Napjaink, 1965 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1965-01-01 / 1. szám

IV. ÉVFOLYAM I. SZÁM ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI IRODALMI ÉS KULTURÁLIS LAP 1965. JANUÁR 1. A NAPJAINK HOLNAPJÁRÓL N­egyedik évfolyamába lép ez­zel a számmal a Napjaink. Három év telt el váltakozó si­kerű, de szép és odaadó munkában, harminchárom lapszám vaskos kö­tetben egyesülő anyaga került eddig az irodalom barátainak és művelői­nek könyvespolcára. Az újév nulla órájával alakuló szilveszteri éjfél kissé szentimentális hangulata ön­magában véve is sugallja a szelle­mi reflexünkké vált, Janus-arcú szil­veszteri számvetés elvégzését. A há­rom éve megindult lap első évfo­lyamainak a mérlegét azonban ettől függetlenül is el kell készíteni, hi­szen a Napjaink időben és eredmé­nyekben egyaránt túljutott azon a szakaszon, amelyben a hiányosságo­kat a kezdet nehézségeivel, az első lépések természetszerű botladozásai­­val lehet magyarázni. Komoly ön­vizsgálattal kell most már a felada­tok és az eredmények szembesítésé­ből a további tennivalóinkat megfo­galmazni. A lap eddigi tevékenységének tár­gyilagos, részletes és nyilvános értékelését másoknak, más fórumon kell elvégezni. Az mindenesetre he­lyénvaló megállapításnak látszik, hogy az a program, amelyet a leg­első szám beköszöntő cikke hangoz­tatott, nem maradt „pusztába kiál­tó szó”. „Nem akarunk vidéki lap lenni” — hangsúlyozta a cikk és le­szögezte: „Nem véletlenül adtuk az új lapnak a Napjaink nevet. Prog­ramunkat summáztuk e címben... úgy véljük, akkor cselekszünk igazán jól hagyományaink szellemében, ha tekintetünk napjainkat kutatja és jövőnket keresi.” Az időszerűség és a korszerűség igénye fonódik itt szerves egységbe, kiegészülve a táj­jellegnek és az országos feladatok, az országos mérce vállalásának látszó­lag ellentétes fogalom­párjával. S ezeknek a célkitűzéseknek az értékét a nagy próbakő, a megvaló­sulás mértéke is alátámasztja, úgy látszik, hogy — ha egyenetlenül és nem egyszer következetlenül is — nagyjából sikerült a program lénye­gét a lapban versek, novellák, cikkek formájában realizálni, s ezzel az ol­vasóktól kért bizalom-előleget meg­hálálni. A problémafelvetés izgal­­masságát és mélységét, az írásokban bemutatott élet-szektorok kiterjedt­ségét, a műalkotások művészi hite­lét, rangját tekintve tagadhatatlanul előre jutott a lap az elmúlt három év alatt.M­it jelent azonban a maiság igénye? Véleményünk sze­rint semmiképpen sem azo­nos a környezetünk statikus fellel­tározásával, „divatos” vagy „vona­las” helyzetek, embertípusok, mun­kakörök regisztrálásával. A jelző, eszméltető funkció betöltése már két­ségtelenül hozzátartozik a fogalom­köréhez, nem lehet tagadni a figye­lemfelhívó, problémafelvető, a kri­tikai tendenciákat megszólaltató jel­zésirodalom jogosságát és szükséges­ségét. Hangsúlyozni kell azonban az irodalom maiságának másik, vi­szonylag elhanyagolt vonatkozását is: azt, hogy a közöttünk és bennünk fokról fokra kialakulóban levő új embertípus művészi megformálásá­val eszményeket adjon a dezilluzio­­nizmus veszélyétől fenyegetett ko­runknak. Átélhetően, rokonszenve­sen, eszményien és­­mégis emberi­történelmi hitelességgel állítsa elénk holnapi önmagunkat — mert ha ezt nem teszi, kérdés, milyenné alakul az a holnapi életünk. Ez a feladat szer­ves és lényeges eleme a szocialista művészet célkitűzéseinek. Új Gor­kijakat vár a kor, akik megformál­ják az atomkorszak új köreit.