Napi Magyarország, 1999. április (3. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-19 / 90. szám

1999. április 19., hétfő" Hétméteresekkel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Dunaferr Hypo, méregtelenítve A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágója után a sportág vehemensebb rajongói a „Hypo” hallatán rendre a méregre asszociáltak. Méghozzá nem primer reflexből. Másod­lagosból. A bécsi mérkőzésen a Dunaferr helyenként bosszantó játékkal érte el a pályaválasztó szempontjából ama 24-20-at. De ugyanebben az eredményben sejlett fel olykor a felemelkedés le­hetősége: a dunaújvárosi sereglet ugyanis a mérkőzés egyes sza­kaszaiban ország-világ értésére adta, széles e földön képes bár­melyik csapat fölébe kerekedni. Dunaújváros az év túlnyomó részében a Dunaferr SE iránti rajongás lázában ég. Az egylet tudvalevőleg több szakosztályt lendített a közelmúltban a jól szituált acélmű hathatós támo­gatásával az élvonalba, ezért van az, hogy a helyi sport mel­lett a végsőkig kitartók egy-egy hét végén és adott esetben sú­lyos ezreket hagynak a kasszák­nál. Az adott eset: játsszon em­beri akciórádiuszon és becser­készhető időn belül mondjuk a két kézilabda-, a férfi röplabda-, valamint a focicsapat, és akkor még nem szóltunk az egyik leg­markánsabb alakulatról, a hoki­sokról. Távol áll tőlünk a minősítés szándéka, de már csak a tények bűvöletéből kiszabadulva is egyértelmű, idén a kézilabdázó nők vitték messze a legtöbbre. Egyrészt, ugye, a bajnokságban aranyéremre sanszosak, más­részt pedig itt van alábbi taglalatunk tárgya, a Bajnokok Ligája negyeddöntő, Hypo- Niederösterreichestől. Az osztrák társulat azonban más dimenzió. Évek óta csúcs­­ra járatott, összeszokott csapat, amelynek edzője a szakma jeles és sokak által irigyelt stratégája, Kovács László. A visszavágó el­ső negyedében a Dunaferr leg­feljebb méltó partnere lehetett a vendégeknek. A 15. percben ve­zetett először Zsiga Gyula le­ánykoszorúja, Pálffy vette be Dzsandzsgava kapuját (7-6). Fájdalom - Sitinek a szó szoros értelmében az volt -, de az első felvonás hajrájában a Dunaferr kézilabdájának fazonírozója át­menetileg megsérült, így a fél­időben 10-12-re a Hypónak állt a győzelmi zászló. Összesítésben tehát 6 „fával” mentek az osztrákok, a folytatás hetedik perce után azonban már csak eggyel (16-13 ide). A mér­kőzés hátralévő részében nehe­zen tartotta a lépést saját tempó­jával a remek Dunaferr, ám ak­kor hozta be a hátrányát, amikor az a legjobban kellett: hét má­sodperccel a vége előtt Mátéfi heteséből 24-20-ra hozta a ren­des játékidőt. Nincs izgalmasabb és döbbe­netesebb annál, ha egy csapat sor­sa, a továbbjutás, a legszelektí­vebb megoldás a büntetők révén dől el. Márpedig itt ezúttal megélt mennyt és poklot a négyezres kö­zönség. Az első ötös széria végén döntetlenben maradtak a felek, a ki-ki alapon megejtett sorozat ne­gyedik párjában viszont Takács Fridrikas fölé kerekedett. A szélső hétméteresével ugyanis 30-25-re a Dunaferr diadalmaskodott és jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a szlovén Ljubljana az ellenfél. T. H. F. Az EHF Kupa elődöntőjének visszavágóján fölényes 30-21-es győzelmet aratott a Győr a len­gyel Piotrkowia ellen, s így 58- 50-es összesítéssel bejutottak a döntőbe, ahol a dán Viborg