Napi Gazdaság, 2006. május (16. évfolyam, 84-103. szám)
2006-05-29 / 103. szám
2006. MÁJUS 29. RIMIUM XVI. ÉVFOLYAM 103. (4184.) SZÁM ESTI tőzsdék-piacok SZERKESZTI: KORÁNYI G. TAMÁS 9 . A jóságos király segít 100 Euró 260 forint közelében A szaúd-arábiai uralkodó az utóbbi időben történt ötven százalékos esés Pénteken 261 forint alá is benézett az euró, de az esést megakasztotta nyomán kompenzációs alapot hozna létre a kisbefektetőknek, a török líra újabb gyengülése. BÉT TŐZSDENAP BUX: két nap alatt ezer pont emelkedés 9,01 10*55 12*49 14*43 16*36 bevezetett valamennyi részvény - a legutolsó kötés- KOVÁCS BALÁZS A hét utolsó napján újra a vevők uralták a Budapesti Értéktőzsde virtuális parkettjét, a BUX a csütörtöki naphoz hasonlóan pénteken is fölfelé tartott. Az index 500 pontos pluszban kezdte a kereskedést, majd a délelőtti oldalazást követően tovább emelkedett, végül 3,5 százalékos növekedéssel, 22 067 ponton állapodott meg. A hét utolsó két napjának teljesítménye valamelyest kárpótolta a befektetőket a megelőző zuhanásért, a mutató több mint ezer pontot javult. A forgalom pénteken jelentős, közel 40 milliárd forint volt. A blue chipek mindegyike erősödött, a legjobb teljesítményt ismét a Mol nyújtotta, amely a csütörtöki 4,2 százalékos növekedést újabb 5,4 százalékkal fejelte meg, így a hetet kereken 22 000 forinton zárta. Eredményes napot tudhattak maguk mögött az OTP- befektetők is, a nyitást követően lefelé induló bankpapírok délután meredeken emelkedtek. Az utolsó részvények 3,9 százalékos pluszban, 7240 forinton cseréltek gazdát. Az általános optimizmusnak köszönhetően emelkedett az MTelekom árfolyama is, a kurzus 2,5 százalékkal, 871 forintig javult. Az indexhez képest valamelyest gyengébb teljesítményt nyújtottak a gyógyszerpapírok, a Richter 1,7 százalékkal, 42 000 forintig, az Egis 2,9 százalékkal, 28 820 forintig erősödött. Az utóbbi két hétben meredeken zuhanó Fotex megtáltosodott pénteken, az árfolyam a kereskedés végén 12,5 százalékos pluszban, 595 forinton állt. A BorsodChem 1,3 százalékkal gyen RÉSZVÉNYFORGALOM A BÉT-EN ben az FHBár f ....folyama 2,2 , 60 százalékkal 0 * g 1 k x lokkai - drá-V. 22. V. 23. V. 24. V.25. V. 26. _ A NAP NYERTESEI* | NAPI BUX ► 22 067,53 (+746,18) %-tmt SMMHHBBMHHHWBHHinabi 20,00 22 100 ------------------------- -• Fotex 12,48 ■ 22 000---------------------tmif- Mo1______M4_ 21 900 |-----------7-------------- A NAP VESZTESEI* 21 800IJI____ IT Y_____ (árfolyamváltozás %-ban) [M TjjTf > Hűmet -1,79 21 700 Tjáf W------------->- Synergon -1,54 21 gQQ R_______________ _• BorsodChem-1,25 *válogatás 21 500 -------------- - Változás: (+746,18) (+3,50%) J apánal' záróélolymin — —;—,________________ számított teljes értéke. V W* (Openme):-----------------2186374_ „Ammms és kis ” Minimum (Low):___________21577,85 iapamizacm ^ Maximum (High):___________22083,15 részvényeinek indexe *• Tőkeérték* (Capitalisation): 7251 255 M Ft *** A 20 legnagyobb > Változás:_____________248197 M Ft tőkeértékű magyar, cseh, >■ Napi összforgalom (Turnover): 39853 M Ft lengyel/szlm"és hmM , Részvény forgalom: (Shares): 39482 M Ft ^zvény ■ a Bft által > BUMIX**: 2078,97 szím °n es kom,ett ~ ------------------------------------------- indexe. - Változás:__________(+46,14) (+2,27%) .... noszvév @ CETOP-20***:_____________2437,99 Befektetési Alap portfolio - Változás: ________(+54,33) (+2,28%) indexe- RAX****:_______________1491,76- Változás:__________(+36,50) (+2,51%) forrÁS: www.eco.hu BEFEKTETŐI NAPTÁR Időpont Esemény_______________________________ Május 29. A Synergon közgyűlése 10 órakor (Bp. IV. ker., Baross u. 91-95.)