Napi Gazdaság, 2014. február (24. évfolyam, 23-42. szám)

2014-02-03 / 23. szám

yi üzleti és pénzügyi hírlap » 4 MAGYAR VÁLLALATOK VÁLASZTÁS Nyilvánosak a sajtótermékek tarifái Több száz nyomtatott és internetes ma­gazin nyitott a politikai reklámok felé az­zal, hogy a jogszabály szerint hirdetési ta­rifáit közölte az Állami Számvevőszékkel (ÁSZ). A hivatal honlapján összesen 793­­ 459 nyomtatott és 334 elektronikus­­ sajtó­termék árjegyzéke található meg, a legna­gyobb médiabirodalmak mellett a kis tele­püléseken megjelenő újságok is. A választá­si eljárásról szóló törvény szerint a válasz­tásokat megelőző kampányidőszakban po­litikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé, amely előzőleg megküldte árjegyzék­ét az ÁSZ-nak. Később az is kiderül, hogy az egyes kiadók mekkora bevételre tettek szert ebből, a szavazás után 15 napon be­lül a sajtóorgánumoknak ugyanis tudatni­uk kell, hogy milyen politikai hirdetéseket közöltek a kampányidőszakban. Az ÁSZ honlapjára 793 sajtótermék árlistája került fel www.napigazdasag.hu , 2014. február 3., hétfő ZSEBSZERZŐDÉSEK Ausztria Brüsszelben vitatja a földtörvényt A magyar álláspont nem változott a földtörvényt ille­tően az osztrák szakminiszter által felvetett kérdések­ben - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisz­térium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek pén­teken, miután a Kurier című független osztrák napi­lap azt írta, hogy André Rupprechter osztrák néppár­ti földművelésügyi miniszter az Európai Unió belpia­ci biztosa, Michel Barnier támogatását kérte a "vita­tott" magyar földtörvény, illetve annak haszonélveze­ti szerződésekre (zsebszerződések) vonatkozó rendel­kezései ügyében. Az APA osztrák hírügynökség sze­rint nem lehet tudni, hogy hány osztrák gazdát érint a törvény, osztrák hivatalos adatok szerint mintegy 200 osztrák földműves összesen 200 ezer hektáron gazdál­kodik Magyarországon, ők a meghatározott időszak­ra vagy élethosszig szóló haszonélvezeti szerződések költségeit előre kifizették, de az új földtörvény értel­mében 2014. május 1-jétől kártérítés nélkül elvesztik haszonélvezeti jogukat. FŐVÁROS Csaknem ezer taxi tűnt el a budapesti utcákról A fővárosi taxirendelet hatályba lépése óta közel ezer személyszál­lító tűnt el a fővárosból, miközben számos új vállalkozás kínál taxiszolgáltatást az interneten. Diószegi József : Jelentősen csökkent a fuvarszervező társaságok és a ta­xik száma Budapesten. Tavaly szeptember 1-jéig - a taxirendelet életbe lépéséig - a 2012. december 31-én működött 6000 járműnél 9 százalékkal futott kevesebb. Idén január közepén pedig 5152 gépkocsira volt érvényes taxiállomás-használati engedély, ami a 2012. végi szám­hoz képest 14,2 százalékos csökkenés - tudta meg a Napi Gazdaság a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.­­től. A 2013 elején aktív 21 fuvarszervező társaság közül szeptember 1-jén 13 kérte megfelelőségének vizsgálatát - ennek alapján 11 társaság vagy vállalkozás maradt a piacon, ami 48 százalékos csökkenés. A BKK szerint a taxirendelet megjelenése óta számos új vállalkozás kínálja szolgáltatását az interneten. Egy ré­szük semmiféle engedéllyel nem rendelkezik, másik ré­szük személyszállítási tevékenységre kapott engedélyt, hirdetéseik azonban a taxis személyszállításra vonatkoz­nak. A BKK az utóbbi