Napi Gazdaság, 2005. november (15. évfolyam, 212-232. szám)

2005-11-25 / 229. szám

BÉT­ TŐZSDENAP Nagy gázzal jön a Mikulás­ ­• LOVAS R. ANDRÁS Tegnap úgy tűnt, mégis lesz Mikulás-rali a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index 19 milliárd forintos részvényforgalom mellett 2 százalékot erősödött, és 21 204 ponton zárt. A határidős piac nem maradt el erősödésben a prompttól, a decemberi BUX százalékosan az azonnalival hajszálpontosan megegyező mértékben nőtt, elszámolóára 21 150 pont lett. Az emelkedést egyértelműen a Mol-rész­­vények vezették. Az olajipari papír az Euró­pai Bizottság gázüzletág-eladással kapcsola­tos döntése nyomán kapott szárnyra, már az első percekben maga mögött hagyta a 20 ezer forint alatti ártartományt. A nap nagy részét 20 300 és 20 500 forint között töltötte, záróára 20 470 forint lett. Az OTP árfolya­ma is javított, a bankrészvény valamivel több mint 7,5 milliárd forintos forgalom mellett közel 2 százalékkal lett drágább, fél ötkor 7325 forinton cserélt gazdát. Ezúttal a Ma­gyar Telekom is fel tudta venni a tempót, a távközlési részvény 975 forintig drágult, a gyógyszeripari papírok piacán azonban már a korrekcióé volt a főszerep. Mind a Richter, mind az Egis kurzusa csökkent. Nem szere­peltek jól a [ RÉSZVÉNYFORGALOM A BÉREN papiak,"' °a ; wmiumiUJidollár esésé­vel párhuza-20 ' ■ «­mosan a Lina-15 ff ma I jgj jj mar közel 3. 10­0 százalékkal 5 | * csúszott o -■—■—■—■—■— vissza, míg a xi.18. xi. 21. xi. 22. xi. 23. xi. 24. NABI 12 szá­ zalékkal, s ezzel az egy­kor több ezer forintot érő papír árfolyama benézett 100 forint alá. A Rába szintén a lé­lektani határt súrolta, a győri cég részvényei 600 forint alatt jártak, igaz, zárásra ennél 5 forinttal magasabban állt a jegyzés. Nagy for­galom mellett visszacsúszott a Fotex, a ke­reskedés végén már csak 347 forinton akadt rá vevő, miközben megjárta a 360 forintot is. A NAP NYERTESEI* (árfolyamváltozás %-ban)­­ FHB 5,19 ‹ Mal______4,95 ‹ MTelekom 2,42 * A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett valamennyi részvény­­ a legutolsó kötés napjának záróárfolyamán számított - teljes értéke. **A BÉT közepes és kis kapatitalizációjú részvényeinek indexe *** A 20 legnagyobb tőkeértékű magyar, cseh, lengyel, szlovén és horvát részvény - a BÉT által számított és közzétett - indexe. **** A BÉT által számított közép-európai (cseh, lengyel, szlovén, szlovák és magyar részvényeket tartalmazó) tőzsdei index. CESI: CESI is the stock exchange index of Central European (Czech, Polish, Slovenian, Slovakian, and Hungarian) stocks, calculated by the BSE. ***** BAMOSZ Részvény Befektetési Alap portfólió Index A NAP VESZTESEI* (árfolyamváltozás %-ban) > Novotrade -21,88 >­ NABI -12,28 %■ Pannon-Flax -5,71 *válogatás______ ► Változás: (+431,25)­+2,08%) ► Nyitó (Opening): 20893,64 >• Minimum (Low): 20893,64 ► Maximum (High): 21308,79 ► Tőkeérték* (Capitalisation): 7092 816 M Ft ► Változás: 162 821 MR ► Napi összforgalom (Turnover): 19840 M Ft >­ Részvény­forgalom: (Shares): 19040 M Ft ► BUMIX**: 1756,99 > Változás: (+6,51) (+0,37%) ‹- CETOP-20***: 2297,99 ► Változás: (+25,63) (+1,13%) - CESI****: 3181,61 > Változás: (+32,33) (+1,03%) ‹- RAX*****: 1383,65 ► Változás: (+16,61) (+1,22%) FORRÁS: WWW.ECO.HU WWW.NAPI.HU _______________________________________________________________________________________________________________________________ 2005. NOVEMBER 25-26. XV. ÉVFOLYAM 229. (4057.) SZÁM­oQy tőzsdék-piacok szerkeszti: Korányi G­­amás 15 I Tőzsdére megy a Bookline.hu 15 ! Névleg is a Magyar Telekomé a Maktel A tőzsdére készülő, új és antikvár könyvek forgalmazásával A Stonebridge Communications AD végelszámolásával foglalkozó Bookline.hu Rt. lett Az év internetes kereskedőie, a Maktel 100 százaléka a magyar távközlési cégé. Ötvenezres megbízás a Richtertől Sajátrészvény-vásárlásra adott megbízást a Richter Gedeon Rt. A BÉT honlapján megjelent közlemény szerint a HVB Bank közreműködé­sével 50 ezer darab törzsrészvényt szeretnének a tőzsdén keresztül beszerezni, hogy a társaság­nál működő bónuszprogram fedezeteként hasz­nálják fel őket. PRIVATIZÁLNAK A SVÁJCIAK ANYAVÁLLALATAT Mégiscsak a tőzsdén maradhat az Antenna Hungária?­ ­- MADARÁSZKÁNOS Eddig szinte biztosra vették a piaci szakértők az Antenna Hungária Rt. tőzsdei kivezeté­sét. Az ÁPV Rt.-től nemrég 75 százalék plusz egy szavazatnyi részesedést megvásárló új nagytulajdonos, a Swisscom Broadcast AG ugyanis több­ször is jelezte, hogy nem kí­vánja a parketten tartani a tár­saságot. A helyzet azonban még sincs veszve, hiszen a leg­újabb hírek szerint az anya­­vállalatot, a Swisscom AG-t a 66,1 százalékban tulajdonos svájci állam privatizálni akar­ja. Bár egyelőre részleteket nem lehet tudni - lévén jelen­leg törvényi előírás a svájci távközlési vállalatban az álla­mi többség de az akarat mindenesetre komolynak tű­nik. Akár még az is elképzel­hető, hogy a Swisscom Broad­cast egyelőre nem siet a tény­leges kivezetéssel, hanem megvárja az anyavállalat körü­li helyzet tisztázását - vélik a lapunk által megkérdezett pi­aci szereplők. A Swisscom Broadcast ko­rábban úgy nyilatkozott, hogy százszázalékos tulajdonrészt kíván szerezni az Antennában. Emiatt és a Tpt. egyébként is kötelező előírásainak megfe­lelőn hamarosan 5250 forin­tos privatizációs árfolyamon nyilvános vételi ajánlatot tesz a többi részvényesnek. (Pontos dátum egyelőre nincs, bár a Swisscom Broadcast már a hónap közepén közzétette az ajánlat szövegét, de felügyeleti jóváhagyás egyelőre nem szü­letett.) A tőzsdei jelenlétet az elképzelések szerint egysze­mélyes részvényes már nem tartaná szükségesnek, és egy októberi sajtóbeszélgetésen azt is jelezték, hogy a Swisscom-csoport leányválla­lataiban - egy a Vodafone-nal közös mobilszolgáltatót leszá­mítva - nem közösködnek tu­lajdonostársakkal. A tőzsde elhagyására egyébként 75 szá­zalékos tulajdonosi döntés esetén lehetőség van, így az ajánlat eredménye ezt nem befolyásolja. ÚJABB MÁSFÉL MILLIÁRD FORINTOS BEFEKTETÉS Román biztosítót vásárolt az OTP-csoport •­ KORÁNYI G. TAMÁS Kétmillió eurós Újabb pozíciót szerzett az OTP-cső­­vásárlással és port a román pénzügyi szektorban. A több mint bank vezetése bejelentette, hogy a 100 négymillió százalékban az OTP tulajdonában álló eurós tőkeeme- Garancia Biztosító és a Ceccar Romas ressel egy kicsi, román biztosítótársaság tulajdonosai de feltőkésített aláírták azt a megállapodást, amelynek biztosítóhoz ju- értelmében a Garancia 1 millió 920 tett az OTP- ezer eurós vételárért 95,81 százalékos csoport Roma- tulajdonrészt szerez a román biztosító­­mában. A ban. A tárgyalások több hónapja foly­­másfélmilliárd­­ak a két fél között. A megállapodás forintos akvizí­ már október elején körvonalazódott, de része az ennek jegyében a Ceccar Romas októ- OTP romániai hér 10-én megtartott közgyűlése 4,3 terjeszkedési millió eurós tőkeemelésről döntött, stratégiájának, amelynek lejegyzésére - fele-fele arányban - a Garancia és az OTP Bank Romania vállalt kötelezettséget, így, ha a tőkeemelés megvalósul, az OTP-cso­port részesedése a biztosítóban meg fog­ja haladni a 98 százalékot, a teljes be­fektetés pedig a hatmillió eurót. A Ceccar Romas a román biztosítási piac kisebb súlyú szereplői közé tartozik. Biztosítási díjbevétele túlnyomórészt gép­jármű-biztosításból folyik be, az összeg a 2003-as 1,07 millió euró után tavaly 1,75 millió eurót tett ki. A román szabályozás 2006-tól növelte a biztosítók tőke­megfelelési szükségletét, ezért volt ha­laszthatatlan a társaság számára a tőke­emelés. A tervek szerint a friss pénz be­érkezése után a Ceccar Romas tevékeny­ségét kiterjesztheti az életbiztosítások te­rületére is, amelynél egyértelműek a szi­nergiák a bankkal. A tranzakció végleges zárásához még szükséges a magyar és a román biztosításfelügyelet engedélye. SAJÁTRÉSZVÉNY-VÉTELEK 2800 FORINTIG Rahimkulov helyet kér magának a BorsodChemben­ ­• NAPI GAZDASÁG A tíz százalékban BorsodChem-részvényes Firthlion Limited is helyet kér magának a BorsodChem vezetésében. Az AÉB Bank vezére, Megdet Rahimkulov tulajdo­nában lévő cég részvényesi indítványként Timur Rahim­kulov igazgatósági taggá vá­lasztását kéri a mai közgyű­lésen - jelentette be tegnap a tőzsdei társaság. A Bor­sodChem igazgatósága erede­tileg csupán saját részvény­vásárlásra kért volna felhatal­mazást a tulajdonosoktól, igazgatósági tag megválasztá­sát a Firthlion kezdeményez­te. A menedzsment javaslata szerint a BC 2005. november 26. és a 2007-es rendes közgyűlés kö­zött vásárolhat majd a tőzsdei forgalomban saját részvényeket, az indoklás szerint árfolyam-kar­bantartás, illetve esetlegesen a munkavállalói részvény­programból eredő kötele­zettségek teljesítése miatt. Az egy részvényért fizeten­dő összeg 2000 és 2800 fo­rint között mozog majd. Je­lenleg 2400 forint környé­kén mozog a vegyipari pa­pír árfolyama, igaz, elem­zők háromezer forintos cél­árfolyammal vételre ajánl­ják a papírt. EGYMILLIÁRD KORONA IS LEHET A BÍRSÁG Újabb vizsgálat indult a Slovnaftnál­ ­• SIDÓ ZOLTÁN, POZSONY A szlovák gazdasági versenyhivatal (Proti­­monopolny­grad, PMU) november 22-én meg­kezdte azt a belső vizsgálatot a Slovnaft olajtár­saságnál, amely 2005 márciusától azt tekinti át, vajon megfelelő volt-e a cég árpolitikája a ben­zin és a gázolaj terén - jelentette csütörtökön a SITA szlovák hírügynökség. Miroslav Jurkovic, a versenyhivatal szóvivője szerint az ellenőrzés akár fél évig is elhúzódhat. Fél Krisztina, a Slovnaft szóvivője közölte, a társaság hajlandó együttműködni a hivatal munkatársaival, és bí­zik a vizsgálat pozitív végkimenetelében. A TÚLÉRTÉKELT A MOL_____________ A jelenlegi piaci árfolyamon már nem számít jó befekte­tésnek a Mol - véli az Erste Bank. A cég elemzése sze­rint a papír reális árfolyama 19 350 forint, miközben a tőzsdén ennél ezer forinttal feljebb jegyzik az olajrész­vényt. Ugyan a gázüzletág eladásának első része vélhe­tően sikeresen le fog zajlani, azonban továbbra is ma­radtak bizonytalanságok. A brókercég szerint a Mol a nö­vekedés fenntartásához új befektetési célpontokat igé­nyel. Erről konkrétumok hétfőn derülhetnek ki, amikor a menedzsment nyilatkozik az új középtávú stratégiáról. Más anyavállalat már átesett ilyen jellegű ellen­őrzésen, és ott mindent rendben találtak. Ha a pozsonyi olajcég szabálytalanságokat követett el, akkor a pénzbírság felső határa elérheti az 1 milliárd szlovák koronát - jelentette esti hír­adásában a Szlovák Rádió. K&H Fix Plusz: 21,05 százalék Ma kezdik kifizetni az első, Magyarországon le­járó garantált alap, a K&H Fix Plusz tőkéjét és ho­zamát. A hároméves alap pár százalékponttal a 18 százalékos minimumhozam felett fizet, a név­érték 21,05 százalékát - tudtuk meg az alapke­zelőtől. A hozam a minimumhozam plusz a négy irányadó nemzetközi index átlagos emelkedésé­nek 33 százaléka. (NAPI Gazdaság, Befektető melléklet, 2005. november 21., 15. oldal.)

Next