Napi Gazdaság, 2011. május (21. évfolyam, 83-104. szám)

2011-05-16 / 93. szám

fik MŰTÁRGYPIAC NAPI GAZDASÁG 2011. MÁJUS 16., HÉTFŐ OLASZ KONZOL, MOSZKVAI EZÜST, BENGALI TIGRIS Túlsúlyban az antik festmények Polgáréknál Új helyszínen, a belvárosi Pe­tőfi Sándor utcában rendezi meg ma és holnap tavaszi árverését a Polgár Galéria - ez kisebb ugyan, mint a régi Váci utcai terem, ám az utcáról könnyeb­ben megközelíthető (az őszi és a karácsonyi árverések maradnak a régi helyszínen). Összesen 465 tétel várja a licitálókat, először festmények, bútorok, szobrok kerülnek kalapács alá. A fest­mények között - főleg a külföldi vevőkre számítva - sok az an­tik kép, jellemzően az 1600-as években készült, egyházi témájú védett művek, de nem kizárólag. Kivétel például Rosa Da Tivoli Állatok című festménye 6,5 mil­lió forintos kikiáltási áron vagy egy XVII. századi olasz festő műve, szappanbuborékot fújó gyerekekkel, 2,8 millióért. A magyar képek közül az érté­kesebbek: Molnár József fürdöző nőket ábrázoló vászna 2,8 milli­óért, Barabás Miklós többször reprodukált portréja özvegy Darányinéról 1,2 millióért, Szé­kely Bertalan olajképe (II. Lajos holtteste a Csele patakban) 1,8 millióért. Bernáth Auréltól van egy pasztell, a Töprengő, 1,8 milliós kezdő áron, Szőnyitől egy gyerekeket ábrázoló védett olajkép 1,6 millióért, Márffytól egy több kiállítást megjárt kis­fiúportré 1,4 millióért. A szob­rok között figyelmet érdemel Claude Clodion Nimfával tán­coló szatírok című bronza, kiki­áltási ára 750 ezer forint. A bútorok között töb­b em­pire és barokk darab is akad. Egy 1730-as osztrák tabernáku­­lumért 1,8 milliót kérnek, egy 1880-as datálású intarziás kon­zolasztal - valószínűleg az olasz Giuseppe Maggiolini munkája - teljesen felújítva 850 ezerről kezdi a licitet. A mai gazdasági helyzetben az ezüstök az aukciók stabil sztár­jai, vélhetően most sem lesz hi­ány licitálókban. A körülbelül 150 tárgy főleg bécsi és pesti ötvösmunka, né­hány francia és orosz darabbal kiegészülve. Em­lítésre méltó egy zománcdíszítésű moszkvai gyü­mölcstál (képün­kön), 1,7 millió fo­rintos kezdéssel. A műtárgykí­nálatban egy kisebb ázsiai gyűj­temény is kalapács alá kerül, elsősorban a Ming dinasztia ide­jéből (1368-1644). Emellett lehet mazsolázgatni az érdekességek között: a kandallóórák mellett akadnak párbajpisztolyok, de vevőre vár Singer minivarrógép és egy bengáli tigris kikészített téli bundája is. napi KÜLÖNLEGES ÉS GAZDAG VÁLASZTÉK A BÁV TAVASZI AUKCIÓJÁN Az utóbbi évek leggazdagabb kínálatával várja az érdeklődőket a BÁV Aukciósház május 24- től 26-ig tartó, immár 58. művészeti árverése, amely szakmai és esztétikai igényességével, rendkívül sokrétű kínálatával és számos kiemelkedő műtárggyal tűnik ki az aukciók sorából. A csaknem 900 gyönyörű ékszerből, kiváló festményből, egyedi bútorból, míves műtárgyból és pompás szőnyegből álló választék a legkényesebb ízlésű vásárlóknak is különleges élményt nyújt, legyenek akár gyűjtők, befektetők vagy nívós ajándékokat keresők. A művészi kivitelű ékszereké és az egyedi, márkás óráké az aukció első napja. Az idei szezonban is a briliáns ékszerek a legkeresettebbek, ennek megfelelően a BÁV szemet gyönyörködtető kínálatot vonultat fel széles árfekvésben. A