Napi Magyarország, 1998. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-22 / 144. szám

10 d/aid MAGYARORSZÁG Q^di\a/i J) e'(A^o Gulyás Dénes: „a személyes kisugárzás kiteljesíti az előadásmódot” A dal és az opera bűvkörében A siker korán utolérte. Amint kilépett a Zeneakadémiáról, ma­gánénekes lett az Ybl-Palotában. Két évre rá debütál a nagy amerikai operaházakban, egy esztendő múltán, 1982-ben pedig négyéves szerződés köti a New York-i Metropolitanhez. Nem vé­letlenül, hisz az 1981-es Pavarotti énekverseny első helyezettje. A lírai tenor, Gulyás Dénes, olasz operák parádés szerepeiben kül­földön fut be szép karriert. Néhány éve tért haza, s nagy kiha­gyással először énekel Taminót az Operaház Varázsfuvolájában, s most Ligeti György korszakalkotó daljátékénak, a S­p­­iril­il Macabre budapesti bemutatójának egyik főszerepére készül, az Őszi Fesztivál keretében. Úgy tetszik, az elmúlt évek során, pályájának ebben a szakaszában, túlnyomó­­részt a koncerténekes ke­rült előtérbe. Nyolcadik éve nem vagyok tagja ennek a színháznak, s most először lépek föl itthon a Varázs­fuvolában. Minthogy bőven volt időm, hat esztendő óta a dalének­léshez fordultam. Rengeteg kon­certen léptem föl, ez azonban nem váratlanul jött a pályámon, hisz már másodéves koromban, 1976-ban a Magyar rádió dalver­senyén második lettem. Aztán az operaénekesi pálya más irányba terelt. Elvétve azért mostanában is föllépek operákban, legutóbb Franciaországban. A daléneklés azonban annyira fontossá vált számomra, hogy a Varázsfuvola próbaidőszakában is naponta sza­ladtam el Schumann-Strauss dal­estemre gyakorolni zongorakísé­rőmmel, Klukon Edittel. A daliro­dalom olyan csodálatos tárháza a zene gyöngyszemeinek, hogy so­sem tudnék lemondani róla. Miért épp e két zeneszerző dalaiból válogatott? Először csak Richard Strauss­­műveket adtunk volna elő, de a megbetegedésem miatt elmaradt, Tavaszi Fesztiválra készített Schu­­mann-dalest műsorának felét át­vettük és hozzzátettük az operahá­zi koncert programjához. Mindkét zeneszerző a romantika (Strauss a posztromantika) stílusvilágában alkotott, így, megítélésem szerint, nincs törés a dalest programjában. Egy operaénekes számára nem az az elsődleges, hogy daljátékokban lépjen, föl? Nem. Egyik műfajhoz sem húz jobban a szívem. Mindig a megoldandó feladat izgat. Mi több, szerintem épp beszűkítik egy énekes mozgásterét, ha pusztán operaénekesnek tekin­tik. A vokális művésznek épp­úgy el kell tudnia énekelnie egy dalt vagy egy operaszerepet, mint egy oratóriumszólamot, ne­tán operettáriát. Előadóművész­nek tartom magamat, aki többfé­le műfajt művel. Csakhogy egy operában a játék, a látvány, a gesztus, a mimika, egyszóval a meta­kommunikáció révén sokkal több támaszt kap a művész, mint egy szál magában, illet­ve zongoraművész partnere oldalán. Dalénekesként job­ban kell összpontosítania a saját belső kifejezőerejére. Amikor dalt énekel az ember, rengeteg múlik a metakommuni­káción. A személyiség kisugár­zásának ki kell teljesítenie az elődásmódot. Való igaz, egy ope­rában a partner is segíti az em­bert egy helyzet fölvázolásában, egy jellem megformálásában, s a gesztusok is sokat hozzátesznek az önkifejezéshez. Mindezt a pó­diumon pótolnia kell a művész személyes kisugárzásának, kife­jezőerejének. Mert nagyon visz­­szatetsző, ha valaki ágálással, hadonászással próbálja kompen­zálni a daléneklést. Ön sokszor és sok operaszín­padon énekelte már a Va­rázsfuvola Taminóját. Hogy érzi magát a színházi rende­ző Szikora János által színre vitt operában? Számomra izgalmas, érdekfe­szítő munka volt Szikorával dol­gozni, mert olyan rendezőt is­mertem meg a személyében, aki­nek nagyon határozott vélemé­nye van a Mozart-műről, s ugyanakkor híján van annak a bi­zonyos, sokat