Napkelet, 1923. január-május (1. évfolyam, 1-5. szám)

1923-04-01 / 4. szám - Carton, Sidney: Justh Zsigmond

a rakett pajkosan röpített be az ablakon egy magnólia-virágot... Arcán mo­solygás és a hindu „máles“ kifejezése ... A formás, puha kezek dobta virágok egy haldokló ölébe estek és pár perc múlva már a zokogó Szentiványi Jóska kérges tenyere fogta le örök álomra a két kék szemet... Most sokszor álmaim drágán kísértőjét. Piros volt a temetési végtisztesség. Csupa piros muskátli minden ko­szorú, kifosztva az üvegház s a falubéli viskók ablakai. Piros selyem a koporsója. Márványszobor feküdt benne és úgy mosolygott, ahogy csak a márvány tud mosolyogni. Nyolc daliás parasztlegény vitte a szentmihálylovát. Az ő legkedve­sebb aktorai. Nyolc lány, talpig fehérben, citromba szúrt rozmaring-ággal a kezükben, ment a koporsó két oldalán. A „vőfélyek“ és a „nyoszolyó­­lányok“. Mindnek pergett a könnye. Jóska alig bírta vonszolni magát, a menet élén a gyászfátyolos keresztet vitte ... Oda átált mély sírgödrét, ahol a színháza állott. Épp a kellős közepére. Soha annyi „lapátos embert“, (ami békési temetésen a legnagyobb megtisz­teltetés jele), ott volt minden férfiember a szarvasi tanyáktól a csákói pusztákig... Később a megtört szülők egyszerű fehér márványkeresztet emeltek tetemei fölé. Ötletemre, páran még csatlakozva, akciót kezdtünk, hogy Tornyán em­léktábla, esetleg szerényebb szobor hirdesse az ő emlékezetét időtlen­időkre ... Jókai, Czóbel Minka, gróf Forgáchék, Feszty és Jókai Róza, báró Kem­­pelen Farkas, Strobl szívesen lettek segítő­társak. Zsiga édesapja, az öreg, vak Justh István, levelet íratott hozzám: „Igen tisztelt Öcsém Uram! Igen meghatottak minket hozzám intézett becses sorai, melyben értesít, hogy szeretett boldogult Zsigmond fiam emlékét oly nagyszerűen megörö­kíteni szándékoznak. Fogadják ezért legh­álásabb köszönetünket. Ezen terv­ről értesültem már a lapokból, különösen a Makói Hírlapból, de nem tud­tam, való-e a hír? Nem lehet valami kedvesebb szülőkre nézve, mint az, ha gyermeküket ily kitüntetés éri, azért fogadják még egyszer a résztvevők és elsősorban igen tisztelt Öcsém Uram, forró, hálás köszönetünket. Ide­mellékelve küldöm a kívánt beleegyezést. Arra kérem egyúttal, szívesked­jék engem időnként működésükről tudósítani. Mi október közepén téli szál­lásunkra, Budapestre megyünk. Én egy éve betegeskedem, de nem vagyok fekvő beteg. Őszinte tisztelője Justh István s. k.“ Mellékelve: „Alulírott a legnagyobb örömmel, sőt hálás kifejezésem mellett adom beleegyezésemet arra, miszerint buzgó irodalompártoló lelkes honfiak és honleányok által boldogult szeretett fiam, Justh Zsigmond emlékének meg­

Next