Napi Gazdaság, 2013. július (23. évfolyam, 125-147. szám)
2013-07-01 / 125. szám
FELDARABOLTÁK A KAPUVÁRI HÚSÜZEMEKET A két cég Ezúttal vagyoncsoportonként is lehet ajánlatot tenni az immár másodszor piacra került kapuvári húsüzemekre - derül ki a Cégközlönyben megjelent pályázati felhívásból. Ugyanakkor a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonelemeit annak ellenére nem árazta le a felszámoló, hogy az első áprilisi fordulóban egyetlen ajánlat sem érkezett. A vagyonelemeket változatlanul 1,611 milliárd forint irányáron kínálják. Ebből a működéshez szükséges eszközök és berendezések ára - a korábbi pályázati fordulóhoz hasonlóan - 595 millió forint, míg a cég tulajdonában lévő, annak telephelyén működő Kapuvári Bacon Kft. eszközeiért 452,3 millió forintot kérnek. Igaz, a pályázat értékelésénél előnyben részesül az, aki a meghirdetett összes vagyonelemre tesz ajánlatot, s másodsorban az is, aki a Kapuvári Hús Zrt. vagyonelemeit kívánja egyben megvásárolni. Pályázni július 25-éig lehet. A két cég 120 hitelezőnek mintegy 7,6 milliárd forinttal tartozik. Ebben nincs benne az az 1,5 milliárd forint adóhatósági bírság, amelyről egy fellebbezés miatt még nincs jogerős bírósági döntés. A Kapuvári Húsnál és a Kapuvári Bacon Kft.-nél még tavaly állították le a termelést, majd valamennyi dolgozót elküldték. T0 milliárd forinttal tartozik hitelezőinek VIZSGÁLJA MAGYARORSZÁG, HOGYAN JUTHAT AZERI GÁZHOZ Magyarország tudomásul veszi a Shah Deniz konzorcium gázszállításra vonatkozó múlt heti döntését, amely a Nabucco-rendszert érintette. Ugyanakkor Magyarország annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy a belső piaci integráció előrehaladtával a már létező vezetékeken és interkonnektorokon keresztül ide hogyan érkezhet azerbajdzsáni eredetű földgáz - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Magyarország támogatja a Kaszpi-tengeri földgázmezők további fejlesztését, hiszen érdeke, hogy azokon mielőbb elinduljon a kitermelés - fűzték hozzá. Az ellátásbiztonság, diverzifikáció és belső energiapiaci integráció továbbra is a nemzeti energiapolitika meghatározó elemei maradnak. A NAP BELFÖLDÖN 1 A NAPI GAZDASÁG 2013. JÚLIUS 1., HÉTFŐ JÖNNEK A MOZGÓ CIGIÁRUSOK Mozgóárusítással oldják meg az ellátást hétfőtől azokon a településeken, ahol még nincs eredménye a trafikpályázatnak - mondta a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsett. Hoppál Péter szerint minden átálláskor előfordulhatnak időleges zavarok, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azonban mindent megtesz az ellátás zavartalanság 1" A NAV korábbi tájékoztatása szerint több nemzeti dohánybolt nyílhat meg hétfő ennyi engedélyt adott ki a szervezet. A koncessziós jogot nem nyert hagyományos trafikok július elsejéig vehettek cigarettát, amelyet július 15-éig adhatnak el. A hivatalhoz a légúti engedélykérelem érkezett, amelyből 5258 engedélyt kiadtak. Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy 5297-en vállalták a július elsejei nyitást, amit a zrt. ellenőriz is. Hozzátette: 1415 olyan település van, ahol nem volt eredményes pályázat az első kör után; ezekre újabb pályázatot írtak ki, amelyet július elsejéig lehet beadni. E pályázatok kapcsán a törvényben foglaltak szerint hat hónapon belül eredményt hirdetnek. Egyre kevesebb áramot termelnek a magyar erőművek A Mavir Zrt. adatai szerint az év eleje és június közepe között 11 százalékkal, 10093,8 megawattról 9080,12 megawattra esett a magyar villamosenergia-rendszer teljes beépített kapacitása. Javult a szén versenyhelyzete. A felhasználás csökkenése, a relatív árambőség a nemzetközi piacokon, a szén versenyhelyzetének javulása és ebből adódó árcsökkenés, illetve az ehhez képest magas gázár egyre nehezebb helyzetbe hozza a magyarországi erőműveket is. A rendszerirányzó