Napi Gazdaság, 2006. január (16. évfolyam, 1-22. szám)
2006-01-16 / 11. szám
WWW.NAPI.HU_______________________________________________________________________________________________________________________________ 2006. JANUÁR 16. BIHHIM XVI. ÉVFOLYAM 11. (4092.) SZÁM ___tőzsdék-piacok szerkeszti Korányi G tamás 9 I Folytatódott a telekombessz 9 I Hévízen a Forrás Tovább gyengültek a távközlési papírok Mintegy 760 millió forintért 100 százalékos tulajdonrészt szerzett Európa vezető tőzsdéin. a Forrás a hévízi Hotel Ezüstpart Kft.-ben BÉT TŐZSDENAP Láthatóan elfogyott a lendület • MADARÁSZ JÁNOS A múlt hét közepén megfordult a trend a Budapesti Értéktőzsdén, és az év eleje óta folyamatosan emelkedő index az utolsó három napban egyre lejjebb került. A BUX a hetet 22 159 ponton fejezte be, ami még mindig 1375 pontos pluszt jelent az évzáráshoz képest. A vezető papírok közül egyedül az OTP drágulása tompította pénteken az indexesést, a bankpapír 99 forintos pluszban, 7647 forinton zárt, míg a Mol, az MTelekom és a Richter kurzusa tetemes veszteséget tudhatott maga mögött. A Mol például háromszázalékos csökkenés után 20 350 forinton fejezte be a hetet, a piacon elterjedt pletykák szerint egy nagybefektető kiszállása állt a háttérben. A távközlési részvények hosszú idő után ismét beestek ezer forint alá, s bár a zárásra erre a szintre sikerült visszatornázniuk magukat, ez is mínusz két százalékot jelent. A Richter ennél kevesebbel úszta meg, 550 forinttal, 41 950 forintra esett a jegyzése, miközben a szektortárs Egis ennél jóval nagyobb mértékben zuhant, és 24 155 forinton zárt. Folytatódott a kispapírok közül a Humet és a NABI mélyrepülése, az előbbi 12,5 százalékot veszítve, 56 forinton, az utóbbi 9,2 százalékot bukva 129 forinton cserélt gazdát az utolsó kötésben. Lejjebb került a Fotex kurzusa is, az elmúlt napok szárnyalása után mintegy négy százalékkal mérséklődött az árfolyama, és a részvény csupán 472 forintot ért a nap végén. Javított viszont a Borsod RÉSZVÉNYFORGALOM A BÉT-EN Chem, amely A NAP NYERTESEI* bevezetett valamennyi részvény - a legutolsó kötés napjának záróárfolyamán számított - teljes értéke. **A BÉT közepes és kis kapatitalizációjú részvényeinek indexe *** A 20 legnagyobb tőkeértékű magyar, cseh, lengyel, szlovén és hzorvát részvény - a BÉT által számított és közzétett - 0,4 százalékkal, 2470 forintra erősödött, és a Linamar, amely 35 forinttal, 1535 forintra kúszott fel. ■ Változás:__________(-234,82) (-1,05%) , Nyitó (Opening):____________22346,48 >- Minimum (Low):_____________21945,88 > Maximum (High):____________22346,48 >• Tőkeérték* (Capitalisation): 7365 533 M Ft > Változás:_______________82 403 M Ft ‡• Napi összforgalom (Turnover): 21133 M Ft ·• Részvényforgalom: (Shares): 21083 MB › BUMIX**:_________ 1889,77 ·• Váltás: (-28,66) (-1,49%) · CETOP-20***:______________2490,86 · Változás:___________(-32,84) (-1,30%) ·• RAX****:_______________1471,89 · Változás:___________(-18,91) (-1,27%) (árfolyamváltozás %-ban) · Forrás- 3,32 ‹ OTP 1,31 ‹• BChem 0,41 A NAP VESZTESEI* (árfolyamváltozás %-ban) · HABI -9,15 ‹ Fotex -4,26 ‹• Mal -3,05 *válogatás_______ * A Budapesti Értéktőzsdére indexe. "** BAMOSZ Részvény Befektetési Alap portfolio Index FORRÁS: WWW.ECO.HU Tovább vásárolta magát az OTP A hét valamennyi kereskedési napján erősítette a vásárlói oldalt az OTP Bank az OTP-papírok piacán. A pénzintézet a péntektől péntekig terjedő időszakban 266 921 saját részvényt vásárolt. Az árfolyam megtartásához azonban ez is kevésnek bizonyult, a jegyzés ugyanis