emlegetett rende­zői zsarnokságnak is. Elmélyült és nyílt, európai gondolkodó mű­vésznek bizonyult, akivel a szí­nész igazi intellektuális párbeszé­det tud folytatni a próbák során, s ez a fajta, ritka kommunikációs készség kölcsönösen termékenyí­­tőleg hat az alkotási folyamatban. Sajnos, rövid, három-négy hetes próbaidő állt csak rendelkezé­sünkre, s olyan apró technikai bosszúságok is megnehezítették olykor a dolgunkat, mint például, hogy többszöri felszólításra sem akadt, aki fölmossa a próbaszín­padot, s az énekesnek le kellett feküdnie a porba. Tamino, ugye, „a küzdés maga”. Ahhoz, hogy eljus­son szerelme birtoklásához, és még inkább, kettejük éle­tének kiteljesedéséhez, pró­batételek sokaságán, ke­mény küzdelmeken kell át­esnie. Önt is valami ilyesmi sarkallta a szerep megfor­málásában? Tamino igazi hős, mondhat­nám azt is, entellektüel, aki vál­lalja mindazt, amit Pamina el­nyeréséért és a Bölcsesség Templomába való jutásáért vég­hez kell vinnie. Igen, intellektuá­lis megfontoltsággal, elszántság­gal, érzelmi fűtöttséggel és ret­tenthetetlen heroizmussal járja végig a próbatételeket. Mi több, a kemény küzdelmeket ellensú­lyozó humorral, így ugyanis könnyebb elviselni a megpróbál­tatásokat. S ezt­­Mozart jól tudta. [/Metz Katalin Gulyás Dénes, műfajok mezsgyéjén A Pest, Buda, Óbuda egyesí­tésének 125. évfordulóján ren­dezett egész napos ünnepségso­­rozás egyik kiemelkedő esemé­­­nye a 4y alkotó 125 művéből ál~­ló~a T 3gu É Szíat volt, amely­­ U­rtfifaszervező Internateria Tu­­lajdonosa,Lapu Mihály is meg-~ fogalmazta — a nyitottság gondo­­lata köré szerveződött. Ezt az eset­ett SztT artmotizálja városunk ékessége, a Clark Ádám tervezte alagút is. Megvalósult a kiállítók és a szervezők közös célja, meg­törték azt az évtizedes beidegző­dést, melynek eredményeként ma elszigetelten dolgoznak egy­mástól az alkotók, illetve a mű­kereskedők. A kiállítást megnyitó Herná­di Gyula író a számmisztikához és az asztrológiához folyamodva igyekezett városunk jövőjét fel­fedni hallgatósága előtt. Úgy vélte, hogyha összeadjuk a 125. évforduló számait, és az ered­ményként kapott 8-as számot el­fordítjuk, bizonyítottá válik a rég vallott hiedelem, mely sze­rint Budapest örök (merthogy végtelen). A népszerű író a főváros ho­roszkópjának ábrájából Merkúr, a pénzhozó lábszárait vélte kiraj­zolódni, mi több, úgy látta, Mer­kúr rokonszenve a miénk. Nem lelte föl viszont a városunk sorsát meghatározó csillagállásban a halál időpontját, amiből arra a következtetett, hogy Budapest halhatatlan. Szerencse — folytatta Lapu Mihály —, hogy amikor a Lánchíd cukormázból készített, kicsinyített mását hozta át a hí­don, nem kellett hídvámot fizet­nie, mint 125 évvel ezelőtt, mert akkor a nagyérdemű nem láthatta volna, mint tolják be a Lánchidat az alagútba, hogy meg ne űzzék. Álljon itt végül a kiállító mű­vészek közül néhány név: Atlasz Gábor, Ábrahám Raffael, Bráda Tibor, Csavlek András, Csordás Zoltán, F. Zámbó István, Horkay István, Kovács Péter Balázs, Paizs László, Rutka Andrea, Vi­rág Eliz, Z. Kovács József, Tuzson - Berczeli Péter, vala­mint Zala Tibor. A szervezők már gondolkodnak a művek jó­tékony célú értékesítésén. Lovász­ ­ öc£ Budapest örök Egy napig galéria lett az Alagút Fotó: Hatlaczki Balázs Kultúra A Jelenlét című irodalmi és művészeti folyóirat, melyet 1972-ben az ELTE Bölcsészet­tudományi Karának diákjai ala­pítottak (ma főszerkesztőként Petőcz András jegyzi) 19-20. összevont száma a főváros szü­letésének, Pest és Buda egyesí­tésének 125. évfordulóját ün­nepli. A lap gazdag és sokszínű választékot kínál az esemény al­kalmából. Az 1956 óta Angliá­ban élő Georg Szirtes, Szirtes György Budapesti képeslapok című (angolul írott) verseit ifjú műfordítók (Gerevich András, Varró Dániel, István