Napi Magyarország, 1999. április (3. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-01 / 76. szám
1999. április 1., csütörtök * Mérsékelt áremelésre lehet számítani a baromfipiacon Az ágazat léte a tét? - A tavalyi esztendő meglehetősen ellentmondásos volt a hazai baromfiágazatban, hiszen a múlt év első felét a konjunktúra jellemezte, és a közgazdasági szabályozók is kedveztek a termékkörben érdekelteknek - mondta lapunknak Szép Imre, a Baromfi Terméktanács elnöke tegnap a szervezet budapesti közgyűlését követően. Bevezették a vágóbaromfi-termelés minőségi felárait, amit a termelő kapott meg, de csak abban az esetben, ha termékét legális baromfi-feldolgozói körben tudta értékesíteni. A közvetlen exporttámogatás mértékét úgy állapították meg, hogy az kompenzálta az Európai Unió védővámjait, és versenyképessé tette a magyar terméket. Mint Szép Imre hangsúlyozta, ez a piaci lendület tört meg tavaly augusztusban az orosz gazdasági válság miatt. A krízist utólag értékelve az országos és az ágazati vezetés arra számított, hogy a válság hamarabb véget ér. Ehelyett az orosz fizetési készség romlása nemcsak a magyar baromfipiacot, de a világ meghatározó, baromfit exportáló országait is sújtotta. Jellemző volt az orosz felvevőképességre, hogy a teljes világpiaci, vagyis ötmillió tonnányi áruforgalomból 1,2-1,3 millió tonna került hozzájuk. Magyarán nemcsak hazánkban, de az EU országaiban is túltermelési válság következett be, amit nyilvánvalóan nem tudott levezetni az ugyancsak gyenge fizetőképességű román piacra való kivitel növelése. A fő termékek (a mell, a comb, az egész testű baromfi) árai 10-15 százalékkal csökkentek, a kevésbé értékes, úgynevezett melléktermékek - köztük a farhát - 40-50 százalékkal roszszabb áron kelt el az idén. 1999-ben a termelői támogatás és az egészségügyi költségtérítés változatlan szinten marad. A közvetlen exportszubvenció 40 százalékkal mérséklődött, a csontozott csirkehús kilogrammonkénti exporttámogatása az 1998-as 60 forinthoz képest 25 forintra esett vissza. Szép Imre szerint az ágazat, amelyik 420 millió dolláros exportot jelent Magyarországnak, igen nehéz helyzetben van, és csak a kormányzat valamennyi érintett minisztériumának támogatása esetén számíthat a válság túlélésére. A Baromfi Terméktanács szeretné elérni, hogy a kelet-európai piacokon május végéig élvezhessék a korábbi támogatásokat, mert így véleményük szerint sikerül megszabadulniuk a hűtőházi készletektől és a termelőket minimális jövedelemhez juttatniuk. Jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Gazdasági Minisztérium sincs teljes egyetértésben, de azt mindhárom tárca fontosnak tartja, hogy a baromfiágazatot életben kell tartani. Kérdés persze, hogy a költségvetés mekkora pénzeit kell erre felhasználni, illetve hogy csak az agrárkérdésekért felelős minisztériumnak kell-e a zsebébe nyúlnia, saját büdzséjéből a baromfitermelésre forrásokat átcsoportosítania. Valkó Béla Elsötétülhetnek a képernyők Tilos a „kaszálás’a kábeltévé-társaságoknál A sorosról a modernebb, csillagpontos rendszerű kapcsolásra való áttérés ürügyén az országban működő 639 kábeltévés szolgáltató egy része kemény, agresszív áremelésssel próbálkozik. A fogyasztóval igyekszik megfizettetni fejlesztését, modernizálását, amelyre a magyar jogszabályok még véletlenül sem adnak lehetőséget. A többségnek sikerül, még akkor is, ha nagyon világosan és egyértelműen egy-egy lakóközösségben, a jogszabályokkal is alátámasztva a szakemberek egyértelműsítik: a kábeltársaságok a modernizálást nem fizettethetik