­­ Mindkét szemléleti típus, mindkét alkotói alapállás jogosult tehát, ami elítélendő, az a közönyösség, a kí­vülállás, a tartalmatlanság, az el­kötelezettség hiánya. És, természetesen, a színvonalta­­lanság is. Az irodalom és egyik leg­főbb megnyilvánulási formája, a fo­lyóirat, nemcsak és nem is elsősor­ban az írók tulajdona, publikációs fóruma, hanem egyúttal a társadal­mi tudat formálásának egyik leg­fontosabb eszköze is. Az eszmei offenzíva hatékonyságot, tehát jó minőséget követel. A Napjainknak határozott arcélű, társadalmi-erkölcsi felelősségtudattól áthatott, szenve­délyes és magas színvonalú irodalom­mal kell az olvasók potenciális érde­keit szolgálni. Ez igen nagy felada­tokat ró az írókra és szerkesztőkre egyaránt. Borsod, Abaúj, és Zemplén ötne­gyed évszázados sajtótörténetét új, méreteiben is tekintélyes bibliográ­fia tárja fel. Ebből a műből azonban többek között az is kiderül — ami egyébként köztudott —, hogy or­szágrésznyi megyénkben a Napjaink az első országos jellegű irodalmi lap. Először juthatnak el borsodi írók művei helyi sajtóorgánum közvetíté­sével az egész magyar olvasóközön­ség elé, és ez igen nagy eredmény, s egyben igen nagy felelősséget is jelent. Ennek a rég várt lehetőség­nek a megvalósulása ugyanis köte­lez és a magasabb mérce alkalma­zása szükségszerűen visszahatott a helyi irodalom színvonalára, struk­túrájára, összetételére. Három év alatt a borsodi írók köre jelentősen módosult, legalábbis a Napjainkban való megjelenést tekintve. A folya­mat maga törvényszerű és egészsé­ges, hiszen a provincializmusból ma­gasabb fejlődési fokra való előre­lé­pést eredményezett, a következmény mégis fájdalmas. Orvosság csak­ a szellemi energiák fokozottabb kiak­názása, az önmagunkkal szembeni igényesség növelése, az intenzívebb tehetségkutatás és az írói alkotó­munka feltételeinek további megja­vítása lehet. Mindegyik vonatkozás­ban van még tennivaló. A színvonalról mindig — a lap beköszöntő cikkének szelle­mét követve — az eszmei és művészi, a tartalmi és formai ele­mek kettős meghatározottságában beszéltünk. Fejlesztésének ú­tja te­hát kettős. Ezzel kapcsolatban két komplexumot kell kiemelni. Az egyik: a valóság (éspedig az adott hazai, ezen belül északmagyarorszá­gi valóság) pontosabb, elemzőbb megismerése, amivel a tartalmi kö­vetelményeknek tehetünk eleget. A másik: a horizont kitágítása, a pon­tosabban megismert konkrétumok helyes általánosításához szükséges szélesebb látókör kialakítása. Ahhoz, hogy kijelölhessük a hol­naphoz vezető út nyomvonalát, fel kell­­térképezni a jelen valóságát. Ez egyaránt jelenti a mai ember tu­dat­világának, érzelmi és gondolati életének, egész életérzésének szug­­gesztív (művészi) megjelenítését, il­letőleg elemző, publicisztikai-szoci­­ográfikus vizsgálatát. A Napjaink­ban jónéhány gondolatébresztő cikk látott már napvilágot, melyek leg­szűkebb hazánk társadalmi, gazda­sági és kulturális problémáival fog­lalkoztak. A szépirodalom maiságá­nak elmélyítése mellett azonban több szerző több cikkére, a nem­szépirodalmi írások témakörének bővítésére is szükség van. Felmér­tük-e már például azt, hogy a fal­vak elnéptelenedése, a paraszti fia­talság városba tódulása milyen kiha­tással van az új városlakók életfor­májára, anyagi és kulturális élet­­körülményeire, világképére, erköl­csi tartására? Vagy: megpróbáltuk-e már valamilyen módon megszerkesz­teni a kialakulóban levő szocialista etikai tanítások, illetőleg társadal­munk egyes rétegeinek erkölcsi né­zetei és — főleg — erkölcsi gyakor­lata egybevetéséből kialakuló hely­zetképet? Tudjuk-e, hogyan és mi­ből él egy fiatal pedagógus vagy mérnök, hogyan gondolkodik, meny­nyi