Napi Magyarország, 1998. május (2. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-23 / 120. szám

­ A polgári jövő az ezredforduló Ma­gyarországának olyan elképzelése, amely a korszellem kihívásaira vála­szolva a sajátos közép-kelet-európai és hazai adottságokhoz alkalmazkodva fo­galmazza újra a maga számára a modern kor irányadó értékeit: a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás értékét. A közjót szolgálva ezen értékek gyakorlatias egyeztetésére, és lehető­ség szerinti harmóniájuk­ra törekszik a fenntartha­tó fejlődés reményében. A polgári demokrácia, a társadalom- és termé­szetbarát piacgazdaság, a jogállamiság, a nemzeti és az euro-atlanti elköte-­­ lezettség eszményeit és­­ elveit követi. Jövőképé­­­­nek középpontjában a polgár áll. Az anyagi és fv szellemi tulajdonára tá­­­­maszkodó, önálló, em­pp­­ertársaival együttérző,­­A/ önmagáért, közösségeiért és környeze-e téért - a közös jövőért­­ felelősséget­­ vállaló ember. A szabad ember - aki ott­hon van a világban. Otthon van jelené­­ben és múltjában, társadalmában, kultú­­­­­rájában és természeti környezetében,­­ Házában, hazájában, családja körében,­­ állampolgári-nemzeti közösségében és­­­ Európában. Otthon van a világban, tehát is szabadon kibontakoztathatja képessége­­­e­­it a maga és mások javára. Otthon van a­­ világban, ezért megőrzi azt a jövőnek, és? Vagyis amit a polgárosodás programja képvisel az nem más, mint az otthonra találás és az otthonteremtés programja.­­ Az a célja, hogy minél több ember­­ számára vonzóvá váljon a polgári élet­eszmény, és elérhetővé a vele együttjáró életforma. Ne gyökérvesztett, anyagi­­lag-szellemileg kiszolgáltatott, kívülről vezérelt egyedekből, fogyasztókból álló tömeg, kiskorúságban tartott, állami gondoskodásra szoruló lakosság le­gyünk, hanem önálló ítélőképességű, a maguk lábán megálló, magukról gon­doskodó, gyermekeik jövőjéért is fele­lősséget érző szemlélet alkotta társada­lom, saját kultúráját megőrző közösség, nemzet. A magyarság: Kelet népe. Magyaror­szág történelme azonban ezer éve a nyu­gati keresztény műveltség morális és kulturális értékein alapuló európai civili­záció része. A polgárosodás programja a teljes magyar múltat vállalja, sikereivel és ku­darcaival, messze fénylő és gyászos, di­cső és szomorú pillanataival egyetem­ben. Ezt a múltat különféleképpen lehet megítélni - de kötelező vállalni. Épp­úgy, ahogy a nemzet jövőjéért viselt fe­lelősséget is. A másokat lebecsülő nem­zeti önhittségnek nincs értelme. Sem okunk, sem szükségünk nincs rá. De az ,­­ Elek István :A magyar polgárosodás Amit a polgárosodás programja képvisel az nem más, mint az otthonra találás és az otthonteremtés programja, alázatos kérelmező, a szegény rokon szerepére sincs, aki bebocsátásra vár Európa kapui előtt, aki nevelésre, gon­dolkodásra és támogatásra szorul, és csak vinni akar. Ez méltatlan szerep, és önlebecsülés volna. Magyarország és a magyarság csupán azt a helyet akarja elfoglalni Európában, amely őt esz­ményei és teljesítménye, értékei, történelmi múltja és jelene alapján méltán megilleti. Annál is inkább, mert az az Európa sem találta meg új formáját, amely­ben helyünket keressük. Régi szerepét és hivatását sok tekintetben elvesztet­te. Régi tekintélye meg­rendült, az újat pedig még nem