Napi Gazdaság, 2005. január (15. évfolyam, 1-21. szám)
2005-01-31 / 21. szám
A NEMZETKÖZI VÁLLALATOK NAPI GAZDASÁGA- 2005. JANUÁR 31., HÉTFŐ MEGEMELTÉK AZ ÉVES PROFIT-ELŐIRÁNYZATOT Tarolt a Microsoft játékprogramja A megnövekedett szoftver- és videojáték-eladások, valamint a jelentős költségcsökkentés eredményeképpen a decemberben véget ért negyedévben megduplázta nyereségét a Microsoft. *■ GÁTI TIBOR A világ legnagyobb szoftvergyártója, a Microsoft Corp. több mint kétszeresére, 3,46 milliárd dollárra, részvényenként 32 centre növelte nettó nyereségét a decemberben véget ért üzleti negyedévében. Az árbevétel 6,6 százalékkal, 10,82 milliárd dollárra emelkedett éves összehasonlításban. A profit meghaladta a cég októberi Az egyik új zenelejátszó - ez is milliók játékszere lesz? 28 centes, illetve 10,3-10,5 milliárd dolláros előrejelzését is. A részvényopciókat nem számolva 35 cent volt az egy részvényre jutó nyereség, meghaladva a Wall Street 33 centes prognózisát. Az eredmény javulásában nagy szerepet játszott, hogy a negyedév folyamán 6,3 millió példányt adtak el az Xbox videojáték-konzolhoz való Halo 2 játékból. Az ezeket gyártó szórakoztató üzletág létrehozása, 2001 óta most először zárt nyereséges negyedévet. A megnövekedett PC-eladások ellenére csak 5 százalékkal emelkedett a Windowsokat gyártó úgynevezett ügyfélüzletág árbevétele az egy évvel korábbi 21 százalék után. A vállalatok számítástechnikai kiadásainak megnövekedése nyomán azonban lényegesen többet vásároltak a Microsoft szerverszoftvereiből, így ez az üzletág 18 százalékkal növelte árbevételét. A profit megduplázásához az is hozzájárult, hogy egy évvel korábban 2,21 milliárd dollárt fizettek ki részvényopciókra. A működési költségek 30 százalékkal, 6,07 milliárd dollárra csökkentek. A Microsoft a folyó negyedévben valamivel kisebb, 9,7- 9,8 milliárd dollár árbevételre és részvényenként 27-28 cent nettó profitra számít a részvényopcióra fordított kiadásokat is figyelembe véve. A júniusban véget érő üzleti év egészét tekintve 39,8-40 milliárd dollárt és részvényenként 1,09-1,11 dollár profitot várnak, noha októberben még csak 38,9 milliárdot, illetve 1,07-1,09 dollárt jósoltak. Ennek oka, hogy a PC-eladások gyorsabb növekedésére számítanak, mint korábban. A cég részvényei az eredmények közzététele után a tőzsdezárást követő elektronikus kereskedelemben 44 centtel, 26,55 dollárra emelkedtek, de így is 6 százalékkal kevesebbet érnek, mint egy évvel korábban, és csak feleannyit, mint öt évvel ezelőtt, a technológiai boom csúcspontján. A cég a tervek szerint karácsonykor jön ki az Xbox játékkonzol újabb generációjával és 2006-ban a Windows Longhorn kódnevű új verziójával. BILL GATES MICROSOFT-ADATOK _______2003. X-XII. 2004. X-XII. Árbevétel__________10,153 10,818 Üzemi eredmény______127________4,75 Adózott eredmény 1,549_______3,463 EPS (cent)____________14__________32^ Forrás: Dow Jones_______________________ Thököly úti BÉRIRODAHÁZBAN a Hungária körút közelében IRODABLOKKOK BÉRELHETŐEK Telefon: 220-57-88 KECSKEMÉT központjában az Ótemető u. 2. szám alatt 300 nm-es üzemépület könnyűipari célra és 200 nm-es raktárhelyiség BÉRBEADÓ. Érd.: 30-9459-883-as telefonszámon. I MARTON-TRANS VOLUMENTRANSPORT 12003/241-ig TEL: 89/510-431, 314-780 TEL./FAX: 89/510-430 PÁPA, FŐ TÉR 24. Temetői hirdetmény A Vértesi Református Egyházközség (4283 Létavértes, Irinyi u. 10.) a Létavértes, Szél u. 95. sz. alatti 710. hrsz.