Napló, 1994 (5. évfolyam, 192-243. szám)
1994-01-05 / 192. szám
994 január 5. Kilícia B. U. J. J. E. K. ! Tejet tojásért, olajat mézért, államot márkáért Ezt is megértük Ismét a jobb utáni vágyakozás reményével köszöntöttük az új esztendőt. Mint tavaly ilyenkor. Aztán semmi sem változott, csak rosszabb lett. Egyesek azt mondják nekem, hogy értsem meg,, ez, amiben élünk, nem tarthat örökké. Átmeneti állapot. Nekem ezt nem kell megértenem. Tudom. Hiszen, ha nem hinnék/hinnénk benne, nem lenne erőnk tovább csinálni. Csak azzal a gondolattal nem tudok továbbra sem közösséget vállalni, hogy hallgatva, csöndben, meglapulva kell várakozni. Vagy mindig támogatni az éppen aktuális eszmét. Egyszer a háborút, másszor a békét. Vagy úgy tenni, mintha mi sem történt volna. A megaláztatásból bőven jutott az óesztendő utolsó és az új év első napjaiban is. Mert mi más az, amikor a nyugdíjasok azzal töltik december „végnapjai”-t, hogy sorban állnak a bankok előtt a járandóságukért? Egyes helyeken éjjelnappal. Közben érkeztek a vérszegény hivatalos magyarázkodások, hogy a Jugoszláv Nemzeti Banktól kevés készpénz érkezett a pénzforgalmazókhoz. Persze volt, akinek soron kívül jutott. Szemtanúk állítják,hogy a pénzszállítmánnyal egy időben futott be két férfi is. A várakozók közül jó néhányan felismerték őket, üzleteltek már velük a piacon. Később azt mondták, hogy menjen mindenki haza, mert a kapott pénzt már szétosztották. Csak a két „úriember” maradhatott benn a bankban. Vajon miért? A visszatérőknek pedig az Újabb Nagy Nullátlanítás Napján kijelentették: az ily módon megkurtított összeg olyan kicsi, hogy ki sem adhatják. Várják meg, amíg kapnak majd hozzá. Esetleg hozzanak háromezret, hogy visszakapjanak kettőt. Mert most ismét „csak” ezreseink vannak, így könnyebb lesz kimondani, de nem szabad belegondolni, hogy mennyi is az. Meg a csekkre is egyszerűbb lesz ráírni. Szabályosabb. Hiszen a matematikában jártasabbak azon szórakoztak, hogy nem létező összegeket írattak ki az emberekkel. Ezer milliárdokat. De mi itt a gond? Fedezet nélküli csekkre nem létező számokat, így az igazi. A nullák visszatérése úgyis csak idő kérdése. Az egyik legnépszerűbb észak-bácskai szórakozóhelyen újév napján kiírták nulla nélküli dinárban is az árakat A pizzák és egyebek már így is több tízezerbe kerültek. Hamarosan százezerbe, aztán millióba, és már ott is vagyunk, ahol voltunk. Igaz, a dinárban kifejezett ár inkább csak szörnyülködésre vagy szórakoztatásra szolgál, hiszen mindenki forintban vagy márkában fizet. A piacon is. A legidősebb kofa is tudja, mi mennyi forintban, illetve márkában, dinárban ki sem tudják mondani. Vagy cserélnek. Tejet tojásért, olajat mézért. A lehetőségek végtelenek. Azon még nem is csodálkoztam, hogy a templomban a kalendárium ára egy tojás vagy egy liter tej. Aztán hallottam, hogy az egyik kis faluban vonatjegyet is adtak tojásért. Ezután majd mindenkiről tudjuk, hogy milyen messzire szeretne utazni. Ez a pénztárnál kirakott tojás mennyiségétől függ. A bontott kakas, kacsa vagy liba már a nemzetközi járatra szól. Persze csak akkor, ha indulnak a vonatok. A Boldog Új Esztendőd-hangulatban ezt is átéltük. Annak ellenére, hogy a vasúti utasszállítás december végén 800 százalékkal drágult, a hónap utolsó napjától sztrájkoltak a mozdonyvezetők. A részrehajlás legkisebb szándéka nélkül csak annyit jegyeznék meg, hogy azon a napon Zomborig 25 milliárdba került a vonatjegy és 3000 milliárdba az autóbusz. Ezt véletlenül tudom, mert oda kellett volna utaznunk. Bármennyire is bosszankodtak azok, akik hiába mentek ki a vasútállomásra, nem hiszem, hogy a sztrájkvezetők letartóztatásait egyetlenegy jóindulatú ember is támogathatja. Erről jut eszembe, hogy sokat átkozott szomszédainknál azt vallják, hogy senkit sem ellenőrizhetnek a tudta nélkül. Valahol ez is a demokrácia része. Figyelmeztetik az utasokat, hogy készítsék elő a jegyüket, mert a metró kijáratánál ellenőrök vannak. Egy másik példa: a rádió többször is bemondja, hogy hogy hol van ellenőrzés. Igaz, az ilyesfajta civilizációs vívmányokat, illetve kijátszásuk fortélyait a jövőben nemigen élvezhetjük. Hacsak nincs fölösleges tíz, illetve több tíz márkánk. Erről talán nem is kellene beszélnem, hiszen már sok politikai és társadalmi szervezet is kifejezte felháborodását. Azt hiszem, több szempontból is a JSZK Alkotmánybíróságára tartozik az ügy. Mozgószabadságunk korlátozásával ismét alapvető emberi jogainkat tapossák. Csak éppen ebben a rendszerben emberi jogokat emlegetni kissé naiv dolognak tűnik. Talán hatékonyabb lesz a másik érv, az, hogy törvényeink értelmében eddig még a dinár a hivatalos fizetőeszköz. Hogyan szabhatják meg a kilépési illetéket devizában, egy másik, szintén sokat átkozott ország pénznemében? Honnan a deviza, ha szabad eladásban a bankokban sincs? Persze mindenki előtt világos, hogy honnan, csak arról nem volt tudomásunk, hogy államilag legalizálták volna a feketepiacot. Mert mi más ez? Akkor meg miért háborgunk, ha a piacon, az üzletekben sem akarják elfogadni a dinárt? Van kitől tanulniuk. Csak tudnám, mikor jön el az az idő, amikor úgy ítélik meg, hogy kifogytak a szalmazsákok. Akkor majd nem kell újabbnál újabb módszereket kitalálni a feltételezett devizatartalékok tócsapására. Egyébként az ígéretek ellenére voltak olyanok, akik sötétben várták be szilveszterkor az éjfélt. Állítólag nem kikapcsolás volt, csak meghibásodás. De azért boldog új évet mindenkinek. Világosabbat, melegebbet, emberségesebbet, békésebbet. Elviselhetőt.