Napi Gazdaság, 2003. november (13. évfolyam, 211-230. szám)
2003-11-19 / 223. szám
FORRÁS: WWW.ECO.HU NAPI GAZDASÁG Mérsékelt forgalom, a hétfői esés után kezdetben kisebb felfelé korrekció, majd fáradás, lefelé forduló árfolyamok jellemezték a tegnapi kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén. Az 5,3 milliárdos részvényforgalom az utóbbi hónapok átlagához képest kifejezetten alacsony volt, ennek is több mint 40 százalékát az emisszióra készülő Mol adta. A BUX 20 pontos gyengülés után 9612 ponton zárt. A magyar parkett legizgalmasabb papírja már egy ideje - az OTP-gyorsjelentés okozta eufória elülte óta - a Mol. Ma jelentik be a Molemisszió részleteit, néhány napon belül felkeresi a potenciális befektetőket a cég és az emissziót szervező Citigroup csapata, a jövő héten pedig már a hazai befektetők is jegyezhetik a papírt. Az árazás az FHB-nél megszokott receptet követi, de az ársáv jóval szőkébb lesz, és az ár aligha fog lényegesen eltérni az utolsó napok tőzsdei kurzusától. A Mol tegnapi áralakulása már az emissziós várakozásokat tükrözte, az olajpapír 6570 forintról 6625-ig ment fel. A Matáv 6 forintot erősödött (804-ig), de a két másik blue chip gyengült. A több hónapos emelkedés után láthatóan lankadó OTP 2767- en, a Richter 24 685-ön zárt. A nap két vesztese a NABI és a Linamar volt, mindkét - hasonló pályát befutó - gépipari részvény 5 százaléknál többet gyengült. A NABI 1690 forintos záróára az év elejéhez képest 50 százalékos veszteséget jelez. A harmadik gépipari papír, a Rába viszont visszakapaszkodott a 900-as szintre. A két technológiai részvény ára eltérően alakult, a Synergon 8 százalékkal erősödve majdnem elérte újra az 500-as határt, a Graphisoft viszont - a RÉSZVÉNYFORGALOM A BÉT-EN gyorsjelentés nyomán - inkább lefelé tart, és 1285 forinton zárt. A kárpótlási jegy minimális forgalom mellett 486 forinton forgott. * A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett valamennyi részvény - a legutolsó kötés napjának záróárfolyamán számított - teljes értéke. * * A 20 legnagyobb tőkeértékű magyar,, cseh, lengyel, szlovén és horvát részvény - a BÉT által számított és közzétett - indexe. * * * A BÉT által számított közép-európai (cseh, lengyel, szlovén, szlovák és magyar részvényeket tartalmazó) tőzsdei index. CESI: CESI is the stock exchange index of Central European (Czech, Polish, Slovenian, Slovakian, and Hungarian) stocks, calculated by the BSE. '**’ B/VOSZ Részvény Befektetési Alap portfolio Index · Változás:__________(-20,50) (-0,21%) ·• Nyitó (Opening):___________9646,37 > Minimum (Low):____________9588,43 > Maximum (High):___________9734,69 > Tőkeérték* (Capitalisation): 3502 634 M Fl >• Változás:______________-3134 M Ft · Napi összforgalom (Turnover): 5863 M Ft · Részvényforgalom: (Shares): 5274 M Ft · CETOP-20**:______________998,39 · Változás:__________(-10,36) (-1,03%) · CESI**:_______________1354,92 ·• Változás:_________(-12,49) (-0,91%) ¡ RAX****: _ 694,67 ·• Változás:_________ (-1,15) (-0,17%) XU2. XU3. XI *14. XI *17. XU8. Óvatosan adott a HVB - NAPI GAZDASÁG Ismét részleges sikerrel zárult a HVB Jelzálogbank Rt. fix kamatozású papírjainak keddi aukciója. A 2011/A jelzésű sorozat 3,3 milliárd forintos csomagjára 6,9 milliárd forintnyi ajánlatot adtak be, de ebből csak 2 milliárdnyit fogadott el a kibocsátó. Az átlaghozam így 8,97 százalék lett. A 2008/A sorozatú jelzáloglevélből maximum 2,2 milliárd forintnyi volt a kínálat, ezt is túljegyezték, 4,67 milliárd forint igény volt rá. Itt még kisebb arányú volt a célba érő kereslet, csak 0,55 milliárd forint értékű papír találhatott gazdára. Az átlaghozam évi 9,45 százalék volt, miközben kedden az ötéves állampapír-piaci referenciahozam 8,25 százalékot tett ki. WWW.NAPI.HU _____________________________________________________________________________________________________________________ 2003. NOVEMBER 19. XII. ÉVFOLYAM 223. (3547.) SZÁMÍT tőzsdék-piacok szerkeszti Korányi G tamás I New York húzta vissza Európát I BÁT: zuhanó gabonajegyzések A nyugat-európai tőzsdék kedvező hangulatát a pesszimista