László, Mesterházi Mónika, Szabó T. Anna) tolmácsolásában olvas­hatjuk. Tépett füzetlapok ürü­gyén címen izgalmas beszélge­tést közöl a lap a talán legbu­­dapestibb író, Mándy Iván özve­gyével. Tarján Tamás ugyancsak Mándyról mesél Darida Veroni­kának. Erdődy Edit Vendégként - otthon címen egy Mándy-mű topográfiáját elemzi. A közelmúltban elhunyt Csalog Zsolt (Bognár Éva és Já­vor István készítette) önéletrajzi interjújának szerkesztett részletét Laporzó Fővárosi képeslapok Mint októberi ifjú címmel olvas­hatjuk. Heller Ágnes Bicikliző majom címen ad önéletrajzi in­terjút Kőbányai Jánosnak (a mű több részlete korábban a Kortárs­ban volt olvasható). A filozófus asszony főképp a hajdan tisztelt, ma bírált mester, Lukács György körüli eseményeket vizsgálja. Külön blokkot találhatunk a lapban, melyben 1848-as erek­lyék, fotográfiák láthatók. Balázs Géza Pestiesen? Akkor, hogy is? című írásában fővárosi nyelvünk eredetét, furcsaságait elemzi, a nyelv mellett, a pesti folklórt is, egészében véve azokat az össze­téveszthetetlen kulturális motí­vumokat, melyeket egy szóval „pestizmusoknak” mondhatunk. A lap említett esszéit, interjúit és tanulmányait gazdag szépiro­dalmi választék teszi teljessé. Regényrészlettel Konrád György és Boroczkó Tamás, ver­sekkel Tandori Dezső, Lackfi Já­nos, Tábor Ádám, Szilágyi Ákos és Filip Tamás, novellával pedig Békés Pál szerepel a Jelenlét idei összevont „tavaszi-nyári” számában. Kákonyi Péter Beethoven-koncertek Martonvásáron Három alkalommal csendülnek fel az idén Beethoven zene­művei a martonvásári nyári hangversenyek hagyományos szín­helyén, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetének parkjában levő szigeten. A sorozat július 25-én indul a Karfantáziával és a VII. A-dúr szimfóniával, melyet a Nemzeti Filmharmonikusok élén Kocsis Zoltán vezényel. Közreműködik Prunyi Ilona zongoraművész. Augusztus 1-jén Kovács János dirigálásával és Hauser Ilona közreműködésével a Házavatás-nyitányt, (Op.124.), a C- dúr zongoraversenyt és az V. szimfóniát játssza a zenekar. Az augusztus 15-i zárókoncerten a III. Leonóra-nyitány és a IX. szimfónia hallható Hamar Zsolt vezényletével. Közreműködik a Nemzeti Énekkar, valamint Fekete Veronika, Lukin Márta, Pethő András és Kováts Kolos (ének) MTI tíj I ftwt* Öfölvej * 1998. június 22., hétfő Idén is átadták­­'­"' a Magyar Örökség díjakat Tizenegyedik alkalommal osztották ki a "Magyar Örökség kitüntető címét szombaton, Bu­dapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kitüntetettek nevét ünnepé­lyesen bejegyezték abba az Aranykönyvbe, amellyel a Ma­gyarországért Alapítvány egy láthatatlan szellemi múzeum alapjait fektette le három évvel ezelőtt. Idén kilencen vehették át a bíráló bizottság döntése alapján megítélt okleveleket. Posztumusz elismeréssel illették Bibó István író-filozófus-poli­­tikust. neldas helytállásáért tör­ténelmi sorsfordulóinkon, és az­ újkori magyar demokráciaelmé­­leti megalapozásáért; az öngyil­kosságba menekült Csendes Zol­tán és Szabédi J­ászló—po­­fesszort,~~a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem és az erdélyi, magyar felsőoktatás elsorvaszt­­­­sa elleni küzdelméért,.Díjazásra méltónak találták a Csillagsze­­műek gyermek-táncegyüttese­ és az együttest létrehozó Tímár há­zaspár közösségteremtő példá­ját: Kecskési Tollas Tibor, az 1956-os szabadságharc szelle­­mének és a magyar kérdés éb­rentartásáért folytatott küzdel­­­­mét.Melőcce Miklós szobrász­­­"In­vesz, egész életművének, eszmeiségét összefoglaló sze­gedi 56-os emlékművét, Jókai Minda író, a Szegény Sudár An­na című regényéből különös erővel sugárzó spirituális­ rea­lizmusát, valamint fraski Béla sportvezető, a hazai és a nem­zetközi vizilabdázás fejleszté­sében végzett kiemelkedő