Napkelet, 1937. január-június (15. évfolyam, 1-6. szám)
1937-01-01 / 1. szám - Pillias, Émile: A Rákóczi-család utolsó sarja
, hogy van egy természetes leánya, aki valami Perravex bárónővel való viszonyából született. Egyébként a végrendelet pontos szövege a következő : Jelen sorainkkal elsősorban természetes leányunknak, Rakocki Jozefa Saroltának adunk örökül és hagyományozunk egy aranyórát, három nyest bundát, továbbá minden fehérneműnket, valamennyi bútort, amelyek Magy David, francia kereskedőnél vanak, aki Galatában, Konstantinápolyban lakik, kivéve az ezüstneműt, ha még van, az ékszeres ládákat, könyveket, csecsebecséket és másféle dolgokat. Azonképen a fentnevezett Rakocki Josefa Saroltának hagyományozunk tízezer piasztert, amely szintén Magyarnál van letétben, azzal a kikötéssel, hogy ennek az összegnek kamatait anyja, Perravex bárónő asszony kapja a nevezett Rakocki Josefa Sarolta nagykorúságáig, aki köteles lesz őt ezért tartani, mindennel ellátni és őt születéséhez illő nevelésben részesíteni, neki jutván a pénz után járó összes kamatok. Ennek a Jozefa Saroltának ismeretlen életét igyekeztem felfedezni s olvasóim is kétségkívül úgy gondolkoznak mint én, hogy ennek az életnek, amely különben is mindvégig szent volt, joga van ahhoz, hogy helyet foglaljon egy család történetében, amelynek dicsőséges nevét hivatalosan is viselte. Az a könyv ugyanis— a Bibliothéque Nationale levéltárában megtalálható —, amelybe bejegyezték mindazoknak az apácáknak a nevét, akiket abba a kolostorba felvettek, ahol ő meghalt, a 25-ik lapon 272-es folyószám alatt a következő bejegyzést tartalmazza : Kedves nővérünk, Ragoslky Jozefa Sarolta, Ragoslky herceg erdélyi fejedelem leánya. Mikor született? A párizsi zárda lajstromai, ahol 1780 július 3-án meghalt, úgy tüntetik fel, hogy akkor 43 és féléves volt, ezek szerint születése idejét 1737 elejére tehetjük. Ebben az időben Rákóczi József számos ismert bolyongása után Párizsban telepedett le , ahova 1735 szeptember havában érkezett s ahonnan csak 1737 végén távozott el újra —, csaknem bizonyos tehát, hogy Jozefa Sarolta ebben a fővárosban jött világra. Ki volt Perravex bárónő és hol ismerte meg őt a herceg? Ami a második kérdést illeti, arra még nem találtam meg a feleletet, az elsőre két vagy három, egyébként igen bizonytalan s egymásnak különben is ellentmondó, Párizsban, a külügyminisztérium levéltárában őrzött okmány derít némi világosságot , amit az Annecy városi tanács határozatainak mutatójában végzett kutatások tettek határozottabbá. A Perravex-család (nemesi előnév nélkül) Annecy, savoyai város közbecsülésben álló polgárságához tartozott. Eredetileg La Roche sur Foronból, egy másik savoyai városból származott és a XVII. század közepe táján telepedett le Annecyben és mindjárt helyet kapott a város közigazgatásában, így Georges Perravexet, a bárónő nagyapját 1722 májusában a város polgármesterévé választották meg, ami jogot adott neki, hogy a hivatalos ügyiratokon, mint valamennyi polgármester, az «Ó Annecy Ura» címet használhassa. Azután ismételten is megválasztották egészen 1747-ig.