legszebb alkotás egy 4,6 karátos briliánssal díszített női gyűrű, melynek kikiáltási ára hárommillió forint. A modernebb stílus kedvelőinek tetszését bizonyosan elnyerik a népszerű art deco ékszerek, melyek közül az egyik legdekoratívabb a 30-as években készült, 5 karátnyi briliánsokkal ékített melltű. Az igényesen összeállított óraválaszték a XVIII. század közepétől napjainkig készült zseb-, kar- és ékszerórákat kínál a gyűjtők számára, de a szép és értékes tárgyak között mindenki megtalálhatja az ízlésének leginkább megfelelőt. A csodálatos festménykínálat a második nap meglepetése: ezúttal nem csupán gazdagabb a szokottnál, de átfogóan reprezentálja az elmúlt 300 év stíluskorszakait. A színvonalat jelzi, hogy a szakértők most kizárólag nevesített alkotásokat válogattak az árverésre. Látványos a nyugat-európai, osztrák, német, holland, francia és angol festők műveinek választéka, de a magyar művészek munkáiból is kivételes a kínálat. Az aukció talán legszebb alkotása Kádár Béla lírai hangvételű, fiatal nőt ábrázoló festménye, legizgalmasabb műve pedig Márffy Ödön egy most felbukkant, pipás férfit ábrázoló portréja. Mozgalmas lesz az aukció harmadik napja is, amikor művészi értékű ezüst- kerámia- és üvegtárgyak, valamint szobrok és bronz kisplasztikák vásárlására nyílik lehetőség. A nagyszerű kínálatban a XVII. századtól a múlt század derekáig készült, szemet gyönyörködtető dísztárgyak szerepelnek, stílusuk a barokktól, a klasszicista, empire darabokon át a szecesszióig és az art deco-ig terjed. A kényes ízlésűek számára valódi csemegének számítanak a rendkívül dekoratív, befektetési szempontból is figyelmet érdemlő Zsolnay kerámiák. A BÁV kiállítása és árverése egyszerre kínálja a maradandó szépségek látványának örömét, valamint az aukciós vásárlás izgalmát és élményét. Szeretettel várjuk Önt is a BÁV Aukciósház Budapest, a Bécsi utca 3. szám alatti kiállítótermében! A kiállítás megtekinthető május 14-től 22-ig naponta 10- 18 óra között, az aukció időpontja május 24-25- 26. w­ww.bav.hu FIZETETT HIRDETÉS Nemes Lampérth a Nagyházi-aukción Bőséges és színvonalas anyag gyűlt ösz­­sze a Nagyházi Galéria tavaszi árverésére, amelyen az első két nap (május 17-18.) a festményeké. A legkiemelkedőbb tétel Nemes Lampérth József Pont Neuf című 1914-es műve (képünkön), nemcsak 26 milliós kikiáltási ára miatt, hanem azért is, mert az életmű kicsi, így egy lappangó nagyméretű olajkép előkerülése művé­szettörténeti és műke­reskedelmi szempontból is fontos esemény. Szőnyi Istvántól egy reprezentatív munka szerezhető meg: 1920-as Fürdőzőkje szerepelt a Magyar Nemzeti Galé­ria (MNG) Árkádia tája­in című 2001-es tárlatán, most 15 millió forinton indul. Poll Hugó több­nyire pasztelljeivel sze­repel aukciókon, ilyen nagy olajképe, mint a most 6,5 milliós kezdés­sel kalapács alá kerülő "A szégyenlős szerelmes", ritkán bukkan fel a piacon. A régi mesterek között a nemzetközi anyag mellett van egy ifj. Markó Károly­­tájkép 5 millió forintért és egy id. Markó 2,8 millióért - a Markó-képekre most újabb figyelmet irányíthat a nemrég meg­nyílt MNG-kiállítás. A műtárgyanyag változatos és sokszí­nű, mint mindig, neolitikus kőbaltáktól kezdve a keleti tárgyakig. A katalógus címlapján is szereplő