Napi Gazdaság, 2003. augusztus (13. évfolyam, 148-167. szám)

2003-08-26 / 164. szám

0­­1 MÉDIA NAPI GAZDASÁG­A 2003. AUGUSZTUS 26., KEDD_______ _________ A rendező már forgatja, várhatóan októberben be is fejezi új, egy drogárus egy napját feldolgozó, Dealer című filmjét. Az alacsony költségvetésű produkció az MMK 78 millió és a Magyar Történelmi Film Alapítvány ötmillió forintjából készül. Az elért nemzetközi sikerek alapján külföldi koprodukciós partnert le­hetett volna keresni az új filmhez, de ez késleltette volna az októberi befeje­zést - tette hozzá Muhi. A Dealer bemutatója a tervek szerint a jövő évi ma­gyar filmes seregszemlén lesz.­­• DOMOKOS ERIKA­­• FOTÓ: MOKÉP A legjobb nem angol nyelvű játékfilm kategóriájában Magyar­­országot jövőre az Oscar-díjért folyó versenyben Fliegauf Bene­dek Rengeteg című játékfilmje képviseli - jelentette be a Magyar Filmunió. A díjra minden ország évente egy alkotást nevezhet, s közülük a Los Angeles-i Filmakadémia választja ki azt az öt fil­met, amelyek versengenek az elismerésért. A nevezésért nem kell külön díjat fizetni - tudta meg lapunk Vajda Katalintól, a Magyar Filmunió munkatársától. A szervezet feladata a hivatalos nevezé­si lap kitöltése s a film kiküldése az Egyesült Államokba. Ehhez a Filmunió 35 milliméteres, angol nyelven feliratozott kópiát ké­szíttet a Magyar Filmlaboratóriummal, ennek költsége 600-800 ezer forint. A Filmakadémia titkosan kezeli, hogy mikor tartja egyes filmek vetítését, s mely tagjai szavaznak, a döntést január­ban hozza nyilvánosságra. Az öt kiválasztott film közül kerül ki a végső győztes. Az aranyszobrocskák kiosztására február 29-én ke­rül sor a hollywoodi Kodak Theaterben. A magyarországi nevezéséről egy öttagú, évente változó össze­tételű bizottság dönt, az idén a Magyar Filmművészek Szövet­ségétől Dettre Gábor filmrendező, a Magyar Mozgókép Rende­zők Céhétől (MRC) Hartai László, a Magyar Producerek Szövet­ségétől Sipos László, a Magyar Operatőrök Társaságától (H.S.C.) Szabó Gábor és a Független Magyar Producerek Szövetségétől Szita Miklós alkotta a grémiumot. Egy film sikeres szereplésének alapja, hogy a Filmakadémia tagjai a több mint száz jelölt közül megismerjék a művet, erre a film producerének rengeteget kellene áldozni. Számos lehető­ség áll az alkotók rendelkezésére, vetítésektől fogadások és ren­dezői találkozók szervezéséig bármilyen promóció megengedett az anyagi lehetőségek függvényében - állítja Vajda Katalin. Erre azonban nincs lehetősége a Rengeteget 1,5 millió forint­ból készítő Inforg Stúdiónak - mondta lapunknak Muhi András producer. Az amatőr színészek részvételével készült film költsé­geit a Muhi András és felesége, Muhi Klára tulajdonában lévő Inforg Stúdió Kft. finanszírozta. Az idei magyar filmszemlén a Renge­teg elnyerte a legjobb első filmes rendezőnek és a legjobb produ­cernek járó elismeréseket, valamint a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját. Az 53. berlini filmfesztiválon a legjobb első fil­mesnek járó Wolfgang Staudte-díjjal tüntették ki. E díj után ka­pott a produkció mintegy 10 millió forintos támogatást a Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMK), amiből a mozikban vetíthe­tő 35 milliméteres kópia elkészülhetett - tette hozzá Muhi. A film nemzetközi elismertségét jelzi, hogy már számos fesztiválra meg­hívást kapott, nemcsak európai országokból, hanem a tengeren­túlról is, például Torontóból, Tokióból és Montrealból. Igazi sikert azért az európai filmértő közönség körében arathat a Rengeteg - véli a producer. Az idei év még a film fesztiválokon való szere­peltetésével telik, ezt követően tervezi az Inforg a külföldi érté­kesítést és forgalmazást. Elsősorban ezért választották a produk­ció magyarországi forgalmazójának a Mokép Rt.