Napi Magyarország, 1999. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-26 / 21. szám
EU-belépés: dátum várható Az Európai Unió külügyminiszterei tegnap üdvözölték és jóváhagyták a soros német elnökség javaslatát a csatlakozási tárgyalások menetrendjéről. Eszerint ebben a fél évben egyetlen tárgyalási fordulót tartanak miniszteri szinten, kettőt pedig egygyel alacsonyabb szinten, úgynevezett főtárgyalói keretek között. Jelenleg öt kelet-európai ország: Csehország, Észtország, Lengyelország, Magyarország és Szlovénia, valamint Ciprus folytat csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A német elnökség szerint ez a program a tárgyalások intenzívebbé tételét jelzi. A külügyminiszterek közül délelőtti felszólalásaikban többen egyetértettek a tárgyalási tempó gyorsításával, sőt azt is célszerűnek nevezték, ha saját reformjainak eldöntése után az EU megmondja, mit tart az első belépések kívánatos dátumának. 771418 Próbaper a Liga ellen? Háttérben a szakszervezeti vagyon Óvást emelt a Legfőbb Ügyészség a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája két legutóbbi küldöttgyűlésének alapszabály-módosítása ellen. Aszakszervezet ma várhatóan arról dönt, hogy megvárja, amíg az ügyészség próbapert kezdeményez ellene, az óvást ugyanis megalapozatlannak tartja. A Liga a két legutóbbi küldöttgyűlésén módosított alapszabálya alapján megsértette az egyesülési törvényt - áll a szerkesztőségünk birtokába jutott ügyészségi indítványban. Az VI. és VII. küldöttgyűlésen elfogadott, módosított alapszabály szerint ugyanis a Liga legfőbb döntéshozó szervébe, a küldöttgyűlésbe valamennyi tagszervezet alanyi jogon, legalább egy mandátummal delegálhat tagot. Az alapszabály rögzíti, hogy a mandátumra jogosultak számát a tagszervezet létszámának átlagából a szövetség mandátumvizsgáló bizottsága állapítja meg. Ugyancsak a taglétszámtól függ a - közbenső önkormányzati szervként létrehozott - Ligatanácsban mandátumhoz jutott képviselők száma. Ezek a határozatok - az ügyészség szerint - a mandátumok számát differenciálják, hiszen annál több szavazati joga van egy tagszervezetnek, amennyivel nagyobb a létszáma. Próbaper... Folytatás a 3. oldalon 043026 99021 • 1999. JANUÁR^6., KEDD • III. ÉVFOLYAMj^^^ZÁM • MÁSODIK I ------ JWJlW«'JJ------ Közös úton Európa közepén Magyar-osztrák-szlovák kormányfői találkozó Sopronban A magyar-osztrák-szlovák együttműködés egyik kiemelt célja, hogy Szlovákia és Magyarország európai integrációját elősegítse, és minél hamarabb befejezett ténnyé tegye - mondta a háromoldalú kormányfői találkozót követő sajtótájékoztatón tegnap Orbán Viktor Sopronban. A miniszterelnök a továbbiakban kijelentette: az együttműködés másik nagy jelentőségű célja, hogy a Pozsony-Bécs- Győr háromszögben új fejlődési zóna jöjjön létre. Rámutatott: elhárultak a politikai akadályok, amelyek a háromoldalú kapcsolatokban rejlő lehetőségek eddigi kihasználását hátráltatták. A tárgyalások eredményeiről szólva a magyar kormányfő kijelentette: szélesítik a gazdasági együttműködést, ennek szellemében szeptemberben kétnapos gazdasági szimpóziumot tartanak Győrött a három ország szakembereinek részvételével. A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy a Pozsony-Bécs- Győr által határolt régió az Európai Unió regionális fejlesztési forrásaiért kell hogy síkra szálljon. Ehhez azonban az eddigieknél konkrétabb programokat kell megvalósítani - mondta Orbán Viktor. A munka összehangolására mindhárom miniszterelnök egy-egy személyes megbízottat jelöl ki. Ismét... Folytatás a 9. oldalon Az együttműködés egyik legfontosabb