Napi Magyarország, 1998. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-02 / 27. szám
1998. februári, hétfő* Új zenei irányzat hódít az elmúlt hónapokban világszerte a középkori vokális muzsika. A kizárólag hölgyekből szerveződő énekegyüttesek (amelyeket a sajtó éppen emiatt afféle „alternatív Spice Girlsként” emleget), mint a Mediaeval Baebes vagy az Anonymous 4, a középkori szakrális zene hagyományaihoz nyúlnak vissza. Ami kétségessé teszi e művészet hitelességét, az az előadók sajátos ars poeticája; az Anonymous 4 tagja, Susan Hellauer szerint senki sem tudhatja bizonyosan, hogy ez a zene mitől ennyire hatásos, éppen ezért ők a kezdetektől figyelmen kívül hagyták az erre vonatkozó irodalmat, inkább hagyták, hogy intuícióik és maga a zene tanítsa őket arra, mit kell tenniük. Nem esik messze az alma a fájától, mondják. Rende-zésre adta a fejét a fiatal londoni színésznő, Irina Brook is, a legendás hírű Peter Brooksé, lánya. A világ első számú . rendezőtekin- iei télye - aki egyébként sosem volt beskatulyázható, és sosem tartott igényt a tekin- - 33.télyre bizonnyal beoltotta lányát a korszerűség, a színpadi kifejezőerő iránti elkötelezettséggel. Irina Brook első rendezésének főszerepére azt a két remek színészt kérte föl, akik apja világhírű Mahabharatájában, majd éveken át az ugyancsak mítoszok övezte Théátre du Soleil égisze alatt játszottak vezető művészekként. (Magam több lenyűgöző alakításukat is méltattam.) Simon Abkariant, aki örmény menekültként jutott Libanonból Párizsba, most utolérte saját sorsszerepe: a török mészárlások elől gyermekként elűzött férfi későbbi szerelmi drámáját kell megjelenítenie az amerikai író, Richard Kalinowski darabjában. A Fenevad a holdon a párizsi Bobigny-ban került színre, s a kritika lelkesedése követte. Kivált az örmény főszereplő rendkívüli művészetét méltatják, aki gyermekkorában maga is végigélte a népét ért atrocitásokat. „A francia kultúra szentélyeként” tiszteli közönségének fele a Comédie Francaise nagy, klasszikus színházát, amely a Richelieu teremben foglaltatik. A Comédie Francaise közönsége címen V. Beaudouin és B Maresca dokumentációs kötetben jelentette meg fölmérésének tanulságait. A Le Monde recenzense szerint hasznos információkkal szolgál a kultuszminisztérium dokumentációs kiadványa. A nemzeti színház közönségbázisát inkább a közép- és felső képzettségű nézők teszik ki, túlnyomórészt az idősebb korosztályból, akik a teljes lakossághoz képest a leggyakrabban látogatnak képtárakba, múzeumokba, s egyéb művelődési rendezvényekre (tíz megkérdezettből kilenc); kedvenc szerzőjük Moliere, őt követi rangsorolásukban Shakespeare, Mariveaux, Racine, Musset, Corneille, Hugo, Csehov. Végletesen idegenkednek ezzel szemben Claudel, Sartre és Brecht darabjaitól. Egy részük a „nagy szerzők” és a „nagy szövegek” kedvéért jár ide, melyeket „nagy színészek” elevenítenek meg. A bérletesek között sokan szeretnének nyitást a kortárs külhoni drámairodalom felé. Megint mások pedig pusztán a francia kultúra szentélyébe zarándokolnak, amikor ezt a színházat részesítetik előnyben. A társulat klasszicista fiújátékmódja a közönség kétharmadát tölti el elégedettséggel, míg a fiatalabb vagy az alkalmi nézők ezt kevésbé méltányolják. A legragaszkodóbbak a szövegmondás eleganciáját, a dikció magas színvonalát díjazzák. (Nem ártana hasonló fölméréseket a magyar publikum körében is végezni. Márcsak a tájékozódás kedvéért is.) Elhunyt Ernst Klett, a német könyvkiadás egyik legismertebb személyisége. A kiadódinasztia őse igazi sikert csak a második