Napi Magyarország, 1998. április (2. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-06 / 81. szám

4 * -Ifafa' MAGY­ARORSZÁG * 1998. április 6., hétfő Fókuszban a magyar felsőoktatás intézményei 3. (ELTE - Debrecen) ^ Lvto4^1 | ‘A AaAz érdekek ne sérüljenek, az értékek ne vesszenek Debrecenben a város középkori iskolájának helyén 1538-ban alapították az Európa-szerte híres Református Kollégiumot - a város neve azóta összeforrott az európai és magyar oktatás és művelődés legjobb hagyományaival. Erre a kálvinista fundamentumra később, zivatarosabb időkben is lehetett építkezni, és a tudományok fejlődése és osztódása nyomán a városban kialakult a felső­­oktatás mai intézményrendszere, mely most, az ezredvégen integráción megy keresztül. Erről a fejleményről, valamint a felsőoktatás problémáiról beszél­gettünk dr. Bazsa Györggyel, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorával, aki ebben a tanévben a Magyar Rektori Konferencia elnöki tisztét is betölti. Elnök úr! Magyarországon - úgy tudom - elsőként Debrecenben alakult meg az Universitas, egy új struktúrájú egyetemi rendszer, ami korábban ismeretlen volt ná­lunk. Pontosítanom kell az állítást: koráb­ban ez már ismert volt Magyarorszá­gon. Éppen a debreceni egyetem a pél­dája annak, hogy amikor 1912-ben az Országgyűlés, vagyis az akkori jogrend szerint Ferenc József császár és király aláírásával megalapíttatott a Magyar Királyi Tudományegyetem Debrecen­ben, az öt karral alakult meg: a jog- és államtudományi, a bölcsészet-, a nyelv- és történettudományi, a református hit­­tudományi és az orvostudományi kar­ral, tehát klasszikus Universitas volt. Később a kornak megfelelően egy ter­mészettudományi karral bővítették, és így működött 1949-ig. Akkor radikális változtatásokat hozott a politika, meg­szüntette a jogászképzést, úgymond át­menetileg... Ez akkor 47 évi átmenetiség volt... Igen. Azután leválasztották az or­vostudományi kart, ebből alakult meg az orvostudományi egyetem, majd a re­formátus teológiai kart, abból lett a Re­formátus Theológiai Akadémia. 1949 tanévzárója volt az utolsó alkalom, amikor öt dékán ült a rektor mellett. Mi ennek a szellemét tartottuk meg évtize­deken keresztül, ugyan a szervezeti ke­retek ezt nem segítették. A 80-as évek végén felvetettük a gondolatot, hogy ideje, értelme, szükségessége van an­nak, hogy újból ebben a klasszikus és egyben modern szervezeti keretben működjünk, hiszen ha szétnézünk a vi­lág fejlett országaiban, mindenütt a sokkarú, multidiszciplináris egyetemek az igazán meghatározó és fontos intéz­mények. Még akkor is, ha van néhány jó példája egy-egy szakegyetemnek. El­kezdtünk tehát gondolkodni az együtt­működés lehetőségein, mígnem 1991- ben, június 22-én, a tanévzáró napján Göncz Árpád köztársasági elnök jelen­létében és aláírásával is hitelesítve öt debreceni felsőoktatási intézmény és egy kutatóintézet vezetője aláírta az Universitas megalapításának okiratát. Hogyan fogtak hozzá? Jó néhány területen érdemi együtt­működést alakítottunk ki. A Felsőokta­tási Fejlesztési Alap (FEFA) lehetősé­gei köréből integrációs pályázatokat cé­loztunk meg és nyertünk is el, például egy egységes számítástechnikai, könyvtári, informatikai és telefonrend­szer kiépítésére. A közgazdászképzést a KLTE és a Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE) szellemi bázisán kezdtük el, majd később egy molekulá­­risbiológus-képzést, de így készítettük elő a gyógyszerészképzést is, a környe­zettudomány területén is együttműkö­dünk. Tehát szép számmal találtunk olyan területeket, ahol az erők összefo­gásának szükségszerűsége fennáll. Milyen előnyökkel jár ez az új mo­dell? Pénzügyi vonatkozásban egyértelmű volt, hogy a FEFÁ-nál elnyert pályáza­tok azért is kaptak támogatást, mert a közös elképzelésekért együtt léptünk fel. Ez a felsőoktatás-politika logikus következménye, és ez több százmilliós, milliárdos nagyságrendű támogatást je­lenthet. A hallgatók számára is sok le­hetőséget rejt magában az említett kép­zési területeken. Az áthallgatás lehető­sége megvolt, megvan. A mi szakokra építő, kötött tantervű képzési rendsze­rünk azonban viszonylag kis teret en­ged az áthallgatásoknak, de így is volt rá sok példa. Ezzel együtt ez nem akko­ra arányú, mint amekkorát szükséges­nek tartanék, vagy amit a hallgatók sze­retnének. De tisztázni kell, hogy az át­hallgatás nem azt jelenti, hogy valaki bejut egy könnyen elérhető szakra, aho­vá alig jelentkeznek elégségesen a fel­vételi keretszámhoz képest, és akkor azt mondja, hogy jaj, én meggondoltam magam, most már orvosi tanulmányo­kat akarok folytatni, és ezzel ügyesen megkerüli azt a két és fél-háromszoros túljelentkezést, ami az adott szakon van. Az áthallgatásnak felsőbb évfo­lyamokon van értelme, ahol a hallgató interdiszciplináris, más területekre vo­natkozó érdeklődése megnyilvánul és egyértelművé válik. Sok szakdolgozat készül nálunk is, főleg a fizikusok, ve­gyészek tollából az orvostudományi vagy az agrártudományi egyetemen. Ez az az áthallgatás, amit én fontosnak és értelmesnek tartok. Mely intézmények tartoznak az Universitasba? Érdemesebb Debreceni Egyetemi Szövetségről beszélni, mert az Universitas éppen még létezik, de nem­rég mondtuk ki, hogy rövidesen funkci­óját veszti, hiszen a kormány március 4-i határozatával létrehozta a Debreceni Egyetemi Szövetséget is. Ebben hat fel­sőoktatási intézmény van alapító­tagként: a Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE), a Debreceni Orvos­­tudományi Egyetem (DOTE), a Kos­suth Lajos Tudományegyetem (KLTE), a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE), a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni konzervatóriuma és társult tagként az MTA Atommagkutató Inté­zete. Hat plusz egy tag, és már jelezte részvételi szándékát a hajdúböszörmé­nyi Varga István Pedagógiai Főiskola. Ezek különböző felsőoktatási in­tézmények. Nem volt furcsa elő­ször, hogy egy testben működnek? Ez a furcsaság talán még ezután fog jelentkezni, hiszen a széles körű együtt­működés majd a szövetség és még in­kább az egyetem keretében jelentkezik, amikor Debreceni Egyetem leszünk. A jelenlegi törvényi szabályok szerint 2000-ben esedékes, hogy létrejöjjön a szövetség, s utána az egyetem. Én csak a KLTE oldaláról tudom mondani, de nem szokatlan a forma. Nekünk két és fél éve van egy új karunk: az Ybl Mik­lós Műszaki Főiskola debreceni egysé­ge vált műszaki főiskolai karrá Debre­cenben, ők is - ha úgy tetszik - idegen­ként jelentek meg nálunk, és most már otthon érzik magukat, ma már például két új, egy főiskolai szintű vegyészmér­nöki és egy villamosmérnöki szaknak az indítását tervezzük. Ez csak úgy vált lehetségessé, ha a TTK vegyészei és a Műszaki Főiskola gépészei összefog­tak, és ugyanúgy a másik területen: a főiskolai szakemberek a mi fizikus kol­légáinkkal biztosítják a program szak­mai, szellemi hátterét. A bizonyos terü­leteken jelentkező ismeretlenség, ide­genkedés, más területeken rendkívül egészséges együttműködésben nyilvá­nul meg. Ilyen lesz a többi egyeteme­ken is, de alapjában véve ismerjük mi már egymást, tehát nagy meglepetések nem várhatóak. Mekkora autonómiát ad a szövet­ség az egységeknek? Ez két évig tartó átmeneti forma, és az a funkciója, hogy kialakítsa az egy­séges egyetem szervezetét, és azt az irá­nyító mechanizmust, mind igazgatási, mind gazdasági, mind oktatásszervezé­si területen, amely az egységes egyete­men normálisan kell, hogy működjön. A jelenlegi helyzetben az intézmények autonómiája nagyfokú, mind a gazdasá­gi, mind az oktatási-kutatási vonalon. A közösen benyújtott pályázatok terén je­lentős együttműködést tapasztalunk. Naponta írok alá olyan iratokat, ame­lyek nem csak a KLTE-t, hanem a szö­vetség többi tagját is érintő ügyekben készültek. Gazdaságilag tehát nincsenek ösz­szekapcsolva. 2000-ben várható, hogy ez bekövetkezik? Igen, a szövetség két évig működik, utána a minisztérium megvizsgál min­ket, és a miniszter javaslatot tesz az or­szággyűlésnek és a kormánynak, hogy az létrehozza az egységes egyetemet. A felsőoktatás fejlesztési forrásai nagy­mértékben a Világbank kölcsönein ala­pulnak, márciusban írtak alá a miniszte­rek egy ilyen megállapodást Washing­tonban: ez 150 millió dollárt jelent, amihez a magyar kormány még hozzá­tesz 100 millió dollár saját hozzájáru­lást - ez durván számolva 50 milliárd forintnyi fejlesztés - ezt meghatározó módon ezekre az integrációs folyama­tokra fordítják. Ott lehet pályázni, mi is ott pályáztunk együtt. Ennek a FEFA- pályázatnak nálunk a legnagyobb tétele egy olyan élettudományi épület, amely­ben 40 százalékos ELTE-s, 40 százalé­kos DOTE-s, 20 százalékos DATE-s ér­dekeltség van. A dolognak az az érde­kessége, hogy mire az kész lesz, a szá­zalékolásnak már nem lesz értelme, hi­szen egyetlen egyetem tulajdona lesz. Ilyenekre pályázunk, és ez már a fej­lesztések közösségét mutatja, ami oda vezet, hogy az egyetemek jelenlegi füg­getlensége, autonómiája egy egységes egyetemben való feloldódáshoz vezet. Az amerikai campus-rendszerhez hasonlítanak majd? Az amerikaiaknál a fejlődés nagy campusokat alakított ki, ez jó és egész­séges dolog. Nekünk ennyire kompakt campusunk nincsen Debrecenben, de a helyzet nem annyira rossz, mert a város északi részén egy félkörívben helyez­kedik el a DOTE, a DATE és a KLTE, mivel mi egy egyetem voltunk, és csak egy kerítés választ el bennünket, amit valamikor fölhúztak és tulajdonképpen le is lehetne bontani - bár a klinikai funkciók miatt ez nem biztos, hogy sze­rencsés volna. Ezen a falon mindig volt átjárás, egy forgóajtó formájában. Ez jól fejezte ki a viszonyokat, hogy volt egy elválasztottság, de átjárhatóság is. Az elválasztottság nagyobb volt, az át­járhatóság kisebb. A klinikát kerítették körbe tulajdonképpen, az elválasztás nem a KLTE miatt volt, a forgóajtó is felénk nyílt. Más városok mellett Szegeden is van egy több karú egyetem. Igen, mi lényegében együtt tartunk, nem látom értelmét, hogy azt mérics­kéljük, ki tart előbbre. Tizenkét-tizen­­háromezer hallgató van mindkét város­ban, ebben nincs lényeges különbség. Versenyt sem futunk egymással, mi kaptuk a két legnagyobb támogatást a FEFA-nál eddig is, 300-300 milliót két­szer. A mostani FEFA-döntés egy hat­­milliárdos, ötéves fejlesztés biztosítását jelenti mindkét intézmény számára. In­tegráltságban, gondolkodásban együtt haladunk. A mi egyetemünk szakmailag szélesebb spektrumú az adottságaink­ból következően, itt van bölcsész-, jo­gász-, közgazdász-, természettudomá­nyi-, orvos-, fogorvos-, műszaki-, gyógyszerész-, agrár-, teológiai-, zene­­művészeti-, tanítóképzés, és egy mű­vész-tanári képzést is szeretnénk indíta­ni. Egy intézményen belül mi leszünk a legszélesebb spektrumúak az országban. A kulturális kormányzatnak 2000- ig akkreditálnia kell minden felső­­oktatási intézményt. Ez milyen változásokat hoz majd? Az akkreditálás azt jelenti, hogy a most folyó képzéseket a meghatározott szempontok szerint a Magyar Akkreditációs Bizottság elemzi az ön­értékelések alapján, és kimondja, hogy x. y. szakon megvannak a diplomaki­adás feltételei és folytatható a képzés, vagy z. szakon ezt nem látja biztosított­nak, és fölfüggeszti a diplomakiadási jogot. A törvény előírja ezt, ezen 2000- ig minden intézmény átesik. Ezzel csak részben függ össze, hogy egyetem ak­kor működhet, ha legalább két tudo­mányterületen folytat képzést és végez kutatást, doktori programokat működ­tet, és ez kicsit szolidabban érvényes a főiskolákra is. Pénzügyi téren milyen lehetősége­ik lesznek? A mi költségvetésünk már messze nem hagyatkozik az állami támogatásra. Hárommilliárd forintot kapunk ebben az évben a költségvetésből, és másfél milliárd jön be a legkülönfélébb forrá­sokból, pályázatokból például, ezek egy része megint eszik állami pénz, de nem direkt támogatás. A kutatási­, oktatási szolgáltatásokból, a nulladik éveseknél a térítéses képzésből is származik bevé­telünk, vagy helységeinket, infrastruk­túránkat, szolgáltatásainkat bérbe adjuk, és a tandíjak, ez, ugye, pillanatnyilag egységes ma Magyarországon. Hány százalékot hoz a tandíj? Az állami támogatás három százalé­kát teszi ki, tehát igazából nem nagy összeg, az más kérdés, hogy ez mekko­ra teher a hallgatók szüleinek. Egy 15 százalékos infláció mellett ez az összeg azonban nagyon kevés. Ez szabad fel­használású pénz, tehát mi döntjük el, mire költjük. A Kossuthon mi szigorú­an ragaszkodunk ahhoz, hogy a tandíj­ból mindig a hallgatók számára fontos, maradandó értéket teremtsünk. Ha tud­ják például, hogy a tandíjukból épült egy korszerű étterem, akkor a hasznát is látják a befizetésnek. A piaci szemlélet megjelenésével ezek szerint jelentős összegek foly­hatnak be a kasszájukba. A hárommilliárdos állami támogatás mellé másfelet szerzünk, ez ötven szá­zalék. Ebből a szempontból, arányait nézve, ez már majdnem amerikai szín­vonal. A német felsőoktatásban például csupán 4 százalék a nem állami támo­gatás, ehhez képest mi már rettenetesen előre vagyunk, miközben itt a társada­lom messze nem olyan fizetőképes. A teljesítőképesség határán vagyunk, ez tovább nem fokozható, az ugyanis a mi­nőség rovására megy. Milyen állapotban van a KLTE? Erre csak azt tudom mondani, hogy hiánygazdálkodást folytatunk. A reális igényekhez képest hiányosak a forrása­ink, szűkös fizetőképességünk van. A nullszaldót mindeddig megtartottuk, re­méljük, az idén is elérjük, de nem lesz könnyű. Egyes területeken már nem tu­dunk igazán színvonalas képzést adni, például a hallgatói laboratóriumunk műszerezettsége már messze nem kor­szerű. Hány éves a lemaradás önmaguk­hoz képest? A laboratóriumokat tekintve körül­belül tíz év. Komoly összegek kellenek ahhoz, hogy egy minimális korszínvo­nalat el tudjunk érni. Végzett hallgató­ink nem ismernek olyan műszereket, amelyekkel nyugaton, ösztöndíjasként már rutinszerűen találkoznak, és itt nem a csúcstechnológiára gondolok, ami va­lamelyik multi nagy laboratóriumában van, mert egy-két ilyen műszerünk ne­künk is van, és ezzel világszínvonalon tudunk kutatni, de a szakma sok mű­szert használ, nem csak egyet-kettőt. Ugyanígy sajnos a könyvtáraink állo­mánya is kisebb ütemben gyarapodik. Rendkívül drága lett a könyv. A folyó­iratokat még tartjuk, de most fogunk ebben az ügyben nagyon radikális csökkentésre kényszerülni. Az ország második könyvtárá­ban? A kötelespéldány-rendszer sem a ré­gi, ennyi hallgatónak az olyan, mintha nem is lenne, akkor ott vannak a külföl­di könyvek. Szeretnénk azonban építe­ni egy együttes könyvtárházat, a me­gyei, a városi és az egyetemi könyvtár összefogásával. Ahhoz, hogy kevesebb órával hatékonyan oktassunk, hogy azt mondhassuk a hallgatónak: barátom, ott a könyvtár, menj be és dolgozd fel az anyagot a saját kutatásaid alapján, ehhez az kell, hogy legyen ott egy olyan nagy méretű olvasóterem és nagy számú könyv. Azt kellene elérnünk, hogy a hallgató ne tudjon visszakérdez­ni, hogy hova menjen be tanulni és ku­tatni? - most vissza tud kérdezni. Az utóbbi pár évben hatalmas lét­számugrás következett be a Kos­suthon. A kollégiumi férőhelyek­kel hogyan állnak? A duplájára nőtt a hallgatói létszám, ezzel nem tartott lépést a férőhelyek száma. Nagyon sok a szolid szociális helyzetben élő hallgató, az ország kele­ti felén vagyunk. A könyvtár melletti másik nagy beruházási tervünk egy új kollégium. De ez is újabb forrásokat igényel. Épültek új épületek, a matema­tikai épület, az ökológia-növénytani épület, az Egyetem téren megvettük a SZÜV (Számítástechnikai és Ügyvitel­­szervezői Vállalat - a szerk.) épületét, a Kassai úton a régi magyar, 1956 után pedig szovjet laktanya területén a köz­­gazdasági tanszék működik. Az egész területet megkaptuk, borzasztó romos állapotban ugyan, de amit lehet, rend­behozunk. Szép klasszikus, századfor­dulós épületekből áll, még a betonkerí­tést kell kicserélni egy másikra, és egy századfordulós campusra emlékeztet majd, ha mindent felújítunk. Az oktatók bére megfelelő szinten van? Ezzel másutt is gondok vannak. Nem azt számoljuk soha, hogy nyuga­ton mennyit kapnak, mert az a hazai vi­szonyokhoz képest irreális lenne. Csak azt szeretnénk elérni, hogy egy fiatal­ember, aki egyetemi pályát választ, tud­jon családot alapítani, a gyerekeit tanít­tatni, akár más városban is, ne legyenek filléres gondjai. A vezető oktatók már egy kicsit jobban állnak. A létszámleépítések terén mi vál­tozott? A Bokros-csomag idején fájdalmas volt, de túléltük. A felsőoktatás aztán többé-kevésbé korrigálta ezt, az adatok ezt mutatják. A Magyar Rektori Konferencia el­nökeként hogyan látja a felsőokta­tás helyzetét? A magyar felsőoktatás a rendszer­­váltást nagyobb megrázkódtatás nélkül átélte. Azóta törekszünk az új társadal­mi viszonyoknak megfelelő berendez­kedés kialakítására, ez nagy mértékű flexibilitást jelent, a társadalmi igé­nyek sokkal nagyobb mértékű érvénye­sítését. Hatékonyabban kell működ­nünk, vannak olyan folyamatok, ame­lyek határozottan haladnak előre, a modernizálódás, az intézményi integ­ráció terén is. A normatív szabályozás megindult, de a credit rendszerhez és más tervek véghezviteléhez, beruházá­sokhoz további állami forrásokrra vol­na szükségünk. A rendszerváltás óta 40 százalékos forráskivonás volt a felső­­oktatásból, nőttek a számaink, de az infláció következtében reálértékben ennyivel csökkent a támogatásunk. A hallgatói létszámot most már beállítjuk erre a 42 ezer fős szintre, amit az or­szág elbír jelenlegi állapotában. Meg­látjuk, hogy milyen mértékben terjed­het el a költségtérítéses képzés. A kor­szerűsödésnek részben szemléletbeli, részben a feltételrendszerhez kapcsoló­dónak kell lennie. Mindkettőre készek vagyunk, akarjuk, mindazokkal a ne­hézségekkel együtt, amelyek elkerül­hetetlenek, hogy az érdekek ne sérülje­nek, az értékek pedig ne vesszenek el, hanem újratermelődjenek. Amit az utóbbi évtizedekben fölmutattunk, azt nyugodtan lehet vállalni. A^^N^Horváth Barnabás Dr. Bazsa György, az egyetem rektora 1996-ban avatta díszdoktorrá Teller Ede Nobel-díjas fizikust

Next