szabad ideje van és azt mire használja fel, és így tovább? Fel­­mértük-e már, hogy a mai életünk társadalmi és emberi viszonylatai milyen elavult, gyakran félfeudális maradványokat őriznek? A kérdése­ket sokáig folytathatnánk még, hi­szen a város és a falu, a termelés és a kultúra, a közélet és az emberi kapcsolatok, a múlt és a jelen bősé­gesen ontják őket. Csak jelezni sze­­renénk, mennyi feladat vár megol­dásra, mennyi szellemi energiát igé­nyel ez a társadalom­elemző prog­ram. Problémalátásra és elemző­készségre van szükség, éles szemre és bátor közéleti kiállásra. E­hhez azonban nem elég, ha csak a magunk házatáját is­merjük. A viszonyításhoz legalább két pont szükséges. Tájé­kozódnunk kell az egész magyar va­lóság bonyolult szövevényén túl is, és meg kell tanulnunk nemzetközi méretekben gondolkodni. Tudomásul kell vennünk, hogy Miskolcról is hozzá lehet szólni az ország és a nagyvilág ügyeihez, hogy itt is le­het kezdeményezni és felfedezni — csak képesség és energia kell hoz­zá. A provincializmus nemcsak szűklátókörűségből eredhet, hanem kollektív kisebbségi érzésből is, le­­vetkőzéséhez többek között hit és önbizalom is szükséges. A maga eszközeivel a Napjaink is hozzájárulhat ehhez a programhoz. Azok a törekvések például, amelyek a nemzetközi kapcsolatok kiépítésé­re irányulnak és be akarják kötni Miskolcot is az egyetemes szocialis­ta irodalom áramkörébe, hasznosak­nak látszanak. Miskolc és Pozsony, Miskolc és Prága, Miskolc és Krak­kó (sok tekintetben hagyományos) együttműködése irodalmi téren is megvalósíthatónak látszik. És nem lenne elképzelhetetlen a sallafüredi írótalálkozók nemzetkö­zivé tétele sem, ami olyan fórumot teremthetne, ahol a szomszédos szo­cialista országok hasonló törekvésű és életkorú írói találkozhatnának, s cserélhetnének eszmét és barátsá­got. A valóság jobb megismerésének és a látókör további kiszélesítésének programja új lehetőségeket rejt az írók számára. Nemcsak arról van itt szó, hogy „maibb” versek, novel­lák szülessenek. Különösen fiatal íróink körében bizonyos beszűkülés veszélye is fenyeget. A Nyugat nagy nemzedéke szinte univerzális alko­tókból, állt, akik verset, regényt, drámát, esszét, kritikát írtak, rend­szeresen fordítottak, figyelemmel kí­sérték és kommentálták a képző­művészet, a zene, a filozófia újabb eredményeit, és így tovább. S ha ez a reneszánsz­ szabású univerzalitás ma már elképzelhetetlennek is lát­szik, mégis elgondolkoztató: nem kellene-e a fiatal (és nem fiatal) íróknak néha-néha kilépni a válasz­tott műfajuk szűkreszabott határai közül? Vajon nem válna-e előnyére egy költőnek, ha etikai kérdésekkel vagy szociográfiai vizsgálódásokkal is foglalkozna, hogy mélyebben megis­merhesse és átélhesse a környező életet és kiterjeszthesse érzelmi re­akcióinak skáláját? Hasznosnak lát­szana az is, ha egy novellista kriti­kákat is írna, amelyekben önmaga számára is tudatossá tenné művészi elveit. A kritikusnak sem válna hát­rányára, ha irodalmi riportok anyag­­gyűjtése során még közelebbről meg­ismerkedne azzal az élettel, amely­hez a bírált műveket viszonyítja. S nem eredményezne-e vajon a műfor­dítás bármely műfaj művelője szá­mára formai fejlődést, kifejezőesz­közeinek csiszolódását? Igényesebb­nek kell lennünk önmagunkkal szemben minden tekintetben, hogy kellőképpen elláthassuk feladatain­kat. Mert ezeket a feladatokat az élet állította elénk és munkánk aszerint lesz maradandó értékű vagy jelen­téktelen, hogy mennyire szolgáltuk a napjainkat és a holnapot és ezzel együtt a Napjaink holnapját is. ÁRA 2 FORINT

Next