világháború után érhetett el, amikor a romokban heverő Németországban az amerikai katonai kormányzattól az elsők között kapott kiadói licencet. Klen kiadói tevékenységének egyik oszlopát a tankönyvek jelentették, könyvműhelye mindvégig tudományos kiadó maradt. A háború után elsőként adott ki a pszichoanalízissel foglalkozó köteteket, de irodalmi programjának eredményeként 1977-ben fia létrehozta a Klett-Cottát. Ernst Klett szellemi nagyságát Jean Améry fogalmazta meg talán a legérzékletesebben: Erre a komoly konzervatív férfira sem intellektuálisan, sem politikai nézeteimet tekintve nem hasonlítok, mégis megjelenteti könyveimet... A stuttgarti patríciusok alapelvét, a hűséget követi, amely a remény elengedhetetlen alapja. Ernst Klett január 27-én, nyolcvanhét esztendősen távozott. (Forrás: Time, Le Monde, Frankfurter Allgemeine Zeitung) Holmi A Réz Pál szerkesztette Holmi immár tizedik évfolyamába lépett. Tíz esztendeig fenntartani és megjelentetni ma egy irodalmi folyóiratot nem kis teljesítmény. A Nyugat irodalmi ideálját követő és a rendszerváltás környékén verbuválódott lap vers-, novella-, kritika- és esszékínálatával egyaránt a legjobbak közé küzdötte fel magát az elmúlt évtizedben. Köszönhetően a jól megválogatott szerkesztőgárdának. A januári lapszámban - kétség nem férhet hozzá - a líra játssza a vezérszólamot, ahogy a magyar irodalomban általában. „Líraközpontú” a mi sok évszázados irodalmunk, hiába kongatják Orpheusz ezredvégi ükonokái felett az elmúlt évtizedekben - sokszor maguk a lírikusok - a vészharangot. Határ Győző, Rákos Sándor és Rába György, Csukás István, Lászlóffy Aladár és Kányádi Sándor verseit olvashatjuk a januári lapszámban, hogy csak az idősebb poétakorosztály jeles képviselőit említsük. A középgenerációt - ha szabad ezt a kifejezést használni - Petri György és Kapecz Zsuzsa képviseli. Ami a prózai kínálatot illeti: ebből - az eredetileg szintén lírikus - Takács Zsuzsa munkáját emelnénk ki. Az „Egy másik kezdés” című novella, miniesszé (elmélkedés? tűnődés?) tárgya: a múló idő, mely arcunkba írja jeleit, ha tetszik, ha nem. A lap novellapályázatára beérkezett írások közül Bán Zoltán András Kotányi főhadnagy és Kukorelly Endre Tündérvölgy című írását közli az évkezdő, januári Holmi. Hitel Fogyatkozunk. Talán ez az egy cím lehetne a Hitel januári számának tömör foglalata. Ágoston Mihály, Czegő Zoltán és Bíró Zoltán írása ha másmás oldalról is, de ezt a szomorú tényt sugallja. A figyelmet erősen a határon túli magyarság gondjaira, a magyar kultúra, nyelv lassan évszázadok óta tartó visszaszorulására irányító folyóirat e három írása adja az utolsó szám tartalmi gerincét. Bíró Zoltán Ady magyarsága című tanulmánya bevezetőjében hosszasan magyarázza a magyarságfogalommal szemben vagy amellett használandó fajtafogalom jogosultságát, hiszen így Bíró: „a XX. századi ember, aki ismeri a kutyafajtákat, tájékozódik azok különbözőségeiről, sajátos képességeiről, s aki felettébb büszke saját kutyájának pedigréjére, borzongva hallja, ha emberfajtákról, nációkról s azok sajátos karakteréről esik szó”. Az Európára hál’isten egyre kevésbé, de Magyarországra annál inkább jellemző fogalmi zűrzavar abszurdságát híven jelzi ez a szakasz, hiszen elértük, hogy a fajta szó azonnal összekeveredik tudatunkban a rasszizmussal. Ágoston Mihály kitűnő írásában a magyar nyelvhasználat visszaszorulása kapcsán mutat fel sötét víziót. A szerző a határon túli magyarság oktatási rendszerének anynyelvűsítésében látja az egyetlen kivezető utat a nyelv- és így a nemzethalál elől. Czegő Zoltán