Napkelet, 1923. január-május (1. évfolyam, 1-5. szám)
1923-04-01 / 4. szám - Carton, Sidney: Justh Zsigmond
a rakett pajkosan röpített be az ablakon egy magnólia-virágot... Arcán mosolygás és a hindu „máles“ kifejezése ... A formás, puha kezek dobta virágok egy haldokló ölébe estek és pár perc múlva már a zokogó Szentiványi Jóska kérges tenyere fogta le örök álomra a két kék szemet... Most sokszor álmaim drágán kísértőjét. Piros volt a temetési végtisztesség. Csupa piros muskátli minden koszorú, kifosztva az üvegház s a falubéli viskók ablakai. Piros selyem a koporsója. Márványszobor feküdt benne és úgy mosolygott, ahogy csak a márvány tud mosolyogni. Nyolc daliás parasztlegény vitte a szentmihálylovát. Az ő legkedvesebb aktorai. Nyolc lány, talpig fehérben, citromba szúrt rozmaring-ággal a kezükben, ment a koporsó két oldalán. A „vőfélyek“ és a „nyoszolyólányok“. Mindnek pergett a könnye. Jóska alig bírta vonszolni magát, a menet élén a gyászfátyolos keresztet vitte ... Oda átált mély sírgödrét, ahol a színháza állott. Épp a kellős közepére. Soha annyi „lapátos embert“, (ami békési temetésen a legnagyobb megtiszteltetés jele), ott volt minden férfiember a szarvasi tanyáktól a csákói pusztákig... Később a megtört szülők egyszerű fehér márványkeresztet emeltek tetemei fölé. Ötletemre, páran még csatlakozva, akciót kezdtünk, hogy Tornyán emléktábla, esetleg szerényebb szobor hirdesse az ő emlékezetét időtlenidőkre ... Jókai, Czóbel Minka, gróf Forgáchék, Feszty és Jókai Róza, báró Kempelen Farkas, Strobl szívesen lettek segítőtársak. Zsiga édesapja, az öreg, vak Justh István, levelet íratott hozzám: „Igen tisztelt Öcsém Uram! Igen meghatottak minket hozzám intézett becses sorai, melyben értesít, hogy szeretett boldogult Zsigmond fiam emlékét oly nagyszerűen megörökíteni szándékoznak. Fogadják ezért leghálásabb köszönetünket. Ezen tervről értesültem már a lapokból, különösen a Makói Hírlapból, de nem tudtam, való-e a hír? Nem lehet valami kedvesebb szülőkre nézve, mint az, ha gyermeküket ily kitüntetés éri, azért fogadják még egyszer a résztvevők és elsősorban igen tisztelt Öcsém Uram, forró, hálás köszönetünket. Idemellékelve küldöm a kívánt beleegyezést. Arra kérem egyúttal, szíveskedjék engem időnként működésükről tudósítani. Mi október közepén téli szállásunkra, Budapestre megyünk. Én egy éve betegeskedem, de nem vagyok fekvő beteg. Őszinte tisztelője Justh István s. k.“ Mellékelve: „Alulírott a legnagyobb örömmel, sőt hálás kifejezésem mellett adom beleegyezésemet arra, miszerint buzgó irodalompártoló lelkes honfiak és honleányok által boldogult szeretett fiam, Justh Zsigmond emlékének meg