Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1997. 3-4. szám

SZÖVEGSZERETKEZÉS - Abody Rita: A kalandor

Jan Saudek: Színezett fotó Abody Rita (1957) legutóbbi írása a Nappali házban: Démonikus levelek (90/4). Abody Rita A kalandor részlet A mióta az eszét tudta, a testi szerelem oly természetes volt őneki, mint, ahogy a nap jár. Azazhogy régebben is annál, mert magamagát más dolgoktól megkülönböztetni hétévesen kezdte, ekkor kezdte számolni az időt, de az orgazmust ismerte már négy-ötévesen, akkoriban talál­ta ki, a korán elszökött anya pótlására, így szerezve vissza a testi kényeztetést és gyön­gédséget, amit úgy kívánt. A férfitest, a fér­fiszerv, amelyet előbb pillantott meg, mint a saját arcát — merthogy az apja szeretett otthon meztelenül járni —, jóval azelőtt, mielőtt önmagát megpillantotta volna, so­sem volt számára sem meglepő, sem idegen; mintha csak az övé volna, aminthogy az is volt valamiképp, kezdettől, mindegyik, egytől egyig. Azonban, női példakép híján, sohasem tanulta meg azt a bonyolult szer­tartás-, csábítás- és manipulációszövevényt, ezt az életteremtő vakjátszmát, amely nemének a férfinem feletti hatalmát és ezen keresztül a civilizált világ fennmaradását biztosítja (merthogy erről van szó), sem rutinból, sem érdekből nem tudott szeret­kezni, és szexusa mindvégig nyers, ereden­dő, naiv és bárdolatlan maradt. A testi sze­relem egyszerűen a boldog önfeladás és győzelmes örömök forrása volt, végtelen birodalom, amelyben különleges tudásra, különleges, esszenciális létezésre bukkanhat­ni; a férfinem pedig ez esszenciális létezés (H. Áginak) csodálatra méltó letéteményese, nem más. Emberekről nem volt szó. Sejthető, hova vezetett mindez. Csak idő kérdése, hogy az ilyen ember, aki végzetes megátalkodottsággal csakis saját értékrendjében hajlandó élni, mely gyöke­resen különbözik a környezetétől, és ráadá­sul megingathatatlanul hiszi, hogy neki van igaza, kihulljon az idő rostáján. És ez jól is van így. Aki nem tud alkalmazkodni, az szeretni se tud. Mindegy, hogy kinek van igaza. Az irgalmatlanság, amellyel mindun­talan szembenéz, saját irgalmatlanságának tükre. Ám ha szeretetlensége fájni tud neki, ha felveszi ellene a hosszú-hosszú harcot, akkor mégis van számára remény. Most egy olyan ország fővárosában sé­tált, egy nagy és gazdag ország meleg, illatos, városi, nyáresti áradatában, ahol a legnyomorúságosabb teremtmény is tudja, hogy a személyes szabadság mit jelent; hogy a társadalmi előretörés kíméletlen, de legalább nyílt és bonyolult, úgyhogy min­dig van választás; hogy az egyéni verziók száma végtelen; és ellentétben az ő hazájá­val, amelyet a szűk tér és a konszolidált elnyomás ebben is megnyomorított, a szexualitás, miként az életöröm valamennyi formája, egyértelműen jó dolog, mely sem kendőzésre, sem magyarázatra, sem mentő körülményekre, amilyen a házasság, nem szorul. Szabadságának tudata már első nap 52 Abody Rita

Next