárható gon­dosságot tanúsítja, ha tevékeny­ségét gondatlanságból, szakmai hiányosságok miatt vagy szán­dékosan nem a jogszabályok szerint végzi. Ez utóbbit azon­ban felettébb nehéz lesz a bíró­ság előtt bizonyítani. Kérdés, hogy ilyen óriási pertárgyérték­­nél milyen körben, milyen mér­tékig alkalmazhatók a könyv­­vizsgálók felelősségbiztosítási szabályai. Drávucz Péter MAGYAR VÁLLALATOK 2001. MÁJUS 2. Egyelőre nincs szükség tőkebevonásra Növekvő nyereséget várnak a Herbáriánál A Herbária Rt. múlt heti közgyűlése elfogadta a cég tavalyi üzleti beszámolóját, illetve az idei tervet. A bolthálózat átalakí­tása eredményes, így a társaságnak egyelőre nincs szüksége tőkebevonásra. A Herbária Gyógynövény­feldolgozó és Kereskedelmi Rt. múlt heti éves rendes köz­gyűlése elfogadta a cég tavalyi üzleti évéről szóló beszámoló­ját, illetve az idei esztendő stratégiáját. Eszerint a Herbá­ria tavaly 1,86 milliárd forint nettó árbevétel mellett 11,8 millió forint mérleg szerinti eredményt könyvelhetett el. A 2001-es tervek alapján a cég 2,3 milliárd forint forgalomra és 69 millió forint nyereségre számít. A Herbária tovább foly­tatja reorganizációját s a ter­vek szerint év végére be is fe­jezi azt - derült ki Soproni Ta­más elnök szavaiból. A cég 29 üzletéből 14-et már átszerve­zett. Hasonló hálózatot alakí­tott ki, mint egy franchise-rend­­szer, bár Soproni szerint ez jó­val szigorúbb megoldás lesz. A boltok továbbra is a Herbária tulajdonában maradnak, ám az üzletvezetők a többletbevétel­ből részesedhetnek. Az év elején szó volt arról, hogy a Herbária esetleg tőkebe­vonást hajt végre, ám a tranz­akcióra nem került sor, mert Soproni szerint a tulajdonosok ezt nem tartották szükséges­nek. Úgy tudni, valóban több kérője is akadt a cégnek, ám befektetésről nem tárgyaltak a felek. Soproni elmondta, to­vábbra sem tervezik a tőkebe­vonást, mert a várakozásoknál jobban sikerült a reorganizá­ció. A társaság az év végén be­fejeződő átalakítást saját erőből finanszírozza. A bíróság elutasította Horváth Árpádnak, a Herbária volt cégve­zetőjének keresetét, amelyben vitatta év elején történt rendkí­vüli felmondásának körülménye­it, illetve nem fogadta el a tavaly kinevezett új igazgatóságot. A Herbária tavaly ősszel Horváth mellett négy igazgatósági tagot is visszahívott (NAPI Gazdaság, 2001. január 30., 5. oldal). H. Gr. Az üzleti kommunikációban mi biztosítjuk a megoldásokat. Ön nyugodtan nézhet másfajta izgalmak után!­­/ Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket min Egy sikeres vállalkozás mára már elképzelhetetlen jól kiépített, megbízható üzleti kommunikációs alkalmazások nélkül. Mi a V-com-nál, a Vivendi Telecom Hungary csoport üzleti kommunikációs szolgáltatójaként, legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy ügyfeleink mind teljesebb kiszolgálásával és széleskörű szaktanácsadással járuljunk hozzá az üzleti sikerekhez. " E cél érdekében építjük ki átfogó optikai gerinchálózatunkat, amely lefedi az ország teljes területét. A szolgáltatási portfoliónkba tartozik többek között a felügyelt bérelt vonal, a bérelt vonali Internet, a Frame Relay, az ATM, a VoIP, valamint az országos Intranet és VPN hálózatok kialakítása is. Ismerje meg szolgáltatásaink szélesebb körét is, lépjen kapcsolatba velünk! Célunk, hogy megbízható, minőségi szolgáltatóként naprakész megoldásokkal és elismerten kiváló ügyfélszol­gálattal segítsük Önt és cégét a sikerhez. További információval készséggel állunk rendelkezésére a 06-80-822-822-es díjmentesen hívható telefonszámon, valamint a sales@vcom.hu címen. A V-com a PartnerCom jogutódja. A név változott, szakértelmünk és ügyfeleink elégedettsége változatlan. com üzleti kommunikációs szolgáltatás Összeköt minket a siker

Next