lesz az ellenfelük. Férfi BL-döntő, 2. mérkőzés: Barcelona (spanyol)-Badel Zagreb (horvát) 29-18. BL- győztes: Barcelona 51-40-nel. Tragédia a Salgó-ralin Halálos baleset történt a sal­gótarjáni rali szuhai gyorsasági szakaszának közepén tegnap délelőtt. Az egyik autóversenyző kisodródott, és elütött egy bujá­­ki fiatalembert, aki a versenyt nézte. A szerencsétlen férfi bele­halt sérüléseibe. A tragédia hírére a verseny­­igazgatóság azonnal leállította a ralit. Előbb a szuhai részt vették ki a gyorsasági szakaszok sorá­ból, majd úgy döntöttek, hogy az utolsó Kazár-Somlyóbánya etapon nem lesz verseny. Ehe­lyett fekete lobogókat kitűzve hajtottak végig rajta az autók - ilyen módon adózva kegyelettel a halálos áldozatnak. Szombaton a sámsonházi gyorsasági szakaszon történt baleset két sérültjének állapota változatlan - mondta dr. Tőzsér László, a salgótarjáni megyei kórház baleseti sebészetének osztályos orvosa. Az egyik nézőt könnyebb sérülésekkel szállítot­ták be, a másik állapota azonban még a tegnap délutáni órákban is súlyos, életveszélyes volt. Passarella lesz az uruguay­i kapitány Az argentin Daniel Passarella lesz Uruguay labdarúgó-váloga­tottjának szövetségi kapitánya a júliusi Copa America után. Az uru­­guay-i szövetség hároméves szerződést kötött a korábban az argen­tin válogatottat is irányító Passarellával. Újabb Chicagói vereség Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) Dávid Kornél csapata, a Chicago Bulls 87-70-es vereséget szenvedett Wa­shingtonban a helyi Wizardstól. Dávid 35 percet játszott, hat pontot és tíz lepattanót szerzett. Pólós győzelem Szlovákia ellen A Kassán edzőtáborozó magyar férfi vízilabda-válogatott szom­baton 12-6-ra, vasárnap 14-9-re győzött Szlovákia ellen. A magya­roknak nem okozott nehézséget a hazaiak legyőzése. Schwarzenegger a fogyatékosokért fut Arnold Schwarzenegger is fut majd a lánggal egy kínai szakaszon a szellemi fogyatékosok speciális olimpiája előtt. Az amerikai szí­nész május 22-én szellemi fogyatékos gyerekek társaságában a Nagy Falon teljesíti a rá eső távot. Ezüstérem a súlyemelő Európa-bajnoksálágon Takács Mária a súlyemelő Európa-bajnokságon ezüstérmes lett a 75 kg-osok mezőnyében lökésben. Szakításban 6. helyen végzett, míg összetettben 4. lett. Két magyar ezüst a junior öttusa Eb­: A Székesfehérvárott zajló junior öttusa Európa-bajnokságon női egyéniben Simóka Nóra, a csapatversenyben pedig a magyar válo­gatott is ezüstérmet szerzett. A férfiaknál Horváth Viktor és a csapat bronzérmet harcolt ki. Egyedül nem megy az aerobic Két magyar ezüstérem született a tokiói IAF Aerobic világkupa­versenyen. A párosok között a Mészáros Réka, Baucsek Norbert, míg a triók küzdelmében a Katus Tamás, Katus Attila, Szentgyörgyi Rómeó alkotta hármas egyaránt a második helyen végzett. Egyéni­ben Boros Norbert hetedik lett. Kaposvár-Szeged döntő a férfi röplabda Mk-ban A címvédő Kaposvár valamint a Szeged jutott be az ABB férfi röplabda Magyar Kupa döntőjébe, miután a Kaposvár 3-0-ra a Va­sast, míg a Szeged 3-2-re a Nyíregyházát győzte le az elődöntőben. A döntőt ma 18 órakor Kaposvárott játsszák. Fórizs ötödik a birkózó Európa-bajnokságon A 69 kg-os Fórizs János az ötödik helyen zárt a minszki szabad­fogású birkózó Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi negyed­döntőben tussal kikapott a grúz Bedem­isvilitől. Mincza Ildikó párbajtőr-világkupát nyert Mincza Ildikó győzelmével zárult vasárnap a luxemburgi női pár­bajtőrvívó Világkupa-viadal. A magyar versenyző két német sporto­ló, Bokel és Duplitzer előtt szerezte meg az aranyérmet. Vívósikerek a paralimpiai selejtezőn Szekeres Pál kitűnően szerepelt a kerekesszékes vívók spanyolor­szági paralimpiai kvalifikációs versenyén: első helyen végzett a tő­­rözők között, míg a nőknél Pálfi Judit 3. lett. Sport! Távol Kecskeméttől Árva-fázva, de örömmel álla­píthattuk meg, béke vagy te,­sport: a hét végén szárazföldi erők, lovaskocsikkal csatáztak az idénynyitó fogathajtóversenyen Kerekegyházán. Az alföldi köz­ség ugyan közel van Kecskemét­hez, ahol augusztusban kettesfo­gathajtó világbajnokságot ren­deznek, a versenyzők és lovaik teljesítményét látva azonban még távol. Dr. Sahin-Tóth Tibor, a vá­logatott új szövetségi kapitánya elmondta, hogy pánikra nincs ok, a lovak fizikai állapota megfelelő, a mély homokon is jó teljesít­ményt nyújtottak, a formába ho­zásra pedig még van négy hónap. A Komondor Tours-kupáért kiírt versenyen a legnagyobb meglepetést a világbajnoki cím­védő Lázár Zoltán okozta, aki fo­gatával a 18. helyen végzett. - Természetesen jobb helye­zésre számítottam - magyarázta Lázár Zoltán -, de kényszerűség­ből tavaly új fogatot kellett építe­nem. Ezúttal is kiderült, hogy más az edzés, és más a verseny. Mátka nevű lovam az edzőtábor­ban remek teljesítményt nyújtott, de most díjhajtásban a közönség előtt lámpalázasan, idegesen ment. A maratonban az új lovaim­nak az általam diktált iram még gyors volt, ezért egy kapunál hi­báztak, amiért 20 büntetőpontot kaptak. Nincs megállás, két hét múlva újabb viadalon indulok Fábiánsebestyénben, mert csak a versenyeken derülnek ki a hiá­nyosságok, amelyeket augusztu­sig pótolni kell. Lázár Zoltán címvédőként biztos induló a világbajnokságon, de a további nyolc helyért még hatalmas csata várható a váloga­tóversenyeken. Az idénynyitón Hegedűs Imre és fogata nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az orgo­­ványi Szabó Erika és lovai egy nagy lépést tettek Kecskemét fe­lé, míg a harmadik helyezést Váczi Csaba szerezte meg. A „király” kategóriában, a négyes­fogathajtók mezőnyében Kecske­méti László jobb maratonhajtással legyőzte Bozsik József fogatát. Kettesfogat: 1. Hegedűs (Tá­­piószentmártoni Technotex SE) 116,52,2. Szabó (Izsáki Sárfehér) 125,48, 3. Váczi (Szentmihályi SE) 125,68 pont. Négyesfogat: 1. Kecskeméti (Technotex SE) 134,04, 2. Bozsik (Szilvásvárad) 143,10, Dobrovitz (Vecsés) 151,06 pont. Salánki MU: a sebzett oroszlán Verhetetlen vagy szerencsés? A válasz attól függ, hogy a szur­koló melyik piros-fehér sapkát vagy sálat viseli, a Manchester Unitedét vagy az Arsenalét. Mert a Szövetségi Kupa elődöntőjét két mozzanat tette emlékezetessé. Az egyik az volt, hogy a holland Bergkamp döntetlennél a mérkő­zés utolsó percében kihagyott egy 11-est, amely egyenesen a Wemb­­ley-stadionba, a kupadöntőbe jut­tatta volna az észak-londoni ágyú­sokat. A másik felejthetetlen moz­zanat Giggs győztes gólja volt a hosszabbításban, amelyről nem egy elragadtatott riporter írta, hogy talán az évszázad gólja volt. A győzelem nem volt olcsó: Giggs mankón hagyta el a