Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1993. 1. szám

Jó volna, ha lenne egy olyan újság, melynek belső borítóján az első szám megjelenése után három és fél évvel nem kellene, hogy megjelenjenek a következő sorok. Egy folyóirat, amely sok energiával indulna, azzal a szándékkal, hogy lehetőséget adjon mindenkinek, aki mások számára is követhető módon össze tudja foglalni a gondolatait. Szerkesztői azért dolgoznak, mert úgy gondolják, hogy egy gondolatmenet akkor lesz érthető, ha részleteiben is világos, ez pedig figyelmet és bizonyos értelemben lassúságot feltételez. Ezt a gondosságot a szerkesztők szépnek ítélik. Szépnek és nyugodtnak, amit a tördeléssel is láttatni akarnak. Úgy vélik, hogy ez a nyugalom szükséges ahhoz, hogy le lehessen írni egy gondolatot, egy érzelmet, esetleg ezek viszonyait és persze a nyugtalanságot. Esszéket válogatnak, és verseket meg novellákat, fotókat és rajzokat, mivel úgy gondolják, hogy ezekben a műfajokban kell a legnyíltabb lapokkal játszani. Mert komolyan azt hiszik, hogy a művészet küzdelem, önfegyelmezés, kíméletlenség, minden oldaláról megvizsgált igazság. Sokra tartják a múló időt, mert azt tapasztalták, hogy az éppen jelen idejű ellenáll az elemzésnek, vagy legalábbis gyakran vezet hamis megállapításokhoz. Megintcsak: legyen, hát lassú ez a lap. Legyen benne minden úgy, ahogy megismerjük. Ahogy tudjuk, ne úgy, ahogy van. Úgy találják, hogy amíg friss, addig a tapasztalás nem igazán sajátja senkinek. Követelőző indulatokkal és érzékekkel kell megosz­tozni az élményen, amit az idő adhat majd át igazi tulajdonosának. A szerkesztők véleménye szerint például a politika jelen idejű, így más lapokra és más műfajokra hagyták a napi események megvitatását. És ez így volt rendjén. Három és fél évig dolgoztak, hol elégedetlenek voltak munkájuk eredményével, hol meg elégedettek. A hibákból és a sikerekből is tanulni próbáltak, mert

Next