XVI. századi pa­tikaedény 1,5 millió forint, pár darabja 850 ezer. Egész kis kollekció gyűlt össze elefántcsont-faragásokból, köztük egy II. századi római ötcentis büszt 1,7 millió forint, egy XVI. századi németalföldi pietá 700 ezer. Egy 1,8 millión kezdő, a Zelnik-gyűjteményből való VI. századi kínai esődob kikiáltási ára 1,8 millió fo­rint, egy több mint másfél méter magas kínai padlóvázapárt 2,4 millióért lehet megszerezni. A hegyikristállyal kombinált ezüsttár­gyak sorában egy bécsi díszpalack ára 1,9 millió forint, egy több mint 5 kilogram­mos, meglőtt szarvast formázó londoni ezüstöntvényt pedig 950 ezer forintért kí­nálnak (ezt a mai ezüstárak mellett még a beolvasztás is fenyegetheti). A pohárkész­letek közül a legértékesebbet 1,9 millióért adják, ez hajdan a Rhédey család tulajdo­nában lehetett. A bútorok közt akad egy 650 ezer forinton kezdő asztal, melyet az a Nikelszki Géza tervezett, aki később a Zsolnay gyár formatervezőjeként szer­zett magának hírnevet. Megszerezhető Kemény Zsigmond íróasztala is, 360 ezer forintért. Magyarországon nincs nagy hagyománya a régi képkeretek gyűjtésé­nek, de külföldön igen. Nagyháziék már korábban is megpróbálkoztak árverezé­sükkel, most is indítanak üres kereteket, néhány százezer forintos kezdő árakon. JANKÓ JUDIT KAPÓS MAI DARABOK A magyar üvegek javát elvitték Úgy látszik, akik üveg műtárgyakra vágytak, már korábban bevásároltak - talán ezért mentek el kevesebben a Belvedere Szalon május 7-i üvegauk­ciójára, pedig legalább olyan izgalmas volt, mint a galéria hasonló korábbi árverései. A 120 tételből egyet visszavontak, 48 elkelt, nagyrészt kikiáltási áron, igaz, többnyire a drágábbak közül. Tíz eset­ben volt jelentősebb licitemelkedés. Reményt keltő viszont, hogy a kortárs magyar üvegművészek munkáira volt kereslet. Többen szerették volna megszerezni Borkovics Péter Csíkos sorozatának II. számú darabját, ezért a 380 ezer fo­rintról indított látványos kompozíció ára félmillióra ment fel. A Csíkos sorozat örvénylő vonalak, inter­ferencia I. című munkát 190 ezer forintos kikiáltási áron vitték el, és 375 ezer forintos alapáron ment el az ókori technikát felelevenítő opálüveg Diatrétum is. Gáspár György Uránium I. című idei munkája 380 ezer forintról indult és 550 ezer forinton vég­zett. A Line sorozat V. sorszámú darabját 480 ezer, míg Gáspár két másik friss munkáját a Baby Aliens sorozatból 100 ezer forintos kikiáltási áron vették meg. Sipos Balázs figurális üvegszobraiért megad­ták a 400, illetve a 320 ezer forintot. A klasszikus anyag legdrágább tételére csak egy ajánlattevő volt, így az art nouveau Gallé váza 650 ezer forintért az övé lett. Egy hasonló stílusú Daum váza 480 ezer forintról 600 ezer forintra jutott és két másik Daum váza is elkelt 550 ezer forintért. Több René Lalique-tárgy megtartotta 40-70 ezer forintos induló árát, a Lalique-vázák hasonló mó­don 120-360 ezer forinton mentek el, de a levél­formákból alakított Versailles tál 240 ezerről 320 ezerig ért. Kádár Márta ANDY WARHOL MINDENT VISZ Megrázták magukat a kortársak New Yorkban Már-már a régi szép időket idézték a múlt heti New York-i kortársárverések: magas elke­­lési arányok, dollárszázmilliós összforgalmak fémjelezték a két nagy piaci