Napi Magyarország, 1999. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-13 / 10. szám
1999.január 13., szerda* Sajtótájékoztató a kultusztárca feladatairól Kultúránk az Unióban Hámori József kultuszminiszter tegnap délelőtt kötetlen beszélgetés formájában adott tájékoztatást tárcája feladatairól az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozata tagjainak a MÚOSZ székházában. Fontos kérdés, hogy a magyar kultúra mennyiben járul hozzá az európai uniós csatlakozáshoz, illetve a csatlakozási folyamat meggyorsításához - kezdte sajtótájékoztatóját Hámori József kultuszminiszter. Lengyelország, Csehország és hazánk kulturális élete olyan szinten áll, amely akár hónapokon belül lehetővé tenné belépésünket az Unióba. Mindössze néhány jogharmonizációs elvárásnak kell még eleget tennünk. Ennek végrehajtását hivatott segíteni a nemrég létrejött Kulturális Örökségek Igazgatósága. A nyilvános könyvtári ellátással kapcsolatban már nincsenek jogharmonizációs problémák, a szerzői és szellemi jogok védelmének ügyében a kulturális tárca már elkészítette kiegészítő javaslatait. Szintén módosításra szorul a médiatörvény, amely nem felel meg minden vonatkozásában a brüsszeli elvárásoknak. A legfőbb hiányosság a tengerentúli filmek bemutatásának arányában mutatkozik. A kulturális turizmus fejlesztésének mérföldköve lehet a 2000-ben Floridában megrendezendő, közel egyéves kiállítás, amely hazánkat mutatja be. Ez az esemény a gazdasági és a kulturális szféra összekapcsolódásának is fontos állomása. A Néprajzi Múzeum ügyével kapcsolatban a miniszter megjegyezte, hogy az intézmény ideiglenesen költözött jelenlegi helyére. Amennyiben a jövő héten felállítandó szakmai grémium megfelelőnek találja a Kossuth téri épületet, a múzeum nem költözik. Ebben az esetben a Miniszterelnöki Hivatal az eddig szóba került három épület valamelyikébe kerül. Nem állítottam, hogy a költözésre sohasem kerül sor, csak azt, hogy hoszszabb időt vesz majd igénybe - fejezte be a kultuszminiszter. DIA Elhunyt Mányai Zsuzsa színművész Életének 49. évében, január 9-én váratlanul elhunyt Mányai Zsuzsa színművész. Temetéséről később térkednek. Ahogy mondani szokták beleszületett a szakmába, édesapja a kitűnő színművész, Mányai Lajos, édesanyja Simon Zuzsa, maga is színész, és sok éven át a színművészeti főiskola vezetője volt. Mányai Zsuzsát ez valószínűleg segítette és zavarta is. A színházakban, amelyekben játszott - a Nemzetiben, a Vidám Színpadon s utoljára az Operettszínházban - mindenesetre igen sok úgynevezett karakterszerepet alakított, olyanokat, amelyek sajátos alkatához és hangjához illettek Moliére Kényeskedőkjének Katijától és a Koldusopera Peacocknéjától a Micimackó hangájáig. Magányosan élt, s tudtuk róla, hogy súlyos betegséggel küszködik. Most érkezett el az a szomorú pillanat, amelyben a betegség győzött. Jó kedélyű, jó humorú, a szakmát tisztelő művész távozott közülünk. TAI Pályakezdők elismerése Jubileumi Barcsay-jutalmak A Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjai közül Nádas Alexandra képgrafikus-hallgató, Barakonyi Zsombor festőjelölt, valamint további két képgrafikus-növendék, Berentz Péter és Nikolausz Krisztián részesült az immár tizedik alkalommal odaítélt Barcsay-jutalomban - tájékoztatta az intézmény az MTI-t. A fiatal művészek pályázatának nyertesei: Szigethy Anna és Paulusz Tivadar festőművész. A festőművész nevét viselő alapítvány díjait a hagyományok szerint Barcsay Jenő születésnapján, január 14-én adják át a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Az alapítványt Barcsay Jenő (1900-1988) Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, a magyar és az