írása A nemzet kitett árvái címen a délvidéki, erdélyi népfogyatkozásra hívja föl figyelmünket. A riport jellegű munka megrázó szakaszokat tartogat olvasójának. Milyen most a születési arány - hangzik a kérdés Karlócán. A válasz: - Négy kicsi született, huszonhárom temetés volt tavaly. Kákonyi-T. G. Lapozzo Tűnődések, fogyatkozások mmmmmmi Kultúra ■■■■■■■■■■■■■■■■■ Per Olov Enquist svéd drámaíró (1934—) kedveli a magukat és másokat élveboncoló hősöket, hősnőket. E tekintetben Ingmar Bergmannal áll szoros rokonságban. Alakjait szívesen választja a skandináv irodalom jelesei közül: A Tribádok éjszakája Strindberget, A földigiliszták életéből a dán Andersont hozza elénk. De a görög mitológiai témájú Ének Phaedráért is mintha modern svéd dráma volna, úgy jelenik meg Enquist színpadán. Legújabb darabja pedig, a Képcsinálók, ismét csak svéd főhősről szól: Selma Lagerlöf a század első harmadának népszerű, 1909-ben Nobel-díjjal is jutalmazott írónője vall benne élete és munkássága titkairól, a rejtett és rejtegetett összefüggésekről mű és személyes élmények között. Csiszár Imre kedveli Enquistet. 1980-ban, még miskolci éveiben rendezte nálunk. A tribádok éjszakája főszerepeiben Blaskó Péterrel (Strindberg; a színész mindeddig tán, legkitűnőbb alakítása), Tímár Évával, Szerencsi Évával Csiszár egyik kiemelkedő munkája volt. 1985-ben, szintén Miskolcon, az Ének Phaedráért következett; ebben Tímár Éva remekelt, Blaskó Péter, Mihályi Győző, Fráter Kata társaságában. És most itt a harmadik Enquist-Csiszár ősbemutató, a Képcsinálók, a Thália Társaság és a tatabányai Jászai Mari Színház közös profukciójaként, a Merlin Színházban. Ez a dráma is, miként valamennyi Enquist-darab, nem más, mint nyíltszíni feltárulkozás, kitárulkozás, önvallomás, vezeklés, gyónás, a feloldozás bizonytalan, halvány reményével. 1921-ben vagyunk. A híres írónő ekkor hatvanhárom éves. Különös, misztikus, a skandináv sagák hangulatát idéző műve, A halál fuvarosa filmrevitelén dolgozik a nem kevésbé híres svéd rendező, a negyvenkét éves Viktor Sjöström. Lagerlöf úgynevezett muszternézőbe megy a rendezőhöz, meg akarja tekinteni az addig elkészült jeleneteket. De a vetítésen ott van egy fiatal, szép és gátlástalanul szabadszájú színésznő, Tora Teje, aki bár a rendező szeretője, ennek a filmnek nem kaphatta meg a női főszerepét, s emiatt dühös. Félüvegnyi ital elkortyolgatása közben és után mindenkibe beleköt, mindenkivel — főleg a finom, decens, óriási tisztelettel övezett írónővel - minősíthetetlen, útszéli hangon beszél. Ám amikor a rendező és Julius, a Torába szerelmes operatőr is eltávozik, a két nő, szinte vérre menő szócsaták, kíméletlen, szenvedélyes vallatások és vallomások során, kibontja a saját tragédiáját, miközben lemezteleníti a másikat is. A fináléban újra felbukkan Sjöström és Julius is, alaposan körbesértegetik egymást, s eljuttatnak bennünket a tanulságig: élet és mű, alkotás és sors elválaszthatatlanul összetartozik, a műalkotás éppúgy megérintheti a másik embert, mint egy másik sors. Csiszárnak nagyon kezére áll ez az anyag. Szinte zenei eszközökkel komponál. Pianisszimók és fortisszimók, crescendók és decrescendók váltogatják egymást. Vannak nagy szólók és remek duettek, kihegyezett ritmusok és lassú tempók. Ez persze Enquist érdeme elsősorban; valamennyi korábbi darabjában ugyanígy építkezik. A rendező dolga csak (csak?) annyi, hogy kövesse ezt a mozgást, áttegye az élő színpadra, élő szereplőkre. Az áttételhez kitűnő erők állnak rendelkezésre. Törőcsik Mari Selma Lagerlöfként a törékeny, beteges testben