alakította ki, és nem ismertette el. „Európa nagy erőforrása és áramte­lepe mindig az itt élő tör­ténelmi népek öntudatos, egymás ellen és egymás mellett folytatott versenyének különbö­ző szintjeiből táplálkozik majd” - írja 1942-ben a háború utáni Európa és Ma­gyarország hivatásáról töprengő Márai. Egy olyan Európa, melynek lakosai egyetlen nyelvet beszélnek, melynek népei elvesztették történelmi öntudatu­kat, népi becsvágyukat, megszűnne az az Európa lenni, amit ez a fogalom je­lentett az utolsó háromszáz esztendő­ben, mikor valóságosan az emberi akarat áramte­­lepe volt az egész világ számára. „Európa ereje a sokszínűség, az ellentét, a vita, az emlékezés, a bi­zonyítás, a különbözés. Ez volt szerepének igaz erőforrása a múltban, ez lehet csak a jövőben, s ha a technika, a tömegek uralmának kényszere, vagy valamilyen társadal­mi, hatalmi szervezés közös életformára kényszerítené az itt élő népeket - ez a feltevés önmagában oly nevetséges, hogy komolyan vitatni sem érdemes Európa elvesztené történelmi szerepét, és óriási iparteleppé és a népek koncent­rációs táborává alakulna át”. A feladat ma sem más, mint hogy megtalálja Európa az egymás mellett élő kultúrák együttműködésének és bé­kés vetélkedésének korszerű keretét. Ez az európai egység célja és tétje. Népek, nemzetek, kultúrák, életformák, civili­zációk globális méretű békés vetélkedé­sében és együttműködésében szolgálni a minőségi élet eszméjét, és előmozdítani az emberi méltóság tiszteletének szelle­mében az emberi szolidaritást. A múlt mindenkor ott él a jelenben, miként ott él a jövő is. Tudatos kapcso­lat, szövetség fűzi a jelen emberét a múlthoz és a jövőhöz, az elődökhöz és az utódokhoz, az élőket a holtakhoz és a születendőkhöz. A tisztelet és a felelős­ségvállalás szövetsége. Emberi társada­lom nem létezhet tartósan e szövetség nélkül. A jelen a múlt folyománya, múl­tunk tehát sohasem lehet minden érte­lemben mögöttünk. Még kevésbé a mi körülményeink között, ahol nemcsak az egyéni és közösségi szabadságtól, az önrendelkezés lehetőségétől fosztották meg a nemzet tagjait, hanem saját múlt­juktól is. Ezért szövik át napi politikai vitáinkat a múlt kérdései. Már a régi ró­maiak is tudták, hogy a történelem az élet tanítómestere. A kommunisták eb­ből azt a következtetést vonták le: akié a múlt, azé a jövő. S ennek szellemében, ha eltörölni nem is voltak képesek, de átírták a múltat, hozzáigazították a saját napi politikai érdekeikhez, olyanná maszkírozták a folyamatait, hogy logi­kus rendben csak hozzájuk vezethessen, csak az ő hatalmukat igazolhassa. A polgári értékrend hívei nem eltö­rölni és nem „végképp eltörölni” akar­ják a múltat, hanem olyanként megis­merni és olyannak elismerni, amilyen volt. Nemcsak azért, mert tanulni akar­nak a múltból, és mert azt gondolják: ahhoz, hogy érvényesen beszélhessünk arról, kik vagyunk, hová tartunk, tud­nunk kell, hogy honnan jövünk. Hanem azért is, mert azt vallják, az embernek és közösségeinek nemcsak a jelenben léte­ző földrajzi tér az otthona, hanem az a szellemi tér is, melyet a múlt jelöl ki. Ha valaki ezt nem ismeri, ha ettől elidegenedik, elbi­zonytalanodik önazonos­ságában is, és nem fogja otthon érezni magát a je­lenében sem. A magyar nemzet har­madrésze az ország hatá­rain kívül él. A polgáro­sodás