Mavir Zrt. adatai szerint az év eleje és június közepe között 11 százalékkal, 10093,8 megawattról 9080,12 megawattra esett a magyar villamosenergia-rendszer teljes beépített kapacitása. A csökkenésben a legnagyobb részt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) működési engedélyekre vonatkozó, határozattal jóváhagyott adatai szerint is - a százhalombattai Dunamenti Erőmű Zrt. január elsejétől leálló F (9-12-es) blokkok 860, a Pécsi Erőmű V. blokkjának 60, illetve a Bánhidai Erőmű 100 megawatt kapacitása jelenti.A fennmaradó részt a kisebb erőművek teljesítményének változása adja - közölte a Mavir a Napi Gazdasággal. (Az E.On például nemrégiben debreceni és nyíregyházi, összesen mintegy 140 megawatt kapacitású kombinált ciklusú erőművei üzemeltetésének szüneteltetésére vonatkozó kérelmet adott be a MEKH-hez.) Hasonló képet mutatnak a csak az 50 megawatt feletti erőműveket tartalmazó MEKH-adatok is, idén áprilisra egy év alatt 8126 megawattról 7178 megawattra csökkent a beépített teljesítőképesség, a ténylegesen igénybe vehető teljesítőképesség a 2012. januári 6719 megawattról közel negyedével, 4980 megawattra esett. E nagyobb egységek az energiahivatal összesítése szerint 2011 januárjában 2740 gigawattóra áramot termeltek, idén áprilisban azonban ennél 32 százalékkal kevesebbet, 1880 gigawattórát. 2700 gigawattóránál ez 15, illetve 18 százalékkal alacsonyabb. A teljes rendszer forgalma év/év alapon csupán néhány százalékkal volt alacsonyabb a vizsgált hónapokban, az áramimport részaránya április-májusban pedig már meghaladta a 33 százalékot. A magyarországi áramtermelés csökkenése több tényezőre vezethető vissza - mondta lapunknak Drucker György, az Energiainfo.hu az onnan Európába exportált,szén mennyisége történelmi magaslatokba emelkedett, a szénalapú áramtermelés pedig a gáznál alacsonyabb termékárakat tesz lehetővé. Mindeközben összeomlott az európai széndioxidkvóta-kereskedelmi rendszer, a korábbi prognózisok azzal számoltak, hogy 25-30 eurós tonnánkénti ár megfelelően korlátozza majd a szenes erőműveket, jelenleg azonban 3-4 eurón alakulnak az árfolyamok. A gázalapú áramtermelés nyereségessége történelmi mélységbe, gyakorlatilag vaskos mínuszba került - tette hozzá Drucker. LESZÁK TAMÁS A kisebb termelőket is tartalmazó Mavir-számok idén márciusban 2800, áprilisban és májusban 2230 gigawattóra tényáramtermelést mutatnak, az egy évvel korábbi azonos időszaki 3300, illetve szakportál vezető elemzője. A nemzetközi árampiacokon jelenleg a keresleti oldalnak kedvez a kialakult helyzet, az olajárhoz kötött és így magas gázárak kialakulásával párhuzamosan nőtt a szén relatív versenyelőnye (az egyesült államokbeli palagáz-kitermelés miatt . A működőképes erőművek technikailag néhány hónap, esetleg fél év alatt újraindíthatók, ennél nagyobb problémát jelenthet, hogy az elavult egységeket pótló, a hosszú távú kapacitástervekben is szereplő új egységek építését szakértők szerint a nemzetközi piaci helyzeten túl a forrás-, illetve az itthoni befektetési környezetből eredő hajlandósághiány is akadályozza. A gázzal termelő erőművek többsége akkor is az optimális kihasználtsága töredékét éri el jelenleg, ha egyébként hivatalosan nem állították le - ebből is adódhat, hogy a legutóbbi hírek szerint az E.On egyre komolyabb tárgyalásokat folytat a gönyüi erőmű eladásáról a Gazprommal. MAGYARORSZÁGI VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (GIGAWATTÓRA) Áramtermelés VERŐ Export-import szaldó Import részaránya 2012 2013 Változás (%) 2012 2013 Változás (%) 2012 2013 Változás (%) 2012 2013 Január 3606 3210 -11,0 3922 3856 -1,7 316 646 104,4 pero CO 16,75 Február 3239 2823 -12,8 3575 3452 -3,4 336 629 87,2 6,02 18,23 Március 3277 2825 -13,8 3719 3671 -1,3 443 847 91,2 15,21 23,07 Április 2710 2230 -17,7 3349 3371 