____ ________(Határozatképtelenség esetén május 30-án 10 órakor)_________ Május 30. Az OTP-részvények utoljára forognak osztalékszelvénnyel a tőzsdén (210,7 Ft) Május 31. A Globus rendkívüli közgyűlése 11 órakor (Bp. X. ker., Maglódi út 47.) ________(Határozatképtelenség esetén 12 órakor)________________ ________BIF-osztalékfizetés miatti tulajdonosi megfeleltetés___________ Június 2. Az FHB osztalékfizetésének kezdő napja (28 Ft)_____________ ________A Richter-részvények utoljára forognak osztalékszelvénnyel a tőzsdén (600 Ft) Június 8. A BIF osztalékfizetésének kezdő napja (100 Ft)_____________ ________A BorsodChem osztalékfizetésének kezdő napja (51 Ft)_________ Június 12. Az OP osztalékfizetésének kezdő napja (210,7 Ft)___________ ________A BÉT osztalékfizetésének kezdő napja (436 Ft)____________ WWW.NAPI.HU_____________________________________________________________________________________________________________________________ A BorsodChem negyede van a Rahimkulov-trezorban Megvan a BorsodChem jó szereplésének magyarázata, a Rahimkulov család érdekeltségébe tartozó cég tovább növelte részesedését, és ezzel átlépte a 25 százalékos határt. ► MOLNÁR GERGELY Az utóbbi napok mélyrepülését meglehetősen jól viselte a BorsodChem (BC) részvénye, amire egy pénteki bejelentés adott magyarázatot. A Rahimkulov család érdekeltségébe tartozó, brit bejegyzésű Firthlion Limited május 24-25-én tőzsdei és tőzsdén kívüli vásárlásokkal 2271 forintos átlagáron 806 387 darab BC-részvényt vásárolt. Külön öröm lehetett a vásárlás során, hogy a papírokon még rajta volt az osztalékszelvény is, hiszen ma forog először az 51 forintot érő szelvény nélkül papír. A tranzakció eredményeként a Firthlion befolyása 22,69 százalékra, részvényeinek száma pedig 18 485 564-re emelkedett. A családi birodalom részét képező Általános Értékforgalmi Banknak 1 767 432 részvénye van, míg Megdet Rahimkulov két fia, Timur és Ruszlan 126, illetve 120 ezer papírral rendelkezik. Mindent egybevéve Megdet Rahimkulov közvetett befolyása 25,16 százalékra nőtt, s ugyanekkora befolyással rendelkezik a két fiú, akik közül Timur a BorsodChem igazgatóságának tagja. A nagyközönség által többek közt sikeres Zalakerámia-, illetve Antenna-ügyletei miatt kiemelt figyelemmel kísért Megdet Rahimkulov vásárlásai tavaly ősszel vettek lendületet, majd szeptember közepi vételekkel lépte át a részesedése az öt százalékot. A nagy októberi zuhanás során - amikor az árfolyam kis híján 2000 forintig esett - hamar 12 százalékra nőtt a befolyás (NAPI Gazdaság, 2005. október 26., 11. oldal). A BC közgyűlése ekkor, a mélyrepülés láttán saját részvények vásárlásáról is döntött, ám erre azóta sem került sor. Decemberben Rahimkulov arról nyilatkozott, hogy január-februárig 15-16 százalékra szeretné növelni részesedését, de a 20 százalék elérését sem tartotta kizártnak. Beszélt a megtérüléssel kapcsolatos elképzeléseiről is: szavai szerint 50 százalékos haszonnal, 3500 forint felett válik csak meg pakettjétől. Január közepén már a 18 százalék átlépéséről érkezett közlemény, ezután kisebb szünet, majd ötszázalékos ugrás következett: áprilisban az éves közgyűlés előtt már a 23 százalékot ostromolta a Rahimkulov-pakett. Bár a 25 százalék átlépése általában nem marad következmények nélkül, jelen esetben nem kell ajánlattételi kötelezettséggel számolni. Mivel a BorsodChemnek további tíz százaléknál nagyobb részesedéssel bíró részvényese is van, csak 33 százaléknál következne be ajánlattételi kötelezettség. Hiába a meggyőző előélet és a lendületes vásárlások, a befektetőknek nem egyszerű az állásfoglalás a beszállásról. A BorsodChem vezetése korábban közölte, hogy az elemzők és közgyűlési felszólalásának tanúsága szerint maga a Firthlion számára is csalódást keltő első negyedév volt idén a legerősebb, üzemi szinten csak ennél gyengébb teljesítményre van kilátás. Emellett az egyre gyakrabban emlegetett gázáremelés sem kecsegtet sok jóval, vagyis a rövid távú fundamentumokkal biztosan nem támaszthatók alá a vételek. RÉSZVÉNY 18,5 MILLIÓ DARAB MÉG NEM INDULT BE AZ ARANYPIAC BUDAPESTEN Orosz versenytársat kapott a BÉT A- MADARÁSZ JÁNOS A jövő hónap elejétől az orosz tőzsdén, az RTS-en is lehet majd kereskedni arannyal és uráli olajjal, a két terméket a határidős piacra vezetik be - értesült a Reuters. A lépés érzékenyen érintheti a magyar tőzsdét is, ugyanis a BÉT-en április végén vezették be a származékos piacra az aranykontraktusokat és az uráli olaj