Napút, 2008 (10. évfolyam, 2-10. szám)

2008-12-01 / 10. szám - Nyolcvanegy jeles hetvenes

volna minden, de behívtak katonának. Itt el kell mondjak valamit, mert min­den színháznál néhány komoly színész kötődik az életemhez, akiktől lestem, akiktől tanultam. Ott mindenekelőtt egy Szabó Samu nevű Kossuth-díjas színésztől, univerzális komikus volt, valami egész magasrendű, apámmal kezdte a pályát egyébként. Sokat segí­tett az első kis szerepemben, amiben játszott Szabó Ottó, Spányik Éva és Avar Pista. Vele volt a nagyjelenetem, megtanított, miket csináljak, felhívott a lakására, és elmagyarázta, hogy itt erre fordult, ott arra, essen le a puska, én meg kérdeztem, hogy de miért? Ha kérdezed, akkor nem folytatom, mondta, ilyen ember volt. Szóval bol­dog lettem volna, de behívtak katoná­nak, fel akartak mentetni a Katona és a Lendvai, felvittek a minisztériumba, de hát szerencsétlenségemre a kultu­rális ügyekkel foglalkozó államtitkár katonatiszt volt előtte. Behívtak katonának, raktárosi mi­nőségben voltam egypár hónapig ki­szolgáló századnál, de szerencsémre áthívtak a néphadsereg művészegyüt­tesébe, kitűnő társulat volt nagysze­rű színészekkel, és ott volt Kamarás Gyula, aki a rendező, Ungváry Tamás a dramaturg volt. Arnold Wesker A ki­rálynő katonáit mutatták be, és rám osztották a Mosolygó szerepét. Ott nagyon-nagyon felfigyeltek már rám, majd Karinthy és az Örkény írtak dara­bot kiskatonákról, ahol egy cigány fiút játszottam, az Orsós nevű fiút, akire ráfogták, hogy lop, de persze kiderül, hogy nem ő lop, nagyon érdekes da­rab, most is be lehetne mutatni. Ezzel a darabbal és egy másikkal mentünk vendégjátszani a kecskeméti színház­hoz. Kecskeméten meglátott a Radó. A Radó, a Radó, a Radó, ezt nyolcszor le kell írni. A Lendvai és a Radó az a két igazgató, akikhez én mindenek­ JANUÁR /wpcter előtt kötődöm. Nagyszerű ember volt ősi színházi családdal. Leszerződtetett Kecskemétre, én lettem a városnak a táncos komiku­sa. El sem kell mondani, mit jelent ez egy vidéki városban, sorra játszottam abszolút főszerepeket a Bóni gróftól a Mágnás Miskáig a Három gráciáig Fagyejev Tizenkilencében Moór Ma­riann volt a partnerem és Latinovics Zoli próbált a színházban. Igazi szín­házi élet volt. Ruttkai Éva jött le láto­gatni, akibe egy perc alatt gyermek módon beleszerettem. Zoli odajött a harmadik nap: „nem veszi észre, hogy ez a gyerek szerelmes magába?" Azt mondta: „De igen, és olyan jólesik." Lendvai volt a szegedi színház fő­rendezője, sőt igazgatója, lejött meg­nézni az egyik kecskeméti előadást, amelyben úszkáltam a sikerben. Azt mondta, mit akarsz te itt, 10-15 tagú a zenekar, Szegeden 36 tagú a zenekar és Vaszi Viktor vezényel, nagyszerű színészekkel. A Radót nem akartam otthagyni, de egy hétfői napon átcsalt. Az életnagyságú képei ott voltak az ott vendégeskedő Gobbi Hildának, Day­­ka Margitnak, Básti Lajosnak, és azt mondta: „Hová akarod, hogy tegyem a képed, melyikük közé?" Ezzel meg­vett, rögtön aláírtam a szerződést. Volt benne nagy örömem, Király Le­vente volt egy darabban a partnerem. Kovács Jancsi, Mentes Jóska, kiváló színészek, jó előadások. Sok minden kötődik hozzá, ott született a fiam. Lendvait közben leváltották, jött egy másik igazgató, akivel már nem tud­tam úgy dolgozni. Visszaszerződtem Kecskemétre, amikor a próbatáblán megjelent egy felirat, hogy Budapes­ten a nem budapesti színházak közt egy kabaréfesztivált rendez Marton Frigyes. Ő ennek az egész műfajnak a legnagyobb menedzsere volt, övé volt a rádiókabaré, és a Mikroszkóp

Next