egyetemes képzőművészet kimagasló egyéniségének emlékére testvére hozta létre 1989 őszén. Célja, hogy erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a képzőművészeti főiskolai hallgatóknak, valamint pályakezdő festőknek, akik Barcsay szellemiségéhez méltó munkát hoznak létre. A díjakat és az emlékérmeket első ízben 1990-ben nyújtották át, a mester születésének 90. évfordulóján. A díjazottak munkáit felvonultató kiállítást január 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők a VI. kerület, Andrássy út 69-71. szám alatt. Irodalmunk középnemzedékének, a ma negyvenes éveiket taposóknak jelentős, meghatározó prózaírója az 1952-es születésű, Esztergomban élő Onagy Zoltán, akinek nemrég jelent meg Nem kell hal című novelláskötete. A szerző, miként azt új könyve is tanúsítja, kitűnő stiliszta, mestere a nyelvi rétegek közötti barangolásnak, a különféle idősíkok egybejátszásának, annak a keleti (és nem csak keleti) bölcseletén edzett írói attitűdnek, amely a különféle eseményeket, hangulatokat és figurákat úgy képes összemosni, hogy azok mégis karakterisztikusak és kontúrosak maradnak. Ugyanakkor e stílusjátékok nem válnak öncélúvá, hisz Onagy Zoltán mesterien elegyíti a mindennapok érdességét az álmokkal, félálmokkal és futó hangulatokkal. Novellái egyértelműen önéletrajzi indíttatásúak, ám amikor maga magáról ír, műve a múltba játszik át, hasonlóképp ahhoz, mint amikor régi mestereket - Balassi Bálintot, Madách Imrét, Mikszáth Kálmánt - idézi emlékezetünkbe, s háttérül saját mindennapjait is odarajzolja a képre. Példaként stílusjátékaira idézzünk a Kuruzslás és mágia (BB tizenegy pillanata) című novellából: „Az éjszaka fekete. Eső dobol a sátrak vásznán, dunai szélroham rázza a rudakat, fellobbantva az őrtüzek füstölgő akáctuskóit. A lovak, fénylő, zsíros hátú arab telivérek, lompos ázsiaiak, rövid lábú, hágómászásra született erdélyi paripák fölszegik fejüket, szívják magukba a hajnal illatát...” - a megkapó leírás egyértelmű: Balassi Bálint Esztergom alatt láthatta ezt a képet halála napjának hajnalán. Ám a novella vége személyessé válik, az író maga lép az elképzelt hős helyébe: „Én azután csendben és halkan vándorló táskámba pakolom a tárgyakat, könyveket, füzeteket. Ezekkel a lakás ideiglenes birtokbavételét jeleztem itt-ott. Azután csókot lehelve a szép kis fül alá, elköszönök, trikók, alsógatyák és zoknik közé igazítva a jót, ami jutott a kimért időre...” A helyszín (Esztergom), az anyanyelv és az emlékező akarat eme időt és teret összekuszáló, majd újra felépítő, izgalmasan komoly írói játék alapja és biztos aranyfedezete. Kákonyi Onagy Zoltán novellái Esztergomtól Esztergomig Kultúra Uram, miért vagyok nő? Irodalmi műsorral egybekötött képzőművészeti kiállítás nyílik holnap délután öt órakor a József Attila Művészeti Centrumban (Bp. VIII., Köztársaság tér 26. fszt.). Martai Zsuzsa textilművész tárlatán Lukácsy Katalin színművész és Kassai Franciska előadóművész idézi a klasszikus és kortárs magyar irodalom női alkotóinak verseit, szövegeit többek között Apaffy Mihályné Bethlen Kata, Dukai Takács Judit, Miklós Jutka, Nemes Nagy Ágnes, Hervay Gizella, Kardos N. Zsöte és mások munkáiból. LIN Archie Shepp amerikai tenorszaxofonos szombaton este Budapesten, a IX. kerületi Trafó Művelődési Házban lép fel. A szaxofonost kísérő együttesben Richard Clements zongorázik, Wayne Dockery bőgőzik és Stephen McCraven ül a doboknál. Archie Shepp Quartetjének minden tagja korábban a legjobb dzsesszegyüttesekben játszott. MAGYARORSZÁG* 11 A valóság ihletettségében Puszt Tibor új filmet forgat Utolsó forgatási napjához érkezett Puszt Tibor rendező készülő, egész estét betöltő