szereplő, a Sotheby's és a Christie's, valamint a jó­val kisebb Phillips de Pury & Company aukciósorozatát. Hárman összesen csaknem 710 millió dollár értékű kortárs és háború utáni műtárgyat érté­kesítettek (jutalékkal együtt számolva), beszámítva a máso­dik vonalnak fenntartott nap­közbeni licitálásokat, illetve egy egyéni kollekció árverezését is. A menetelést Andy Warhol uralta: 52 műve került kalapács alá a három háznál, a legjobb tételeket felsorakoztató esti ár­verésekre 14 jutott belőlük, ezek összesen közel 149 millió dollárt hoztak a konyhára. A sort a Sotheby's nyitotta meg május 10-én, a ház köz­leménye "örömmel jelentette", hogy az esti árverés 128,1 millió dolláros értékesítéssel zárult, az 58 tételből 49 elkelt. Az Allan Stone-gyűjtemény egy nappal korábbi eredményét hozzászá­molva 182 millió fölött jártak - hangsúlyozta Tobias Meyer, a Sotheby's kortárs részlegének vezetője. A piaci kommentárok azonban így is csalódottságról beszéltek, hiszen a legfontosabb menet épp hogy hozta a várt szintet, a kiemelt tételek pedig jócskán elmaradtak a várako­zástól. Andy Warhol Tizenhat Jackie című műve 20,4 mil­lió dollárért kelt el, Jeff Koons Rózsaszín Párduc szobrát 16,9 millióért tudták eladni - előze­tesen mindkettőt 20-30 millió dollárra becsülték a ház szak­értői. A vevők talán másnapra spó­roltak, a Christie's mindeneset­re nem panaszkodhatott: esti aukciója 301,6 millió dolláros értékesítésénél jobbat utoljára három évvel ezelőtt ért el ha­sonló árverésen, még a pénzügyi válság előtti száguldás évei­ben (Napi Gazdaság, 2011. má­jus 13.). A 65 tételből 63 elkelt, Andy Warhol korai négyrészes önarcképe 38,44 millió dollárért (felső becsértéke 30 millió volt), ami csúcsárat jelent a Warhol­­enarcképek hosszú sorozatá­ban. (Rekordnak számít a licit hossza is: pontosan 16 percig küzdött két ajánlattevő, végül a Christie's közlése szerint egy európai gyűjtő vihette el a ké­pet.) Erős versenyben kelt el a második legdrágább kép, Mark Rothko 1961-es cím nélküli al­kotása is: 18-22 milliós becslés után végül 33,68 millió dollárért vihette el ugyancsak európai vevője. Elégedetten nyugtázhatta a New York-i menet záróesemé­nyeként szolgáló május 12-i aukcióját a Phillips de Pury is: a butik aukciósház 98,8 millió dollárral zárt - ez a Bloomberg adatai szerint duplája az egy évvel korábbinak - 50 tételéből 38-at elvittek. Itt is Warhol vitte a prímet: a márciusban elhunyt Elizabeth Taylor a pop-art király egyik kedvenc modellje volt, róla készült 1963-as képéért, a türkizszínben tartott Liz 5-ért 26,9 millió dollárt adott valaki 20-30 milliós becslés után. A Phillips specialitása, hogy fiata­labb művészeket is bevezet a ko­moly piacra - a mostani aukció egyik nagy áremelkedése ebben a szegmensben született. Az egyre divatosabb 27 éves, New York-i születésű Jacob Kassay cím nélküli absztrakt képét elő­zetesen 60-80 ezer dollárra be­csülték, végül 290 500 dollárért talált gazdára. napi KORTÁRS AUKCIÓK NEW YORKBAN (MILLIÓ DOLLÁR) V. 11., este V. 12. délután V 12. délelőtt Christie's 301,6 34,3 31,4 V. 10. este V. 11. napközben V. 9. Allan Stone-gyűjtemény Sotheby's 128,1 59,9 54,8 V.12. este Phillips de Pury 98,8 Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés

Next