tengerentúli A vámmentes importlehetőség hírére jelentősen csökkentek trend törte meg, s a nap végén már mínuszban álltak a vezető indexek, a gabonaárak a Budapesti Árutőzsdén. ÁÉB-HITELBŐL VETT BORSODCHEMET A CE OIL? Rahimkulov a Molt akarja Az ÁÉB jelenleg 3 százalék körüli Mol-pakettet birtokol, ám szeretné azt 10 százalékra növelni - nyilatkozta Megdet Rahimkulov bankelnök a Magyar Hírlapnak. Az orosz üzletember szavaiból kikövetkeztethető, hogy a CE Oil tavasszal ÁÉB-hitelből növelte részesedését a BorsodChemben. MOLNÁR GERGELY * „A Molt akarjuk. Mást venni nem is nagyon érdemes Magyarországon” - közölte a Magyar Hírlapnak adott interjújában Megdet Rahimkulov, az ÁÉB elnöke és legnagyobb, nemsokára 46 százalékos tulajdonosa. Hozzátette, jelenleg közvetlenül és közvetve három százalék körüli Mol-részesedéssel rendelkeznek, ám korábban tíz százalékot közelítő pakettjük is volt .Minden bizonnyal még 2001, a jelenlegi Tpt. hatálybalépése előtt, különben az öt százalékot meghaladó részesedését be kellett volna jelentenie. Más kérdés, hogy a Mol alapszabálya szerint kétszázalékos tulajdonrészt is közzé kell tenni, különben a részvényes nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait. Mint mondta, annak idején nyereséggel értékesítették a Mol-papírokat, ám a társaság továbbra is egyik kedvencének számít és szeretné részesedését tőzsdei vásárlásokkal tíz százalékra növelni. Az elnök megítélése szerint arra nincs esélyük, hogy a privatizáció során vásároljanak megfelelő mennyiséget a papírokból, és megítélése szerint nem is lenne szerencsés, ha egyetlen befektetőhöz vándorolna a most eladásra kerülő csomag. Mindazonáltal abban reménykedik, hogy ötszázalékos pakettet sikerül szerezniük a privatizáció során. Rahimkulov méltatta a Mal stratégiáját, a Slovnaft megszerzését. Jó üzletnek tartja, az INA-vásárlást, s kiemelte, hogy a társaság olajellátása is biztosítva van a Jukosz által. Határozottan rossz ötletnek tartja viszont az „aranytojást tojó tyúk”, a gázüzletág eladását. Hosszú távon ugyanis nagyobb üzlet van benne, mint az olajban, s most már a megfelelő szabályozás is adott ehhez - véli a harminc évet a gázüzletben töltött bankvezér. Amennyiben a Gazprom kérné véleményét, neki is azt ajánlaná, vegye meg a gázüzletágat - mondta Rahimkulov, hangsúlyozva, hogy már nem Gazprom-alkalmazott, ugyanis a 2000-ben kinevezett új vezetéssel nem kívánt együttműködni. A BorsodChem fő tulajdonosával, a CE Oillal kapcsolatban is kiderült néhány újdonság. „Ma is összefutok néha Pecina úrral, a cég első emberével, de ez tisztán banki ügylet, hitelezünk, vezetjük a számláikat.” - mondta Rahimkulov. MINISZTERELNÖKI TALÁLKOZÓ PKN-MOL-ÜGYBEN Ma hivatalos látogatásra Varsóba érkezik Medgyessy Péter. A miniszterelnök találkozik lengyel kollégájával, Leszek Millerrel, a megbeszéléseken a MOl és a PKN közötti lehetséges együttműködés is terítékre kerül. Krzysztof Mikolajczyk PKN-szóvivő szerint a miniszterelnökök találkozóján a két cég közeledésének elősegítéséről szóló szándéknyilatkozatot is aláírhatnak. FOLYTATÁS A 12. OLDALON . VEZÉRVÁLTÁS AZ ATOLNÁL Többmilliárdos Synergon-megrendelés • MEZŐSI TAMÁS A Synergon Informatikai Rt. és a Lias- Networx Hálózatintegrációs Hálózatintegrációs Rt. alkotta konzorcium nyerte a Informatikai és Hírközlési Minisztérium által 7300 hálózati végpont telepítésére kiírt, Közháló nevet viselő pályázatot. A két társaság a konzorciumban egyenrangú félként vesz részt. A 4,5 milliárd forint (bruttó) értéket megközelítő projektet a két cég 2005 szeptember végéig fogja megvalósítani. A megbízással kapcsolatos részleteket egyelőre nem árultak el a Synergonnál, a tőzsdei társaság ugyanis abban állapodott meg az LNX Rt.