játékfilmje. A rendező jobbkeze az operatőr Jakura Péter, a két főszerepet Németh Ágnes riporterhallgató és Mihályi Győző színművész alakítja. Néhány négyzetméter alapterületű szűk irodában zsúfolódunk annyian, hogy szinte már mozdulni sem lehet. Az ajtóval szemközti sarkot a kamera foglalja el, mellőle reflektorok szórják fényüket a középen álló kis íróasztal felé. - Kicsit vársz, kopogsz, benyitsz és beszélsz - utasítja Puszt Tibor rendező az ajtó előtt várakozó szereplőt. A folyosón vezetékek, maszszív fémládák, csillogó acélállványok és lámpák hevernek szanaszét a földön. Egy erős reflektor az iroda üvegajtaját világítja. Oszlophoz támaszkodva várakozik jelenésére a titkárnőt alakító, csinos, fiatal lány. - Próba, tessék! - harsan belülről a rendező hangja. - Igazgató úr, legyen szíves - nyit be a lány az irodába. - Köszönöm, ennyi! - kiált Puszt Tibor. A rendező stíluskísérletnek szánja készülő munkáját, hiszen dokumentumfilmnek indult, mégis játékfilm készül a történetből, s ezért majd magán viseli a valóságos események nyomát. - Felkavarta a közvéleményt az a közelmúltban megtörtént eset, amikor nevelőintézeti társai agyba-főbe vertek egy kisfiút - meséli Puszt Tibor. - Ombudsmani vizsgálat indult annak érdekében, hogy feltárja az ilyen és ehhez hasonló intézmények visszásságait. Megfogott a történet, s elkezdtem dolgozni egy dokumentumfilmen. Forgattam, és diktafonnal gyűjtöttem az anyagot, amikor kiderült, az említett kisfiú személyiségi jogait a nevelőintézet képviseli, amelynek vezetői nem járulnak hozzá a munkához. A kudarc miatt kénytelenek voltunk az összegyűjtött dokumentumokat játékfilmforgatókönyvvé írni. A hangsúlyt azonban a riporternő figurájára helyeztük, aki nekiesik ugyan az intézménynek, de fennakad a bürokrácia hálóján. Valódi drámát látok abban, ahogyan a demokráciában egyesek jogszorításokkal hatalmi tényezővé válhatnak. - Amikor bejön Győző, te állj fel. Ági!folytatja a próbát a rendező. - És kérdezz! - Különleges eset vagy mindennapos, hogy a gyerekek verik egymást? - teszi fel filmbeli kérdését az újságírót alakító Németh Ágnes, majd a felvétel végeztével felém fordul: - Nem vagyok színész, riporternek készülök, így tulajdonképpen magamat adom a kamera előtt. Könnyebben át tudom élni a szituációkat annak köszönhetően, hogy azok a valóságban is megtörténtek. - Egyben vesszük fel az egész dialógot? - kérdezi a rendezőt Jankura Péter operatőr. - Először legyen meg egyben, azután majd beközelizzük. Folytassuk a próbát! Győző, te jössz! - irányítja stábját Puszt Tibor. - Egy vasúti csomagmegőrző is jobban működik, mint ez az intézmény - válaszolja a riporternő kérdésére a nevelőintézet igazgatóját alakító Mihályi Győző. - Egy civil embert kell megformálnom színészileg oly módon, mintha mindig az adott pillanatban fogalmazódnának válaszai a feltett kérdésekre. Hagyni kell, hogy a megjelenítendő figura gondolatai érvényesüljenek - meséli a színművész. - Puszt Tibor rendezői szándéka is ebbe az irányba mutat, hiszen nem hagyja, hogy a szituációk kerek egészként folyjanak, azokat az élethez hasonlóan minduntalan megszakítja. Például beszólnak az irodába, vagy csörögni kezd a telefon. - Nem szeretnék behódolni a mind általánosabbá váló amerikai mozi stílusának, helyette nyersen összevágott, minden ízében a valóságra emlékeztető filmet szeretnék készíteni - sommázza szándékát a rendező, s már fordul is vissza a stábhoz. - Felvétel lesz, figyelem! Ditzendy Attila Németh Ágnes, a rendező és Mihályi Győző Fotó: Somoskövy Béla A művészet isteni lényege Expresszionista remekművek az Osztrák Galériában A lelkem tiltakozott az ellen az érzéki festészet ellen... éreztem, hogy