Napló, 1990 (1. évfolyam, 1-34. szám)

1990-08-08 / 14. szám

Naplózó 1990. augusztus 8. 1. ..... . i­­- í n, 1.1. ..in ,i , ,n -in i. . i ni,ii ■ ......... n A lánynak lakás­k apunak villa! • Mennyibe kerüi! Slobodan Milosevic villájának adaptálása? • Egy több mint 400 m2-es villába költözött, csakhogy eleget tegyen népe óhajának Amíg az északi országok megmaradt királyai leegyszerűsítik életüket és őseik kastélyaiból modern lakásokba költözköd­nek, addig a déli országok, kivált a balkáni államok uralkodói hatalmukat immár öt­ven éve a királyi pompában nyilvánítják ki. A megalázva kiűzött jugoszláv királyi csa­lád udvarába és villáiba a győztes kommu­nista vezérek költöztek be, ugyanazok, akik azért indultak a forradalomba, mert zavarta őket a király és a nép közötti nagy különbség. A hatalomtartók új, kommunis­ta kasztja idővel annyira nemesisé vált, hogy saját népétől is óvakodnia kellett. A BTK 133. és 157. sza­kaszának (verbális de­lictum) beiktatásával jogilag is biztosították magukat. Emiatt az­tán ezren és ezren sínylődtek akár tíz évig is, ha szóvá tették a kiemelt osztály igaz-­­ságtalan helyzetét. Miután a demokrácia hulláma végigsöpört Európán és valame­lyest Jugoszlávián is (Belgrádot, sajnos, tel­jesen elkerülve), javasolták a magasabb kommunista osztályt védő szakaszok törlé­sét. Ismét ámítások A Szerb KSZ KB 8. ülését követően nemcsak a szerb vezetőség foteljeibe ültek mások, hanem a dedinjei villáknak is meg­változtak a tulajdonosai. Abban a pillanat­ban, amikor a törvényes tulajdonosok visszatérésében reménykedtünk, íme, újabb ámítások. Belgrádban semmi sem változott. Egye­sek elmentek, hogy­­ más kommunisták váltsák fel őket. Mi­losevic poltronjai a stambolicok és a bro­­zok talpnyalóinak a­­ villáiba költöztek be. Még a személyzeten sem változtatnak, leg­­feljeb egy-két rendőrfőnököt váltanak le, akik nem fogadták el a górék cseréjét így aztán az új hatalomelosztásban — ami voltaképpen még csak most kezdődik, mert Tito hőseinek még csak most kell majd elszámolniuk — Slobodan Milosevic is új villába költözött. A villa méretéről és fényéről mendemondák keringenek. Szerény, háromszobás lakása után Mi­­losevicéknak tavaly szökkent fel az élet­színvonaluk. Marija lánya pályázat nélkül csöppent a Politika belgrádi rovatába, és — ugyancsak pályázat nélkül — egy dordosi lakásba. Senki sem derítette ki, miként utalta ki az óvárosi község a lakást. Slobodan feleségével és fiával nem akart villába költözni. Aztán mégiscsak en­gedett népe óhajának, amely aggódott biz­tonságáért, és mielőbb egy vezért megillető helyen akarta látni. Egy a számára adap­tált, különleges falakkal körülbástyázott villába költözött. Veselinovék villájában Milosevic Tolsztoj utcai villája nem 600 m2-es — ahogy rebesgetik. Alig nagyobb 400 m2-nél, a nem lakható területet leszá­mítva. A belgrádiak jól ismerik az épületet. Egykor Jovan Veselinov családja lakott benne. Apja halála után fiát arra kérték fel, adja át a villát Milosevicnak. A fiatal Veselinov bölcsen válaszolt: Dedinjén nőtt fel, nem szívesen változtatna lakhelyet. Né­hány hónap elteltével a javaslatot megis­mételték azzal a konkrét indítvánnyal meg­toldva, hogy maradjon a Tolsztoj utcában. Rodoljub Solakovic özvegyének halála után ugyanis még egy villa megüresedett. Az ifjú Veselinov úgy becsülte föl, hogy ha elfogadja az átköltözést rossz állapotban levő villájából, kétszeresen is jól jár. Nem erről majd rá a nagyfőnök, emellett ingyen egy kitatarozott villához jut. Sehol sem lehet kideríteni, mennyibe került a két villa rendbehozatala. Ha azon­ban fölbecsüljük a Veselinov-villa köré épített bástyát, az összeg 4000 milliárd fölé rúg. Lehet, hogy a Milosevic-villáról közle­ményt kellett volna kiadni, vagy akár a kezében tartott sajtó (Duga, Belgrádi TV, Politika) cikkezhetett volna róla. Ilyen esetben még az angol királynő is nyilatko­zik. Vlada Vujinic fotóriportert és Zarko Rajkovic újságírót beidézték a rendőrség­re, amikor fényképezés céljából a villa kö­rül ólálkodtak. Alig sikerült lencsevégre kapniuk még a Tolsztoj utca névtábláját is... " Imigyen szála, egy szenátor... A „Tisza mentén jól ismert fiatal" szenátor beszédet mondott a belgrádi nemzetgyűlés felsőházában. Szenátorunk így formulázta meg a tételt: Jó iskola és jó közigazgatás nélül nincs béke és megelégedettség egy or­szágban sem. S lehet-e jó iskolai olda­tás és közigazgatás más nyelven, mint a lakosság anyanyelvén? Ebből kifolyó­lag helytelenítette a törvénytervezet azon rendelkezését, hogy az első hat helyen jelölt leendő községi képvi­selőnek szóban és írásban, leírni kell az állam nyelvét. Indokolva még állásfog­lalását azzal, hogy a ma élő s a közü­­gyek vezetésére, azok ellenőrzésére al­kalmas, független, írástudó kisebbségi generációnak nem is volt alkalma, bár­hogy szerette volna is megtanulni az állam hivatalos nyelvét.” (Reggeli Cfjság, 1933. április 9.) A gumibot és a zene — Este, 11 óra körül, amikor már összecsomagoltunk, két rendőr támadt ránk, és a csetnik anyánkat szidta. Egyi­kük az öklével a mellkasomat ütötte meg, majd a térdével gyomorszájon rú­gott. Ettől átestem az ágyáson — meséli a Knez Mihajlo utcai incidensről Drágán Diollé rikkancs, a Szerb Nép Megújho­dás tagja, aki társaival együtt a belgrádi főutcán már néhány napja csetnikdalo­­kat tartalmazó kazettát és a Nagy Szer­bia elnevezésű lapot árust­ja. Borba A Napló megjegyzése: Drágán Diollé volt a két évvel ezelőtti pancsovai míting hangadója. Azokat, akik akkori­ban a szakállasok ténykedésének követ­kezményeire figyelmeztették, Szerbia-el­­lenességel vádolták meg, autonomisták­­nak bélyegezték meg, leváltották őket. Most csak azt nem érjük, kit zavar Drágán Dsák­ó? Vagy mi? Talán az, hogy pártot változtatott? "

Next