Napi Gazdaság, 2012. augusztus (22. évfolyam, 148-168. szám)

2012-08-02 / 148. szám

Nem csak Kínára tesz a kormány TELJESÍTMÉNYFOKOZÓ SZEREPET is szán a külpiaci aktivitásban a meg­nyitandó kereskedőházaknak Szijjártó Péter - derül ki a politikus lapunknak adott interjújából. A Miniszterelnök­ség külügyi és külgazdasági állam­titkára a már itt lévő multinacionális cégek további beruházásaihoz ígér adminisztratív segítséget. A kormány mintegy harminc külföldi befekte­tővel stratégiai keretmegállapodást tervez kötni. A bürokrácia visszaszorí­tása érdekében pedig egy két hónap múlva tesz majd javaslatot Szijjártó. Az államtitkár tapasztalatai szerint az amerikai nagyvállalatok vezetői elégedettek a magyarországi gazda­sági környezettel, de az azeri relációt is biztatónak tartja. A jelenlegi vi­lággazdasági környezet nem kedvez az óriási beruházásoknak, emiatt is van szerinte létjogosultsága a keleti nyitás politikájának. Egyelőre még dolgoznak az első zászlóshajó-pro­jekten, amely akár kínai befektetést is jelenthet. Piaci vélemények szerint a tavalyi külkeraktívumot sem idén, sem jövőre nem tudja megismételni a magyar gazdaság. Az Eximbank Zrt. már áprilisban elkezdte termékkínála­ta átalakítását az exportképes vállalko­zások érdekében. A NAP SZTORIJA 4-5. OLDAL ® Őszre 4 kereskedőház áll fel SOKAT LEHET KERESNI A TŐZSDÉN A KAMATDÖNTÉS ELŐTTI NAPON Nagy hatással vannak a Fed kamatdöntései a rész­vénypiacra, azonban ez a hatás nem is a döntés bejelentését követő időszakban, hanem az azt megelőző 24 órában érzékelhető. A részvénypia­con a kockázatmentes hozamhoz viszonyítva elért extra hozam mintegy 80 százalékáért ez a 24 óra a felelős - derül ki egy tanulmányból. A jelenség megfigyelhető a világ szinte összes vezető rész­vénypiacán, azonban más eszközosztályok nem mutattak ilyen érzékenységet a döntést megelőző időszakban. A jelenség erősebben jelentkezett azokban a periódusokban, amikor az amerikai gazdaság recesszió felé hajlott, és ezért a monetá­ris politika lazább volt. ......................-..... 9. oldal ■ WWW.NAPI.hu [ I I W | ■ ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP | I UP I 2012. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK ■ ■ w w $ | r ] XXII. ÉVFOLYAM 148. (5735.) SZÁM gazdaság Kérlel­ ajánlatet wabeldalénak tartalmi kialakításában Napi.hu/IHragynobtse9 ________06-70-337-20471 TÍZNAPOS HALADÉKOT KAPOTT A MAL A BAKONYI ERŐMŰTŐL AKÁR SZÉT IS SZAKADHAT A GÖRÖG KORMÁNYKOALÍCIÓ 6 /11­ A tárgyalások lezárásáig biztosítja a gőzt a Mainak a Bakonyi Erőmű, 3 NEM KERÜLTEK ELŐ A MAGÁNAUTÓVÁSÁRLÓK 8 ALOM MARADT A LUXUSKLINIKA 16 MÁR KORRUPCIÓRA SINCS PÉNZ GÖRÖGORSZÁGBAN A következő két év költségvetésé­ről késhegyre menő vitákat folytatnak a koalíciós pártok így egyelőre nem áll le az üzem 340 FT A Fed semmit nem tesz A nulla és 0,25 százalék közötti irányadó­matláb nem változik, és ez az eddig jelzett megfelelően legalább 2014 végéig így is mai - közölte a Federal Reserve a kétnapos kram döntő találkozója után. Az amerikai jegybe ezenkívül az eddigiekhez hasonlóan jelezte,­­ kész további monetáris élénkítéshez folyam, ha erre szükség lesz - tehát még annyival pl az álláspontja, mint azt az eleve mérsékelt vára­kozások sugallták volna, ezek szerint ugyanis Fed valamilyen formában változtatott volna eddigi megfogalmazásain. Az elemzők egy része korábban látott némi esélyt arra, hogy a jegybank már most bejelentsen valamilyen konkrét intézkedést, amivel tenne a munka­erőpiac élénkítése érdekében - a piacok reményei szerint -------újabb nagyszabású kötvényvásárlási program, 3 lenne. A Fed kormányzóit ugyan az ameri­­egybank alapszabálya elvben kényszeríti is a és foglalkoztatottság biztosítására, azonban a dolog is az intézkedés ellen szól: a legtöbb­­­döntéshozó szerint a költségvetési politiká­­ig többet lehetne tenni, mint montáris eszkö­­­kkel, egy újabb mennyiségi lazítás már annyi üdületet sem adna a reálgazdaságnak, mint­­ előző, ráadásul az amerikai elnökválasztás előtt néhány hónappal az intézmény politi­kától való függetlensége is kétségbe vonható lenne. Az újabb pénzpumpa bejelentésének hiányában a részvénypiacok esni kezdtek, a figyelem az ECB mai döntésére irányul. KASNYIK MÁRTON ENERGIAIPARI területen dolgozik? ||^|T4JTH ELSZÁLLHATNAK A MEGÚJULÓ ÁLMOK? Piaci hírek szerint egyelőre nem került ki Brüsszelbe a megújuló energia új magyar támogatási rendszere, a Metár koncepciója, ami tovább csökkentheti a meg­fogalmazott célok elérését. Az újabb csúszás már a harmadik lenne a Metár történetében, rá­adásul azt is jelzi, hogy jelentő­sen módosultak a kormány és az energetikai államtitkárság meg­újuló energiához kapcsolódó szándékai. Szakmai szereplők szerint Magyarország már most nagy elmaradásban van - régiós szinten is - a zöld energiánál, a kormány pedig várhatóan ősszel felülvizsgálja a hosszú távú energiastratégiát is. 2. oldal A KERESKEDŐK NEM RUHÁZNAK BE Jövőre sem terveznek jelentő­sebb beruházásokat a magyar­­országi kiskereskedelmi láncok, amelyek a már tervezett fejlesz­téseiket is tovább halaszthat­ják. Izgalmakat a diszkontpiac tartogathat, azonban ott sem terjeszkedik az előző két-három évben megszokott tempóval a két legnagyobb szereplő, így a kiskereskedelem nem járul majd hozzá szignifikánsan a munka­helyteremtéshez. Mindezt teté­zi, hogy a magyar menedzserek sorra veszítik el pozíciójukat. 3. oldal MINDENT MAGÁVAL RÁNT AZ EURÓVÁLSÁG Az eurózónában újabb, immár 37 havi mélypontra zuhant a feldolgozóipar teljesítményét követő beszerzési menedzser­index. A Markit szerint az európai valutablokk ipari termelése egy százalékkal zsugorodhat a harmadik negyedévben. Az eurózóna magja, Németország és Franciaország ipara egy­aránt behúzta a kéziféket. Ezzel valamelyest mérséklődött a kon­tinenst az utóbbi másfél évben jellemző kettéosztottság, hiszen a periférián egyes jelek szerint már elérte a padlót a visszaesés. Ráadásul egyedül az újjászületés jeleit mutató Írország értékelhe­tő pozitív színfoltként. 6. oldal C/D z­­oíw2sD­SS

Next