Napi Gazdaság, 2013. január (23. évfolyam, 2-22. szám)

2013-01-03 / 2. szám

A TŐKEPIACOKON HATALMAS MEGKÖNNYEBBÜLÉSSEL VETTÉK TUDOMÁSUL, HOGY AZ AMERIKAI politikusok mégis elhárították a gazdaságot súlyos recesszióval fenyegető költségvetési szakadék köz­vetlen hatásait - a közgazdászok és elemzők azonban már jóval visszafogottabban értékelték az ese­ményeket. Abban viszont kevesen bíznak, hogy a mostani rally tartós lesz, a problémát ugyanis nem hárították el végleg, csak rendkívül fontos kérdésekről márciusra tolták a döntést. A bizonytalanság tehát néhány hónapos távlatban egyáltalán nem tűnt el, ami a fogyasztói és vállalati döntésekben is megmu­tatkozhat - tehát a cégek továbbra is jegelhetik beruházásaikat, a háztartások pedig visszatarthatják a fogyasztást. A makroelemzők többsége szerint ezért folytatódhat az eddigi trend, tehát az amerikai gaz­daság potenciáljától elmaradó mértékben fog bővülni, de legalább nem esik recesszióba. A piac minden­esetre továbbra is kétségektől mentesen finanszírozza az Egyesült Államokat, a külföldiek kezében lévő állampapír-állomány egy év alatt ugyanis közel tíz százalékkal emelkedett. (N) a nap sztorija 4-4. oldal százalékkal több amerikai állampapírt tartanak a külföldiek Csak elodázta a költségvetés befoltozását az USA TULAJDONOSI HÁBORÚ A FIGYELŐ KIADÓJÁNÁL December végén visszahívta a taggyűlés a többek közt a Figyelőt kiadó MediaCity Ma­gyarország Kft.ügyvezetőjét, Lukács Marian­nát, illetve hűtlen kezelés, csalás és sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentés is született. Az érintettek közötti vita arról szól, hogy ki gyakorolhatja az ügyvezetői tisztsé­get, erről várhatóan a bíróság dönt majd. A közlemény szerinti új ügyvezető, Bauer Éva szerint a mostani lépés indoka, hogy fenn kí­vánják tartani az összes lap és a kiadó egyben tartásához szükséges feltételeket. 3. oldal XXIII. ÉVFOLYAM 2. (5835.) SZÁM napi gazdaság type 340 FT KEVESEBB KÖZBESZERZÉSEN TÖBBET KÖLTENEK 9 KONGOTT AZ ÜRESSÉGTŐL A PESTI PARKETT 16 ROBOTGÉPGYÁRTÁSBA KEZD A VIDEOTON ÜZLETI ÉS PÉNZÜGYI HÍRLAP www.napi.hu­ ­ TOVÁBBRA SEM TUD NŐNI ! A MAGYAR IPAR 2 2013. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Decemberben ismét 50 százalék alá került a beszerzésimenedzser­index értéke FÜGGETLENSÉGI NÉPSZAVAZÁSRA KÉSZÜL KATALÓNIA • Az egyik leggazdagabb spanyol tar­tomány leszakadása nagy felfordulást okozna a válságos helyzetű országban UNORTODOXIA ÉRKEZIK A TENGERENTÚLRÓL Folyamatosan kísérleteznek a világ vezető jegybankjai, egyre több az unortodox lépés - állapítja meg elemzésében Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere. A Bank of England élére júliusban érkező kanadai Mark Carney-re jelentősebb változtatások levezénylése vár. Márpedig a kanadai jegybank volt az első a világon, mely a piaci szereplők orientá­lása érdekében "megígérte" a nulla közelébe süllyedt jegybanki alapkamat tartását. Hasonló utat járt be az amerikai Fed is. Ben Bernanke jegybankelnök, a japán likviditási csapda kutatója, egy­re újabb megoldásokkal próbálkozik, lépéseit Michael Woodford amerikai közgazdász elméletei vezetik, aki szerint a monetáris po­litika számára lehetséges alternatíva a nominális GDP-targetolás, azaz célkövetés. Magyarországon azonban a tartósan magas infláció miatt sem lehetséges az effajta kísérletezés. 8. oldal ÉLESBEN INDUL AZ ERŐPRÓBA A MUNKAPIACON A helyi bértárgyalások jelenthetik az első komolyabb erőpróbát a már fél éve hatályba lépett új Munka törvénykönyve kapcsán, a munkáltatók ugyanis eddig inkább csak tanulmányozták a változásokat, több esetben arra várva, hogy a jogszabály másik fele is hatályba lépjen és így egyszerre hajthassák végre a módosításokat. Izgalmakat ezenkívül a kollektív szer­ződések megújítása hozhat, az új előírásoknak meg nem felelő dokumentumok hatályukat vesztik. A jog­szabály a másik oldalon néhány állami alkalmazottnak azért kedvez, megszünteti ugyanis a köztulajdonban álló cégek vezetőinek bérplafonját. 3. oldal AZ ÚJ JEGYBANKELNÖK LEHET A LEGNAGYOBB KOCKÁZAT IDÉN Az új jegybankelnökkel kap­csolatos bizonytalanság lehet a legnagyobb kockázati tényező a magyar eszközök piacán az új évben. Az első félévben tovább botladozhat a forint az esetle­ges külső és belső bizonytalan­ságok hatására, a részvények között pedig - az örök sláger OTP mellett - a két gyógyszer­­céget lesz érdemes figyelni. Folytatódhat viszont a forgalom lassú elpárolgása, és elemzők nem is számítanak igazán érde­kes új sztorira. 9. oldal ELBUKHAT A TAKARÉKOKRA ÉPÍTETT KKV-HITELEZÉS? Kétséges lehet azon kor­mányzati terv megvalósítása, amely az integrált takarékok félezermilliárd forintos szabad likviditására alapozná a kkv­­hitelezés beindítását. Szak­értők szerint a takarékokban gyűjtött betétek zöme jelenleg nem likvid, legnagyobb részük pedig állampapírokban áll, azaz felhasználásukkal forrá­sokról mondana le a kormány. Fiem segíti a tervek realizálását a takarékok egyenkénti hitele­zési korlátja, illetve legfőkép­pen az sem, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben a kkv-k nagy része nem is kíván hitelt felvenni. 2. oldal AZ EURÓZÓNA MÉG MINDIG VERGŐDIK Amerikában és Ázsiában javult a feldolgozóipar helyzete az év utolsó hónapjában, az eurózónából viszont kiáb­rándító hírek jöttek - még az sem biztos, hogy a monetáris térség akár az új év végéig kilábal a recesszióból. Írorszá­gon kívül sehol nem bővül a korábban a fellendülés motor­jaként szolgáló feldolgozóipar az európai valutablokkban, és a hitelínség, a megszorítások és a bizonytalanság miatt a vállalatok nem merik növelni a termelést vagy megindítani a beruházásokat. 6. oldal

Next