birmin­ghami stadiont, mert az utolsó percekben bokasérülést szenve­dett, és Schmeichel kapus szintén megsérült. Ám a sebzett oroszlán még veszedelmesebb az épnél, amint azt szombaton a boldogta­lan Sheffield Wednesday alaposan megtapasztalhatta. Merthogy az Old Trafford-stadionban a United 3-0-ra nyert, de sokak szerint épp­úgy lehetett volna 6-0 is. 33. forduló. Charlton-Leeds 1-1, Coventiy-Middlesbrough 1-2, Liverpool-Áston Villa 0-1, Man­chester United-Sheffield 3-0, Newcastle-Everton 1-3, Nott­­hingham-Tottenham 0-1, Sout­­hampton-Blackbum 3-3, West Ham United-Derby County 5-1. A Chelsea-Leicester és az Arsenal-Wimbledon találkozó lapzártánk után ért véget. Az élcsoport: 1. Manchester 32 mérk.­67, 2. Arsenal 32/63 (43-14), 3. Chelsea 32/63 (47-24), JoriscHKY László Előnyben az Albacomp Feszült hangulatban kezdődött a férfi kosárlabda-bajnokság dön­tője az Albacomp és a Falco kö­zött. Percek alatt elhúzott 12-4-re a címvédő Albacomp, sőt a máso­dik félidőben már 72-45-re is ve­zetett a fehérvári együttes, végül biztosan, 79-60-ra nyerte a négy győzelemig tartó döntő első ösz­­szecsapását. A Falco leginkább abban bízhat, hogy miként a Ma­gyar Kupában - akkor otthon húsz ponttal nyert a szombathelyi csapat -, kedden a második talál­kozón kihasználja a hazai pálya előnyét. 3. helyért, 1. mérkőzés: Pécs-Atomerőmű 84-66. 18 MAGYARORSZÁG«13 Fájó vereség - éltető remény Utolsó helyen a B csoportos jégkorong-vb-n A magyar válogatott elbúcsú­zott a B csoporttól, Németország pedig nem vehet részt a feljutá­sért vívandó nyolccsapatos osz­­tályozón. Ez utóbbi persze so­vány vigasz, de jelzi, milyen erős mezőnyben találtattunk vé­gül könnyűnek. Szombaton ki­ki mérkőzést játszottunk a len­gyelek ellen, és ezen a meccsen ők voltak idegesebbek, hiszen sokat vártak a B csoportos világ­­bajnokságtól. Sztáredzőjük, a cseh Ludek Bukac falfehér arc­cal várta a mieink elleni találko­zót­­ és 22 percig kellett imád­koznia a vezető gólért. Aztán úgy tűnt, hogy Bukac mester hi­ába böjtölt, hiszen Palkovics négy perc elteltével egyenlített, és ettől teljesen összezavarodott a lengyel válogatott. Mindezt nemhogy kihasználtuk volna, de egy buta védelmi hibát követően 13 másodperccel a második har­mad vége előtt mi kaptunk gólt. Az utolsó játékrészben a szív és minden jó szándék kevés volt, ledaráltak minket a lengyelek, 6-1 lett a vége, és kiestünk - ha­csak... Igen, hacsak, mert hét vere­ség után is van még remény. A nemzetközi szövetségből szár­mazó információk szerint a má­jusi kongresszuson tizenkét csa­patosra bővítik majd a B csoport mezőnyét, tehát, ha nem is a pá­lyán, de a tárgyalóasztalnál sike­rülhet a bravúr - mégis B cso­portos lehet a magyar jégko­rong-válogatott. A csoport végeredménye 1. Dánia 6 1 - 30-12 13 2. Nagy-Britannia 5 1 1 24-16 11 3. Kazahsztán 5 - 2 25-11 10 4. Németország 5-2 19-17 10 5. Szlovénia 2 1 4 14-17 5 6. Észtország 2 1 4 17-25 5 7. Lengyelország 1 - 6 15-23 2 8. Magyarország - - 7 10-33 0 M. P. Kinek az érdeme? Tavaly a sikeres C csoportos világbajnokság után mindenki meggyőződéssel vallotta, érett a magyar hoki a másodosztályra. Most viszont azzal kellett szembesülnünk, hogy mégsem. Hogy hol tartunk pontosan, azt nehéz lenne megmondani, hi­szen tavaly óta sok minden megváltozott. Akkor valódi összefo­gás