programját kidol­gozó értelmiségi csopor­tok továbbra is olyan nemzeteszme mellett tesznek hitet, amelyben a teljes magyar nemzet iránti lelki és érzelmi szolidari­tás fejeződik ki, amely tehát "a TláTSTOK , innen és túli nemzetrészeket egyaránt magába foglalja. Ez egyszerre kíván lenni a magyarországi állampolgári kö­zösség és a magyar nemzeti közösség szolgálatának programja. A saját sorsu­kért felelősséget érző polgárokból álló, anyagilag gyarapodó, lelkiekben megerősödő, értékeiben megbizonyo­sodó, hagyományait újrateremtő, kö­zösségeit újraépítő­­ vagyis otthonra ta­láló társadalom, ország és nemzet esz­ményének programja. A polgárosodás gondolatát képvise­lők értékei és elvei kapcsolják őket a múlt századi magyar polgárosodás esz­meköréhez és a korszerűsítés hagyo­mányához, valamint annak képviselői­hez. Ahhoz az eszmekörhöz, amely a reformkorban gyökerezve a 48-49-es forradalomban és szabadságharcban fényes hírre jutott, a kiegyezés után ha­talmas lendületet vett, a XX. században többször lefékeződött, majd zsákutcá­ba tereltetett. A legszorosabban a ma­gyar szabadelvűségnek ahhoz a korsza­kához kapcsolódik, amely Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös és társaik, a magyar reformnemzedék közös művé­ben megteremtetett. Amely az egyéni szabadság és a nemzeti érdek, haza és haladás egységét, a polgárosodás és korszerűsítés ügyét szolgáló széles tár­sadalmi egyetértést, az érdekegyesítés programját vitte sikerre. A szabadelvű gondolat hívei az egyéni szabadság eszményének a természetes közösségi formákat nagyra becsülő, a család, a kisközösségek, a vallás értékét tisztelő irányzatot képviselték. A történelmi egyházak társadalmi hivatását, morális, integráló szerepét pedig különösen fontosnak tartották. Szilárd meggyőződés, hogy a korsze­rűsödés és polgárosodás, a nemzeti fel­­emelkedés nem lehetséges a magyar tár­sadalom lelki-szellemi-erkölcsi meg­újulása nélkül, a társadalmat összetartó morális és közösségi kötelékek megerő­södése nélkül. Nem lehetséges az embe­ri méltóság kölcsönös elismerése és tisztelete nélkül, a közösségi intézmé­nyek és az együttélést szabályozó törvé­nyek, a szabálykövető magatartás és a becsületes munka tekintélyének megte­remtése nélkül, a józan önkorlátozás, és a mások iránti felelősségvállalás, az ön­zetlen közösségszolgálat megerősödése nélkül. A társadalmi bizalom, az öntevé­kenység és a közügyek iránti érdeklődés felébredése nélkül. A haza és a nemzet iránti elkötelezettség érzésének társa­dalmi méretű rehabilitása nélkül mindez nem következhet be. A SZERZŐ KÖZÍRÓ A múlt mindenkor ott él a jelenben, miként ott él a jövő is. Fotó: Tatum Attila 1998. május 23., szombat • T­udom, hogy amibe most kezdek, bizonyosfajta logikai játék. De valójában mégsem játék ez, ha­nem halálosan komoly igazságoknak a megfogalmazása. Pedig a puszta felis­merésük mennyi gyanakvást, mennyi félreértést, félreértelmezést oszlathat­na el. És mennyivel szebbé, jobbá vál­hatna velük a világ... Adni azt is jelenti: átadni. Ha adok valakinek valamit, az a valami többet már nem lesz az enyém. Magamtól el­vettem, s odaadtam neki! Ha a javai­mat kezdem osztogatni, annyival ke­vesebb marad nekem... Nem így az emberi jogokkal! A te jogod nem jelenti az én jogom csorbítását. A te szabadságod nem