Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1997. 3-4. szám
SZÖVEGSZERETKEZÉS - Abody Rita: A kalandor
Jan Saudek: Színezett fotó Abody Rita (1957) legutóbbi írása a Nappali házban: Démonikus levelek (90/4). Abody Rita A kalandor részlet A mióta az eszét tudta, a testi szerelem oly természetes volt őneki, mint, ahogy a nap jár. Azazhogy régebben is annál, mert magamagát más dolgoktól megkülönböztetni hétévesen kezdte, ekkor kezdte számolni az időt, de az orgazmust ismerte már négy-ötévesen, akkoriban találta ki, a korán elszökött anya pótlására, így szerezve vissza a testi kényeztetést és gyöngédséget, amit úgy kívánt. A férfitest, a férfiszerv, amelyet előbb pillantott meg, mint a saját arcát — merthogy az apja szeretett otthon meztelenül járni —, jóval azelőtt, mielőtt önmagát megpillantotta volna, sosem volt számára sem meglepő, sem idegen; mintha csak az övé volna, aminthogy az is volt valamiképp, kezdettől, mindegyik, egytől egyig. Azonban, női példakép híján, sohasem tanulta meg azt a bonyolult szertartás-, csábítás- és manipulációszövevényt, ezt az életteremtő vakjátszmát, amely nemének a férfinem feletti hatalmát és ezen keresztül a civilizált világ fennmaradását biztosítja (merthogy erről van szó), sem rutinból, sem érdekből nem tudott szeretkezni, és szexusa mindvégig nyers, eredendő, naiv és bárdolatlan maradt. A testi szerelem egyszerűen a boldog önfeladás és győzelmes örömök forrása volt, végtelen birodalom, amelyben különleges tudásra, különleges, esszenciális létezésre bukkanhatni; a férfinem pedig ez esszenciális létezés (H. Áginak) csodálatra méltó letéteményese, nem más. Emberekről nem volt szó. Sejthető, hova vezetett mindez. Csak idő kérdése, hogy az ilyen ember, aki végzetes megátalkodottsággal csakis saját értékrendjében hajlandó élni, mely gyökeresen különbözik a környezetétől, és ráadásul megingathatatlanul hiszi, hogy neki van igaza, kihulljon az idő rostáján. És ez jól is van így. Aki nem tud alkalmazkodni, az szeretni se tud. Mindegy, hogy kinek van igaza. Az irgalmatlanság, amellyel minduntalan szembenéz, saját irgalmatlanságának tükre. Ám ha szeretetlensége fájni tud neki, ha felveszi ellene a hosszú-hosszú harcot, akkor mégis van számára remény. Most egy olyan ország fővárosában sétált, egy nagy és gazdag ország meleg, illatos, városi, nyáresti áradatában, ahol a legnyomorúságosabb teremtmény is tudja, hogy a személyes szabadság mit jelent; hogy a társadalmi előretörés kíméletlen, de legalább nyílt és bonyolult, úgyhogy mindig van választás; hogy az egyéni verziók száma végtelen; és ellentétben az ő hazájával, amelyet a szűk tér és a konszolidált elnyomás ebben is megnyomorított, a szexualitás, miként az életöröm valamennyi formája, egyértelműen jó dolog, mely sem kendőzésre, sem magyarázatra, sem mentő körülményekre, amilyen a házasság, nem szorul. Szabadságának tudata már első nap 52 Abody Rita