eleme Szlovákia felzárkóztatása Fotó: Hatlaczki Balázs Bíróság előtt a városházi vesztegetési ügy Korrupt közbeszerzések A Fővárosi Bíróság csütörtökön kezdi meg a Tárnics Gyuláné és társai ellen vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult eljárás tárgyalását. A városházi botrány két éve robbant ki, amikor kiderült, hogy a fővárosi önkormányzat néhány munkatársát megvesztegették egyes közbeszerzési pályázatok elbírálásánál. Tárnics Gyuláné védelmét Kamarás György mellett Bárándy Péter látja el. A vádirat szerint Biri Sándor, a beruházási és közbeszerzési ügyosztály egyik vezetőhelyettese 1996 októberében megkereste a Thália Színház felújítására lebonyolítóként pályázó Főder Rt. vezérigazgatóját, és arra próbálta rávenni: ha a megbízást a részvénytársaság kapja meg, akkor a beruházási költség három százalékát az ügyosztály dolgozóinak fizesse ki. Ez a próbálkozás azonban eredménytelen volt, mivel a Főbervezérigazgató nem fogadta el Biri megvesztegetési ajánlatát. Egy másik esetben Bruzsa Gábor a Főépszer Rt. kilencven százalékának tulajdonosa 1997 októberében úgy pályázta meg a fővárosi Szent Imre Kórház néhány épületének felújítására kiírt tendert, hogy jogtalanul jutott hozzá egy konkurens cég árajánlatához. Bruzsa üzlettársa, Tárnics Gyula felesége révén - aki a fővárosi önkormányzatnál vezető beosztásban volt - kapta meg az Általános Építő- és Lakásipari Szövetkezet pályázatában szereplő árkalkulációkat. A Földes Ferenc Szakközépiskolában végzett felújítási munkákra három cég, a Főépszer Rt., a Chemolop Kft. és az Imperiál Kft. kapott felhívást ajánlattételre Pálinkás Antal városházi ügyintézőtől. A három cég egyébként 1996 januárjáig a Generál Holding Kft. tulajdonában állt, amelynek Bruzsa, Tárnics, valamint Nedbál Ervin is tulajdonosa volt. Ezzel közel azonos időben történt a Kalmár László Szakközépiskola felújítása is. Korrupt... Folytatása a 2. oldalon Orbán Viktor miniszterelnök a baleset helyszínén Részvéttáviratok az áldozatok hozzátartozóinak Egyelőre tisztázatlanok a stájerországi Deutschlandsbergben vasárnap este bekövetkezett magyar autóbusz katasztrófájának körülményei. A műszaki vizsgálatok még tartanak, ám egyes szakértői vélemények nem zárják ki: a fékrendszer meghibásodása okozta a tragédiát. A sítúrán részt vevő kőszegi és szombathelyi diákokat szállító jármű balesetének következtében tizennyolcan életüket vesztették, 27 súlyos és 15 könnyebb sérültet a környékbeli kórházakban ápolnak. Orbán Viktor miniszterelnök a soproni hármas kormányfői találkozót megszakítva a helyszínre utazott. Mint ismeretes, egy ma Lindberg-kastélyba tartottak, mikor a baleset bekövetkezett. Orbán Viktor miniszterelnök a soproni hármas kormányfői csúcstalálkozóról Viktor Klima osztrák szövetségi kancellár társaságában a grazi megyei kórházba sietett, ahol meglátogatta az ott ápolt sérülteket. A magyar kormányfő köszönetet mondott az osztrák szerveknek azért: gyár diákokat szállító autóbusz vasárnap délután, eddig ismeretlen okból egy dél-stájerországi 12 százalékos lejtésű hegyi szakaszon letért az útról, majd többször átfordulva egy fának ütközött és szétroncsolódott. A turisták az egyik közeli sítelepről szálláshelyükre, ahogy a balesetet szenvedettek a lehető leggyorsabban kórházba kerültek. Stájerországba érkezett Katona Kálmán, a közlekedési tárca vezetője is. A Magyar Köztársaság kormánya közleményben fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek. A családtagokat a Határőrség az osztrák kollégákkal egyeztetve soron kívül átengedte határállomáson. A kormány, köztársasági elnök, a MIÉP, MSZP