a 7715 forintos maximumról péntekre 7647 forintra csúszott vissza. A tranzakciókat követően a bank 10 millió 934 ezer 072 saját részvénnyel rendelkezik. MEGÁLLAPODTAK A GÁZÜZLETÁGRÓL Lezárult a Mol-E.On alku Március 31-ével lezárul a gázüzletág eladása. A végleges megállapodás során az E.On Ruhrgas International a Földgáztároló és a Földgázellátó 100, illetve a Panrusgáz részvényeinek 50 százalékát veszi meg. ALMÁS ANDOR Megszületett a megállapodás a gázüzletág eladásáról, a tranzakció várhatóan március 31-ével zárul le - jelentette be pénteken a Mal Rt. Az E.On Ruhrgas International megvásárolja a Földgázellátó és a Földgáztároló Rt.-k 100 százalékos, illetve a Panrusgáz részvényeinek 50 százalékát, szemben a eredeti, 2004. novemberi változattal, amikor az előbbi kettőből csak 75 százalékot vett volna meg. Ezzel az üzlet teljesíti az Európai Bizottság által támasztott követelményeket, amelyek szerint a kereskedelmi és a tárolási társaságokat teljes egészében értékesíteni kell. Mivel az eladott áru változott, érthető módon a vételár sem ugyanaz, mint korábban. A viszonylag bonyolult fizetési konstrukció keretében a Mal végül 300 millió euró biztos pénzzel számolhat, amit véglegesen meg is tarthat, illetve további 150 millió eurót kap az E.Ontól, amit azonban céltartalékba helyez. A céltartalékolás indoka az, hogy a végleges vételár csak 2009 végére állapítható meg, az ugyanis függ az eladott társaságok addigi teljesítményétől. FOLYTATÁS A 9. OLDALON• FOTÓ: BLOOMBERG A jövőben a gázárkérdésben már az E. Onra nehezedik a nyomás A JAVULÁS ELLENÉRE MESSZE MÉG A 3000 FORINT Már 18 százalék felett jár Rahimkulov a BC-ben Újabb BorsodChem-csomagot vásárolt a leggazdagabb magyarországi üzletemberként nyilvántartott Megdet Rahimkulov, immár a befektető és családja birtokolja a tőzsdén forgó vegyipari papírok közel ötödét. MOLNÁR GERGELY ígéretéhez híven tovább növelte részesedését a BorsodChemben Megdet Rahimkulov. A kazincbarcikai társaság bejelentése szerint az orosz származású nagytőkés érdekeltségébe tartozó, londoni bejegyzésű Firthlion Limited január 12- én 4 235 894 BorsodChem-részvényt szerzett. Minden bizonnyal tőzsdei ügyletről van szó, mivel a papírok a T+3-as tőzsdei elszámolásnak megfelelő január 17-i értéknappal kerülnek az új tulajdonoshoz. A Firthben ezzel összesen 12 millió 684 ezer 884 BC-részvényel rendelkezik, ami 15,61 százalékos közvetlen befolyást eredményez a társaságban. A Rahimkulov-birodalom összesített részesedése azonban magasabb, az Általános Értékforgalmi Banknak is van ugyanis 1 millió 767 ezer 432 BorsodChemje. Az ÁÉB többségi és a Firthlion 76 százalékos tulajdonosa, a Kafijat Kereskedelmi és Consulting Kft. közvetett befolyása így összesen 17,78 százalék. Figyelembe véve a Timur Rahimkulov tulajdonában lévő 126 295, valamint a Ruszlan Rahimkulov nevén lévő 119 675 BC-részvényt, a fent megjelölt részvénymennyiségek 18,09 százalékos közvetett befolyást eredményeznek a BorsodChem Rt.-ben Megdet Rahimkulov, a Kafijat Kft. 71,72 százalékos tulajdonosa részére, valamint 18,09 százalékos közvetlen és közvetett befolyást a BorsodChem Rt.