Napkelet, 1927. január-május (5. évfolyam, 1-5. szám)
1927-04-01 / 4. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Uj harcos székely - Zlinszky Aladár: Krúdy Gyula: Mohács vagy két árva gyermek vergődése
Mussolini legendájába és életvalóságába enged bepillantást ez a két magyar könyv. A beszédeket kitűnő érzékkel gróf Zichy Rafaelné válogatta össze, kinek a fordítást köszönhetjük. Kastner Jenő: Ujharcos székely. (Valóság és fantázia két képben.) Egy fiatal erdélyi lírikus, Mihály László, aki eddig inkább hangulatos verseivel igyekezett az olvasók rokonszenvét megnyerni, újabban a drámai formával is megpróbálkozott. «Új harcos székely» címen két képre oszló jelenetsort adott ki, melyben a stilizált realitás és a vágyakból táplálkozó fantasztikum szembeállításával mutat rá sorsüldözött honfitársai lelki sebeire. Az első kép Tamás István volt főszolgabírónak és környezetének rajzával a megszálláskor erdélyi testvéreinket sújtó válságos helyzetet eleveníti föl. E részben egyik népies mellékalak ajkáról, az adott viszonyokkal megalkuvó álláspont is szóhoz jut, de természetesen hiába. A második kép, a tehetség és munka diadala révén meghozza a vigasztaló megoldást — sajnos — csak a képzelet világában. A kis darab elgondolása és célzata dicséretes becsvágyra vall. Remélhető, hogy a szerző további kísérletei újabb lépést jelentenek majd műérzéke kibontakozása felé. A. B. Krúdy Gyula : Mohács vagy két árva gyermek vergődése. (Budapest, 1926. Pantheon r.-t. kiadása.) Trianon óta egyre elevenebben él a magyar lélekben Mohács emléke. A tavalyi négyszázadik évforduló, a jubileumi ünnepségek, a Mohácsi Emlékkönyv s az ez alkalomból írt számos visszaemlékezés, tanulmány — ezek közt Burgio, pápai nuncius, nagyértékű jelentéseinek fordítása (Napkelet-könyvtár) — még inkább, szinte napiérdekű eseménnyé tették az egykori katasztrófát. Nem csoda hát, ha az utóbbi években irodalmunk is egyre szívesebben fordul tárgyért a mohácsi időkhöz. Voinovich drámája nyitotta meg a sort, majd Szomory II. Lajosa következett, most Krúdy Gyula Mohácsa van előttünk s a minapában került ki a sajtó alól P. Gulácsy Irén háromkötetes regénye : A fekete vőlegények, mely a Zápolyák családi történetéből meríti anyagát s Tömöri Pál és Czibak Imre a hősei. Krúdyt eddig inkább a közelebbi múlt, a XVIII. század vége s a XIX. eleje érdekelte. Borongó, szentimentális lelke ezeknek biedermeier levegőjében találta meg a maga életelemét. Most ő is a mohácsi zord időkhöz pártolt s bár végigérezzük, hogy nincs igazán otthon e nem nekivaló korban, el kell ismernünk, hogy komoly tanulmánnyal igyekezett benne otthonossá lenni. Krúdy nem tartozik sem a nagy cselekvény, sem a mélyebb jellemalkotó írók közé ; ezek az erények nem tündökölnek ebben a regényében sem. Ő az akkori idők krónikása akar lenni s végül át is adja a szót egy krónikásnak, a király íródeákjának, aki aztán a történetet befejezi. Nem is a politikai helyzet, a nemzeti lét nagy kérdése, az államférfiak törekvései, a magyarság élet-halálharca érdekelték Krúdyt, hanem a «két árva gyermek vergődése»,, Lajosé, meg Máriáé, akinek nevét igazabban viselhetné címül is a regény, mert hiszen elsősorban az ő élettörténetét tartalmazza azalatt a négy-öt esztendő alatt, amíg II. Lajos neje és Magyarország királynéja volt. Ez az előkelő, szép, eszes, erélyes, parancsolásra termett Habsburg-ivadék aki époly otthonos az udvari élet légkörében, az uralkodás fortélyaiban, mint a lovaglás és vadászat sportjában, egyenesen a Krúdy ízlése szerint való nők közé tartozik. Nem csoda hát, ha megszerette. Mária mindössze tizenhatéves volt, mikor II. Lajos nejévé lett s még így is egy évvel idősebb, mint a magyar gyermekkirály. Ennek a két ifjú léleknek egymás iránti szerelme a regény főtárgya. Körülöttük ezer veszély, amely napról-napra még szaporodik ; ők ifjúságuk tapasztalatlansága ellenére is látják a közeledő katasztrófát s mintegy egymás karjaiba menekülnek előle. Mária az erélyesebb, a tehetségesebb, az érettebb s kétségbeesett gonddal igyekszik megvédeni a minden veszedelem ellenére is meleg fészket s a párviszályoktól dúlt országot, hogy benne férjét is megmentse. Természetének keménysége, származásának gőgje, melyet Krúdy kedvtelve rajzol a regénynek elején, szinte felolvad Lajos iránti szerelmében ; férje csak az odaadó nőt ismeri meg benne, aki mindenét kész érette feláldozni. Ennek a viszonynak rajzában Krúdy nem egyszer talál igazi hangokat s főleg azoktól a jelenetektől, mikor a két gyermek összebúva a trónteremben, szinte lopva vált egykét, de annál jelentősebb, bizalmas 363