vezetése is mély megrendüléssel fogadta a katasztrófa hírét. A Magyar Katolikus Püspöki Kar is osztozik a hozzátartozók mély fájdalmában. Buszbaleset... Folytatás a 2. oldalon A baleset következtében tizennyolcan életüket vesztették Fotó: Koncz György Incidensek Irak-szerte Az Irak déli, illetve északi része fölött létrehozott repülési tilalmi zónákban tegnap összesen nyolc incidens volt a légvédelem és az őrjáratozó amerikai repülőgépek között. Az ország déli részében lévő Baszra közelében az iraki hatóságok szerint tizenegy polgári lakos vesztette életét, amikor egy bomba célt tévesztett. A 36. szélességi körtől északra elterülő oszágrész fölött ötször kerültek harcérintkezésbe az amerikai légierő törökországi Incirlik támaszpontjáról felszálló gépek. Az F-15-ös és 16-os, illetve EA-6B repülőgépeket őrjáratozás közben légvédelmi tűz érte, amelyre válaszul támadásba lendültek. A legsúlyosabb incidens a 33. szélességi körtől délre eső területen lejátszódott három incidens közben történt: egy légvédelmi rakétaüteg támadásakor az egyik egytonnás, precíziós vezérlésű bomba célt tévesztett, és lakott területen csapódott be. A Pentagon nem erősítette meg a tragikus hiba tényét, de azt elismerte, hogy két bomba valószínűleg célkörzeten kívül ért földet. Az amerikai gépek épségben tértek vissza szaúd-arábiai és kuvaiti bázisaikra, illetve a Perzsa-öbölben hajózó Carl Vinson repülőgéphordozóra. Iraki... Folytatás a 8. oldalon POLGÁRI NAPILAP A bankok bővítenék ügyfélkörüket Együttműködés a kisvállalkozások finanszírozásában A kormány és a bankok közös érdeke, hogy erős mikro- és kisvállalkozások működjenek az országban, hisz ez a gazdaság erősödését, a hitelintézetek ügyfélkörének bővülését is eredményezi - jelentette ki Fónagy János, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára tegnap a Magyar Bankszövetség rendezvényén. Elmondta: február közepére elkészül az a munkaanyag, amely a kis- és középvállalkozások segítését szolgáló négyéves stratégia idei teendőiről szól. Az államtitkár a tanácskozáson kitért arra, hogy az idén különböző forrásokból összességében mintegy 11-12 milliárd forinttal támogatja a kormány a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokat. A terv az, hogy 2000- ben önálló kisvállalkozói célelőirányzatot különítsenek el a központi költségvetésben. Fónagy János szerint a hathatós támogatás érdekében már jövőre 50 milliárd forinttal kellene segíteni a fejlődését. A közel egymillió bejegyzett vállalkozás közül - az APEH utolsó, novemberi összegzése alapján - 740 ezer működik. Ennek 97,5 százaléka tartozik a mikro- és kisvállalkozások csoportjába. A maradék 2,5 százalékba tartoznak a nagyvállalkozások és az országban működő multinacionális cégek, így érthető, hogy ez a 2,5 százalék állítja elő a GDP mintegy 53-54 százalékát. A mikro-, a kis és a közepes cégek azonban az elkövetkezendő években döntő szerepet játszanak majd ez ország foglalkoztatási gondjainak megoldásában. Ha a 740 ezer vállalkozásnak csupán egyharmadában foglalkoztatnának családtagokat, az már legkevesebb 200 ezer új munkahelyet jelentene, s azokat gyakorlatilag számottevő állami segítség nélkül hoznák létre. Kunszt Antal, az Erste Bank igazgatóságának tagja szerint a hitelintézetek már most a kis- és középvállalkozások mint leendő ügyfélkör felé fordulnak, mivel a multinacionális cégek finanszírozásában egyre szűkül a betéti és a hitelkamatok közötti rés. Ez azt eredményezi, hogy az elkövetkezendő években a bankok jövedelmezőségét is növelheti a kis és a közepes cégek finanszírozása. Összefoglalónk az 5. oldalon