-t, mivel ennek divíziója, a Hungarofilm több évtizedes külföldi kapcsolatrend­szerével segítheti a film nemzetközi megismertetését, s képes fi­nanszírozni a külföldi filmes vásárokon való megjelenését. A ma­gyar nagyközönség szeptember 11-étől láthatja a filmet. A Ren­geteg­­ Fliegauf első, 2001-es, szintén Filmszemle-díjas Beszélő fejek című rövidfilmjéhez hasonlóan­­ „beszélő” film, hét törté­netből, a közeliben fényképezett szereplők dialógusaiból áll össze. A dialógusok alapjául szolgáló novellákat is Fliegauf írta. NEMZETKÖZI FESZTIVÁLOKON IS SIKERES FLIEGAUF BENEDEK RENGETEGJE Másfél milliós költségvetésű filmmel az Oscarért Mindössze 1,5 millió forintból készült az a játékfilm, amellyel Magyarország képviselteti magát a filmművészet legrangosabb elismeréséért, a Oscar-díjért folyó versenyben. ÚJABB HETILAP A PIACON Megint itt a Képes Sport A Ringier Kiadó Kft. gondozásában, új koncepcióval visszatér a standokra a Képes Sport hetilap, amely alapításától, 1954-tő­l 1992-ig jelent meg.­ ­­HŐNYI GYULA Régi magyar márka kerül ismét az újságárusok standjára, a Ringier ugyanis újraéleszti a tíz éve megszűnt, Képes Sport című hetilapot. A kiadvány új köntösben, megváltozott koncep­cióval kerül majd a pavilonokba. Mihók Attila lapigazgató el­mondta, hogy az első számot 200 ezer példányban nyomtatják, és ingyenesen terjesztik. A kiadó tervei szerint a 195 forintba kerülő újságból a későbbiekben 60-70 ezer példányra lesz igény, tekintettel arra, hogy a sporthetilapok piaca kevésbé te­lített. A lapot mind tartalmát, mind arculatát illetően minden­képpen a szintén Ringier-lapcsaládhoz tartozó Nemzeti Sport fölé kívánják pozícionálni, ám nem kifejezetten prémium la­pot akar a szerkesztőség előállítani. A teljes mértékben ma­gyar fejlesztésű kiadvány beruházásáról a lapigazgató nem árult el részleteket. A Képes Sport saját szerkesztőséget és értékesítő csapatot mű­ködtet, teljesen elkülönül majd a Nemzeti Sporttól, vagyis nem a napilapból kimaradt anyagok gyűjtője kíván lenni. Hetilapként elsősorban elemzéseket, hátteret akar nyújtani az olvasóknak, a vezető anyagokban pedig a sportolókat, sztárokat mint embere­ket fogják bemutatni. A szezonban nagyobb szerepet kap majd a labdarúgás, de nem csak a focival kívánják megtölteni a lapot. Jelzi ezt az is, hogy az első számban például Kásás Tamás olim­piai és világbajnok vízilabdázó kerül majd a címlapra. Az egész újságot tekintve több külföldi sztárral kívánnak foglalkozni, mint magyarral. Az első lapszám 68 oldalas lesz, és mintegy 150 képet tartal­maz. Mihók szerint az újság átmenetet képez a bulvár- és a pré­mium újságok között. Ez tükröződik az árában is, ám a megcél­zott hirdetők között hangsúlyos szerepet kapnak a felső kategó­riás lapokat előtérbe helyezők. ► AZ OLDALT SZERKESZTETTE: DIÓSZEGI JÓZSEF ­ VASÁRNAP A FORMA-1-ES FUTAM KASZÁLT Baumgartner miatt is többen kapcsoltak az RTL Klubra .A diószegi József tévézők 58,8­ százaléka, míg egy idén a teljes lakosság körében évvel korábban 50,5 százaléka a tavalyinál 650 ezerrel többen, követte a tv előtt ülve a ver- 1,7 millióan követték nyomon fényt, a tavalyi 546 ezer míg az RTL Klubon a Ma- az idei 879 ezer nézőt gyár Nagydíjat - derül jelent. Vasárnap a 18-49 ki a műsorfigyeléssel Az idei futam éves korosztály körében foglalkozó AGB Hun- érdeklő- ez volt a legnézettebb gary adataiból, amit minden­ televíziós műsor. Az idei az RTL Klub bocsátott Röppen fokoz­ futam iránti érdeklődést rendelkezésünkre. A ta, hogy a ver­ mindenképpen fokozta, csatorna ezt a nézőszá­­sunk története- hogy a verseny történe­­tét a délutáni műsor- men ei°ször­tében először Baum­­sávban produkálta, de­ Baumgartner­gartner Zsolt személyé­­hig ez főműsoridőben ^s°lt személyé­­ben magyar pilóta is rajt­­is említésre méltó­ben magyar­hoz állt, s az is hozzájó­­eredmény lenne. Vasár- Pilóta is rajthoz juthatott a kiemelkedő nap délután a teljes la- ^ nézőszámhoz, hogy míg kosságból televíziót né­ tavaly a Magyar Nagydíj zők 54 százaléka választotta a idejére eldőlt a világbajnoki futamot, míg egy évvel korább cím sorsa, addig most nagyon­ban 46,7 százalékuk