fantasztikus erőt rejteget. Vannak pillanatai, amikor szinte megnő, hangja zeng és sodor, s e felfűtöttségből zökkenő nélkül tud átváltani a legbensőségesebb hangra, a legfinomabb gesztusokra. Az alakítás nem csupán egy nagy művész bonyolult, tragikus életét feltáró lélektani remeklés, hanem bemutató a színészmesterségből is. A Tribádok Blaskó-Strindbergje szinte szétrobbantotta a színpadot. Törőcsik-Lagerlöf itt egy hasonló, elemi erejű robbantást lefojtottan, női változatban, de nem kevesebb gyúanyaggal visz végbe. Kubik Anna Tórája egy más világ képviselője. Kezelhetetlen, vad, tiszteletlen, közönséges — aztán egyszer csak elkezd lepattogni róla ez a kemény burok, s előtűnik a szenvedő, sérelmeket, sebeket viselő, legbelsőbb lényében menthetetlenül magányos, szeretetre kiéhezett lény, aki elviselhetetlenségével csak kompenzál, provokációival csak a figyelmet, a törődést akarja magára irányítani vagy inkább kényszeríteni. Blaskó Péter Sjöströmje a munkája megszállottja, s e megszállottság áldozata is, aki ráadásul semmit sem ért a két nő kíméletlen csatájából. Bregyán Péter Júliusként a szükséges mellékszereplő. Akárcsak a Tribádok Viggója, ez is olyan figura, akinek tompább színei fölerősítik a főszereplők éles kontúrjait. Júliusnak azonban van egy fontos funkciója is: ő kezeli a vetítőgépet, melyen A halál fuvarosa képei peregnek. Ezek a snittek kiegészítik, hitelesítik és elmélyítik a drámát. Akár Enquist, akár Csiszár ötlete a bejátszás, hatása nélkülözhetetlen a darab s a játék légkörének megteremtéséhez. Takács István Enquist-ősbemutató a Tháliában Élveboncolók Törőcsik Mari (Selma Lagerlöf) és Kubik Anna (Tora Terje) a találkozás pillantában Fotó: MTI Ilovszky László Martinkó András-díj: S. Varga Pál debreceni egyetemi docens vehette át szombaton, az MTA Irodalomtudományi Intézetében a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete által alapított Martinkó András-díjat. Az elismerést Az ember véges állat című Kölcsey Ferenc irodalomfelfogásának kultúrantropológiai hátteréről írt tanulmányával érdemelte ki. Makk Károly-siker Brüsszelben. Közönségdíjat kapott a brüsszeli filmfesztiválon Makk Károly első angol nyelvű, nemzetközi együttműködéssel készült filmje, A játékos. A filmfesztivál fődíját, a legjobb európai filmnek járó Kristálycsillagot egy brit alkotás kapta. Nürnberg közelében, vadregényes tájon, egy kis bajor falu mellett emelkedik Kastl vára. Itt működik Nyugat-Európa egyetlen magyar gimnáziuma. 1956 őszének menekülthulláma után ajánlotta fel a bajor kormány, hogy az addig csak ideiglenes otthonokra talált intézmény tartós helyet kapjon. A várban volt középkori bencés kolostort - gondos műemlékvédelmi munkával - úgy korszerűsítették, hogy megfeleljen egy iskola és egy-egy fiú- és lányinternátus követelményeinek. Ekkor, 1948- ban kapta a magyar gimnázium a hivatalos elismerést, ennek jubileumát ünnepük most. Innen, Kastl várából sugárzott nemrég egyórás tudósítást a Duna Televízió. A néző, amenynyire az idő engedte, betekinthetett a kis magyar sziget életébe. Kolczonay Katalin irodalomtanár-riporter Sipos András rendezővel és Szaladják István operatőrrel kereste fel a színhelyet: pünkösdkor, amikor az évi iskol a____________________.