vezetett a feljutáshoz, azóta viszont a klubok, a játékosok ér­dekei kerültek előtérbe. Az eredményes szövetségi kapitány, Kercsó Árpád megbízatását nem hosszabbították meg, komolyabb felkészülésére nem volt idő a négycsapatos Extraliga miatt - in­kább tizenhétszer püfölte egymást az Alba Volán és a Dunaferr -, a felkészülés elején különböző okokra hivatkozva többen is le­mondták a szereplést. A válogatott gerincét adó kluboknak - a Dunaferrnek és az Alba Volánnak - pedig az volt a legfontosabb, hogy az Alpenligába felvételt nyerjenek. Az sikerült... S. N. Zs. Gretzky abbahagyta Ma hajnalban játszotta utol­só jégkorong-mérkőzését Wayne Gretzky, az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő New York Rangers kanadai já­tékosa. - Szeretem a játékot, szeretek játszani. Hiányozni fog az NHL, nehéz lesz elhagynom. Tisztá­ban vagyok azzal, hogy min­dent, amit elértem, az NHL-nek és a jégkorongnak köszönhetek - fogalmazott Gretzky. A pályafutása során végig a 99-es számot viselő, s ’99-ben visszavonuló, 38 éves jégkoron­­gozó húsz év alatt megfordult az Edmonton Oilers, a Los Angeles Kings, a St. Louis Blues és a New York Rangers csapataiban. Az NHL rekordlistáján az ő ne­ve található leggyakrabban, így például 894 gólja, 1962 gólpasz­­sza és a kanadai táblázaton elért 2856 pontja is csúcs. Összesen kilenc alkalommal kapta meg a legértékesebb játékosnak (MVP) járó Hart-trófeát, emel­lett tizennyolcszor volt tagja az All Star válogatottnak. Gretzky pályafutása alatt 2856 pontot ért el Fotó: MTI - Külföldi Képszerkesztőség Westel 900 Budapest Open női tenisztorna A Rómain a víz az úr A tenisztornák nem számíta­nak a legkiszámíthatóbb időtar­tamú sportesemények közé, de amit az égiek a 142 500 dolláros összdíjazású Westel 900 Buda­pest Opennel művelnek, az már több a soknál. Mivel a Római Teniszakadémia-Medicor Cen­terben a sokdézsányi lehullott csapadék miatt nem lehet játsza­ni, a versenyzők szombaton a szomszédos Szikra Sporttelep két fedett pályáján kezdték el a selejtező küzdelmeit. Csakhogy ez édeskevés ahhoz, hogy a me­netrend szerint játszhassanak a hölgyek, és így jócskán csúsznak a kezdési időpontok. Vasárnap estig így a tervezett három kvali­fikációs kör helyett még kettőt sem tudtak befejezni. Gubacsi Zsófia sikerrel zárta a két fordu­lót, előbb 6:3, 4:6, 6:4-re verte a szlovák Valekovát, majd 6:0, 3:6, 6:4-re diadalmaskodott az oszt­rák Fauth ellen, és már csak egy győzelem hiányzik ahhoz, hogy a főtáblás Kuti Kiss Ritához, Földényi Annamáriához és Man­dula Petrához csatlakozhasson. Mandulán kívül már csak Kap­ros Anikónak van erre esélye a magyarok közül, de ő még csak egy fordulót vett sikerrel, a cseh Kucerova ellen nyert 6:7, 6:3, 6:0-ra. A mindössze 15 éves lány eredetileg szabadkártyával a fő­tábláról indulhatott volna, de a női teniszezők szervezete, a WTA szabályai szerint erre csak 16. születésnapja után lesz mód­ja. A kvalifikációban rajthoz állt további négy magyar, Pákay Edit, Hegedűs Adrienn, illetve a Berecz testvérek, Kinga és Bog­lárka már az első kanyarban bú­csúzott. A selejtezők ma folyta­tódnak, szerdán pedig ~ már a főtáblán ~ pályára lép a torna legnagyobb sztárja, a wimbledo­ni címvédő cseh Jana Novotna is. Persze csak ha az égiek is így akarják. Lózs István/WestelPress

Next