meg a fogyasztókkal, azaz a nézőkkel. Hiszen az új csillagpontos hálózat teljes egészében a szolgáltató tulajdona, s ha ennek átépítéséhez a fogyasztók hozzájárulnak, azzal a szolgáltatók vagyonát növelik. De józan érvek nem sokat nyomnak a latban, a társaságok egyre gyakrabban hangoztatják: ha nem fizetnek az ügyfelek, a képernyő sötét marad. Márpedig e fenyegetés beváltása a társaság megszüntetésével járhat. Bármennyire is monopolhelyzetet élveznek egy-egy kerületben, de főként a kisebb településeken, erre a jogszabály nem ad számukra lehetőséget, módot - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a kábeltelevíziós szolgáltatók működésével kapcsolatos panaszok miatt indított felmérésének főbb megállapításait ismertette. Egymillió-háromszázezer előfizető kiszolgálására hivatott az a 693 szolgáltató, amely 1138 rendszert alkalmaz. A szám nem végleges, hiszen mint elhangzott, megkezdődött a kistársaságok fúziója, illetve felvásárlása, így vélhetően például a fővárosban a tavaly decemberben ismert 40 szolgáltató helyett rövidesen mindöszsze három marad. Emellett a rendszerek átépítése, modernizálása folyamatos, a már említett sorosról a csillagpontosra. Ám pluszpénzhez jutni, „kaszálni” csak a HBO-szolgáltatásoknál tudnak a különféle kábeltársaságok, de a hat közszolgálati műsorközlésért (ide értve a rádiót is) különdíjat nem szedhetnek. A fogyasztóvédelemhez a díjtételek mértéke, illetve emelése, a programcsomag összeállítása, a szolgáltatás színvonala miatt futottak be panaszok. Ugyanezt észlelte a hírközlési felügyelet is, amely több szabálytalanság miatt várhatóan úgy dönt, a fővárosban a legnagyobb cég által működtetett kábelrendszer előfizetőinek képernyői a társaság akarata ellenére - nem fenyegetése miatt! - átmenetileg sötéten villódznak majd. V. E. Típushibák a nyomtatványokon Idén kevesebben adóztunk Az adózás rendjéről szóló törvény értelmében lezárult az a bevallási időszak, amelyen belül büntetőkamatok nélkül lehetett számot adni a tavalyi jövedelmekről, azok adóvonzatairól. Burillák Attila, az APEH sajtófőnöke elmondta lapunknak, a tavalyi évről 1 745 896 adózó nyújtott be bevallást március 26-ig, szemben a tavalyelőttivel, amikor 1 907 452 fő adott számot jövedelméről. A hivatal szakemberei az szja-bevallásokon találták a legtöbb hiányosságot, amelynek csaknem 25 százalékát az adózó bevonásával sikerült korrigálni. Az APEH eddigi összesítése szerint a tavalyi visszautalást igénylő, mintegy 657 ezer adózóval szemben az idén mindöszsze 501 216 fő jelzett túlfizetést, és visszautalását kérte a hivataltól. A sajtószóvivő kijelentette: az őstermelői bevallás a tavalyi 57 637-ről nagymértékben csökkent, száma nem éri el a negyvenezret. Burillák Attila szerint több mint 554 ezren adtak rendelkező nyilatkozatot arról, kit kívánnak támogatni adójuk százalékával. Csaknem 260 ezren jelezték azt, hogy háztartásukban nincs televízió, több mint 306 ezren azt, hogy rendelkeznek készülékkel, s fizetnek is érte, míg 306 ezren azt közölték: van készülékük, de nem ők fizetnek érte díjat. 