Napi Magyarország, 1998. április (2. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-25 / 97. szám
1998. április 25., szombat" . Kazinczy-verseny Győrött Van okunk méltatlankodni a magyar nyelv romlása miatt. Közhivatalokban, otthonokban, tanintézetekben, úton-útfélen, csak ezt tapasztalhatjuk. Sajnos, az elektronikus média nemhogy nemigen tesz ellene, hanem maga is gyakran megróható lenne. Riporterek, műsorvezetők sokasága „vétkezik nap mint nap, hányaveti fogalmazással, kivált, ha közvetlen hangot igyekszik megütni”. Soha ilyen szükség nem volt még anyanyelvünk óvásának. Péchy Blanka kezdeményezése egyre érvényesebb lesz. A Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny országos döntője kezdődött tegnap Győrött. Ezúttal harmincharmadik alkalommal rendezték meg a széphalmi mester nevét viselő vetélkedőt a Rába-parti városban, az anyanyelvünket ápoló középiskolások számára. A Péchy Blanka által alapított verseny résztvevői a hagyomány szerint megkoszorúzták Kazinczy Ferenc szobrát a nyelvújító nevét viselő gimnázium aulájában, majd kezdetét vette a vetélkedés. A háromnapos találkozón az ország minden részéből, s a határainkon túlról (Erdélyből, Kárpátaljáról, Szlovákiából és Kis-Jugoszláviából) érkezett százharminc gimnazista, szakközépiskolás és szakmunkástanuló méri össze anyanyelvi tudását. A bírálóbizottság a kötelező és a szabadon választott prózai szövegek, esszérészletek felolvasását követően hozza meg döntését. Az eredményeket holnap, vasárnap hirdetik ki a városháza dísztermében. A legszebben beszélő harmincöt diákot Kazinczy-éremmel jutalmazza a zsűri. MTI XtvrC A ?oJL KultúraiBHMHNaki Emlékszem, Weöres Sándor nappalijában két Veress Pál-kép is függött a falon, a Rippl-Rónai-, Gulácsy-, Nagy István-, Bálint Endre-rajzok és festmények társaságában. Mikor és hogyan ismerte meg Weöres Sándort? Valóban ki volt téve a szobájában két „bálványképem”. Valamikor a negyvenes években találkoztam először Weöres Sándorral, de a körülményekre már nem emlékszem. A kapcsolatunk aztán a Rákosi-időkben is megmaradt. Később 1969-es kiállításomhoz szép előszót írt Sanyi. A művészet kérdéseiben jól megértettük egymást. Van talán némi rokonság az ő „őskori versei” meg az én bálványképeim között. Veress Pál Pesten született. Mit kell tudni a családjáról? Képzeletbeli önéletrajzom a következőképp kezdődik: Budapesten születtem, de erdélyinek tartom magam, hiszen a szüleimet, néhány hónappal a világra jövetelem előtt, utasították ki Kolozsvárról. Születésemkor, 1920-ban a Monarchia már nem létezett, én mégis ennek a tipikus gyermeke vagyok: apám családja székely, anyám viszont csehországi német, aki Ausztriában nőtt fel. A háromszéki Árkoson élt Veress-család férfiágon kihalt. Apám matematikus volt, Pesten lett egyetemi tanár. (Már nagyapám is matematikus, a Kolozsvári Kereskedelmi Főiskola igazgatója.) A főiskolán Szőnyi István növendéke, akivel, ahogy Tüskés Tibor Veress Pálkönyvében olvasom, elég ambivalens volt a viszonya. Szőnyi jó mester volt, nagyszerű ember, szerettem, de a festészete idegen volt tőlem. Tulajdonképpen azért kerültem az ő osztályába, mert Rudnay Gyula ekkor nyugdíjba készült, öreg és süket volt szegény, így aztán végig Szőnyinél maradtam. Szerencsétlen évfolyam volt a miénk. A háború alatt, 43-ban végeztünk. Akik már nevet szereztek maguknak korábban, a háború előtt, könnyen újrakezdtek később pályát, azok is könnyen beilleszkedhettek, akik már a békében, utánunk végeztek, de mi légüres térbe kerültünk. Mégis sikerült kiállítanom: 48- ban önálló tárlatom volt a Rákóczi úton, a későbbi Fényes Adolf-teremben, a mai Árkád Galériában - festményeimből, melyek egyikét-másikát