-ú 4,78 ha területű 1976. március 28-án 20. számú presbiteri határozatával lezárt egyházi temetőjét más célú felhasználás miatt megszünteti, és 2005. március 31-ig kiürítteti. A temető lezárása és megszüntetése a temetőkről és temetkezésekről szóló 145/1999. X. 1. Kormányrendelet 19., 20., 21., 22. §-aiban leírtak szerint történik. A felszámolással kapcsolatosan érdeklődni lehet a Vértesi Református Egyházközség 52/585037-es telefonszámán, vagy a Lelkészi Hivatalban és a H. B. M. Temetkezési Vállalat létavértesi kirendeltségén a 06-30-536-5877-es telefonszámon. Vértesi Református Egyházközség Presbitériuma Az Országos Pályázati Információs Központ gyakorlattal és kapcsolatokkal rendelkező regionális képviselőt keres potenciális ügyfelek felkeresésére. Jutalékos díjazás. Állandó ingyenes képzés. Jelentkezés: Horváth Éva regionális vezetőnél a 06/20 478-5034 telefonszámon. BOROTVAÉLES PELENKÁK A LÁTHATÁRON Megveszi a Gillette-et a Procter & Gamble A világ egyik legnagyobb vállalatfelvásárlásának keretében a Gillette 57 milliárd dollárért a Procter & Gamble tulajdonába kerül. CSABA FERENC A Procter & Gamble Co. (P&G) háztartási és vegyipari csoport 57 milliárd dollárért megvásárolja a szintén amerikai Gillette Co.-t, a világ legnagyobb borotvakészülék- és pengegyártóját - jelentették be pénteken. Az egyesüléssel a világ legnagyobb háztartási és kozmetikai termékeket gyártó cége jön létre; hasonló volumenű üzlet utoljára tavaly januárban született, amikor a JP Morgan Chase & Co. 56,8 milliárd dollárért megvásárolta a Bank One Corp.-ot. A két cég piaca között viszonylag kicsi az átfedés, így az USA versenyügyi hivatala feltehetően áldását adja a megállapodásra. Neelie Kroes, az Európai Unió versenyügyi biztosa azonban már jelezte, hogy valószínűleg meg fogja vizsgálni az egyezséget. A lépés jól illeszkedik A. G Laffleynek, a P&G elnök-vezérigazgatójának stratégiájába, akinek irányításával a cég az elmúlt években több népszerű és jól jövedelmező termék gyártóját megszerezte: 2001-ben a Bristol Myers Squibb gyógyszergyártól a Clairol hajápolási termékeket, 2003-ban pedig a német Wella AG-t vásárolták meg. A mostani lépéssel a világ piacvezető férfiborotváján, a Mach3-on kívül az Oral-B fogkrémek és a Duracell elemek is felsorakoznak a Pampers pelenkák mellé. Az egyesült cég éves árbevételét elemzők 60,7 milliárd dollárra teszik, ez alig marad el a világ legnagyobb élelmiszergyártója, a svájci Nestlé 65,4 milliárd dolláros éves bevételétől. Az új vállalatban a Gillette elnök-vezérigazgatója, Jim Kilts alelnöki minőségben irányítja majd tovább cége ügyeit, így rá hárul a P&G által bejelentett 6 ezer fős, a korábbi Gillette-munkatársak 6 százalékát érintő leépítés végrehajtása is. A tervek bejelentése után a Gillette részvényárfolyama több mint 10 százalékkal emelkedett, a P&G részvényei viszont 5,5 százalékot veszítettek értékükből. Elemzők szerint a szektorban hasonló lépésekre lehet számítani, a következő célpontnak legtöbben a BSC-et tartják. Egyes értesülések szerint a Colgate-Palmolive Co. a brit Reckittre vetett szemet. A P&G öt évvel ezelőtt egyszer már megpróbálkozott a Gillette megvásárlásával, de akkor elutasították. A Gillette legnagyobb részvényese, Warren Buffett, aki a Berkshire Hathaway Co.-n keresztül 9 százalékos pakettel rendelkezik, ma már „álomüzletnek” nevezi a megállapodást, és azt tervezi, hogy a P&G- ben 10 százalékos részesedést szerez, ami a mostani árakat figyelembe véve 350 millió dolláros befektetetést jelent. ELŐRETÖRT A NOKIA ÉS A MOTOROLA Rekordnegyedévet zártak a mobilgyártók • NAPI GAZDASÁG A tavalyi negyedik negyedévben 194,3 millió mobilkészüléket adtak el világszerte, ami nem kevesebb mint 18,1 százalékos növekedést jelent az előző három hónaphoz képest - derül ki az IDC piackutató negyedéves jelentéséből. A múlt év egészében 664,5 millió készüléket adtak el, 29,3 százalékkal többet, mint 2003- ban. A negyedik negyedév legnagyobb nyertese a finn Nokia és az egyesült