53 ezren viszont jelezték bevallásukon, hogy mentesek a tévé előfizetésének díja alól. Az APEH statisztikáját figyelembe véve a sajtószóvivő felsorolta azokat a hibákat, amelyek a leggyakrabban fordultak elő a bevallásokon. Ilyen az aláírás hiánya, a köztartozás rovatának üresen hagyása, a pontatlan bankszámla megjelölése azoknál az adózóknál, akik a visszautalást kérték. Az APEH szakemberei sok esetben találkoztak összeadási, illetve kivonási hibákkal a feldolgozás során, s az is előfordult, hogy az adójóváírás nem volt összhangban a hónapok számával. Terebesi Éva Közel és távol a politikától Új típusú megállapodást kötött az MTA az FVM-mel Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tegnap együttműködési megállapodást írt alá Budapesten. Az FVM az agráregyetemeket és főiskolákat is szeretné bevonni a regionális fejlesztésbe, a különböző EU-s pályázatokat a felsőoktatási intézményekre alapozva szeretné elnyerni. Torgyán József a szerződés aláírásának alkalmából arról is beszélt, hogy az apparátusnak szüksége van az Akadémia tudományos kapacitására. Glatz Ferenc hétköznapi aktusnak nevezte az eseményt, mondván, hogy a magyar politikai és kutatói elit néhány éve rájött arra, hogy új szövetségre van szüksége. Ennek alapját az adja, hogy a hatalom elfogadja a tudomány szabadságát, annak belső törvényeit. Az öntörvényűség azonban nem jelentheti az öncélúságot - jelentette ki az elnök. Amikor 1996 őszén az Akadémia elkészítette beszámolóját, amelyben szerepelt az a mondat, hogy a kutatói társadalom és a tudomány egyformán távol és közel áll minden politikai párthoz, akkor e kijelentés kapcsán sokan hitetlenkedtek. Végül is az ellenzék és a koalíció pártjai egyaránt elfogadták a tézist. Nekem egyébként sokkal jobb véleményem van a magyar politikai elitről, mint általában a hazai médiának. Az előző kormányzati ciklusban ellenzéki erők ma ugyanúgy elfogadják a tudományos kutatás autonómiáját. A tudósok dolga, hogy feltárják a problémákat, és elmondják, hogy a gazdaság és társadalom számára milyen alternatívák léteznek. A mi tudásunk csak úgy hasznosulhat, ha a politikai elit igényt tart a igazmondásra - mondta Glatz Ferenc a dokumentum aláírását megelőző ceremónia keretében. Mint megfogalmazta, külön öröm számára, hogy az FVM- mel írhatott alá ilyen megállapodást, hiszen az ország integrációs jövője többek között attól is függ, hogy a magyar agráriumnak és vidéknek milyen szerepe lesz az Unióban. - Abban az esetben, ha mi nem tudjuk az ember és a természet viszonyát megfelelően megoldani, az itt élő népesség foglalkoztatottságáról kiegyensúlyozottan gondoskodni, nem leszünk versenyképesek Európában - mondta az MTA elnöke. Glatz Ferenc fontosnak tartotta elmondani, hogy számára a magyar Alföld jövője, a magyar vízgazdálkodás, a hazai vidékfejlesztés az EU szakértőjeként is rendkívül fontos. A szerződés aláírását követően a szakértők részletes tárgyalásai következnek, és néhány héten belül a konkrét kutatások is megkezdődnek - összegezett Glatz Ferenc, V. B. Gazdaság A Magyar Nemzeti Bank HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Devizanem Árfolyam 1 egységre forintban Angol font 382,41 Ausztrál dollár 149,81 Euro 254,92 Belga frank (100) 631,93 Finn márka 42,87 Francia frank 38,86 Holland forint 115,68 ír font 323,68 Német márka 130,34 Olasz líra (1000) 131,66 Osztrák schilling 18,53 Portugál escudo (100) 127,15 Spanyol peseta (100) 153,21 Japán jen (100) 198,93 Kanadai dollár 157,38 Svájci frank 159,68 Svéd korona 28,68 Szlovák korona 5,68 USA-dollár 237,64 BUX-hajrá A nemzetközi piacokon a magyar tőzsdéhez képest kisebb emelkedéseket tapasztalhattunk, sőt a tengerentúlon kedden profitrealizálás miatt csökkentek az árak. A Dow Jones 93,52 ponttal, a Nasdaq 12,55 ponttal korrigált vissza. A blue chipek közül a Yahoo 3 11/16 dollárral, a Gillette 5,30 százalékkal, a Lucent Technologies 2 13/16 dollárral gyengült. A Nasdaq lassulásának következtében a Nikkei sem tudott felfelé ívelni. A japán index értékére a napvilágra kerülő