-ben Timur Rahimkulov és Ruszlan Rahimkulov, a Kafijat egyenként 14,14 százalékos tulajdonosai és egyben Megdet Rahimkulov, valamint egymás közeli hozzátartozói részére. folytatás a 9. oldalon• VÉTEL HELYETT TARTÁSON AZ EGIS KH: Nem ér ennyit a Richter Az Equities szerint a piac túlzott várakozásokat táplál a Richter oroszországi teljesítményével kapcsolatban. A NAPI GAZDASÁG A gyógyszerrészvények idei kiváló teljesítménye egyes elemzőket cselekvésre késztetett. A K&H legfrissebb elemzésében eladási ajánlással látta el a Richter-papírokat, mert a jelenlegi árfolyam fundamentális alapon nem indokolható. Az elemző szerint a részvények mintegy 11 százalékos idei erősödését a tőkebeáramlás és az orosz piaccal, illetve a Richter ottani teljesítményével kapcsolatos túlzott várakozások hajtották. Valójában azonban a Richter fundamentumai nemigen változtak az elmúlt időszakban, sőt a dollár gyengülése a decemberi állapothoz képest inkább negatív hatású. A regionális összehasonlítás azt mutatja, hogy a Richter EV/EBITDA-alapon a legdrágább, míg P/E-alapon a Zentiva mögött a második legtöbbre értékelt papír. A brókercég 36 266 forintos reális értéket határozott meg, ez indokolja az ajánlás rontását a korábbi tartásról eladásra. A Raiffeisen is újraértékelte a Richterrel kapcsolatos véleményét. Az elemzés a jelenlegi piaci árnál alacsonyabb, 39 800 forintos célár mellett tartásra javasolja a részvényt. A UBS elemzője az Egis ajánlását csökkentette vételről tartásra. A cégbe vetett bizalom töretlen, amit tükröz a változatlan, 26 650 forintos célárfolyam is, csak a célár és a piaci ár közötti különbség csökkenése indokolta az ajánlás változását. A RICHTER ÁRFOLYAMA HÍRHÁLÓ - Karbantartás nélkül drágult az Állami Nyomda Eddig nem bizonyult rossz üzletnek a tőzsde tavalyi egyetlen új bevezetése, az Állami Nyomda részvénye. A december 8-ai tőzsdei aukciós értékesítés során 5600 forinton megvásárolható papírokon alig több mint egy hónap alatt a pénteki 6105 forintos záróárral számolva mintegy kilencszázalékos hozamot lehetett elérni, sőt ennél közel 200 forinttal magasabb árfolyamon is született már kötés a papírokra. Ehhez még segítségre sem volt szükség, a bevezetést végző Concorde Értékpapír Rt. bejelentése szerint ugyanis a 2005. december 13-tól 2006. január 9-ig tartó stabilizációs időszak alatt nem avatkoztak be az árfolyam megtartása érdekében. NEM SIETIK EL A NIS ELADÁSÁT A Merrill Lynch és a Raiffeisen látják majd el tanácsokkal a szerb kormányt a NIS olajtársaság privatizációja során - közölte a Bloomberg. (A horvát állami olajcég, az INA magánosításánál is ez a két társaság segédkezik majd.) A tanácsadók a következő három hónap során áttekintik a szerb olajpiac fejlesztési stratégiáját és annak fényében kidolgozzák a lehetséges értékesítési forgatókönyveket. Ezt követően 15 (!) hónapra lesz szüksége a szerb kormánynak ahhoz, hogy döntsön a magánosítás mikéntjéről - nyilatkozta a Bloombergnek az energiaügyi minisztérium szóvivője. A hírügynökség kérdésére a Mal megerősítette: valóban érdeklődik a NIS iránt, csakúgy, mint a Hellenic Petroleum és a Lukoil. Piaci szakértők a két, napi 167 ezer hordós kapacitással bíró finomítóval rendelkező NIS értékét kétmilliárd euró környékére teszik. A e-BROKER az e-Broker ellen Kisebb vihar van kialakulóban a hazai online-brókerpiacon, miután a Magyarországon 2000 májusa óta jelenlévő eBroker tőzsdei hírportál és kereskedési rendszere tulajdonosa, az Inter-Európa Bank közleményben tudatta, hogy minden lehetséges eszközzel fel kíván majd lépni a piac új szereplője, a cseh tulajdonú Fio pénzügyi csoport ellen annak e-Broker néven futó rendszere miatt. Az IEB, mint az e-BROKER védjegy jogosultja érthető módon sérelmezi a névazonosságot, amely csupán az írásmódban különbözik az új, e-Broker elnevezésű kereskedési plattformtól. A csehek mentségére legyen mondva, hogy a nevet azokban az országokban, ahol jelen vannak, szintén használják már egy ideje.