megjelenéséről is intenzív tárgyalások folynak a New York-i határidős árutőzsdével (NYMEX) a kereskedés feltételeinek megteremtéséről. Igaz, a nemesfém esetében eltérőek lesznek a feltételek, Oroszországban egy hónapos határidőre és fizikai szállítás nélkül lehet majd vásárolni, míg nálunk van lehetőség tényleges kiszállításra is. A kontraktusok nagysága az RTS-en egy uncia lesz, míg Budapesten egykilós tömbökre lehet ajánlatot tenni. Hasonló lesz viszont az elszámolás, a kereskedés ugyanis mindkét helyen dollárban folyik, az elszámolás ugyanakkor már a helyi devizában történik. Az orosz piacon feltehetően jóval nagyobb lesz a likviditás, már csak a piac mérete miatt is. A hazai tapasztalatok egyébként egyelőre nem sok okot adnak az optimizmusra az aranypiac jövőjével kapcsolatban, valamivel több mint egy hónap elmúltával mindössze 48 kontraktusból áll a nyitott kötésállomány, ennek döntő része is valószínűleg a kezdeti lelkesedésnek köszönhető, hiszen júniusra szól a kontraktusok közel 95 százaléka. Persze az is közrejátszhat ebben, hogy az elmúlt időszakban a nemesfém a több mint negyedszázados árfolyamcsúcs elérése után lefelé tart, ráadásul itthon a nagyobb brókercégek még mindig nem kínálnak lehetőséget a befektetőknek az aranyvásárlásra. Banki hitelek 5 nap alatt BAR-listásoknak is! Azonnal kiosztotta részvényeit a Mól Gazdára találtak a Mól saját részvényei. Azt a 43 997 darab papírt, amelyeket az elmúlt héten vásárolt, már pénteken ki is osztotta dolgozói között a cég. Ebből 43 356 részvényt a hosszú távú ösztönzési rendszer keretében 75 felső és középvezetőnek írtak jóvá, ezenfelül 621 darabot „választható béren kívüli juttatás" keretében 46 munkavállaló kapott meg. Az osztás során a Mól első emberének, Hernádi Zsoltnak 7206 részvény jutott, amivel részvénytulajdona 75 189 darabra nőtt a társaság pénteki bejelentése szerint. A Mólnak ezután nem maradt saját részvénye, leszámítva a már régóta meglévő 578 darab C sorozatú papírt. A Közgyűlés a Domus-kivezetés után Várhatóan már nem tőzsdén jegyzett cégként tartja meg június végén újabb közgyűlését a Domus Rt. A társaság részvényesi találkozóján gyakorlatilag csak a ZMIMMD Kft. Domusba történő beolvadásával kapcsolatos témák szerepelnek. Ez már a második, az összeolvadásról döntő közgyűlés lesz, a részvényesek a vagyonmérleg-tervezeteket és az átalakulásoz kapcsolódó alapszabály-módosítást is megvitatják. A Domus kivezetéséhez kapcsolódó tőzsdei ajánlat múlt pénteken zárult, így vélhetően hamarosan sor kerül a bútoripari társaság tőzsdei kivezetésére is. Az ajánlat előtt a Fotexcsoport befolyása összesen 98,64 százalékos volt a Domusban. A tőzsdei kivezetéshez szükséges tulajdonosi döntés is megszületett már, a Domus rendes éves közgyűlése ugyanis április végén határozott erről a kérdésről. MEGEGYEZÉS VAGY PATTHELYZET • •Összehangolnak a Synergon-alapítók is • NAPI GAZDASÁG Minden bizonnyal a korábbiaknál jóval izgalmasabb közgyűlés elé néz ma a Synergon Rt. Az elmúlt években az alapító tulajdonosok biztos többségének köszönhetően ugyanis szinte vita nélkül zajlott a találkozó, ám a napokban egy új befektetői kör tűnt fel a nagyrészvényesek között. A Miholek István vezette, mintegy 14 százalékos befolyással rendelkező tulajdonosi csoport az elmúlt héten jelentette be, hogy összehangolják magatartásukat. Feltehetőleg erre reagálva az alapító tulajdonosokhoz köthető cégek, a Czakó Ferenc vezette RCX Kft. és a korábbi Synergon vezér Szalóczy Zsolthoz közel álló Davon Kft. is bejelentette, hogy összehangolják magatartásukat a közgyűlésen. A két tulajdonos a bejelentés szerint valamivel több mint egymillió részvénnyel rendelkezik, ami a társaságban 11,71 százalékos befolyást eredményez. A két tulajdonosi körnek mindenképpen meg kell egyeznie, amennyiben el akarják kerülni a mindkettőjük számára kellemetlen patthelyzetet. A cég alapszabálya szerint ugyanis az igazgatóság tagjai csak háromnegyedes többséggel választhatók meg, márpedig ekkora befolyással egyik csoport sem rendelkezik. BEFOLYÁS 11,71 SZÁZALÉK