Napkelet, 1929. január-június (7. évfolyam, 1-12. szám)
1929-02-01 / 3. szám - SZEMLE - Rédey Tivadar: Színházi szemle
minden delirium tremenses túlzástól, hanem azért, úgy emlékszem, Pethes Imre a darab folyamán feleannyit sem ivott. A végzetes pohár túlságos hangsúlyozása a nézőt Fedja sorsa felől könnyen tévedésbe ejtheti : iszákosságát okozat helyett oknak tünteti fel , pedig Az élő holttest minden, csak nem Vassommoir. A sok szereplő közt egyébként kevés az új s akik most kerültek be az előadásba, nem kerültek mind a maguk helyére. Fáy Szeréna Anna Pavlovnája a polgárasszonyt feleslegesen tovább fokozza a vidéki nyárspolgárasszony hangosságába, zajos kivonulása az első felvonásban kelleténél jóval bohózatibb. Lehotay Karenin Viktor szerepében délceg, úrias jelenség, modora korrekt s valamelyest — «unalmas», minőnek Fedja jellemzi. Nagy Adorján hercege kissé külsőségesen halk és előkelő. Halmy Margit öreg cigányasszonyában erő és jellegzetesség van. Környey Paula minden színészi tudását és képzelmét harcba vitte Masa fontos szerepében, de egyénisége, vérmérséklete mégsem erre a területre utalja. Némileg «szalon»-cigányleány maradt a százesztendős almanach rézmetszetek modorában, akár a négy évvel ezelőtti előadásokban Bajor Gizi. A Nemzeti Színházban — úgy tetszik — nem akad igazi cigánylány-temperamentum. Ehhez még az idegenbe pártolt Tőkés Anna járt legközelebb (pl. az Ocskay Dilijében vagy a Cigány Rózsijában). Kürthy György vizsgálóbírója jeles génrealakítás. A rendezés a legutóbbi előadásokon követett elvekhez igazodott, egy kissé gépiesen és kényelmesen. Ez a lagymatag színpadi obromovizmus ugyan nem merőben tolsztojiatlan, de túlságosan is színpadiatlan. E részben a színház— úgy véljük — nem vét a stílustisztelet ellen, ha a maga erejével segítségére siet a nagy költőnek abban, amiben ez a színpadnak rá nézve mindvégig idegen talaján a maga stílusának drámaivá lendítése tekintetében hiánytalanul soha el nem jutott. * A minap sok szó esett a Rákóczi-úti bikaüldözésről. Egy nekibőszült hatalmas állat beszabadult a város belsejébe s nagy riadalom után csak «a modern technika vívmányá»-val bírták ártalmatlanná tenni. Az újságok széltében kizsákmányolták az eset komikumát, hanem azért érezni kellett azt is, hogy ez a komikum nem mindennapi s nem is épen alacsonyrendű , egy kissé a rossz helyre került grandiozitás komikuma. A Vígszínház legutóbbi főpróbáján, mikor Harsányi Zsoltnak Mikszáth Beszterce ostroma című regényéből készült színművét mutatták be, önkéntelenül a komikumnak erre a különleges változatára kellett gondolnunk. A «bolond Pongrácz» alakjában is sok a bika- vagy épen bölény - indulat ; ragaszkodásai egyre kötélszakadással fenyegetnek, fékentartásához szükség van «modern» környezetének minden praktikájára. Az ő bolondériájában is van valami a meg nem felelő helyre s korba került grandiózusságból. Mikszáth igen szereti a furcsa, bogaras, különc embereket ; ezek kerülnek leghamarabb humoros ellenmondásba a a körülöttük kavargó élettel, fonák visszhangot adnak ennek az életnek szavára, s fonákul válaszol ez is az ő megnyilatkozásaikra. A Beszterce ostromában Mikszáth ezt az egész művében lépten-nyomon felbukkanó típust kiszélesítette s az egész történet tengelyébe állította. Ezzel a különcség a mánia arányaira fokozódott. Pongrácz gróf anekdotás természetű «éltető hazugsága» egy lélek mélyébe beszüremkedett szubjektív igazsággá lett s az egész «mulatságos» történet valami tragikai árnyalatot nyert. Ebben az ábrándéletben benne vannak a donkihetei sors szomorú mozzanatai : rendre érintkezésbe kell kerülnie a való élettel,s a Rákóczi-utat nem szabadbikák kényére-kedvére építették. Ez a «bolond» Pongrácz epikailag elbeszélhető, de dráma középpontjába époly kevéssé állítható, akár Don Kihete : cselekedeteikből hiányzik a szabad elhatározás ; a téboly a színpadi cselekvést lezárhatja, de el nem indíthatja. Olyan Lear király, ki már országa felosztását elmezavarban végzi el, a Bedlam-be kívánkozik s nem a tragédiába. Harsányi Zsolt ezt a veszedelmet megérezte, s a lehetőségig el is kerülte. De ez az elkerülés jókora kerülőt kívánt. A vén gazember s A Noszty-fiú esete Tóth Marival szintén sokban elkanyarodott a Mikszáth elgondolásától. Amabban még meglehetős a kongruencia regény és színmű között, de már A Noszty-fiú esete korántsem olyan idilli eset, mint belőle a színpadon lett. Itt az átdolgozó a regényt erősen kilúgozta, a fődolgok rajzába nyomós 229