tevé­kenységét. Az elhunyt, posztu­muszal­íj­azottak oklevelét a csa­ládtagok vették át. A Magyarországért Alapít­vány azzal a szándékkal hívta életre a Magyar Örökség díjat, hogy „áthagyományozza” az utókorra azoknak a kivételes sze­mélyiségeknek a tetteit, akik az utóbbi fél évszázad társadalmi, tudományos, gazdasági, kulturá­lis és sportéletében a politikai torzulások, a negatív történések közepette maradandót alkottak. A díjkiosztó ünnepség kezde­tén egyperces néma felállással adóztak a napokban elhunyt László Gyula történész emléké­nek, aki maga is megkapta ko­rábban a Magyar Örökség kitün­­tető címet. Bonaparte cipellője Film Woody Allenről, zene és kotta, Napóleon Hovatovább Woody Allen már dokumentumfilm főszereplője is, hiszen a szociografikus doku­­mentumfilmjeiért (Harlan Country, USA és American Dream) két Oscar-díjjal is kitüntetett Barba­ra Kopple pon­tosan a manhat­tani „remetét” válasz­totta legújabb opusza témájául. Wild Man Blues címmel Woody Allen 1996-os európai turnéját mutatja be, amely­nek során a New York-i rendező több európai nagyvárosban adott ízelítőt klarinéttudásából. A címet Kopple Jelly Roll Morton, a dzsessz századfordulón élt óriásá­nak szerzeményétől kölcsönözte, talán némi malíciával. Morton da­la ugyanis valójában nem blues, ahogy Woody Allen sem dzsessz­­zenész. Woody azonban - a film tanúsága szerint - mégis csak ért a muzsikáláshoz, sőt a klezmer­­tradíciókból táplálkozó, eredeti játékával nem egy dzsesszrajongó szívét megdobogtatja. A film azonban nemcsak a dzsessz sze­relmeseinek szól: Koppler hosszú sétákra kíséri el Woodyt, aki élet­társával, Soon-Yi Previnnel kéz a kézben andalog Madrid és Milá­nó utcáin, vagy gondolába száll Velencében. A dokumentumfilm egy neurotikus, bizonytalan és megriadt Woody Allent láttat, ki­nek szülei, amikor hazatér, még mindig nem értik, miért nem lett fiúk tisztességes gyógyszerész, nem beszélve arról, miért nem vett el egy tisztes zsidó lányt. * A klasszikus zene és a compu­tercsemegék kedvelőinek érdek­lődésére tarthat számot a Deutscher Grammophon lemez­kiadó legújabb CD-je, amelyen Mauricio Pollini előadásában há­rom Beethoven-szonáta látott napvilágot. Első alkalommal ké­szült ugyanis olyan lemez, ame­lyen a zenei anyag mellett (szá­mítógép és „természetesen” Win­­dows-program felhasználásával) a zenemű kottája is megjelenik a képer­nyőn. * Speyer váro­sának dómja alatt nyugszik a Ca­­nossát járt IV. Henrik, valamint Habsburg Rudolf, az osztrák di­nasztia első nagyhírű tag­ja. A város lakossága alig ötvenezres, évente mégis több százezren látogatnak ide, s nem csupán e két történelmi alak sír­boltja miatt. A helyi múzeum jó néhány éve kápráztatja el kiállítá­saival a nagyérdeműt. Leonardo­­tárlatukat 340 ezren tekintették meg, a Romanovok kincseire pe­dig még többen voltak kíváncsi­ak. Ezúttal (egészen szeptember 27-ig) Napóleon címen gyűjtötték egybe azt a mintegy kétszázötven különböző kiállítási darabból álló kollekciót, amely Speyerbe csalo­gatja az érdeklődőket. Bár Napó­leon hadai 1794-ben érintették Speyer környékét (hacsak véletle­nül is), mélyebb kötődést a város és a nagy imperátor között aligha fedezhetünk föl. A múzeum veze­tése nem is ezért, inkább üzleti megfontolásból állította össze az anyagot, amelynek darabjait java­részt a Párizs közelében lévő Musee National du Chateau de Malmaison adta. Számos kora­beli portré és dokumentum mel­lett Napóleon kalapja, cipellője vagy például tábori ágya is lát­ható, ez utóbbi végigkísérte a császárt oroszországi hadjára­tán, s rajta Bonaparte minden bi­zonnyal nemegyszer nyugtala­nul forgolódott. Forrás: Newsweek, Der Spie­­ gel, Frankfurter Allgemeine Zeitung Woody Allen Soon-Yi Previnnel Velencében. Egy megriadt manhattani remete Fotó: Archív

Next