■ ________,___ |^\ Remény a száműzetésben Ötven éve magyar iskola Kastlban A volt bencés kolostort az oktatás igényeinek megfelelően alakították át Fotó: Archív lai ünnepségre számos régi diák és szülő is eljön, valamint az érettségi vizsgák napjaiban. A gimnáziumnak kétszáz tanulója van. A legtöbben Németországból és a szomszédos államokból származnak, de szép számban az Egyesült Államokból is. Akad ausztrál állampolgár gyerek, és olyan is, aki még csak nem is magyar, csak a rokonszenv vezette a magyar világhoz. Az iskola a vasfüggöny idején az emigráció számára létesült, a szétszórtságban élő magyar családok gyermekeinek, a hazai rendszerváltás azonban új helyzetet teremtett. A diákság egyharmada már Magyarországról jön. Szót kell azonban ejteni a gondokról is, az anyagi nehézségekről. A német szövetségi kormány mint a bajor állam és a katolikus egyház mellett az iskola egyik fenntartója, már csak kétezerig vállalja a költségrészesedést. A kastli gimnáziumnak tehát új támogatókra, a diákságnak pedig az eddiginél több ösztöndíjra van szüksége. A Duna Televízió műsora már a figyelemfelkeltéssel is nemzeti és egyben európai ügyet szolgált. p UAAU. TV \J(k'Y0 0)\.\PO | Skultéty Csaba 7 Clo MAGYARORSZÁG* 11 X. Mini-Fesztivál ~XTI. In memóriám Durkó Zsolt A kortárs zene mostoha sorsa 1987-ben Durkó Zsoltot arra késztette, hogy fesztivált szervezzen a mai magyar zenének. Utóbb olyannyira hagyománnyá vált ez az ünnep, hogy idén már 10. alkalommal rendezték meg a hét végén a Pesti Vigadóban. Az idei fesztivált a tavaly elhunyt Durkó Zsolt emlékének ajánlották a Magyar Zeneművészeti Társaság szervezői. Hagyománynyá vált immár az is, hogy a magyar zeneszerzők mellett két másik ország kortárs zenéje is bemutatkozhat, hogy a közönség és a muzsikusok megismerhessék a legújabb külföldi zenei irányzatokat. Idén Szlovénia és Hollandia volt a vendég, utóbbi részéről Martin de Craene előadóművész lépett föl. Mint minden kulturális rendezvényre, évről évre a Mini-Fesztiválra is csak igen nagy erőfeszítések árán tudják az anyagiakat előteremteni a szervezők. Ennek dacára, eddig még sohasem hiányoztak a fesztiválról a neves magyar művészek. Idén a fellépők sorában ott volt többek között Gulyás Dénes, Szakály Ágnes, Takács Klára, Meláth Andrea, Perényi Eszter, Szecsődi Ferenc, Prunyi Ilona, Drahos Béla, Hegedűs Mónika, de fellépett a Magyar Rádió Fúvósötöse, a Szegedi Weiner Kamarazenekar, a Rádiózenekar Kamaraegyüttese, az Állami Énekkar Kamarakórusa, az Intermoduláció Kamaraegyüttes, a Musica Nostra Énekkar, a Budapesti Ütőegyüttes, a Magyar Rádió Fúvósötöse és még több nagyszerű zenekar^rr**^ A legjobb filmesek A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikusi Tagozata idén is jutalmazta az elmúlt év kiemelkedő hazai játék- és dokumentumfilmjeit, illetve televíziós műveit készítő alkotókat. A filmkritikusok B. Nagy László-díját Janisch Attila kapta, a Hosszú alkony című játékfilm rendezéséért. Különdíjban részesült Az út című dokumentum-játékfilm rendezője, Moldoványi Ferenc. A legjobb vígjátéknak járó elismerést a Csinibabáért Tímár Péternek ítélte a testület. A legszínvonalasabb dokumentumfilmért az Örvény rendezője, Forgács Péter lett a díjazott, míg a legjobb operatőrnek járó kitüntetést Máthé Tibor vehette át, a Witman fiúk, valamint Az út című alkotások fotografálásáért. A legjobb forgatókönyvért, a Franciska vasárnapjai című játékfilmért Simó Sándor és Kőszegi Edit érdemelte ki a kritikusok elismerését. Szemző Tibor lett a legjobb kísérőzenét komponáló zeneszerző. Ő készítette Az út és az Örvény című játékfilmek muzsikáját. Törőcsik Mari kapta a legjobb női alakítás díját a Hosszú alkonyban nyújtott játékáért, a legjobb férfi színészi díjat Újlaki Dénesnek ítélte a testület a Franciska vasárnapjaiban nyújtott teljesítményéért. MTI PvMKtftöi triefe KkA » 1 /A-'. A CL _<l /„ V.. ÜT if 1 ’ ^CnJW/FwV!