ma is szeretem. Más látásmódú képek ugyan, mint a későbbiek, erős Barcsay-hatás alatt készültek. Ekkoriban kezdődött a szocreál, és én éreztem az erős nyomást magamon. Megrémültem és otthagytam a pályát. Egyik napról a másikra megszűnt reményteli festő lenni? Elmentem német, angol és francia gyorsfordítónak az MTI- be. Oroszul szerencsére nem tudtam, így politikai munkát nem osztottak rám. Az MTI akkor a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében működött, sőt, egész pontosan: a Rádió működött az MTI épületében, hisz a távirati iroda előbb volt, mint a rádió. Örültem, hogy itt dolgozhatok, hisz három gyerekünket fel kellett nevelnünk. 58- ban kirúgtak az MTI-ből. Ekkor a távirati iroda már a Naphegyen működött. Innen a Kereskedelmi Kamarához kerültem, ahol Gazdasági Hírek címen kőnyomatos újságot készítettünk. Ebből fejlődött ki később a Világgazdaság, a „zöld újság”, melynek egyik alapító szerkesztője vagyok. A valutapolitika szakértőjeként dolgoztam. Ezt évekig görcsösen titkoltam, de ma már nem volna értelme. Szerettem ezt a munkát, közben rengeteget utazhattam. Meghökkentő, hogy valaki őskori hangulatú bálványképeket fest, és közben pénzügyi szaktekintély. Sikerült teljesen „kettévágnom” magamat. A korabeli magyar sajtónak én voltam szinte az egyetlen nemzetközi pénzügyi szakértője. A cikkeimet „I. P.” szignóval jeleztem. Képzőművész életéből kimaradt egy évtized. Majdnem tíz év. Közben persze festettem, bár keveset. Lényegében újra kellett kezdenem a pályát az ötvenes évek végétől. Szerencsére a kereskedelmi-kamarai munka mellett több időm jutott a festészetre. Ekkoriban találtam rá a technika, a kifejezésmód számomra új formáira. A visszatérésem persze fokozatos volt. Itt-ott nyílt kiállításom is: 60-ban Olaszországban, Genovában, 61-ben itthon, a Hajógyárban (grafikáimból), 65-ben Párizsban, grafikáimból és kisebb méretű festményeimből. De az első nagyszabású hazai Bálványok című bemutatkozásomra csak 69-ben került sor a Fényes Adolf-teremben. Ugyanitt előttem Kassák Lajos szerepelt a képeivel. Kiállítása önköltséges volt, hiszen a „három” (tiltott, tűrt, támogatott) időszakában az ő nonfiguratív munkáit nem támogatták. A sors iróniája: az én kiállításom „félönköltséges” volt. Az önköltséges tárlaton a képeket nem árazhatta a zsűri, de mi legyen a félönköltséges kiállítás esetében? Nos, minden második képemet árazták, ez lett a végső, bizarr döntés. Kassák tehát, a jelek szerint, „tiltott” volt, magam pedig „tűrt”. Ennek a tárlatomnak a katalógusbevezetőjét írta Weöres Sanyi, de magát a kiállítást Bálint Bandi nyitotta meg. Ezután jöttek sorra a kiállítások: 77-ben a Nemzeti Galéria Műhely-sorozatában. Aztán: Pécsett, Nagyatádon, Tiszakécskén, New Yorkban, Szegeden. 86-ban az Ernst Múzeumban volt életmű-kiállításom. Legutóbbi tárlatomat a Városvédő Egyesület Podmaniczki Termében (idén márciusban) a Heti Világgazdaság munkatársai, régi kollégáim, barátaim és tanítványaim kezdeményezték. 2000- ben (akkor leszek 80 esztendős, ha megérem) szeretnék tartani egy retrospektív kiállítást. Néha az az érzésem, hogy Veress Pál a képzőművészek közt félig-meddig idegen, a költők között viszont otthon van. Az én 48-as, látványos kivonulásommal sokat ártottam magamnak. Mindenki meg akart valahogy kapaszkodni, a becsületesek is, azt pedig, hogy én tüntetően kimasíroztam a festők közül, nem vették jó néven. Azt sem, hogy aztán vissza akartam térni. Kaptam a munkáimra, tárlataimra szép kritikákat, de szakmai téren nem fogadtak vissza. Külföldi kiállításaimat, ha lehetett, elgáncsolták, díjat sosem kaptam, ezért örülök a mostani érdemes művész kitüntetésnek. Ez valamiképp megcáfolja