je­lenti az én szabadságom elvesztését. Vagy: az én jogom az anyanyelvhez, a kultúrához, az iskolához, a szabad vé­leménynyilvánításhoz nem jelenti azt, hogy te mindezeket elvesztetted. Mint ahogy az emberi méltóság sem ruház­ható át, de járhatnak egymás mellett akár ezrek, tízezrek vagy milliók emelt fejjel, tiszta lelkiismerettel. Igen, tiszta lelkiismerettel. Úgy hiszem, ennek a tiszta lelkiis­meretnek a hiánya fertőzi ma a világot. Népek népekre törnek, elrabolják egy­mástól az otthonukat, a szülőföldjüket, s a saját lelkiismeretük elaltatására tá­madnak, a javak elrablása után rabol­ják, vagy­ feldúlják embertársaik lelki nyugalmát, békességét. E­zért vagyunk mi, magyarok itt, Európa szívében­­ úgymond bűnösek, akiken bosszút kell állni, akiket meg kell állítani, akiket meg kell fosztani a legalapvetőbb em­beri jogaiktól. Ezért sértenek bennünket nap mint nap a nyelvünk, a mozgásunk, a szu­­szogásunk miatt, azért, hogy vagyunk, élünk, gondolkozunk, azért, hogy nem tagadjuk meg azt az édesanyát, azt a népet, melynek életünket, nyelvünket, kultúránkat, szemünk állását, arcunk színét, egyszóval mindent-mindent köszönhetünk, ami révén azok va­gyunk, akik... Szinte közhely: a magyarság egy­­hazamada kívülrekedt a maradék ország határain. Osztályrésze: a kisebbségi sors. A kisebbségi sors, azaz: a jogfosz­­tottság. Pedig ha a kisebbségek, s azo­kon belül a magyarság, megkapnák alapvető jogaikat, semmit sem csorbul­na azáltal a többségi románság, szlo­vákság, szerbség, horvátság, ukránság, szlovénség. Pedig ha látnák, felismer­nék: ahhoz, hogy a saját érdekeik se csorbuljanak, hogy ama asztalnál, a minden népnek járó jogok, asztalánál biztos helyük lehessen, ki kellene szé­lesíteniük a politikai jogok rendszerét. Meg kellene szüntetniük a jog­egyenlőtlenséget. Azt az egyenlőség­­jelet, melyet az emberi jogok chartája ember és ember között meghúzott, meg kellene húznia a világnak, a köz­tudatnak, a közgondolkodásnak népek és népek közé is. Tudom, az emberek között is vannak különbségek. Van nép, amelyik többet, van ame­lyik kevesebbet adott vagy tudott adni az emberiségnek. De a lehetőség az élethez, önmaga építéséhez, a maga számára legdrágább értékeknek a megőrzéséhez minden nemzet szent joga, azt elvenni, gátolni, korlátozni vagy visszaszorítani Isten ellen való vétek. És vétség a jóérzés, maga a hu­mánum, s közvetve az emberség, vagy - szélesítve a kört — az emberiség el­len. Mert népek irtásával, pusztításá­val az emberiség válik szegényebbé. Nemcsak a Kárpát-medence, Kö­­zép-Európa, de az egész világ tele van visszásságokkal, ferdeségekkel, tele van igazságtalanságokkal. Vannak sze­rencsétlen népek, amelyeknek még az sem adatott meg, hogy saját írásos kul­túrájukat megteremtsék. Vagy ha volt, hogy azt ápolják, továbbéltessék. Ott vannak például a kurdok. Saját adataik szerint mintegy tizenötmilliónyian él­nek öt vagy hat országba szétszóródva. S ha iskolákat kérnek, puskagolyóval válaszolnak nekik. Pedig az arab vagy a perzsa vagy a török vagy az azeri sem lenne szegényebb, ha a kurd kur­­dul, s az örmény örményül dicsérné az Istent, s saját lelkét, gondolkodásmód­ját, világképét az anyanyelvén - me­lyen a leginkább, vagy legjellegzete­sebben, a legráillőbben tud gondol­kodni - mutatná meg. Nem lennének ettől