munkanélküliségi adatok is nyomasztó hatással voltak. A nyugat-európai börzéken az utóbbi napokhoz hasonló hezitáló, kiváló magatartással kisebb emelkedéseket értek el az árfolyamok. A DAX papírjai közül a gyógyszeripari multinacionális Hoechst 2,18 százalékkal drágult, ellenben a BMW 33,50 euróval zuhant vissza. A londoni tőzsdén főként a fúzióján túl lévő BP Amoco tudott komolyabb emelkedést elérni. Az olajipari óriás részvényeinek ára már napok óta komoly növekedést mutat. A Budapesti Értéktőzsdén a korrekció a vezető részvények többségénél erősödést okozott. A BUX-index már nyitáskor 107,47 pontos plusszal jelezte, hogy a meggyengült papírokra vásárlási igény mutatkozik. A nap végén 170,98 pontos javulással, 5489,64 ponton zárt a BÉT. Komolyabb érdeklődés középpontjába került a „mindig” a trenddel ellenkezőleg haladó Rába. A győri társaság papírjait délután előző árához képest 75 forinttal olcsóbban adták. A Mol 5060 forintra (3155 forint), a Matáv 1256 forintra (338 forint) emelkedve hagyta el a termet. A nap nyertese az OTP elsőbbségi részvénye lett. Az OTPEIs 290 forinttal túlszárnyalva keddi árát, zárt. Három-négy százalék feletti értéknövekedést mutatott az OTP (3-270 forint), a Richter (3-280 forint) és a TVK (380 forint). A többi banki cég papírjainak ára stagnált. A kárpótlási jegyre 2 forinttal olcsóbban, 403 forinton kötötték az utolsó üzletet. Puskás Bence BUX-index (záró): 5489,64 (+170,98) Részvény Záró Min. Max. Átlag Nyitó ElőzőVáltozás Változás (%) BIP( S4S94 5318,66 17038 331 2MI)Factor 13900 12000 13900 12950 12000 14400 -503,47 Agriníjpex' 15000” -0 -150000 0,00 Antenna 4795 4500 4795 4697,5 4505 4700 95 2,02 AraajTidk 790«-0 « 70000 0,00 BÁV 1250 1250 1250 1250 1250 1300 -50 -3,85 BofsodChem 4355 4190 4425 43073 4250 4100 255 632 BIF 450 450 500 475 500 500 -50 -10,00 Boabonh 350 . -0 -3500 0,00 Brau Union 3000 2900 3005 2952,5 2900 2950 50 1,69 C’ofinee 16000 16000 0,00 Csopak 950--0 -9500 0,00 CUG 220* 0 2200 0,00 Danubius 44(M) 43(H) 4450 4375 4400 44(H)0 0,00 Dédász 12000 12IHMI 12600 12.31 KI 12000 126000 0,00 Démász 182(H) 17.30 183(H) 178(H) 17550 17200 1000 5,81 5400 5400 0,00 Dunaholding 12000--0120000 0,00 ECS 395038803975 39273 3850 3880 90 233 ELMÜ 18500 18450 18850 18550 18500 18300 200 1,09 ÉMÁSZ 6580 6210 6600 6485 6300 6300 280 4,44 EHER 400--0 -4000 0,00 Eravfe 45900 -45000 0,00 Fotex 95 94 97 95,5 97 942 2,13 Fűzfői Papír 700 700 700 700 700 7000 0,00 GarAgent 1290--0 -12900 0,00 Gardénia 185 185 185 185 185 1850 0,00 Globus 1490 1410 1405 1452,5 1410 1510 -20 -132 Graboplast 1560 1560 1595 15773 1595 1525 35 230 Human 1340 1340 1340 1340 1340 1275 65 5,10 HIMET 20-0 2«0 0,00 Hungent 2195--0 -21950 0,00 ÍBISZ 495 495 495 495 495 4^ 15 3,13 lEB 86(H) 8300 8600 8450 8500 86000 0,00 Kékkisti Asvánniz 920 920 945 9323 920 9200 0,00 Konzbank 1245 0 100 15450 0,00 Konzum 2900 0 0 0 2000 000 Kpack 1600 Na 00 16000 0,00 Matáv 1256 1225 1259 1242 1236 1218 38 3,12 Mezőgép 2000 2000 2050 2025 2040 20000 0,00 MI20 1690 1690 1690 1690 1690 1500 190 12,67 Mal 5060 4930 5100 5015 5045 4905 155 3,16 NABI 2940 2830 2970 2900 2850 2780 160 5,76 Nitroil 90000--0 -900000 0,00 Novothnde 25900 2500 0 008 OTP Bank 9135 8905 9235 9070 9020 8865 270 3,05 OTP EK 5100 4860 5150 5085 4935 4815 290 1 6,03 Pannon-Flax 840--0 -8400 0,00 Phylatía Pharma 125 125 Í50 1373 125 120 ■ 5 4,17 Pick Szeged 7150 7020 7150 7085 7100 6950 200 2,88 Pannoaplaiüt 40.30 3990 4060 4025 3990 .;::;391S H5 2,94 Prímagáz 2340 2250 2345 2312,5 2255 2300 40 1,74 Pannoa Válté 