Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1992. 3. szám
Hite alapján senki nem ítélhető meg. Erre bólogatunk. De mi következik aztán? Tapintatos némaság, mintha csak titkot sejtenénk? Vagy dünnyögve kipróbált vádak, résnyire szűkített szemek, gyanakvás? Vagy kocsmai átkozódás, ujjal mutogatás, gyűlölet? Mindez megfér az első mondat közelében. Olyan tágas és oly elegánsan megengedő, hogy könnyen kihullhat belőle még saját jelentése is. Valahogy tehát le kell zárni ezt a mondatot, hajlítani belőle négyzetet, kört, bármit, ami körülkeríti a benne levő türelmet. Sok helyről ismerős a módszer: felvenni a szálat, végiggondolni a mondat tartalmát, különös gonddal elemezni az ellenkezőjét, beszélni, beszélni, hogy