tette ezt. szoros küzdelemre lehetett szó- Idén a 18-49 éves korosztályból mutani. Csaknem félmilliárdos támogatás a közönségfilmeknek­ ­• NAPI GAZDASÁG Eredményt hirdetett a Ma­gyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) a gyártók és forgalma­zók számára közösen kiírt lá­togatottsági pályázatán. A film­készítők a vállalt nézőszám alapján igényelhettek 100 ezer látogató esetén 50 milliós gyár­tási és 12,8 millió forintos for­galmazási, míg 80 ezres néző­szám esetén 40, illetve 12 mil­liós támogatást. Amennyiben a produkció a bemutató után egy évvel nem éri el a vállalt né­zőszámot, az alkotóknak vissza kell fizetniük a dotációt. A száz­ezres nézőszám produkálása meglehetősen kockázatos üzlet a magyar filmek készítőinek, hiszen egy átlagos amerikai si­kerfilmet néznek meg ennyi­en; tavaly ennél több nézője csak a Valami Amerikának és a Hídembernek volt. A pályázatra tizennégy film és hat forgalmazó jelentkezett, összesen 740 millió forintnyi támogatást igényelve. Közülük nyolc produkciót 411,4 millió forinttal támogat az MMK. A legtöbb, ötvenmilliós támoga­tást a több mint félmillió né­zőt vonzó Valami Amerika rendezőjének, Herendi Gábor­nak az új filmje, a Magyar ván­dor, valamint két könyvsiker, az Apám beájulna és az Állít­sátok meg Terézanyut! filmes adaptációja kapta. Az elutasí­tottak között van Antal Nimród csaknem leforgatott, metróban játszódó krimije és Árpa Atti­la Argó című filmterve. A LÁTOGATOTTSÁGI PÁLYÁZAT NYERTESEI Gyártó______________Forgalmazó______Film__________________Gyártási Forg. _________________________________________________________tám. (M Ft) MegaFilm Kft.____________Budapest Film Sas Tamás: Apám beájulna 50,0______12,8 Skyfilm Kft.______________Budapest Film Herendi Gábor: Magyar vándor 50,0_______12,8 Unió Film Kft.____________SPI International Bergendy Péter:___________________________ ___________________________________________Állítsátok meg Terézanyut! 50,0______12,8 Lichthof Productions Kft. Ariel International Gauder Áron: Wyócker______40,0 12,0 Cinema-Film Kft.__________Budapest Film Deák Krisztina:___________________________ ___________________________________________Miskolci Boni és Klájd_______40,0 12,0 Laurin Film Kft.___________Intercom_________Oláh Gábor: Szűkített szeptim 40,0______12,0 Új Budapest Filmstúdió Kft. Budapest Film Török Ferenc: Szezon________23,0 12,0 Film Plus Kft.____________Intercom_________Salamon András: Getno_______2010______12,0 Forrás: MMK_________________________________________________________________________ A Vogel Burda megvette a piacvezető számítástechnikai magazint­ ­• NAPI GAZDASÁG A német Vogel Burda Hol­ding GmbH 90 százalékos tu­lajdont szerzett a Computer Panoráma Kiadói Kft.-ben, mi­után 50 százalékos részese­dést vásárolt a WEKA Holding GmbH-tól, míg 40 százalékot a HVG Rt.-től szerzett meg. Az üzletrészek megvásárlásával a Vogel Burda az informatikai és telekommunikáció-technológi­ai szaklappiac legnagyobb ki­adójává válik Magyarországon. Az utóbbi két évben a Com­puter Panoráma Kft. azonos nevű magazinja piacvezető po­zíciót ért el, havonta 35 ezer példányban jelenik meg. A német Vogel Burda Hol­ding nem lép ismeretlen terep­re e magyarországi befektetés­sel: a csoport 1989 óta van je­len a magyar piacon, s többek között a Chip, a PC Guru és az IT-Business kiadója. A Computer Panoráma Kft. önálló cég marad. Az új tulajdon­­viszonyok ellenére a Computer Panoráma és a Chip magazin egymástól függetlenül, önálló tartalommal jelenik majd meg. A tranzakcióval a Vogel Burda Holding nálunk ezzel teljesíti azon stratégiai célkitűzését, hogy minden országban piacve­zető legyen. Markus Witt, a hol­ding ügyvezető igazgatója sze­rint egyébként az üzletpolitiká­juk alapját az képezi, hogy az egyes országokban egymástól független és optimálisan a he­lyi piacra szabott médiumokat adnak ki. A Vogel Burda több mint hatvan munkatársat fog­lalkoztat Magyarországon.

Next