Napi Gazdaság, 2010. október (20. évfolyam, 191-211. szám)

2010-10-01 / 191. szám

Számolgatnak a kiskereskedők Idén akár 1,5 százalékkal is csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom HA MARAD A JÚLIUSI TREND A KISKERESKEDELMI FORGALOMBAN, AKKOR AZ ÁGAZAT IDÉN ISMÉT 1-1,5 százalék körüli forgalomcsökkenést szenvedhet el, ami folyó áron a 2008 előtti időszakot tükrözi (az év eleji előrejelzésekben még stagnálást vártak). Ez is valami, hiszen a tavalyi folyó áras forgalom a 2007 előtti időszaknak felelt meg, ám a mostani várható erősödéssel a piac aligha kerül ki a víz alól. A jövő év nagyban függ az adózás alakulásától, sőt már a karácsonyi forgalmat is befolyásolhatja, hogy milyen adótáblát ismernek majd akkor a vevők. Az ünnepi terveket, az akciók menetrendjét még titkol­ják a kereskedők, bár a tartós cikkek árualapját már lekötötték; a taktikai csaták, illetve a kisebb cégek esetében az előremenekülés kényszere azonban valószínűleg korai karácsonyi szezonkezdéshez vezet. Az áruhitelpiacon már csak néhány szereplő maradt, közülük az optimisták is legfeljebb a tavalyi ünnepi periódushoz mérten számítanak javulásra, a válság előtti aranykor valószínűleg végleg a múlté. ( N J A NAP SZTORIJA 6—7. OLDAL FIGYELMEZTETÉS MADRIDNAK ÉS A HITELMINŐSÍTŐKNEK Spanyolország tegnap elvesztette a legjobb adósoknak járó besorolását a Moody's hitelminősítőnél is, miután korábban már a Fitch és az S&P is rontotta értékelését. A hitelminősítők is megkapták a magukét, ugyanis mind a Nemzetközi Valutaalap, mind az Európai Bizottság leértékelné a hitelminősítők szerepét az államadóssá­gok megítélésében és erre tesz javaslatot a világ vezető országait tömörítő G20-csoportnak. Az elemzők szerint azonban a minősítők besorolásainak figyelembevételét - ami része az európai pénzügyi szabályoknak is - nem lehet egyszerűen elhagyni. AMERIKAI-KÍNAI KERESKEDELMI HÁBORÚ? Az USA képviselőháza megszavazta a Kína elleni védővámo­kat, amivel a jüan alulértékelése ellen kívánnak tiltakozni - ez kereskedelmi háborút robbanthat ki a két óriási gazdaság között. A törvénytervezet szerint az USA vállalatai vám kivetését kérhetnék a kereskedelmi minisztériumtól azokra a kínai termékekre, amelyek a jüan alulértékeltsége miatt versenyképesebbek az egyesült államokbeliekéinél, és ezért veszélyeztetik a piacukat. A kínai külügyminisztérium élesen tiltakozott a törvény elfogadása ellen, protekcionizmussal vádolva az Egyesült Államokat, a pekingi kereskedelmi minisztérium szerint pedig a törvény ellentmond a Kereske­delmi Világszervezet szabályainak. Magyar Rádó art Magyar Rédő art lítel k 1. Archívum ,____ Könyv­ écCsartár 1800 Budapest, Bródy Sándor u. 5-7. napi gazdaság NOVEMBER KÖZEPÉRE KIDERÜLHET, HOL FOLYTATHATJA TOVÁBB A NÉPSZABADSÁG 4 www.napi.hu ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 2010. OKTÓBER 1­2., PÉNTEK-SZOMBAT XX. ÉVFOLYAM 191. (5271.) SZÁM A FELLENDÜLÉS HATÁSÁRA CSÖKKEN A MUNKANÉLKÜLISÉG NÉMETORSZÁGBAN IS*­ A német állástalanok száma a követ­­kező hónapokban a hárommilliós­­ lélektani határ alá süllyedhet Bár bonyolult versenyhivatali el­járásról van szó, a GVH mielőbb befejezné a Springer-Ringier-ügyet 10-12 NÉGY KERÉKEN 2­3 MAGYAR BESZÁLLÍTÓI IS LESZNEK A NOBUNAK 24 UNIÓS PER ELÉ NÉZ SZLOVÁKIA Sopr­rii 340 FT VÁROSHÁZA: POLITIKAI HÁTSZÉL AZ ÁSZ-VIZSGÁLATBAN A főváros napokban távozó vezetése az ÁSZ-nak a 4-es metró beruházásával foglalkozó jelenté­sében politikailag elfogult és durva tévedéseket vélt felfedezni. Nemzetközi összehasonlításban a budapesti négyes metró a második legdrágább fajlagos költségű az egy kilométerre eső 214 millió euróval - írja a jelentés. A járművek beszer­zése viszont kifejezetten olcsó lenne nemzet­közi összehasonlításban - ám az Alstom-kocsik nem kapták meg a hazai közlekedési hatósági engedélyét. MAI BEHÚZÁSUNK A BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÜZLETI MAGAZINJA ÜZLETI ÉLET GAZDASÁGI fórum REMEK NEGYEDÉV VOLT A TŐZSDÉKEN A Dow Jones Industrial Average tíz százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben, ebből nyolc százalékot szeptember­ben - ilyet legutóbb 1939-ben lehetett látni. A rendkívüli tel­jesítményt a magyar tőzsde ke­véssé követte, szeptemberben csak három százalékot drágult a BUX. A negyedévben azonban a magyar börze is több mint tíz százalékot tudott emelkedni, a legjobb befektetés az RFV volt, amely idén már megduplázta értékét. Az OTP hiába drágult három hónap alatt több mint tíz százalékot, az év egészét tekint­ve még mínuszban forog. 13. oldal JÖN A NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HOLDING Fioldingba vonná össze a kormányzat a vasúti személy­­szállítást és a helyközi autóbusz­közlekedést. A Napi információi szerint a MÁV-Start és a 12 helyi Volán-társaság egyesüléséből olyan személyszállítási cég alakulna, amellyel jelentős költség- és létszámcsökkentés érhető el. Lapunk úgy tudja, hogy az összevonás kapcsán korábban a BKV is szóba került, de hatalmas adósságállománya miatt letettek erről. 3. oldal 5 * oldal .................. 5» oldal 2, oldal SőCF leasing

Next