azt, amit itt-ott mondtak rólam, hogy: „nem szakmabeli, félamatőr” - ez utóbbit utáltam a legjobban. Az írók-költők valóban jobban szerettek. Némiképp tán hasonló a törzsi kultúrák iránti vonzódásom, mint Weöres Sándoré, Tornai Józsefé, Rákos Sándoré. Most miket fest Veress Pál? A 69-es tárlatom nyomán a bálvány szinte a védjegyem lett. A figurális festészetből indultam és fokozatosan jutottam el a tömörítésig. Aztán a tömörített figurákat egy újabb irányból sikerült gazdagítanom. Ebben volt a törzsi művészet rám inspiráló hatással. A bálványaim az idők során alapvetően nem változtak, csak más és más technikai eljárások, hangulati elemek kerültek beléjük. Egy időben korhadt deszkák lenyomataiból állítottam össze képeket. Kezdetektől készítettem domború salakreliefeket. Mostanában, mivel a bálványképek korábbi merev, szigorú, gyászos rendje nem elégít ki, színesebben, mozgalmasabbak a képeim. Újabban uszadékfa-munkáim is készülnek. Ezek plasztikák, üszkös, vizek sodorta fadarabok, melyeket összeillesztek és tartósítok. Olyanoknak kell végül lenniük, mintha „maguktól lettek volna”, nem szabad meglátszania rajtuk az emberi kéz érintésének. Ettől hitelesek. Most nyílt kiállítás Zebegényben az uszadékfáimból. Április 24-e a Duna napja, és ezek a műveim kapcsolatba hozhatók a folyóval, hiszen egy részük valóban a Dunából került elő. Egyszerre érezhető bennük a természet pusztító és teremtő ereje.// , „vSzepesi Attila Bálványok és uszadékfák Beszélgetés a közelmúltban érdemes művész címmel kitüntetett Veress Pál festővel Veress Pál: Találkozás Fotó: Archív A dzsessz királynője Ella Fitzgerald évfordulója Nyolcvanesztendős lenne ma Ella Fitzgerald, akit a dzsessz, a dal királynőjeként tartottak számon. 1918. április 25-én született Hamar New Yorkba került, iskolai kórusokban énekelgetett, de táncosnő szeretett volna lenni. Egy táncversenyen azután a lába görcsöt kapott, s hogy mentse a helyzetet, énekelt egy pár dalt: „Ez lett a veszte”. Első dala, amely a világhír felé indította, éppen hatvan esztendeje, 1938 májusában jelent meg lemezen. Az A Tisket A Tasket kötelező koncertszáma maradt. A Fletcher Henderson együttesében vált igazi, hivatásos művésszé. A dzsessz mellett populárisabb dalokat is a műsorára tűzött, fölöttébb igényesen. Világhírét ilyen albumok sorával, a Songbook-sorozattal alapozta meg az ötvenes években. Fesztiválok sorozatán vett részt, és „körbekoncertezte” a egész világot. Egy ízben Budapesten is föllépett. Leghíresebb dalai Norman Grant producer irányításával kerültek korongra. Örökzöldjei közt emlékezhetünk a How High The Moon, a The Sunny Side of The Street, a Lady Be Good és a The Man I Love című számaira. Persze ő sem hagyta ki a kötelező Basin Street Bluest és fantasztikusak feldolgozásai a Porgy és Bessből. Ella mama - mert pályafutása vége felé már ez a név kijárt neki - a scat éneklési stílus mestere, a nyolcvanas évek végére teljesen visszavonult súlyos egészségi állapota miatt. A dal nagyaszonya 1996. június 15-én örökre lehunyta szemét. XUlfard MAGYARORSZÁG • 11 V. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Az irodalom minden krízist túlél • Szokatlanul gyér közönség gyűlt össze az V. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál első napján. Pedig a szervezés profi, a Kongresszusi Központban már megszokott térelválasztó elemek segítségével valóságos könyvparadicsomot alakítottak ki a szervezők. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnöke, Zentai Péter László és a könyvfesztivál igazgatója, Balogh Júlia profi teamet szerveztek össze, dehát maga a kiállítás főszereplője, a könyv szenvedi meg a honi gazdasági válsághelyzetet. Erről a tényről Magyar Bálint művelődési miniszter sem hallgatott, egyre csökken a művek száma, egyre zsugorodik a könyvre szánt állami támogatás, de legalább a sorvadás mértéke mérséklődött - állítja. (Ezt nem is értem igazán - mondta mellettem az egyik magyar kiadói stand fiatal elárusítónője.) Annak idején az áfa eltörlése is napirendre került, de a parlament leszavazta - nyilatkozta Magyar Bálint, mintha nem tudná, hogy a kormánypártok vétózták meg a könyv áfamentesítését. Egyáltalán, olyan általános mélabúval szólt a könyvszakma utóbbi esztendeinek dicstelen mélyrepüléséről, mintha nem pártja, az SZDSZ kezében lenne a kultúrtárca. Nem sikerült azt sem elérni, hogy az iskolások, az iskolai könyvtárak támogatására szánt összegek ne másra csurogjanak el - számolt be a kultuszminiszter szomorkásán, mint aki biztos abban: tőle függetlenül „nem úgy folynak a dolgok, mint ahogy kellene” a művelődés frontján. Mintha nem ő volna a művelődési és közoktatási miniszter. A Kaláka együttes Kányádi Sándor három szép versének megzenésítésével vidított föl bennünket, énekeltek a többi között egy bizonyos véres villamosról, amely most vakvágányra került, de sokan nosztalgiát éreznek iránta, szeretnék, ha visszatérne. Jaj, csak azt ne érjük meg! - fohászkodott a költő Kalákáék ma is üde, friss hangján. Hangulatukat emelte még, hogy a hölgyek a belépéskor katalán szokás szerint kaptak egy szál piros tulipánt. Mint tudjuk, Salman Rushdie, a fesztivál díszvendége, a „sátánista író” epitethonjával „büszkélkedő”, indiai származású angol alkotó vette át Budapest Nagydíját Demszky Gábortól. Takács Ferenc műfordító laudációjában a könyvek sajátos kálváriájáról beszélt. A könyvet be lehet zúzni, elégetni, mint ahogy diktatúrákban volt szokás, ám a világtörténelem legsötétebb diktátora, Sztálin, és a könyvégető Hitler sem tudta, s talán nem is akarta deszakralizálni. Mára sajnos lekerült a piedesztálról, ahol évszázadokon keresztül megtartotta legfőbb kultúrhordozó státusát... Salman Rushdie Bulgakov A Mester és Margarita című regényével példálózva állította: a kézirat nem éghet el soha. Magyarán: az irodalom minden krízist túlél. Reméljük, a próféta szólt belőle... Balogh Katalin tájékoztatása nyomán megtudtuk: a Budai-díjat a fesztivál helyszínén adja majd át a III. kerület pedagógusaiból álló zsűri. Az a kiadvány kapja, amelyet a bizottság pedagógiai szempontból a leghasznosabbnak ítél. A fesztivál közönsége szavazhat a Szép Könyv-verseny díjazottjára, de majd az Ünnepi Könyvhéten kapja meg a legszebbnek ítélt kötet, hagyomány szerint a régi városházán, a nyitónapon. „Budapest legjobb könyvesboltja”, „A Vidék legjobb könyvesboltja” - e két szép titulust a vásárlók szavazatai nyomán nyerik el az erre legméltóbbak, az V. Budapesti Könyvfesztivál helyszínén. Szerzői jogokról, közhasznú könyvtári információkról hallhatott a közönség izgalmas tájékoztatást. Bizony, sokan idegenkedünk az internettől, mintha a sátán egyik teremtménye lenne - idézzük borzongva Umberto Ecót. Ám kívánatosabb lenne inkább a kultúra szolgálatába állítani. Nem véletlen, hogy a könyvkereskedés az interneten, a CD-Rom-os hangos szótárak és a számítógépes könyvtári rendszerek elkápráztatták a nézőket a szakmai bemutatókon. Tény, hogy alig másfél nap elmúltán is káprázik a szemünk a sok-sok izgalmas látnivalótól. A Pósa Zoltán A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Zuglóért Alapítvány és a Magyar Szobrász Társaság Felületek című kiállítása nyílt meg a Vakok és Gyengénlátók Szövetsége Székházában (Hermina út 47.). Megnyitotta dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke. A kiállítás két hétig tart nyitva Fotó: Horváth Nóra