államokbeli Motorola, amelyek visszaszerezték korábban elvesztett piaci részesedésüket. A Nokia jelentősen bővítette készülékkínálatát és csökkentette árait, ami az eladások 28,6 százalékos negyedéves szintű növekedéséhez vezetett és ismét 30 százalék fölé tornászta a cég globális piaci részesedését, az egész ágazaton továbbgyűrűző árcsökkentés azonban a negyedéves nyereség visszaeséséhez vezetett (NAPI Gazdaság, 2005. január 28., 5. oldal). A Motorola ugyancsak bővítette készülékválasztékát: több mint húsz új típust dobott piacra, aminek folytán a negyedév folyamán 36,5 százalékkal nőttek eladásai. Ezzel megerősítette második helyét, növelve előnyét a dél-koreai Samsunggal szemben, amely 21,1 millióval kevesebb készüléket adott el, mint a harmadik negyedévben, így piaci részesedése is csökkent. A Samsung esetében az elemzők szerint az ütött vissza, hogy túlságosan háttérbe szorította az egyszerűbb készülékeket, márpedig a karácsonyi szezonban főként az olcsóbb tömegtermékekkel lehet aratni. Az ugyancsak délkoreai LG Electronics azonban a negyedik negyedévben is folytatta az előretörést: 17,8 százalékkal több készüléket adott el, mint a harmadik negyedévben és sikerült megelőznie a német Siemenst, amelynek kissé csökkent a piaci részesedése. Idén a gyártók nem számíthatnak ilyen jó évre az értékesítés terén, amely globálisan csak 7 százalékkal emelkedik - állítják a Strategy Analytics piackutató elemzői. Ez a verseny további éleződését eredményezi, és ha az árak a tavalyihoz hasonlóan idén is 5-10 százalékkal csökkennek, akkor az ágazat nem számíthat az árbevétel és a nyereség együttes növekedésére. MOBILPIAC Gyártó Értékesítés*Piaci részesedés** 2003 2004 1. Nokia 207,6 31,2 2. Motorola 104,5 15,7 3. Samsung 86,5 13,0 4. Siemens 49,4 7,4 5. LG Electronics 44,4 6,7 Más gyártók 172,0 25,9 Összesen 664,5 100,0 *millió készülék **százalék Forrás IDC Milliárdos mentőöv a Mitsubishinak • NAPI GAZDASÁG Újra kisegíti anyacége a nehézségekkel küzdő japán autógyártót, a Mitsubishi Motors Corp.-ot (MMC). A Mitsubishi ipari és pénzügyi csoport három meghatározó tagja - a Mitsubishi Corp., a Mitsubishi Tokyo Financial Group (MTFG) és a Mitsubishi Heavy Industries Ltd. - 2,63 milliárd dollár összértékben vásárol újonnan kibocsátott részvényeket. Az MTFG vezető bankja, a Bank of Tokyo-Mitsubishi ezenfelül részvények fejében az MMC mintegy félmilliárd dolláros adósságát is elengedi. A csoport tagjai - más befektetőkkel karöltve - már tavaly júniusban is nyújtottak egy 4,8 milliárd dolláros gyorssegélyt, a mostani terv tehát, amelynek részeként az MMC teljes felső vezetését is leváltják, azt jelzi, hogy az akkori mentőakció sikertelen volt. A Mitsubishi eladásai Japánban főként azután estek vissza, miután tavaly kiderült, hogy a cég eltitkolta a Pajero terepjárók bizonyos hibáit. Az amerikai piacon a japánéval egyező mértékben, 37 százalékkal csökkentek az eladások. A március 31-ével végződő pénzügyi évre a cég 1,337 millió autó eladását tervezi, ez 190 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, és 63 ezerrel kevesebb az októberi tervnél is. Előreláthatóan több száz millió dollárba kerül majd az a visszahívás is, amely a cégben 37 százalékos részesedéssel rendelkező és már szintén többször segítséget nyújtó DaimlerChryslerral közösen gyártott teherautókat érinti. Elemzők szerint az MMC-nek a kisautók piacára kellene összpontosítania, jelenleg ugyanis ez kecsegtet a legtöbb lehetőséggel, és a cégnek vannak is tapasztalatai ezen a területen. Az MMC gyárai a Nissan Motor Corp. számára már régóta gyártanak kisautókat, és februárban véglegesítenek egy hasonló együttműködési megállapodást a Peugeot-Citroënnel is. ÚJ RÉSZVÉNY 2,63 UUIU:KiMN:H