Napi Gazdaság, 2005. november (15. évfolyam, 212-232. szám)

2005-11-08 / 216. szám

HITELKIVÁLTÁSRA IS JÓ A LAKÁSTAKARÉK-KÖLCSÖN Lehagyta az árnyékát a Fundamenta-Lakáskassza • HIPI GAZDASÁG Kilenc hónap alatt 4 százalékkal túltelje­sítette egész évre tervezett adózás előtti ered­ménytervét a Fundamenta-Lakáskassza La­kás-takarékpénztár Rt.: szeptember végén már 267,1 millió forintos pluszban volt a társaság - derül ki a pénzintézet közlemé­nyéből. A Fundamenta háromnegyed év alatt közel 60 ezer új szerződést kötött, összesen 114 milliárd forint szerződéses összeg értékben. Ez a tavalyi év azonos idő­szakához képest darabszámban 20 százalé­kos, szerződéses összegben pedig csaknem 30 százalékos növekedést jelent. Egy meg­állapodás átlagos szerződéses összege 2 mil­lió forint volt. A szerződéskötések 40 szá­zalékát már az értékesítési partnerek hoz­ták, a legnépszerűbbnek továbbra is a leg­rövidebb futamidejű konstrukció bizonyult. Szeptember végére a szerződések száma csaknem 442 ezerre rúgott, bár ez a jelen­tős mennyiségű lejáró szerződés, azaz a ki­utalások miatt (szeptember végéig ebből már 130 ezer volt) 3 százalékkal kisebb, mint a tavaly szeptemberi érték. Ám a szer­ződéses összeg mégis 12 százalékkal maga­sabb, mint egy éve, jelenleg 523 milliárd forint. Nőtt a betétállomány is, szeptember végén csaknem 77 milliárd forintot tett ki, vagyis 17 százalékkal több az egy évvel ko­rábbi adatnál, s 7 milliárd forinttal haladja meg a 2004-es egész éves eredményt is. Az idén 40 ezer ügyfelének folyósított hi­telt a Fundamenta, amely 8,6 milliárd fo­rintot fizetett ki erre a célra, míg áthidaló kölcsönt 1250 ügyfél kapott. Tavaly a hitel­­kérelmek 99,7 százalékát bírálta el pozití­van a társaság, s az idén is ilyen arány vár­ható. A kölcsönök kétharmadát felújításra, hatodát ingatlanvásárlásra, 6 százalékát más pénzintézettől felvett lakáskölcsön ki­váltására használták az ügyfelek. A Fundamenta hitelportfoliója továbbra is rendkívül jó minőségű, az értékvesztés ará­nya 0,18 százalék.­ ­• fotó: Kornyák Dániel Csaknem az összes hitelké­relmet pozití­van bírálja el a társaság JANUÁRTÓL CSÖKKENHETNEK A JEGYÁRAK Fellegekben jár a Ryanair – PAPP ZOLTÁN Rekordnagyságú, 172,5 mil­lió eurós nettó nyereséget je­lentett az üzleti év szeptem­berrel zárult második negye­dére az ír Ryanair Holdings Plc fapados légitársaság. Az ered­mény 17 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. Az árbe­vétel 32 százalékkal, 541,5 millió euróra emelkedett. A vállalat költségei éves össze­vetésben nyolc százalékkal nőttek az üzemanyag drágulá­sa miatt, de ezt ellensúlyozta a kapacitáskihasználtság 29 százalékos javulása és a jegy­árak átlagosan 3 százalékos emelése. A jó eredmény elle­nére a Ryanair árfolyama 3 százalékkal esett annak hatá­sára, hogy a társaság a harma­dik negyedévre stagnáló, a ne­gyedikre viszont 5-10 száza­lékkal csökkenő jegyárakat va­lószínűsített a verseny erősö­désére hivatkozva. A vállalat a folyó negyedévet is jól kezdte, utasforgalma éves viszonylat­ban 23 százalékkal nőtt. A fa­pados rivális brit easyjet Plc ennél alacsonyabb, 14 száza­lékos emelkedésről számolt be, a hagyományos légitársa­ságok közül pedig az Air France-KLM SA 8,9, a British Airways Plc pedig 6,4 száza­lékkal javított. Forrás: Bloomberg MEGSZŰNIK AZ ILLETÉK DÁNIÁBAN__________ A dán kormány úgy döntött, hogy a jövőre a felére csökkenti, 2007-ben pedig teljesen megszünteti az országban a repülőtéri illetéket. Az intézkedés célja segíteni az ország reptereit és légitársaságait a forgalom növelésében. Az il­leték jelenleg 75 korona (10 euró), eltörlésével mintegy félmilliárd korona be­vétel esik ki a büdzséből. A változtatást többek közt az SAS légitársaság és a koppenhágai repülőtér szorgalmazta, melyekben a dán államnak 14,3, illetve 39,2 százalékos tulajdonrésze van. MAGYAR ÉS NEMZETKÖZI VÁLLALATOK NAPI GAZDASÁG­A 2005. NOVEMBER 8., KEDD A négyajtós FordFocus minden vágyét teljesít­. Ki ne szeretne egy olyan autóban utazni, amely egyszerre kényelmes és biztonságos, amely­ben a kifinomultság precizitással párosul. A FordFocus lenyűgöző stílusa abban rejlik, hogy nemcsak azokat kápráztatja el, akik kívülről látják. A gondosan megtervezett alkotóelemekből sugárzó elegancia, a könnyed kezelhetőség és az előkelő vonalvezetés teszi ellenálhatatlanná. Ha ilyen luxusra vágyik, most igazán megengedheti magának. A Ford Focus légkondicionálóval már 2 999 COO Ft-tól elérhető. Az éttermi & 2005. ok­tóber 1. és 200®. Dé O ottober 31. között kötött w&vo szerződésekre, illetve a készfát erejéig érvénye®. A részletekről érd­eklődjön mé­pksk­eresked­éssürikben. Ford Focus Minőség. Megbízhatóság.