Napi Gazdaság, 2012. május (22. évfolyam, 83-103. szám)

2012-05-02 / 83. szám

VÉSZES MAGASSÁGBA ÉRKEZETT A MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTA AZ ÉV ELEJÉN: A JANUÁR-MÁRCIUSI 11,7 százaléknál magasabbat két évvel ezelőtt mutatott ki utoljára a KSH, akkor is csak egy tized szá­zalékponttal. Történt mindez úgy, hogy a foglalkoztatottság javult az egy évvel korábbi állapotokhoz képest, igaz, nagyrészt a kormányzati adminisztratív kényszer nyomán. A versenyszférában nem bővül a foglalkoztatás, a cégek inkább a rugalmas megoldásokat választják, már ameddig ezt megtehetik a változó szabályozás közepette. A Széll Kálmán terv 2.0 munkaerő-piaci elképzeléseitől kevesen várnak gyors javulást - bár van, aki bízik a gyors pozitív változásokban -, sőt, a bizonytalanság, az újabb adók egy ideig még ronthatnak is a helyzeten. Az új munkatörvénykönyv hatályba lépéséhez szükséges mó­dosítókon gőzerővel dolgozik a kormányzat, de a szociális partnerek köréből továbbra is sokan hiányol­ják az egyeztetést. Sovány vigasz, hogy máshol sem jobb: az ILO legfrissebb felmérése szerint a 2008-as válság óta 50 millió munkahely szűnt meg világszerte és a fiskális fegyelem erőltetése csak ront a helyzeten. ( N ) A NAP SZTORIJA 4-5. OLDA Baljós átnyak a munkaerőpiacon ̇ Már 11,7 százalékos a munkanélküliség › G 7‚ ‹ ‚zp › PUHÍTANA A BÜDZSÉN AZ ÚJ ROMÁN KORMÁNYFŐ Románia gazdasági helyzete lehetővé teszi a közalkalma­zottak bérének növelését, ám ehhez a tervezett 1,9 száza­lékos GDP-arányos deficitcélon módosítani kell - jelentette ki az új román kormányfő, a szociáldemokrata Victor Ponta. Megfigyelők szerint a köztudottan privatizációellenes Ponta és az IMF között gyakorlatilag kódolva van az ösz­­szeütközés. Az érdemi piaci reakció viszont elmaradt: a lej ugyan történelmi mélységbe süllyedt az euróval szemben, ezt követően azonban gyorsan stabilizálódott. 6. oldal Mai mellékletünk: napi gazdaság www.napi.hu ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP 2012. MÁJUS 2., SZERDA XXII. ÉVFOLYAM 83. (5670.) SZÁM ISMÉT VÁLTOZOTT A TÁVHŐSZABÁLYOZÁS, MOST A KÁT-HOZ NYÚLTAK 2 HIDEG ÉS MELEG HÍREK IS JÖTTEK­­ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBÓL 6 340 FT HÁROM HÉT VAN A HATÁRIDŐIG E VÁSÁROZÁSBA MENEKÜLNEK A MAGYAR GALÉRIÁK 10 TOVÁBB ERŐSÖDÖTT A FORINT A termelői hőárak milliárdos vesz­teséget hoztak a cégek számára, a tavalyi módosításon finomítottak Az idei első negyedéves GDP nagy csalódást keltett, ám a feldolgozó­­ipari ISM a vártnál jobb volt JOGÁSZOK KEZÉBEN VAN A BANKI DEVIZAHITELES GYAKORLAT Ha joggyakorlat születne a Szegedi Ítélőtábla az OTP Bank elleni ítéletéből, akkor 40-70 milliárd forint körüli összeget kellene a pénzintézeteknek visszafizetniük az ügyfeleknek. A szegedi döntés szerint tisztességtelen, hogy amikor a bank a hitelt folyósítja, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, az eladási árfolyamot használja. Az adós olyan szolgáltatásért fizet, amelyet nem vesz igénybe, ám a pénzintézetek sokszor igyekeztek tisztába tenni, hogy a devizahitelek mögött igenis valós devizafedezet van. Sokak szerint égető szükség lenne olyan szakértői kör kialakítására, amely a pénzügyi intézmények működési gyakorlata és a rájuk vonatkozó szabályrendszer pontos ismeretében hozna döntéseket ilyen és ehhez hasonló esetekben. A szegedi döntés ellen a Kúriához forduló OTP múlt pénteki éves közgyűlésén megjelent kisszámú rész­vényes elfogadta az osztalékjavaslatot, és vita nélkül szavazták meg a többi napirendi pontot is, így Erdei Tamás az igazgatóság tagja lett. A külföldi leányvál­lalatok elsősorban az áruhitelt próbálják felfuttatni - orosz mintára -, komolyabb akvizíciós célpontjai nincsenek a legnagyobb magyar banknak. ................................................................ 3.) 9. oldal ÚJABB 12 MILLIÁRDOS MÍNUSZ A KÓRHÁZAKTÓL A konszolidációs támogatásban részesülő, de szállítói tartozást nem halmozó kórházaknak, egészségügyi intézményeknek május 10-ig kell nyilatkozniuk arról, hogy lemondanak-e a ki­utalt összegről, s ezt legkésőbb május 20-ig vissza kell fizetniük - áll a Magyar Közlönyben pén­teken megjelent rendeletmódo­sításban. Ha ennek nem tesznek eleget, a finanszírozó az egész­ségügyi szolgáltató részére ese­dékes június havi finanszírozási összegből vonja le az összeget, így 10-12 milliárd forintot von ki a szaktárca a rendszerből. A dol­gozói fizetések rendben lesznek, kérdés, marad-e villanyszámlára vagy betegellátásra pénz a szűk hónapban. 2. oldal ADÓKEDVEZMÉNNYEL ÖSZTÖNÖZNÉK A VÁLLALATI HITELEZÉST A pénzintézeti különadó csökkenthető lesz a jövőben a kkv-szektornak nyújtott új hi­telekkel, ide nem értve az uniós pályázatok előfinanszírozásához nyújtott kölcsönt. Szintén csök­kenthető a bankadó a lakossági jelzáloghitelekkel - mindez a nemzetgazdasági tárca pénte­ken közzétett legújabb évközi adócsomagjából derült ki. Több ponton változik az adózás rend­jéről szóló törvény, az egyik mó­dosítása szerint a munkáltató köteles tájékoztatni az adóha­tóságot, ha a cég végtörlesztési kölcsönt adott alkalmazottjá­nak. A munkaanyagban még nincs szó a telefonadóról. 2. oldal FELLAZULHAT A FISKÁLIS PAKTUM Már az Európai Bizottság környezetében is egyre többen beszélnek arról, hogy a gazda­sági növekedés gyors élénkítése érdekében lazítani kellene az euróországoktól megkövetelt fiskális intézkedések szigorán. A német kormány ugyan tovább­ra sem akar hallani az ötletről, de már tucatnyi recesszióba csúszott ország egyre dühösebb közvéleménye követeli a növe­kedésbarát politikákat. 6. oldal

Next