Napkelet, 1927. január-május (5. évfolyam, 1-5. szám)

1927-04-01 / 4. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Uj harcos székely - Zlinszky Aladár: Krúdy Gyula: Mohács vagy két árva gyermek vergődése

Mussolini legendájába és életvaló­­ságába enged bepillantást ez a két magyar könyv. A beszédeket kitűnő érzékkel gróf Zichy Rafaelné válogatta össze, kinek a fordítást köszönhetjük. Kastner Jenő: Uj­­harcos székely. (Valóság és fan­tázia két képben.) Egy fiatal erdélyi lírikus, Mihály László, aki eddig inkább hangulatos verseivel igyeke­zett az olvasók rokonszenvét meg­nyerni, újabban a drámai formával is megpróbálkozott. «Új harcos székely» címen két képre oszló jelenetsort adott ki, melyben a stilizált realitás és a vágyakból táplálkozó fantaszti­kum szembeállításával mutat rá sors­üldözött honfitársai lelki sebeire. Az első kép Tamás István volt főszolga­bírónak és környezetének rajzával a megszálláskor erdélyi testvéreinket sújtó válságos helyzetet eleveníti föl. E részben egyik népies mellékalak ajkáról, az adott viszonyokkal meg­alkuvó álláspont is szóhoz jut, de ter­mészetesen hiába. A második kép, a tehetség és munka diadala révén meg­hozza a vigasztaló megoldást — saj­nos — csak a képzelet világában. A kis darab elgondolása és célzata dicséretes becsvágyra vall. Remélhető, hogy a szerző további kísérletei újabb lépést jelentenek majd műérzéke kibontako­zása felé. A. B. Krúdy Gyula : Mohács vagy két árva gyermek vergődése. (Budapest, 1926. Pantheon r.-t. kiadása.) Trianon óta egyre elevenebben él a magyar lélek­ben Mohács emléke. A tavalyi négy­századik évforduló, a jubileumi ünnep­ségek, a Mohácsi Emlékkönyv s az ez alkalomból írt számos visszaemléke­zés, tanulmány — ezek közt Burgio, pápai nuncius, nagyértékű jelentései­nek fordítása (Napkelet-könyvtár) — még inkább, szinte napiérdekű ese­ménnyé tették az egykori katasztró­fát. Nem csoda hát, ha az utóbbi évek­ben irodalmunk is egyre szívesebben fordul tárgyért a mohácsi időkhöz. Voinovich drámája nyitotta meg a sort, majd Szomory II. Lajosa követ­kezett, most Krúdy Gyula Mohácsa van előttünk s a minapában került ki a sajtó alól P. Gulácsy Irén három­­kötetes regénye : A fekete vőlegények, mely a Zápolyák családi történetéből meríti anyagát s Tömöri Pál és Czibak Imre a hősei. Krúdyt eddig inkább a közelebbi múlt, a XVIII. század vége s a XIX. eleje érdekelte. Borongó, szentimentális lelke ezeknek biedermeier levegőjében találta meg a maga életelemét. Most ő is a mohácsi zord időkhöz pártolt s bár végigérezzük, hogy nincs igazán otthon e nem nekivaló korban, el kell ismernünk, hogy komoly tanulmánnyal igyekezett benne otthonossá lenni. Krúdy nem tartozik sem a nagy cse­­lekvény, sem a mélyebb jellemalkotó írók közé ; ezek az erények nem tün­dökölnek ebben a regényében sem. Ő az akkori idők krónikása akar lenni s végül át is adja a szót egy krónikás­nak, a király íródeákjának, aki aztán a történetet befejezi. Nem is a politikai helyzet, a nemzeti lét nagy kérdése, az államférfiak törekvései, a magyar­ság élet-halálharca érdekelték Krúdyt, hanem a «két árva gyermek vergő­dése»,, Lajosé, meg Máriáé, akinek nevét igazabban viselhetné címül is a regény, mert hiszen elsősorban az ő élettörténetét tartalmazza azalatt a négy-öt esztendő alatt, amíg II. Lajos neje és Magyarország királynéja volt. Ez az előkelő, szép, eszes, erélyes, pa­rancsolásra termett Habsburg-ivadék aki époly otthonos az udvari élet lég­körében, az uralkodás fortélyaiban, mint a lovaglás és vadászat sportjá­ban, egyenesen a Krúdy ízlése szerint való nők közé tartozik. Nem csoda hát, ha megszerette. Mária mindössze tizen­hatéves volt, mikor II. Lajos nejévé lett s még így is egy évvel idősebb, mint a magyar gyermekkirály. Ennek a két ifjú léleknek egymás iránti sze­relme a regény főtárgya. Körülöttük ezer veszély, amely napról-napra még szaporodik ; ők ifjúságuk tapasztalat­lansága ellenére is látják a közeledő katasztrófát s mintegy egymás kar­jaiba menekülnek előle. Mária az eré­lyesebb, a tehetségesebb, az érettebb s kétségbeesett gonddal igyekszik meg­védeni a minden veszedelem ellenére is meleg fészket s a párviszályoktól dúlt országot, hogy benne férjét is megmentse. Természetének kemény­sége, származásának gőgje, melyet Krúdy kedvtelve rajzol a regénynek elején, szinte felolvad Lajos iránti sze­relmében ; férj­e csak az odaadó nőt ismeri meg benne, aki mindenét kész érette feláldozni. Ennek a viszonynak rajzában Krúdy nem egyszer talál igazi hangokat s főleg azoktól a jelene­tektől, mikor a két gyermek összebúva a trónteremben, szinte lopva vált egy­két, de annál jelentősebb, bizalmas 363

Next