időszakban 10 vállalkozás 13 jár­művét ellenőrizte, megállapítva, hogy tevékenységük jogsértő. A vállalat eljárást is kezdeményezett a ható­ságoknál (az engedély nélküli szolgáltatási tevékenység 600 ezer forint közigazgatási bírsággal sújtható). A BKK szerint nem ellentétes a taxirendelettel, hogy egy "személygépkocsis személyszállító" tetszőleges áron, sofőrrel szolgáltasson (például egy szállodának vagy egyéb gazdasági társaságnak). Az ilyen szolgáltatók autói azonban nem tehetik ki a taxi jelzést, nem inthe­ti le őket bárki az utcán, a taxiállomásokat sem hasz­nálhatják, a járművekben nem lehet taxióra, nem kö­telezően sárga színűek, szolgáltatásuk pedig csak az adott intézmény által meghatározott módon, megál-Mindkét piacon kívül est­ek a sofőrszolgálatok, amelyek az ügyfél autójával végzik szolgáltatásukat - ez pedig nem engedélyköteles. Illusztráció lapodás alapján vehető igénybe. A szállodák vendé­geit szállító cégek tehát továbbra is működhetnek fe­kete autókkal, a járművek azonban nem lehetnek ta­xik. Az érintetteknek tehát dönteniük kell: vagy ta­xiként, a jogszabály minden pontját betartva - sárga színnel és fix tarifát alkalmazva - vagy speciális sze­mélyszállítási szolgáltatóként működnek a továbbiak­ban. A két kör nem átjárható, mert mindkettőre más szabályok vonatkoznak, ezért a hozzájárulás befize­tésének elmulasztása sem jelent problémát, hiszen a személygépkocsis személyszállító nem használhat ta­xiállomást. A BKK szerint a taxirendelet nem szorul korrekcióra a felvetett problémák miatt. ÁRFOLYAM Az autóiparnak jól jött a gyenge forint A magyarországi autó- és alkatrészgyártók zömmel exportra termelnek, számukra ezért kedvező a gyenge forint. Napi Gazdaság A forintárfolyam változása csak mini­málisan érinti a Magyar Suzuki Zrt.-t, hiszen a cég euróban vezeti könyveit, és vevőivel (a disztribútorokkal és ke­reskedőkkel), valamint beszállítóival is euróban vagy euróalapon számol el - mondta a Napi Gazdaságnak Urbán László vezérigazgató-helyettes. A gyen­ge forint mégis inkább kedvező a Suzu­ki számára, a vállalat bevételei között ugyanis kevesebb a forintban elszámolt, mint a költségeknél. A jelentős expor­tot teljesítő vállalatok többsége hasonló helyzetben van - tette hozzá Urbán, aki szerint a 2014-re megjelent optimista GDP-prognózisokból kiindulva (2,5-3 százalékos növekedés) az euró nem so­káig marad 300 forint felett. Az MNB adatai szerint míg 2009-ben a forint átlagárfolyama 280 körül volt az euróval szemben, 2013-ban meg­haladta a 296 forintot, tehát négy év alatt 5-6 százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest. A Magyar Suzuki ennek ellenére - ha minimálisan is - tavaly emelni tudta nyereségét a négy évvel ezelőttihez képest - tette hoz­zá Urbán. Az Audi Hungária Motor Kft. sem szá­mol az árfolyamromlás komolyabb ha­tásaival. Lőre Pétertől, a társaság kom-Az elmúlt négy évben 5-6 százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest munikációs igazgatójától megtudtuk: a cég euróban vezeti könyvelését, az al­katrészeket, segédanyagokat is euróért szerzi be, és a termékeiért is eurót kap. A Csaba Metál Zrt.