szegényebbek az arabok sem, a perzsák sem, a törökök vagy azerik jogfosztói sem, és egész Amerika is gazdagabb lehetne, ha virágozhatná­nak a különböző indián népek kultúrái. Csodálatos föld Erdély földje... Há­rom nagy kultúra született egymás mel­lett, egymással békességben, enyhén hatva is egymásra, de úgy, hogy mind­három önálló és a maga módján egyete­mes. Itt a Kárpátok lábainál a szászok honosították meg a város és várépítést, csodálatos templomokat építettek, cso­dálatos népművészetet teremtettek. És itt a fennsíkokon, a folyók­ vagy a dombok között meghúzódó patakok völgyeiben sok évezredes tánc és érték­­hagyományok éltek tovább, olyanok, melyeket Bartók és Kodály, no meg a hatvanas évek után kibontakozott táncházmozgalom révén tisztelt és cso­dál az egész emberiség. Archaikus han­gú művészet, és irodalom született ott, és nem euklideszi geometria... O­tt született meg a három közül legfiatalabb nemzet, a ro­mán­ság kultúrája is, és ott ál­lították fel első iskoláikat, nyomták ki első könyveiket, első Bibliájukat. Ott alkották-énekelték csodálatos kolin­­dáikat, melyeknél szebb aligha van a szakrális művészetben... Egymás mellett, egymást erősítőn, és nem egymás ellen. Természetes joga ma is az uralkodó nemzeteknek, szlávoknak és románok­nak, hogy iskolákat, oktatási intézmé­nyeket állítsanak fel, hogy nemzetüket emelhessék a XX. századi követelmé­nyek szintjére. A kisebbségeknek - köztük a mi népünk fiainak - nem jár­nak ugyanezek a jogok. Miért? Pedig az én jogom nem csorbítja a te jogo­dat... Ha én felemelt fővel járok, jár­hatsz te is úgy. S ha én tisztelem az édesapámat, édesanyámat, tisztelheted attól te is a tiédet. Lehet-e hát jogot adni?... Lehet, és sokkal inkább lehet, mint bármi mást. Mert olyan az, mint a sze­retet. Ha szeretetet adok, szeretetben részesítek valakit, nem leszek általa szegényebb én sem. Sőt, talán magam is gazdagodom. A SZERZŐ KÖZÍRÓ :­­ Gazda József Lehet-e jogot adnila» Jfyü MAGYARORSZÁG * 7 ' j ' Hiífs ‘ 1 ’ ' 7 v/V'f Jfa/u MAGYARORSZÁG Főszerkesztő: D. Horváth Gábor • Főszerkesztő-helyettes: O. Kovács Attila Lapszerkesztők: Császár Attila, G. Fehér Péter, Jenik Péter Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 51. Telefon: 216-1274. Telefax: 215-3197 Levélcím: 1450 Bp. 9. Pf. 74. • E-mail: mahir@mail.elender.hu Interneteim: http://www.napimagyar.hu/ Kiadja a MAHIR Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: dr. Győri Tibor ügyvezető igazgató Lapigazgató: Lovas Lajos Terjeszti a Hírker Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (FIELP). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél, vidéken a postahivatalokban, Budapesten a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (1089 Budapest VIII., Orczy tér 1.) Levélcím: Helir, 1900 Budapest, Orczy tér 1. Telefon: 303-3441, 303-3442, telefax: 303-3440­, közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank és Takarékpénztár Rt. 11991102-02102799 pénzforgalmi jelzőszámon Előfizetési díj egy hónapra 965 forint, negyedévre 2895 forint, fél évre 5790 forint, egy évre 11 580 forint Hirdetésfelvétel: MAHIR Press Média Kft. 1075 Budapest, Wesselényi u. 8., Telefon/fax: 342-6132 Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Vidék ISSN: 1418-08 3; Budapest ISSN: 1418-04 3 X

Next