Napi Gazdaság, 2014. szeptember (24. évfolyam, 168-189. szám)

2014-09-17 / 180. szám

i'T napi ' 4/gazdaság AZ ÉV VÉGÉN AKÁR 300 FORINTÉRT IS VEHETÜNK MAJD EURÓT Az Equilor arra számít, hogy 2014-ben 3,2 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, jövőre azonban az orosz­ukrán konfliktus nagyjából egy százalékponttal vissza­vetheti a bővülést. Az elemzők az év vége felé a forint jelentős erősödésére számítanak, év végi céláruk 298 forint az euróval szemben, aminek a kormány is örülne, hiszen az erős forint csökkenő adósságot jelent.­­Mt. oldal KAP MÉG EGY ESÉLYT A CEMENTGYÁR A több mint három éve üresen álló hejőcsabai cement­­gyár egykori tulajdonosa ellen az adóhatóság nyomoz, a jelenlegi pedig finanszírozási gondokkal küzd. Most azonban úgy tűnik, állami mentőövet kap a gyár, ugyanis elképzelhető, hogy a kormány nemzetgazdasági szem­pontból kiemeltnek nyilvánítja a beruházást. Bár a mos­tani tulajdonos szerint ez közvetlen anyagi segítséget nem jelent az állam részéről, de jelentősen felgyorsít­hatja az adminisztrációs folyamatokat. *2. oldal KÜLÖNLEGES STÁTUST KAPOTT KELET-UKRAJNA Az ukrán parlament tegnap törvényt hozott Kelet-Uk­­rajna különleges státusáról, egyúttal - az Európai Parla­menttel kölcsönösen - ratifikálta a társulási szerződést az Európai Unióval. Ennek ellenére Donyecknél heves ágyúzások törték meg al1 napja tartó tűzszünetet. Köz­ben a hadműveletektől mintegy 1200 kilométerre, Nyu­gat-Ukrajnában zajlik a NATO-vezette hadgyakorlat. «♦6. oldal TÖBB MINT FÉLMILLIÁRDOT BUKIK A FUTÁR KIVITELEZŐJE Kétéves csúszás után végre szinte mindenütt működik a budapesti Futár projekt, a forgalomban részt vevő va­lamennyi villamos - a Combinók kivételével -, troli­busz, autóbusz és fogaskerekű irányítása, felügyelete a projekt keretében zajlik. Üröm az örömben, legalábbis a kivitelező cég számára, hogy a sorozatos késések mi­att jelentős összegű kötbért érvényesített vele szemben a megrendelő BKK. -13. oldal Cloud - mobilitás - big data - M2M - közösség - OTT - automatizáció »­ INTERNET HUNGARY 2014 | 2014. október 14-15. Hotel Azúr • Siófok Oszd meg, hogy uralkodj! » »2014. szeptember 17.,­ szerda [­n » XXIV. évfolyam 180. (6261.) szám » 340 MEZŐGAZDASÁG GÁZÁR-LIBERALIZÁCIÓ Hárommilliárdot Rezsiharcba ad az almásoknak kezdett a kormány Bukarest -1 3. oldal , 6. oldal 4 Fontosabb napi adatok : dollár / euró CHF frank BUX M M M Ft BE3i ES3 K** ujj 241,69 313,63 259,27 18727,68 Forrás: Reuters, zárás 19 óra 11111111 n­ Spirals W­í-íf’­sí Szolgáltatás-támogató és Vínijyon­kü­zslő Alap Dívó­dió II. (Magyar Rádiója )­ Aruinvum A magyar gáztárolókban raktároznának az oroszok Orosz gáz magyarországi tárolók­ban történő elhelyezéséről foly­tatott tegnap tárgyalást Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisz­ter és Anatolij Janovszki orosz helyettes energiaügyi miniszter Budapesten. Lapunk értesülései szerint körülbelül 500 millió köb­méter fűtőanyagot helyezhet el az orosz fél a hazai föld alatti létesít­ményekben, melynek célja az eu­rópai téli ellátás biztosítása len­ne, ha az ukrán konfliktus miatt korlátoznák a tranzitot. Hazánk­ból - akár közvetlenül, akár az osztrák baumgarteni gázközpont segítségével - a térség jelentős része ellátható gázzal. Az álla­mi kézben lévő négy magyaror­szági tárolóban még bőven van hely. A teljes, 4,2 milliárd köb­méteres kapacitásból a mostani fűtési időszakra eddig csak 2,2 milliárd köbmétert kötöttek le a kereskedők, vagyis további 2 mil­liárd köbméter szabadon hasz­nálható. Ugyanakkor félmilliárd köbméter betárolásához hetek­re lenne szükség, így a folyamat akár már szeptemberben megin­dulhat. Szeptember 30-án hiva­talosan véget ér a betárolási cik­lus, így akkortól korlátozottabb az egységekben naponta elhelyez­hető mennyiség. » 3. oldal Fotó: Katona Vanda Lij lendületet kaphat az otthonteremtés Lakásépítésre 2,5 százalékos kamatozású jelzálog­­hitelt szorgalmaz a Magyar Építőanyagipari és Épí­tési Termék Szövetség (MÉASZ). A szervezet azt is javasolja, hogy a kifizetett, számlával igazolt költsé­gek 27 százalékos áfájából 20 százalékpont vissza­igényelhető legyen, továbbá egyszeri, négyzetméte­renként 30 ezer forint támogatás járjon a minden­ 2,5 százalékos hitelt javasol a MÉASZ kori energetikai besorolásnál magasabb szint eléré­sének ösztönzésére a lakóépületek esetében. A kor­mány őszre lakásépítést ösztönző intézkedéscsoma­got tervez, amiről egyelőre csak annyi tudható: ka­mattámogatott lakáshitellel és vissza nem térítendő támogatással is segítenék a családokat. »4-5. oldal Finanszírozza beruházását növekedési hitellel! HH Napi üzleti tippek kis- és ______ ____|

Next