Napjaink, 1989 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

III. 1.1. Szép ez a kék árnyék, a tenger, ahogy begyűjti magába nőd moccanatlan karcsúságát. Homloka felhőket dícsér — álmodik, s valahogy álomba kaszálják rozsdás lépte­id is e királynői mellek. Mesteri test ez. Vőlegényes titkaidat kicserélheted egy szemhéj mögötti varázzsal, és hazugságaidat SZELÍDDÉ IMÁDKOZZA egy szemérmes kék mosoly. III. 2.1. Elnézném ezt az arcot — rábeszéli alvadt bőrömre föl­­döntúliságát. Elnézem ezt az égig-szolgaságot, kívá­nom azt a bölcs erőt, mitől márvány-magányom érted szolga tudna lenni. Várom, hogy szerelemmé karcsúsod­­jék bennem is KETTŐNK NÉMASÁGA. „A mágia mögött is realitás­océn és a realitás mögött is mágia.” — Hamvas Béla: Unicornis, Cave Poétum — III. 1.2. Lent a nőség háromszöge burkolja vénuszi érettségire a kegyelem fázó tétovaságát, s míg a csípő udvara várja a­ nászt, ŐRÜLT TÖKÉLETESSÉGGEL mozdul meg a kőpárkány mögött a víz. „Itt kezdődik és itt ér véget a jóság.” — Jean Rousselot: Szeretők — IV. ÜVEGHÁZ (La maison de vérré) Ahogy betörik egy ablak, Oly szabálytalanul feszül rád a Homlok, s követi ráncaidat A kimért végtelen koporsójába. V. OÁZIS (A Oázis) „Senkinek sem lehet többé olyan illú­ziója, hogy megszökhet ebből a világból.” — Louis Aragon: Vissza a valósághoz — V. 1.1. Fehér az asztal, akár a felhők. Egy születés remény­ségével telt a horizont. Mióta követed, vándor, a ho­mokszemeket? Mióta áll itt e portenger közepén egy FAHŰVÖSSEL MEGTÉRÍTETT ASZTAL? „A sivatag kettős rendeltetése POKOL PARADICSOM” — Loránd Gáspár: Minden földek földje — V. 2.1. „Kulcs elkallódni, zár bezárulni, cipő megállni, amennyire csak számok tudnak valakit közreadni és idegenné tenni, olyan mély a mi elhagyatottságunk.” — Pilinszky János: Hasonlat —26 Tegyük fel, hogy: — a semmiből növünk ki, gyökerek nélkül, — ágainkon fészket rakni jó, mégis elkerülnek bennün­ket a madarak, — hivatásunk: szomjat oltani, miközben saját szomjú­ságunk eggyé lesz a homokéval MÁSOK ÉLETÉT VÁLLALNI HALÁL. V. 1.2. A sivatag magas is gyalult fa — megszüli saját oázisát a pusztulás. A láthatatlan VÁNDOR ELBUKIK, szenvedé­seit csak a sötétbe tévedő ághegyek mutatják. VI. MACK SENNETT EMLÉKÉRE (Hommage á Mack Sennett) Felénk nyitod egy torzó erotikáját. Szétkarmolódik mögötted a bánat. Emlék testtelen, csak vállfa-csönd nő. Egy szekrényben látom filozófiádat. VII. Az üres képkeret (The empty picture frame) VII. 1.1. Árnyéka elfogyott a falnak. Keretbe szűkült téglás szemérem. Valakit takar, de mögötte is fal van. Tég­lavörösbe titkosult itt az élet. Két fal között gyű­lölik magukat a halálraítéltek. „És meghalnak nagyok és kicsinyek e földön: el sem temetik, meg sem siratják őket, sem össze nem me­télik magukat, sem hajókat ki nem tépik , érettek.” — Jeremiás, 16, 6. — VII. 2.1. Megvonták tőle a békét, és szeretetből is csak annyi jut naponta, hogy kóborlásaiból hazatérve lábához fekszik hű kutyája. Nem tud már becsapni senkit, hiá­ba lop magának szép szőke szemeket — a ringyószemeket csak a bánat idomítja. A szerelmet halála fonja gúzsba, és megszabják neki, hogy METTŐL MEDDIG ÉLHET. VII. 1.2. Árnyéka csak a képkeretnek van, ott, ahol a két fal találkozni tudna. Egynapi örökkévalóság, szabályos mozdulatlanság. Hányszor kell szégyellni magunkat ELTÉVEDT IGAZGYÖNGYEINK MIATT? Közben épül téglára tégla, épül a test, a börtön, és a tengereknek semmi sem marad az ember fiából. Már mellkasod is befalazták.

Next