másfajta nyelvet kell találnom, egy szellemi természetű nyelvet. Ezt éreztem a lelkemben - vallott Alexej von Javlenszkij festőművész (1864-1941) arról az útról, amelyre a tízes évek elején lépett. Képei egyre inkább az emberi arcra koncentrálódtak, de nem az egyéni arcvonások érdekelték, hanem az az „isteni lényeg”, ami az arcot alakító színek és formák segítségével megragadható. Élete utolsó évtizedében keze megbénult, alig tudta fogni az ecsetet. Képei egyre kisebbek lettek, a formák egyre sűrűbbek, mintha azt az isteni elégtételt kapta volna szenvedéseiért, hogy a forma és a szín minimumában legyen képes megmutatni a teljességet. Életművét, benne fejsorozatát a múlt év végén nagyszabású bemutató idézte meg Dortmundban. Egyik 1912-ben festett feje, A fekete szemek a hetekben bécsi plakátokon, transzparenseken látható; a Felső-Bei vederében lévő Osztrák Galéria időszaki kiállítását hirdeti. A tárlat címe: Expresszionizmus - festészet és grafika a Wuppertali Von der Heydt Múzeumból, s nem egyszerűen azért izgalmas, mert a klasszikus modern művészet kimagasló képviselőinek remekműveit mutatja be, de azért is, mert kiválóan példázza azt az utat, amely a mű megszületésétől vezet a közgyűjteményekig. Szoros szellemi, emberi kapcsolatban álló művészcsoport, az alkotás sorsát egyengető műbarátok, az útban rejlő értéket felfedező műgyűjtő, a mecénás adománya a közgyűjteménynek: nos, olyan állomásokon keresztül érkeztek a századelő remekművei a század végi Bécs kiállítótermébe, amelyeken például a magyar művészet vonata olykor csak nagy-nagy késéssel vagy egyáltalán át sem haladt... A legfontosabbak természetesen a művek. Javlenszkij festménye mellett a teljes absztrakció felé haladó Kandinszkij müncheni utcaképe - a századelőn mindketten a bajor városban dolgoztak, előbb az „új művészegyesület”, majd 1911-től a művészettörténetben külön fejezetet jelentő Der Blaue Reiter (A kék lovas) tagjaként. Jelen vannak a tárlaton a német expreszszionizmus másik nagy csoportja, a Die Brücke művészeinek munkái is, a többi között Ernst Ludwig Kirchner vásznai és rajzai, metszetei is - az ő munkásságáról épp a bécsi Kunstforum gyűjteményes kiállítása ad átfogó képet. Főmű látható tőle azonban a Belvederében is: a Nők az utcán című, 1915-ös festmény a nagyváros életét, az éppen akkoriban metropolisszá váló Berlin különös, ellentmondásos világát bemutató Kirchner-képek egyik legkiválóbbika. Négy művel is jelen van Nolde, az „abszolút festő”, Otto Muellert egy önarcképe és vízparti jeleneteket ábrázoló metszetei képviselik. Folytatják a sort Erich Heckel, Franz Marc, August Macke, Max Pechstein és a többiek munkái. Az expresszionizmus különböző irányzatait, egyéni útjait a legmagasabb szinten reprezentáló alkotások szellemiművészeti környezetét is jól érzékelhetően megrajzolja a Wuppertal múzeum létrejöttének eseménytörténete. Az 1866-ban alakult művészegyesület és a művészek bőkezű mecénásának bizonyult Von der Heydt család vásárlásai, adományai eredményeként a megszületett új művészet szinte létezése első pillanatában helyet kapott az akkor még külön városból, Barmenből és Elberfedből álló Wuppertal közgyűjteményében. A nemzetiszocialista évek művészetellenességét ugyan a Wuppertal modern anyag is megszenvedte, hiszen a nácik száznál több művet ítéltek „elfajzott művészetnek”, s távolítottak el a közgyűjteményekből. A történelem igazságszolgáltatásának tűnik tehát, hogy 1961 -ben a wuppertali múzeum éppen annak a családnak a nevét vette fel, amely múlhatatlan érdemeket szerzett az új értékek megszületésében, közönség elé kerülésében. Szabó Ernő Karl Schmidt-Rotauff: Lány tükör előtt, 1914