-vel, hogy a szerződés aláírásáig az ügyben bővebben nem nyilatkoznak. (A szerződés aláírása a jövő héten várható.) A részletek ismerete nélkül nehezen eldönthető, milyen hatással lesz a megbízás a Synergon eredményeire, ám annyi valószínű - habár a végponttelepítés nem időigényes feladat hogy a megrendelés hatása az idei számokban még nem fog tükröződni. Időközben új ügyvezető igazgatót neveztek ki a Synergon friss szerzeménye, az Atos Origin élére. Komáromy Pétert november 30-tól Kovács Attila váltja a poszton. Bónuszrészvények a RichtertÓT I NAPI GAZDASÁG A Richter Gedeon Rt. bejelentette, hogy legjobb munkatársai jutalmazására 10 ezer 150 részvényt adott át nekik térítésmentesen. A cég bónuszrészvényprogramja érdekében további 50 ezer darab saját részvényének tőzsdei vételére adott megbízást a CA-IB-nek (ez az 1994-es első emisszió óta jószerével a gyógyszergyár „házi brókere"), amelyből - egy másik bejelentés szerint - 5075 darab teljesült is. A gyógyszergyár tulajdonában szeptember 30-án 18 256 saját részvény (a teljes alaptőke 0,1 százaléka) volt, a mennyiség az év eleje óta csaknem duplájára nőtt. A mostani vételi megbízás értéke nem jelentéktelen, a tegnapi tőzsdei árakkal kalkulálva több mint 1,2 milliárd forint. Ha teljesül, a Richter tulajdonában - a bónuszrészvények minapi kiosztása után - alig egyharmad százaléknyi saját részvény lesz, ami jócskán elmarad a magyar bluechip-kibocsátók sajátrészvény-készletétől. ÜZEMI SZINTEN NULLSZALDÓS NEGYEDÉVET VÁRNAK A fejlesztések egyelőre viszik a pénzt a TVK-nál Az alapanyagárak emelkedése, a forint gyengülése, valamint a megindult fejlesztések forrásigénye okozta, hogy a TVK-csoport nyeresége közel felére esett vissza. ■ MADARÁSZ János A veszteséges harmadik negyedév után feltehetően az év utolsó három hónapja sem javít majd a TVK idei gazdálkodásán. A társaság nullszaldós eredményt vár, mondta lapunk kérdésére Pálfy Gábor kommunikációs vezető. Az eddigiekből ítélve az év hátralévő részében a pirolízis-alapanyag árai az elmúlt időszak emelkedése után a jelenlegi magas szinten alakulnak majd, míg termékoldalon a polimer jegyzésárai a mostani viszonylag alacsony szint körül ingadozhatnak. (A harmadik negyedévben az integrált petrolkémiai árrés 1 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest.) Jó hírt csupán az jelent, hogy a petrolkémiai fejlesztési projekt a tervek szerint halad, ennek hatása a későbbiekben mind a bevétel, mind a nyereség tekintetében megmutatkozik majd. A háromnegyed éves gyorsjelentés szerint a csoport árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, és már meghaladja a 110 milliárd forintot. Igaz, ezen belül maga az anyacég 97,5 milliárd forinttal csak az előző évi számokat hozta, de az év folyamán megkezdték a Slovnaft polimertermékeinek értékesítését, ami növelte a bevételt. FOLYTATÁS A 12. OLDALON ► TVK-NEGYEDÉVEK I (IAS SZERINTI ADÓZOTT EREDMÉNY M FT) MII. IV-VI. VII-IX. X-XII. I-XII. 1996 1717 3633 1562 779 7691 1997 2748 5462 3042 5884 17136 1998 4232 3891 3332 385 11840 1999 2921 660 2016 1599 7196 2000 2944 8454 -4770 -5187 1451 2001 3079 2304 5702 1940 8568 2002 63 2483 3419 -4106 1859 2003 246 3537 -561-- HASONLÓ KONSTRUKCIÓ TALÁN MÁJUSBAN CA Tőkegarantált Alap: 1,35 milliárd forint • EIDENPENZ JÓZSEF A háromhetes jegyzési időszak alatt 1 milliárd 351,76 millió forint értékben jegyeztek a befektetők a CA Tőkegarantált Alap befektetési jegyeiből. A zárt végű, a Dow Jones EuroStoxx 50 és az S&P 500 európai és amerikai tőzsdeindexek alakulásától függő hozamú alap nyilvántartásba vételét a CA-IB Alapkezelő haladéktalanul kérelmezi. Ezt követően, várhatóan jövő hét elejére döntik el, mennyi lesz az indexek emelkedéséből való részesedés. Ez az arány az alap szabályzata szerint az emelkedés 50 és 100 százaléka közötti mértékű lehet, attól függően, hogy a részvényhozamot biztosító opciók megkötését milyen feltételekkel tudja vállalni az alapkezelő (NAPI Gazdaság, 2003. október 22., 11. oldal). Amint az alapkezelőnél elmondták, a feltételek jelenleg annyira kedvezőek, hogy még a 100 százaléknál magasabb részesedés vállalására is lenne kilátás. Ezért tervezik, hogy kérvényt nyújtanak be a PSZÁF-hoz a szabályok kedvező irányú módosítása érdekében. A jegyzést egyébként sikeresnek értékelik, a következő hasonló alap létrehozását azonban csak jövő év közepére, talán májusra teszik. Ennek többek között az az oka, hogy más befektetési újításokkal kapcsolatban is vannak tervek.