Napsugár, 1982 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1982-04-01 / 4. szám

FODOR SÁNDOR HOL AZ IGAZSÁG? A tanító néni megígérte, hogy aki megtanulja és szépen elmond­ja az »Arany Lacinak« című ver­set, az kap egy tízest. Egy gyö­nyörűszép tízest, amit a naplóba­­ellenőrzőbe egyaránt beír. Ezt ígérte. A verset többen megtanulták. A tanító néni elsőként Kővágó Miskát szólította a jelentkezők kö­zül. — Arany Lacinak, írta Arany János— kezdte Miska és rújta a verset. Nem is csoda. Miska nem­csak jó tanuló, de elég, ha három­­négyszer elolvas akár egy több­szakaszos verset is— már tudja, — ügyes vagy — mondta a ta­nító néni. — Nem is tudom, mond­­tad-e a költő nevét? — Igen, mondtam, hogy Arany Lacinak, írta Arany János. — Rendben van, lássuk a kö­vetkezőt. Eggyel kevesebb jelentkezett, mint az imént. — Julika, mintha az imént je­lentkeztél volna — szólította a tanító néni a legfélénkebb kis­lányt az osztályból. — Én igen, de azt hiszem, nem vagyok egészen biztos...— mond­ta Julika. A tanító néni mosoly­gott:— Azért próbáljuk meg. Ne félj, rossz jegyet úgyse kaphatsz! És Julika elkezdte. — Arany Lacinak, írta... ne tes­sék haragudni, de Petőfi Sándor írta. Én így emlékszem. — Igen, igen, Petőfi Sándor... — bátorodtak többen is neki az osztályból. — úgy látszik, mások is így emlékeznek — mosolygott a ta­nító néni —, de most halljuk to­vább Julikát. Julika mondta a verset. A »ron­­tom-bontom«-nál a tanító néni segített ugyan egy kicsit, de kü­lönben ment, mint a vízfolyás. És ekkor jött a meglepetés. — Add az ellenőrződet...— és a tanító néni beírta Juli­kának a szép kövér tízest. — Nekem is tessék...— vitte a magáét is Miska nagy önérzete­sen. — Téged nem hívtalak— mo­solygott rá a tanító néni. Még öten mondták el a verset. Valamennyi megkapta a tízest, pedig még volt köztük, aki ela­kadt. — Mit gondoltok, miért nem adtam tízest Kővágó Miskának? — kérdezte a tanító néni. Maga Miska jelentkezett. — Azért nem kaptam tízest, mert azt mondtam, hogy írta A­­rany János, pedig a verset Petőfi Sándor írta, rosszul emlékeztem. De a verset tudtam, egyszer se akadtam el, mások elakadtak és tízest kaptak. — Jól van, Miska— dicsérte a tanító néni. — Szeretem, hogy őszinte fiú vagy. Azt akarod mon­dani, igazságtalan voltam? — Hát... én is megérdemeltem volna. — Mondd csak, Miska, hány­szor olvastad el a verset, amíg megtanultad? — Négyszer. Legfennebb öt­ször, de többször nem! — vágta ki a fiú büszkén. — Hát te, Julika? Hányszor ol­vastad el? — Én azt nem tudom, tanító néni. Délután öttől vacsoráig mind a verset tanultam. — Hát te, Zoli? — kérdezte a fiútól, akinek szintén segítenie kellett, mert ő is elakadt egy­szer. . — Én este tanultam, amíg elál­­mosodtam, reggel felkeltem ko­rán és fél héttől fél nyolcig mind csak tanultam. — Látod, Miska? Nem minden­ki tanulja a verset olyan könnyen, mint te, aki felületesebben is dol­goztál, mint a többiek. — Igen,— de a verset tudtam... — dörmögte Miska. — A vershez a költő neve is­­ hozzátartozik — felelte a tanító , néni, majd az osztályhoz fordult. •­ — Tudjátok mi lesz a házi fel- jő adat? Írja meg mindenki őszin- - tén: mit gondol, hol az igazság? — Nem tudom, mit írtak a negyedik w­kesek. De jó volna tudni, hogyan­­ vélekedtek a dologról ts. Miská- .i­nak van-e igaza, vagy a tanító néninek? Verebesen, veréb­esen szél árnyékát kisepertem. Kisepertem, cérnát vettem, a végére magot tettem. Verebesen cselt vetettem , s nem fogtam egy verebet sem. Magot tettem, s dobra vertem, aki éhes, csipegessen.

Next