Napjaink, 1964 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
m. évfolyam 1. szám ÉS Z A K-M A GY A R O R S Z Á G I IRODALMI ÉS KULTURÁLIS LAP 1964. január 1. A harmadik évfolyam -féljen az új esztendő! Az egymás nyomába lépő esztendőkre is állt, a mondás: elhunytról jót vagy semmit. A kegyelet azonban sosem volt olyan erős érzés, hogy az ember múltat újraértékelő, vagy egyszerűen csak elrendező szándéka előtt elállhatta volna az utat. Visszavisszatévedünk múltunkká kövesült esztendőkre, a jót, ami hozott, köszönjük, szűkszavúan, egyetlen szóval, ami nem tetszett, kitálaljuk. Jó és rossz dolgainkról mi „fehéren fekete” számot adtunk olvasóinknak. Ott az egymásra rakott 12 példány, az elhunyt 1963-as esztendő tükörképének, időtlen emlékezetének szánt irodalom, sok-sok vers, „darabra" kevesebb, terjedelemre több elbeszélés, riport, vitatkozó vagy elismerő kritikai írás, képzőművészeink munkái. Az olvasók véleményét munkánkról nem eléggé ismerjük, hacsak lapunk példányszám-emelkedéséből nem vonunk le erre utaló következtetéseket. De az túlságosan hízelgő volna. A kezdés nyolc hónapjában keserű szájízzel vettük tudomásul, hogy 20—25 százalékos remittendával állít be a postás —egyétek meg, amit főztetek, a közönség válogatósabb lett, intellektuális táplálkozásában kalóriadúsabb ételekre vágyik... Szeretnék hinni, a mi konyhánk javult, s nem az olvasók igénye szállt alább. Példányszámunk, jelentősen nőtt, remittendánk 3—4 százalékra csökkent. Köszönjük olvasóink pártfogoló bizalmát. Elképzelésekkel megrakodva vágtunk neki tavaly ilyenkor az új esztendőnek. Bizony, az elképzelések egy részét 1954-re is megújítjuk, meg kell újítanunk. Nem a magyar irodalom borsodi „részlegének” egyedüli gondja-baja a mai valósággal való bensőséges, tematikas kapcsolat megjavítása, ami, természetesen nem mentőkörülmény számunkra, de mentegetőzni lehet vele. A mai valósággal, társadalmunk örömeivel és gondjaival együttérző, céljaink hitével szemlélődő és tevékenykedő írói magatartás kimunkálásán fáradozunk. Hisszük, tapasztaljuk, hogy az alkotás kedvezőre fordult légkörében nem, viltáznak már gyanakvó meggondolások, pártunk az irodalompolitikában is meghonosította az ösztönzés és felelősségteljes, differenciáló korlátozás helyes, lenini módszerét, mely minden, nem ellenséges írói szándéknak a kiteljesedéséhez fog vezetni. Látjuk viszont azt is, hogy a megteremtett lehetőség jelenleg még nincs arányban az alkotásokkal, több és nagyobb a lehetőség, mint a művek maguk. Meggyőződésünk, hogy a nagy alkotásokat elősegítő-sejtető jó egészségű társadalmi légkör előbb-utóbb nagy művekkel ajándékozza meg várakozásunkat. Úgy gondoljuk, helyesen cselekszünk, amikor íróink figyelmét társadalmunk legfontosabb kérdéseinek tanulmányozására irányítjuk. Szerkesztői elképzeléseinkben az a felfogás munkál, hogy a maradandó, nem időszaki hatású alkotások szülőanyja elsősorban a mai valóság lehet, a tehetséggel párosuló életismeret. Ebben az évben még több gondot kívánunk fordítani a riportírásra, ez a műfaj — természeténél fogva — csakis a jelen, a történés mai egyidejűségében élhet meg. Máris sokat ígértünk, bár csak a maiság-igényünket hangoztattuk. Ez azonban olyan feladat, melynek megvalósítása sokat jelentene. Ezen a napon lapunk harmadik évfolyamába lép. Az ígéretek megvalósítását tehát megkezdtük. Elképzeléseink valóra váltásához kérjük továbbra is anyagi mecénásunk, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tanács pártfogoló szeretetét, és az olvasók türelmes, segítő jóindulatát. Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak! iiiiiiiimiiiMiiiiimiiiüiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuMiiiiiiiiiiiiiiiiiiuMiiiiiimniiimimiimiiiiiminiiiuiiMiiiiimiMiiimiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHniimiiJi KÓNYA LAJOS: 1. Reményeim nem fogta rozsda, ujjaimon madárka ült, ékes hangon nevem dalolta, aztán rikoltva elrepült. Megvillan olykor szárnya tolla, s elillan, mint a kósza szél. Futok utána felragyogva, s fejemre hull, hull, hull a dér. 2. Hatesztendős parasztfiúcska tejeskannámat fogva jött velem a gát hosszán naponta. Megállt a gépműhely előtt. Szemében szinte lángra lobbant az elragadtatás, a hit, ahogy kimondta: Itt egy roppant hatalmú nagy művész lakik! 3. Gépek, kerekek, lendületre, sebességre való vasak, futástokkal versenyre kelve, a vers, úgy látszik, elmarad. Vaskos, tapintható valóság, mohóság, gyorsaság fia, boldogtalanság kínja ront rád — kellette majd a mágia! 4. Tökös-mákos réteseiddel föl-fölmerülsz, keresztanyám, kit asszony-útja messze vitt el, túl árkon-bokron, Baranyán, Dráván is túl. Oda hajtott veled egy vad molnárlegény. Csapódtak rád nagy, pántos ajtók, te voltál nékünk a regény. De nem volt méhednek gyümölcse, idegen s magtalan halál. Ki hitte, hogy végül kidöntse magános törzsed a halál? Úgy odahagytad Pécsi Jánost vénségére, süket vakon, mint aki maga is halált oszt, halálos, vad viadalon. 6. Tudás, sok jó fogás, gyakorlat s az éber lelkiismeret mit sem segít, szívem, maholnap az üres keret rád mered, s vádol: kitölteni se tudtad, elfüstölögtek álmaid! S te ott gyötrődsz tövén az útnak, mely egykor kárhozatba vitt. 7. Jó mesterség, tudás, gyakorlat szentháromsága sem segít, álmok, hitek korára porlad, s elküldi fegyvereseit értünk is végzetünk. Sietve kapkodnánk, s már nincs haladék, az eb telünk-nyarunk megette, irgalmatlan üres az ég. 8. Esőszálak zúgnak. Ilyenkor hová bújnak a bogarak? Az embert fűti a meleg bor, a fecske éhesen marad. Gyöngyszemek, habzó buborékok, ömöljetek, szomjas a föld! Kávézóba szorult a légyott, S egyre nyájasabb arcot ölt. KÉPEK 5. Lenkey Zoltán rézkarca I A TARTALOMBÓL I Akác István, Kónya Lajos, Bihari Csanády János, Dersi Tamás, I Sándor, Ladányi Mihály, Maróti Gulyás Mihály, Kabdebó Lóránt, 1 Takáts^mrfversfi”' ^ LaÍ°S‘ Kuzmányi Gusztáv, Oltyán Béla, | Baráth Lajos, Császár Klára, Sipkay Sárközi Andor, Szendrei József, | Barna elbeszélése. Varga Imre, V. Zalán Irén írása. 1 ——— —w w TM gaggHBMMMMMPHBBBMBHMBBBlBMM—■—HMH—KBBg ÁRA: 2 FORINT 3 \ | SZENDREI JÓZSEF; Csillagok a föld alatt 1. Hószemek lebegnek, szállt nak, részegen remegnek a levegő vibráló hullámain. Finomak és könnyűek, mint a liszt, szinte súlytalanok, még az óriás Föld gigászi erejű vonzásával is játszadoznak. De betemetik a tájat gyönyörű fe- |hérséggel. A bánya telephelyére | egymás nyomában érkeznek az | autóbuszok. A megfékezett gumik | alatt cincog a fagy és a lisztfínom | hó. Messziről érkezett szél pengeti a fák csupasz gallyait és fütyülve | beszökik a bánya vágataiba. | Tél van. | A betonoszlopokrafeszített huzalokra ráfagyott a nedves levegő | és most jégkábelekben fut a villamosáram, meg a rezgéssé szelídült | emberi beszéd. Az autóbuszok ablaka befagyott. Aprószemű hó tapadt a keskeny táblára is, amelyek | jelzik a hóesésben, fagyos télben is | szüntelenül mozgó járművek vég- | célját: Szuhakálló, II-es akna. Valahol a mélyben gépek és emberek dolgoznak. Rég elmerült és | erdők szénné kövült rétegét bont- |ják kiapadhatatlan szenvedéllyel, | egy kicsit