0,7 639 1142 78,7 28,74 33,87 Május 2715 2231 -17,8 3454 3332 -3,5 740 1101 48,8 24,13 33,06 A teljes villamosenergia-rendszer Forrás: Mavir Szigorodik a fizetési határidő betartatása A polgári törvénykönyv júliustól életbe lépő fizetésihatáridő-szigorítással kapcsolatos paragrafusaitól a lánctartozások felszámolását várja a jogalkotó. Mivel azonban egyelőre még nem tudni, hogyan szereznének ennek érvényt a mindennapokban, ezért kiszámíthatatlan 1pc-p valódi hatása, vagy sem. Az élelmiszeriparban a 30 napos fizetési határidők szigorú betartatás miatt elméletileg nem kellene, hogy különösebb hatása legyen a változásnak. Bár mivel a most hatályba lépő szabály lehetőséget ad a 30 napos határidőtől eltérő megállapodásra is, ezért valószínűleg nem érinti majd az agrárintegrációk működését, bár véglegesen ezt majd csak a bírói gyakorlat dönti el - mondta a Napi Gazdaságnak Máhr András, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének főtitkárhelyettese. Jelenleg kétféle integráció is működik az országban: a klaszszikus gép- és terményértékesítő mellett az is gyakori, hogy nagyobb cégek termény ellenében végeznek mezőgazdasági szolgáltatást, földmunkákat, növényvédelmet, betakarítást a kisebb termelők számára. Máhr szerint nem egyértelmű a törvény azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi esetben hogyan lehet megállapítani vagy teljesíteni a 30 napos fizetési határidőt, vagy eltérhetnek-e ettől a felek. Végiggondolatlan a tekintetben is a jogszabály, hogy ki és hogyan fogja ellenőrizni a teljesítést, továbbá úgy milyen jogosulatra számíthat pérbeszállító. Ha csak polgári per vagy büntetőjogi feljelentés útján lehet majd érvényt szerezni a jogszabálynak, akkor az lényegében alig segít az ágazat helyzetén, mivel így még később juthat pénzéhez a beszállító, már ha egyáltalán hozzájut. Abból a szempontból azonban pozitív, hogy az élelmiszer-feldolgozók nem hivatkozhatnak majd arra a hosszabb fizetési határidő kikötésekor, hogy az általuk átvett áru után is csak 180 nap múlva fizet a kiskereskedelem. Az élelmiszerek esetében is tartani kell a 30 napos határidőt az agrárrendtartási törvény szerint - mondta Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke. Ugyanakkor vannak olyan piaci pletykák, hogy mégsem minden kiskereskedelmi lánc tartja be a szabályt. A Ptk.-módosítás ott lesz nagyobb hatással, ahol az élelmiszeripartól eltérően nem folyamatos a vevőkkel, beszállítókkal a kapcsolat. Viszont épp a folyamatos kapcsolat ad lehetőséget arra, hogy viszonylag egyszerűen korrigálhatók a felek közötti szerződési feltételek, ezért sokszor a feldolgozók is belemennek az egyezségbe attól tartván, hogy könnyen kilistázhatják a láncokból. A tartós partneri kapcsolatok miatt azonban a felek érdekeltek abban, hogy a bíróság mellőzésével oldják meg a konfliktusokat. A mezőgazdasági beszállítók felé általában tartják a 30 napot a feldolgozók, kivéve abban az esetben, amikor megroppan a cég, és gondok adódnak a fizetőképességgel. KISS MELINDA KATALIN ADATSAROK FRISS MAKROADATOK LEGUTÓBB MEGJELENT Óra Bejelentés Időszak Tényleges JÚNIUS 28. 9:00 KSH ipari termelői árak május -1,20% 1:30 japán infláció, év/év május -0,30% 1:50 japán ipari termelés, év/év május -1,00% 8:00 német kiskereskedelmi forgalom, év/év május 0,40% 14:00 német infláció, év/év június 1,80% 15:55 USA Michigan Egyetem bizalmi indexe június n.a. MA VÁRHATÓ Óra Bejelentés Időszak Előző JÚLIUSI. 14:00 MNB pénzügyi számlák 1. negyedév n.a. 3:00 kínai feldolgozóipari PMI június 50,8 9:55 német feldolgozóipari PMI június, V 48,7 10:00 eurózóna feldolgozóipari PMI június, V 48,7 10:00 olasz munkanélküliségi ráta május 0,12 11:00 eurózóna infláció, év/év június, E 0,014 16:00 USA feldolgozóipari ISM június 49 Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés