Napi Magyarország, 1998. május (2. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-23 / 120. szám
A polgári jövő az ezredforduló Magyarországának olyan elképzelése, amely a korszellem kihívásaira válaszolva a sajátos közép-kelet-európai és hazai adottságokhoz alkalmazkodva fogalmazza újra a maga számára a modern kor irányadó értékeit: a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás értékét. A közjót szolgálva ezen értékek gyakorlatias egyeztetésére, és lehetőség szerinti harmóniájukra törekszik a fenntartható fejlődés reményében. A polgári demokrácia, a társadalom- és természetbarát piacgazdaság, a jogállamiság, a nemzeti és az euro-atlanti elköte- lezettség eszményeit és elveit követi. Jövőképének középpontjában a polgár áll. Az anyagi és fv szellemi tulajdonára támaszkodó, önálló, emppertársaival együttérző,A/ önmagáért, közösségeiért és környeze-e téért - a közös jövőért felelősséget vállaló ember. A szabad ember - aki otthon van a világban. Otthon van jelenében és múltjában, társadalmában, kultúrájában és természeti környezetében, Házában, hazájában, családja körében, állampolgári-nemzeti közösségében és Európában. Otthon van a világban, tehát is szabadon kibontakoztathatja képességeeit a maga és mások javára. Otthon van a világban, ezért megőrzi azt a jövőnek, és? Vagyis amit a polgárosodás programja képvisel az nem más, mint az otthonra találás és az otthonteremtés programja. Az a célja, hogy minél több ember számára vonzóvá váljon a polgári életeszmény, és elérhetővé a vele együttjáró életforma. Ne gyökérvesztett, anyagilag-szellemileg kiszolgáltatott, kívülről vezérelt egyedekből, fogyasztókból álló tömeg, kiskorúságban tartott, állami gondoskodásra szoruló lakosság legyünk, hanem önálló ítélőképességű, a maguk lábán megálló, magukról gondoskodó, gyermekeik jövőjéért is felelősséget érző szemlélet alkotta társadalom, saját kultúráját megőrző közösség, nemzet. A magyarság: Kelet népe. Magyarország történelme azonban ezer éve a nyugati keresztény műveltség morális és kulturális értékein alapuló európai civilizáció része. A polgárosodás programja a teljes magyar múltat vállalja, sikereivel és kudarcaival, messze fénylő és gyászos, dicső és szomorú pillanataival egyetemben. Ezt a múltat különféleképpen lehet megítélni - de kötelező vállalni. Éppúgy, ahogy a nemzet jövőjéért viselt felelősséget is. A másokat lebecsülő nemzeti önhittségnek nincs értelme. Sem okunk, sem szükségünk nincs rá. De az , Elek István :A magyar polgárosodás Amit a polgárosodás programja képvisel az nem más, mint az otthonra találás és az otthonteremtés programja, alázatos kérelmező, a szegény rokon szerepére sincs, aki bebocsátásra vár Európa kapui előtt, aki nevelésre, gondolkodásra és támogatásra szorul, és csak vinni akar. Ez méltatlan szerep, és önlebecsülés volna. Magyarország és a magyarság csupán azt a helyet akarja elfoglalni Európában, amely őt eszményei és teljesítménye, értékei, történelmi múltja és jelene alapján méltán megilleti. Annál is inkább, mert az az Európa sem találta meg új formáját, amelyben helyünket keressük. Régi szerepét és hivatását sok tekintetben elvesztette. Régi tekintélye megrendült, az újat pedig még nem alakította ki, és nem ismertette el. „Európa nagy erőforrása és áramtelepe mindig az itt élő történelmi népek öntudatos, egymás ellen és egymás mellett folytatott versenyének különböző szintjeiből táplálkozik majd” - írja 1942-ben a háború utáni Európa és Magyarország hivatásáról töprengő Márai. Egy olyan Európa, melynek lakosai egyetlen nyelvet beszélnek, melynek népei elvesztették történelmi öntudatukat, népi becsvágyukat, megszűnne az az Európa lenni, amit ez a fogalom jelentett az utolsó háromszáz esztendőben, mikor valóságosan az emberi akarat áramtelepe volt az egész világ számára. „Európa ereje a sokszínűség, az ellentét, a vita, az emlékezés, a bizonyítás, a különbözés. Ez volt szerepének igaz erőforrása a múltban, ez lehet csak a jövőben, s ha a technika, a tömegek uralmának kényszere, vagy valamilyen társadalmi, hatalmi szervezés közös életformára kényszerítené az itt élő népeket - ez a feltevés önmagában oly nevetséges, hogy komolyan vitatni sem érdemes Európa elvesztené történelmi szerepét, és óriási iparteleppé és a népek koncentrációs táborává alakulna át”. A feladat ma sem más, mint hogy megtalálja Európa az egymás mellett élő kultúrák együttműködésének és békés vetélkedésének korszerű keretét. Ez az európai egység célja és tétje. Népek, nemzetek, kultúrák, életformák, civilizációk globális méretű békés vetélkedésében és együttműködésében szolgálni a minőségi élet eszméjét, és előmozdítani az emberi méltóság tiszteletének szellemében az emberi szolidaritást. A múlt mindenkor ott él a jelenben, miként ott él a jövő is. Tudatos kapcsolat, szövetség fűzi a jelen emberét a múlthoz és a jövőhöz, az elődökhöz és az utódokhoz, az élőket a holtakhoz és a születendőkhöz. A tisztelet és a felelősségvállalás szövetsége. Emberi társadalom nem létezhet tartósan e szövetség nélkül. A jelen a múlt folyománya, múltunk tehát sohasem lehet minden értelemben mögöttünk. Még kevésbé a mi körülményeink között, ahol nemcsak az egyéni és közösségi szabadságtól, az önrendelkezés lehetőségétől fosztották meg a nemzet tagjait, hanem saját múltjuktól is. Ezért szövik át napi politikai vitáinkat a múlt kérdései. Már a régi rómaiak is tudták, hogy a történelem az élet tanítómestere. A kommunisták ebből azt a következtetést vonták le: akié a múlt, azé a jövő. S ennek szellemében, ha eltörölni nem is voltak képesek, de átírták a múltat, hozzáigazították a saját napi politikai érdekeikhez, olyanná maszkírozták a folyamatait, hogy logikus rendben csak hozzájuk vezethessen, csak az ő hatalmukat igazolhassa. A polgári értékrend hívei nem eltörölni és nem „végképp eltörölni” akarják a múltat, hanem olyanként megismerni és olyannak elismerni, amilyen volt. Nemcsak azért, mert tanulni akarnak a múltból, és mert azt gondolják: ahhoz, hogy érvényesen beszélhessünk arról, kik vagyunk, hová tartunk, tudnunk kell, hogy honnan jövünk. Hanem azért is, mert azt vallják, az embernek és közösségeinek nemcsak a jelenben létező földrajzi tér az otthona, hanem az a szellemi tér is, melyet a múlt jelöl ki. Ha valaki ezt nem ismeri, ha ettől elidegenedik, elbizonytalanodik önazonosságában is, és nem fogja otthon érezni magát a jelenében sem. A magyar nemzet harmadrésze az ország határain kívül él. A polgárosodás programját kidolgozó értelmiségi csoportok továbbra is olyan nemzeteszme mellett tesznek hitet, amelyben a teljes magyar nemzet iránti lelki és érzelmi szolidaritás fejeződik ki, amely tehát "a TláTSTOK , innen és túli nemzetrészeket egyaránt magába foglalja. Ez egyszerre kíván lenni a magyarországi állampolgári közösség és a magyar nemzeti közösség szolgálatának programja. A saját sorsukért felelősséget érző polgárokból álló, anyagilag gyarapodó, lelkiekben megerősödő, értékeiben megbizonyosodó, hagyományait újrateremtő, közösségeit újraépítő vagyis otthonra találó társadalom, ország és nemzet eszményének programja. A polgárosodás gondolatát képviselők értékei és elvei kapcsolják őket a múlt századi magyar polgárosodás eszmeköréhez és a korszerűsítés hagyományához, valamint annak képviselőihez. Ahhoz az eszmekörhöz, amely a reformkorban gyökerezve a 48-49-es forradalomban és szabadságharcban fényes hírre jutott, a kiegyezés után hatalmas lendületet vett, a XX. században többször lefékeződött, majd zsákutcába tereltetett. A legszorosabban a magyar szabadelvűségnek ahhoz a korszakához kapcsolódik, amely Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös és társaik, a magyar reformnemzedék közös művében megteremtetett. Amely az egyéni szabadság és a nemzeti érdek, haza és haladás egységét, a polgárosodás és korszerűsítés ügyét szolgáló széles társadalmi egyetértést, az érdekegyesítés programját vitte sikerre. A szabadelvű gondolat hívei az egyéni szabadság eszményének a természetes közösségi formákat nagyra becsülő, a család, a kisközösségek, a vallás értékét tisztelő irányzatot képviselték. A történelmi egyházak társadalmi hivatását, morális, integráló szerepét pedig különösen fontosnak tartották. Szilárd meggyőződés, hogy a korszerűsödés és polgárosodás, a nemzeti felemelkedés nem lehetséges a magyar társadalom lelki-szellemi-erkölcsi megújulása nélkül, a társadalmat összetartó morális és közösségi kötelékek megerősödése nélkül. Nem lehetséges az emberi méltóság kölcsönös elismerése és tisztelete nélkül, a közösségi intézmények és az együttélést szabályozó törvények, a szabálykövető magatartás és a becsületes munka tekintélyének megteremtése nélkül, a józan önkorlátozás, és a mások iránti felelősségvállalás, az önzetlen közösségszolgálat megerősödése nélkül. A társadalmi bizalom, az öntevékenység és a közügyek iránti érdeklődés felébredése nélkül. A haza és a nemzet iránti elkötelezettség érzésének társadalmi méretű rehabilitása nélkül mindez nem következhet be. A SZERZŐ KÖZÍRÓ A múlt mindenkor ott él a jelenben, miként ott él a jövő is. Fotó: Tatum Attila 1998. május 23., szombat • Tudom, hogy amibe most kezdek, bizonyosfajta logikai játék. De valójában mégsem játék ez, hanem halálosan komoly igazságoknak a megfogalmazása. Pedig a puszta felismerésük mennyi gyanakvást, mennyi félreértést, félreértelmezést oszlathatna el. És mennyivel szebbé, jobbá válhatna velük a világ... Adni azt is jelenti: átadni. Ha adok valakinek valamit, az a valami többet már nem lesz az enyém. Magamtól elvettem, s odaadtam neki! Ha a javaimat kezdem osztogatni, annyival kevesebb marad nekem... Nem így az emberi jogokkal! A te jogod nem jelenti az én jogom csorbítását. A te szabadságod nem jelenti az én szabadságom elvesztését. Vagy: az én jogom az anyanyelvhez, a kultúrához, az iskolához, a szabad véleménynyilvánításhoz nem jelenti azt, hogy te mindezeket elvesztetted. Mint ahogy az emberi méltóság sem ruházható át, de járhatnak egymás mellett akár ezrek, tízezrek vagy milliók emelt fejjel, tiszta lelkiismerettel. Igen, tiszta lelkiismerettel. Úgy hiszem, ennek a tiszta lelkiismeretnek a hiánya fertőzi ma a világot. Népek népekre törnek, elrabolják egymástól az otthonukat, a szülőföldjüket, s a saját lelkiismeretük elaltatására támadnak, a javak elrablása után rabolják, vagy feldúlják embertársaik lelki nyugalmát, békességét. Ezért vagyunk mi, magyarok itt, Európa szívében úgymond bűnösek, akiken bosszút kell állni, akiket meg kell állítani, akiket meg kell fosztani a legalapvetőbb emberi jogaiktól. Ezért sértenek bennünket nap mint nap a nyelvünk, a mozgásunk, a szuszogásunk miatt, azért, hogy vagyunk, élünk, gondolkozunk, azért, hogy nem tagadjuk meg azt az édesanyát, azt a népet, melynek életünket, nyelvünket, kultúránkat, szemünk állását, arcunk színét, egyszóval mindent-mindent köszönhetünk, ami révén azok vagyunk, akik... Szinte közhely: a magyarság egyhazamada kívülrekedt a maradék ország határain. Osztályrésze: a kisebbségi sors. A kisebbségi sors, azaz: a jogfosztottság. Pedig ha a kisebbségek, s azokon belül a magyarság, megkapnák alapvető jogaikat, semmit sem csorbulna azáltal a többségi románság, szlovákság, szerbség, horvátság, ukránság, szlovénség. Pedig ha látnák, felismernék: ahhoz, hogy a saját érdekeik se csorbuljanak, hogy ama asztalnál, a minden népnek járó jogok, asztalánál biztos helyük lehessen, ki kellene szélesíteniük a politikai jogok rendszerét. Meg kellene szüntetniük a jogegyenlőtlenséget. Azt az egyenlőségjelet, melyet az emberi jogok chartája ember és ember között meghúzott, meg kellene húznia a világnak, a köztudatnak, a közgondolkodásnak népek és népek közé is. Tudom, az emberek között is vannak különbségek. Van nép, amelyik többet, van amelyik kevesebbet adott vagy tudott adni az emberiségnek. De a lehetőség az élethez, önmaga építéséhez, a maga számára legdrágább értékeknek a megőrzéséhez minden nemzet szent joga, azt elvenni, gátolni, korlátozni vagy visszaszorítani Isten ellen való vétek. És vétség a jóérzés, maga a humánum, s közvetve az emberség, vagy - szélesítve a kört — az emberiség ellen. Mert népek irtásával, pusztításával az emberiség válik szegényebbé. Nemcsak a Kárpát-medence, Közép-Európa, de az egész világ tele van visszásságokkal, ferdeségekkel, tele van igazságtalanságokkal. Vannak szerencsétlen népek, amelyeknek még az sem adatott meg, hogy saját írásos kultúrájukat megteremtsék. Vagy ha volt, hogy azt ápolják, továbbéltessék. Ott vannak például a kurdok. Saját adataik szerint mintegy tizenötmilliónyian élnek öt vagy hat országba szétszóródva. S ha iskolákat kérnek, puskagolyóval válaszolnak nekik. Pedig az arab vagy a perzsa vagy a török vagy az azeri sem lenne szegényebb, ha a kurd kurdul, s az örmény örményül dicsérné az Istent, s saját lelkét, gondolkodásmódját, világképét az anyanyelvén - melyen a leginkább, vagy legjellegzetesebben, a legráillőbben tud gondolkodni - mutatná meg. Nem lennének ettől szegényebbek az arabok sem, a perzsák sem, a törökök vagy azerik jogfosztói sem, és egész Amerika is gazdagabb lehetne, ha virágozhatnának a különböző indián népek kultúrái. Csodálatos föld Erdély földje... Három nagy kultúra született egymás mellett, egymással békességben, enyhén hatva is egymásra, de úgy, hogy mindhárom önálló és a maga módján egyetemes. Itt a Kárpátok lábainál a szászok honosították meg a város és várépítést, csodálatos templomokat építettek, csodálatos népművészetet teremtettek. És itt a fennsíkokon, a folyók vagy a dombok között meghúzódó patakok völgyeiben sok évezredes tánc és értékhagyományok éltek tovább, olyanok, melyeket Bartók és Kodály, no meg a hatvanas évek után kibontakozott táncházmozgalom révén tisztelt és csodál az egész emberiség. Archaikus hangú művészet, és irodalom született ott, és nem euklideszi geometria... Ott született meg a három közül legfiatalabb nemzet, a románság kultúrája is, és ott állították fel első iskoláikat, nyomták ki első könyveiket, első Bibliájukat. Ott alkották-énekelték csodálatos kolindáikat, melyeknél szebb aligha van a szakrális művészetben... Egymás mellett, egymást erősítőn, és nem egymás ellen. Természetes joga ma is az uralkodó nemzeteknek, szlávoknak és románoknak, hogy iskolákat, oktatási intézményeket állítsanak fel, hogy nemzetüket emelhessék a XX. századi követelmények szintjére. A kisebbségeknek - köztük a mi népünk fiainak - nem járnak ugyanezek a jogok. Miért? Pedig az én jogom nem csorbítja a te jogodat... Ha én felemelt fővel járok, járhatsz te is úgy. S ha én tisztelem az édesapámat, édesanyámat, tisztelheted attól te is a tiédet. Lehet-e hát jogot adni?... Lehet, és sokkal inkább lehet, mint bármi mást. Mert olyan az, mint a szeretet. Ha szeretetet adok, szeretetben részesítek valakit, nem leszek általa szegényebb én sem. Sőt, talán magam is gazdagodom. A SZERZŐ KÖZÍRÓ : Gazda József Lehet-e jogot adnila» Jfyü MAGYARORSZÁG * 7 ' j ' Hiífs ‘ 1 ’ ' 7 v/V'f Jfa/u MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: D. Horváth Gábor • Főszerkesztő-helyettes: O. Kovács Attila Lapszerkesztők: Császár Attila, G. Fehér Péter, Jenik Péter Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. Telefon: 216-1274. Telefax: 215-3197 Levélcím: 1450 Bp. 9. Pf. 74. • E-mail: mahir@mail.elender.hu Interneteim: http://www.napimagyar.hu/ Kiadja a MAHIR Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: dr. Győri Tibor ügyvezető igazgató Lapigazgató: Lovas Lajos Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (FIELP). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1.) Levélcím: Helir, 1900 Budapest, Orczy tér 1. Telefon: 303-3441, 303-3442, telefax: 303-3440, közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj egy hónapra 965 forint, negyedévre 2895 forint, fél évre 5790 forint, egy évre 11 580 forint Hirdetésfelvétel: MAHIR Press Média Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., Telefon/fax: 342-6132 Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Vidék ISSN: 1418-08 3; Budapest ISSN: 1418-04 3 X