félve és vigyázva, de | mindig megújuló bátorsággal. | 2. | A felolvasóban AA Stek | a bányászok. Vicceltek, jókedvük | volt. Várták a műszakvezető aknászt, aki leszállás előtt felméri az | erőket, jelentést kap az előző műszak vezető aknászától, és elindítja | a csapatokat, frontbrigádokat a mélybe. A műszakvezető aknász | szava szent, nyolc órán át ő felel | mindenért, az emberek életéért is. | Végighallgattam a felolvasását, | azután bementem a bányamesterhez. Alacsony, keményhangú, határozott ember. Szikós Tibor. Telefonált, jelentést adott, kérdezett és felelt. Néha mérgesen kiabált. Jó másfél órába telt, míg mindent eligazított. Végre kérdezhettem. A lehető legsablonosabb, de a társadalom számára a legfontosabb kérdéssel kezdem: — Teljesítik-e az éves tervet? A bányamester maga elé révedt, íróasztalát nézte, mintha attól várná a feleletet, de közben az agya dolgozott, gondolkozott, számításokat végzett, majd elhangzott egy kurta szó: — Talán. Kicsit meglepődtem. Az elmúlt esztendőben annyi szépet, hősieset hallottam a bányászokról, hogy nem ilyen bizonytalan feleletet vártam. Még tavasszal olvastam a lapokban, hogy a kormány egymillió tonna szenet kért a bányászoktól terven felül. A bányászok vállalták. Aztán novemberben olvastam, hogy becsülettel meg is adták az egymillió tonnát. Mennyit adott a szuhakállói II-es akna? Erre is kíváncsi voltam. A bányamester szerénykedett. — Azt elsősorban a dunántúli bányászok adták, övék a dicsőség ... — És Szuhakálló semmit sem adott? — Dehogynem... Az eredeti tervet húsz százalékkal emeltük meg. Ezt egy százalék híján teljesítettük is. De hát a mi bányánk! .. . Nézze meg jól a bányánkat. Beszélgessen az emberekkel. Akkor megtudja, mit jelentett nálunk a felemelt terv 99 százalékos teljesítése . . . .— Mégis ... Mielőtt erre sor kerülne, kaphatnék egy kis tájékoztatást? — Természetesen . . . Kezdeném talán azzal, hogy a mi bányánk teljesen új bánya. 1950-ben kezdték építeni. A termelést 1958-ban kezdtük. Először csak napi húsz tonna szenet adtunk ... Azután negyven tonnát... nyolcvanat, száznyolcvanat, négyszázat, hatszázat, majd 1962 végére elértük a napi hétszáz tonnás termelést... — És 1963-ban? — Ezeregyszáz tonna volt a napi tervünk. A létszámunk ugyan megduplázódott 1963-ban, de nem tudtunk annyi bányászt felvenni, amennyire a termelést terveztük. A napi ezeregyszáz tonnát egy százalék híján 75 százalékos létszámmal teljesítettük. A bányamester elgondolkozott, majd így folytatta: — Most ezer emberrel dolgozunk, de ez is kevés... És még nagyobb baj, hogy éppen a szenet termelő földalatti munkások hiányoznak. Az ezerből mindössze hatszáz fő dolgozik a föld alatt. A többi kiszolgál .. . Azzal nincs is baj. A kiszolgáló létszámunk elég ... Bányász kellene. Sok jó bányász . .. Vasajtók nyílnak a felolvasóból. Egyik a gépházba, kettő az öltözőbe. Egynek nincs felirata. Mellette, a falon táblák, feliratok, ízléstelen plakátok és egy jelszó: „Előre a 10 centis mozgalomért!” Csúnya jelszó. Torz megfogalmazása egy szép küzdelemnek. Egy példával magyaráznám meg. Ménesi József vájár csapatának nyolc óra alatt — egy műszakban vagy „siklában”, ahogy a bányászok nevezik — a tervek szerint 123 entiméterrel kell előre haladnia a szénfalban. A Ménesi-csapat 188 centimétert teljesít. De nem a jelszó győzte meg őket. Nevettek, amikor a jelszót említettem. A kérést értették meg, hogy: bányászok, adjatok terven felül egymillió tonna szenet. Az ilyen beszédet jobban érti a bányász, mint az elcsépelt, a (Folytatás a 2. oldalon.)