-t azonban pozitívan érinti a gyenge forint, Majoros Béla, az autóalkatrészeket gyártó, száz százalék­ban magyar tulajdonban lévő békéscsa­bai társaság vezérigazgatója lapunknak azt mondta, a cég árbevétele és kiadá­sainak nagy része is euróban keletke­zik, hiszen az alapanyagokon kívül az energiáért is euróban fizetnek, a béreket és az adókat azonban forintban állják. Száz százalékban euróalapon exportál a ContiTech Fluid Automotive Hungá­ria Kft., így a cég profitál a gyenge fo­rintból - közölte Nagy Mihály, az autó­ipari beszállító ügyvezető igazgatója. A társaság beszerzéseinek csak körülbelül fele euróalapú, így azon nem veszítenek annyit, mint amennyit az árbevételen nyernek - tette hozzá a cégvezető. MUNKAPIAC Több állást hirdettek az interneten Tavaly minden korábbi rekordot megdöntött az online meghirdetett állások száma a Profession.hu-n, az álláskereső oldalra több mint 60 ezer új állást töltöttek fel a mun­káltatók, 26 százalékkal többet, mint 2012-ben. A Profession.hu éves adatokat összegző közleménye szerint a mintegy 60 ezer állásra 2,5 millió jelentkezés érkezett, a legerősebb hónap az október volt, amikor közel 6000 új pozíciót töl­töttek fel a cégek. A munkáltatók leginkább fejlesztőket kerestek, de a mérnök és könyvelő állások is felkerültek a dobogóra - idézte a közlemény Zsédely Kriszti­án értékesítési vezetőt. Az online álláspiac 2013-ra szinte telje­sen átvette a korábbi hirdetési formák szerepét a fizikai mun­kák terén is, a jelentős növekedés azonban emellett a magasabb munkaerőigényt is mutatja - fogalmazott Zsédely. Az állás­hirdetések száma 126 százalékkal volt magasabb tavaly, mint egy évvel korábban STATISZTIKA Enyhén emelkedtek az ipari termelői árak Wiedemann Tamás Az ipari termelői árak 0,5 százalékkal nőttek tavaly decemberben az előző hónaphoz képest és szintén fél száza­lékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt - jelentette pénteken a KSH. A múlt év egészében a belföldi és az exportárváltozás következtében a termelői árak 0,7 százalékkal vol­tak magasabbak, mint 2012-ben, ezen belül a gyógyszergyártás (7,7 száza­lék) és az élelmiszeripar (4,4 százalék) árai nőttek a legnagyobb mértékben. A belföldi értékesítés termelői árai de­cemberben 0,5 százalékkal haladták meg az előző havit, de 1,4 százalékkal csökkentek 2012 decemberével ösz­­szehasonlítva. Éves átlagban a belföl­di eladások tavalyi árai 0,5 százalék­kal alacsonyabbak voltak az előző évi­nél. Legnagyobb mértékben, 3,7 szá­zalékkal a kokszgyártásban, a kőolaj­feldolgozásban, 1,2 százalékkal a szá­mítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, valamint 0,6-0,6 száza­lékkal a textil- és bőriparban, illetve a vegyi anyag, termék gyártásában let­tek magasabbak a belföldi árak tavaly decemberben az előző hónaphoz ké­pest. Két százalékkal csökkentek az IPARI TERMELŐI ÁRAK (ÉV/ÉV­ SZÁZALÉK) árak a járműgyártás, 1,1 százalékkal a villamosberendezés-gyártás, továb­bá 0,5-0,5 százalékkal az élelmiszer­­ipar, valamint az egyéb feldolgozó­­ipar és javítás területein. Az ipari exportárak fél százalékkal emelkedtek 2013 utolsó hónapjában, egy év alatt pedig 1,6 százalékkal let­tek magasabbak, a múlt év átlagában 1,5 százalékkal nőttek. A nagy sú­lyú villamosenergia-, gáz-, gőzellá­tás, légkondicionálás nemzetgazda­sági ágban­­ megtörve az augusztus óta tartó csökkenő trendet - 0,4 szá­zalékkal növekedtek az árak. A fel­dolgozóipari exportárak 0,4 száza­lékkal nőttek decemberben az előző havihoz és 1,8 százalékkal az előző év azonos időszakához képest.

Next