­­ Ford Solymár - Szalay Kft., 2083 Solymár, Sport u. 1506/1. SOLYMÁR Telefon: 06-20/934-5345, 06-26/360-333, 560-910, 560-920, www.fordsolymar.hu Vegyes áragfogyasztás:­­4,8-7,7 1/100 km, COS-kibocsátás: 106-254 g/htr­. ÉVENTE NEGYEDMILLIÓ KÉSZÜLHET Közös kiskocsit tervez a FIAT és a Ford­ ­• BARABÁS T. JÁNOS Két új kiskocsi közös kifej­lesztéséről és gyártásáról álla­podott meg tegnap a FIAT SpA és a Ford Motor Co. Az autók, amelyek a FIAT lengyelországi üzemében, Tychyben készül­nek majd, ahol éveken át a „kis Polskikat” gyártották, a FIAT 500-ast és a Ford Ka típust fog­ják leváltani 2007-2008-ban. A két cég évi 120-120 ezret ter­vez gyártani a két modellből. Az alvázat a FIAT Panda adja, és számos alkatrész lesz közös a két típusban. A kifejezetten az európai piacra szánt autóknak az együttműködésnek köszön­hetően kisebb lesz a tervezési és gyártási költsége. Bár egye­sek arra gyanakszanak, hogy a Ford az amerikai piacon is pró­bát fog tenni az értékesítéssel, a szakértők szerint erre nincs sok esély, hiszen az Egyesült Ál­lamokban minden eddigi mi­­niautó-kísérlet elbukott. A megállapodásra háromne­gyed évvel azután került sor, hogy összeomlott a legnagyobb olasz autógyártó egyezsége a legnagyobb amerikai autógyár­tóval, a General Motorsszal, amely egyben a Ford fő vetély­társa. A GM-nek kétmilliárd dollárjába került, hogy vissza­táncolt a megállapodástól, s a FIAT azóta is együttműködő partnereket keres - különösen a 2002-es, rekordnagyságú vesz­tesége óta. A személyautók te­rén ezt most a Fordban találta meg. Kisteherautó-, furgongyár­tásban a francia PSA Peugeot- Citroënnel kötött szerződést, ennek alapján Törökországban a Tofas autógyárral hoznak lét­re vegyesvállalatot. A kínálatá­ból hiányzó sportos szabadidő­autót (SUV) a Suzukival fejlesz­ti ki, és további együttműködé­si tárgyalásokat folytat az indi­ai Tata Motorsszal. s* ► K&H-gyorshitel a kkv-knak A kis- és középvállalkozói (kkv) piacot célozza meg a K&H Bank új, egyszerűsí­tett gyorshitele. A konstrukció keretében a vállalkozások tárgyi fedezet nélkül juthatnak maximum 50 millió forint rövid lejáratú hitelhez. A fedezetet a cég utolsó 6 havi bankszámlaforgalma jelenti, kiegészítő biztosítékként pedig leg­feljebb a cég tulajdonosainak készfizető kezességvállalását kéri a bank. A nyúj­tott hitel összegét a 6 havi számlaforgalom mellett a cég árbevétele, banki kö­telezettségvállalásainak mértéke határozza meg. A gyorsaságot az biztosítja, hogy a dokumentumok benyújtása után a bank három munkanapon belül dönt a kérelemről. A konstrukció keretében a korábban is népszerű folyószámlahitel mellett rövid lejáratú rulírozó és nem rulírozó hitel is igényelhető. A hitelt az év végéig kedvező kamattal lehet igényelni, forinthitel esetében a BUBOR-hoz, de­viza esetében a bankközi kamatlábhoz képest 400 bázispontos kamatfelárral. ► Tízéves a Global TGI A Target Group Index (TGI) kutatás háromnapos világkonferenciával ünnepelte nemzetközivé válásának 10. évfordulóját. A TGI a világ legnagyobb egyforrású standardizált fogyasztói, életstílus- és média-adatbázisa. A TGI kutatás Nagy- Britanniában indult el a 60-as években. A Global TGI első országa 1995-ben Oroszország volt, Magyarországon három évvel később vezették be a termé­ket. A legújabb TGI ország Dél-Korea, ahol az idén kezdődött el az adatfelvé­tel. Mára 60 ország tagja a TGI Global Networknek. A kutatásban évente 700 ezer embert kérdeznek meg világszerte. 5 @p­­umun.biztositas.hu Oldalunkon megtalálhatja a magyarországi biztosítótársaságok által az ön gépjárművére ajánlott, konkrét díjakat. Miért fizetne többet ugyanazért? Csak egy kattintás, és elintézzük Ön helyett. Teljes körű és ingyenes ügyintézés, online biztositováltás www.biztositas.hu Kiemelt partnerünk az Index index

Next