Napsugár, 1982 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1982-04-01 / 4. szám
FODOR SÁNDOR HOL AZ IGAZSÁG? A tanító néni megígérte, hogy aki megtanulja és szépen elmondja az »Arany Lacinak« című verset, az kap egy tízest. Egy gyönyörűszép tízest, amit a naplóbaellenőrzőbe egyaránt beír. Ezt ígérte. A verset többen megtanulták. A tanító néni elsőként Kővágó Miskát szólította a jelentkezők közül. — Arany Lacinak, írta Arany János— kezdte Miska és rújta a verset. Nem is csoda. Miska nemcsak jó tanuló, de elég, ha háromnégyszer elolvas akár egy többszakaszos verset is— már tudja, — ügyes vagy — mondta a tanító néni. — Nem is tudom, mondtad-e a költő nevét? — Igen, mondtam, hogy Arany Lacinak, írta Arany János. — Rendben van, lássuk a következőt. Eggyel kevesebb jelentkezett, mint az imént. — Julika, mintha az imént jelentkeztél volna — szólította a tanító néni a legfélénkebb kislányt az osztályból. — Én igen, de azt hiszem, nem vagyok egészen biztos...— mondta Julika. A tanító néni mosolygott:— Azért próbáljuk meg. Ne félj, rossz jegyet úgyse kaphatsz! És Julika elkezdte. — Arany Lacinak, írta... ne tessék haragudni, de Petőfi Sándor írta. Én így emlékszem. — Igen, igen, Petőfi Sándor... — bátorodtak többen is neki az osztályból. — úgy látszik, mások is így emlékeznek — mosolygott a tanító néni —, de most halljuk tovább Julikát. Julika mondta a verset. A »rontom-bontom«-nál a tanító néni segített ugyan egy kicsit, de különben ment, mint a vízfolyás. És ekkor jött a meglepetés. — Add az ellenőrződet...— és a tanító néni beírta Julikának a szép kövér tízest. — Nekem is tessék...— vitte a magáét is Miska nagy önérzetesen. — Téged nem hívtalak— mosolygott rá a tanító néni. Még öten mondták el a verset. Valamennyi megkapta a tízest, pedig még volt köztük, aki elakadt. — Mit gondoltok, miért nem adtam tízest Kővágó Miskának? — kérdezte a tanító néni. Maga Miska jelentkezett. — Azért nem kaptam tízest, mert azt mondtam, hogy írta Arany János, pedig a verset Petőfi Sándor írta, rosszul emlékeztem. De a verset tudtam, egyszer se akadtam el, mások elakadtak és tízest kaptak. — Jól van, Miska— dicsérte a tanító néni. — Szeretem, hogy őszinte fiú vagy. Azt akarod mondani, igazságtalan voltam? — Hát... én is megérdemeltem volna. — Mondd csak, Miska, hányszor olvastad el a verset, amíg megtanultad? — Négyszer. Legfennebb ötször, de többször nem! — vágta ki a fiú büszkén. — Hát te, Julika? Hányszor olvastad el? — Én azt nem tudom, tanító néni. Délután öttől vacsoráig mind a verset tanultam. — Hát te, Zoli? — kérdezte a fiútól, akinek szintén segítenie kellett, mert ő is elakadt egyszer. . — Én este tanultam, amíg elálmosodtam, reggel felkeltem korán és fél héttől fél nyolcig mind csak tanultam. — Látod, Miska? Nem mindenki tanulja a verset olyan könnyen, mint te, aki felületesebben is dolgoztál, mint a többiek. — Igen,— de a verset tudtam... — dörmögte Miska. — A vershez a költő neve is hozzátartozik — felelte a tanító , néni, majd az osztályhoz fordult. • — Tudjátok mi lesz a házi fel- jő adat? Írja meg mindenki őszin- - tén: mit gondol, hol az igazság? — Nem tudom, mit írtak a negyedik wkesek. De jó volna tudni, hogyan vélekedtek a dologról ts. Miská- .inak van-e igaza, vagy a tanító néninek? Verebesen, verébesen szél árnyékát kisepertem. Kisepertem, cérnát vettem, a végére magot tettem. Verebesen cselt vetettem , s nem fogtam egy verebet sem. Magot tettem, s dobra vertem, aki éhes, csipegessen.