570 :;iÍÉÍ0 ú::., 5700 0,00 Quaestor Értékpapír2800-0 -28000 0,00 Rába l%5 1940 ^0 2000 2050 2040 -75 -33» Richter (ledeon 7550 7450 7795 7622,5 7605 7370 280 3,80 Rizikó Factoiy 3000 3000 3000 3000 3000 2360 640 17,12 Skála 1100--0 -11000 0,00 Styl Ruhagyár 12500 -12580 0,00 Titász 9050 9000 9500 9250 9050 9000 60 0,55 TVK 2200 2140 2225 21823 2155 2120 80 3,77Virginia 300--0 -3000 0,00 Zalakarámia 1985 1810 1990 1900 1810 1780 225 14,74 Zwack l'nicum 5340 5150 5395 5272,5 5150 5200 140 2,69 Kárpótlási jegy 403 400 403 4013 400 405 ■-1 -139 Internetes árnyilvántartó készül Július elsejétől internetes szakkatalógus igyekszik majd átfogó képet adni a hazai termékek köréről, gyártóiról, árairól, a későbbiek során - a tervek szerint - a szolgáltatást igénybe vevők az uniós tagországok hasonló katalógusaihoz is hozzáférhetnek, miközben termékeikkel megjelennek az ottani internetes hálózaton is - jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Ferenczi Csaba, a Központi Árnyilvántartó Közös Vállalat ügyvezető igazgatója. A cég a Magyar Tudományos Akadémia számítástechnikai és automatizálási kutatóintézetének közreműködésével olyan adatbázis felállítására vállalkozott, amelyen könnyen és gyorsan elérhetők mindazon tények, amelyekre a gazdasági társaságoknak szükségük lehet, megszerezhetik az árakról, a gyártókról, a beszerzési lehetőségekről azokat a lényeges tudnivalókat, amelyek segítségével megtalálhatják a legkedvezőbb üzleti parnert. A most készülő adatbázis - amelyeket a szolgáltatást megrendelő saját kódszáma segítségével folyamatosan karbantarthat - naprakész adatai a zöld telefonszámon is elérhetők lesznek. Orosz-magyar kereskedelmi tárgyalások A magyar-orosz kétoldalú kereskedelmet segítő új megállapodásokra van szükség a két ország közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítése érdekében - mondta Andrej Kostin, az orosz Vnyesekonombank vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Andrei Kostin közölte, hogy április végére megállapodás születhet az Eximbank és az orosz külkereskedelmi bank között további magyar exportot segítő, maximum hat hónapos hitelfelvételről. Az orosz bankvezető az elmúlt két napban tárgyalt Burányi Györggyel, a Magyar Nemzeti Bank elnökével, Járai Zsigmond pénzügyminiszterrel, Torgyán Józseffel, a földművelésügyi tárca vezetőjével, valamint bankvezetőkkel is. ifj MAGYARORSZÁG 5 Felfüggesztés - érthetetlen árfolyammozgás miatt A Budapesti Értéktőzsdén az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) március 30-i határozata alapján szerdai kezdőnappal három napra felfüggesztették a Cofinec NV részvényeit megtestesítő globális letéti igazolások (GDR) tőzsdei kereskedését. Az ÁPTF határozata szerint megállapítható, hogy a közeljövőben a Cofinecről olyan információ kerül nyilvánosságra, amely a társaság által kibocsátott letéti igazolások árfolyamát jelentősen befolyásolhatja. Mivel a jelenlegi árfolyam-alakulás - a Cofinec papírjainak keddi, 1600 forintos záróára 17,6 százalékkal haladta meg a múlt pénteki zárószintjét - a rendelkezésre álló adatokkal kellően nem magyarázható, nem zárható ki annak lehetősége, hogy a kereskedésben bennfentes adatokat használnak fel. Döntését az ÁPTF a befektetők esélyegyenlőségének biztosítása, valamint az áttekinthető tőzsdei kereskedés érdekében az értékpapírtörvény alapján hozta meg. A BÉT titkárságának közleménye szerint a felfüggesztés tartama alatt az értékpapírra sem a Budapesti Értéktőzsdén, sem a magyarországi tőzsdén kívüli értékpapír-piacon ügylet nem köthető.